Akiket Tarantino élesztett újra

Közismert, hogy John Travoltát a Pulp Fiction testesen is meggyőzően diszkózó Vincent Vegája rángatta ki a Nicsak, ki beszél!-filmek gyagya világából, de koránt sem ő az egyetlen, aki Quentin Tarantinónak köszönheti karrierje másodvirágzását. A rendező eddig minden filmjében előásott legalább egy régi sztárt - megnéztük, melyikük hogyan került Tarantino világába, és mit köszönhet neki. (A cikkbe embeddelt videók többsége spoilert tartalmaz azok számára, akik még nem látták a filmet.)

Harvey Keitel (Kutyaszorítóban)

Harvey Keitelnek jó szeme van az ígéretes kezdő rendezőkhöz. Robert De Nirót Martin Scorsese felfedezettjeként szokás emlegetni, Keitelről és Scorseséről inkább azt lehet mondani, hogy felfedezték egymást, Keitel első filmje Scorsese első filmje is volt (Ki kopog az ajtómon?). Keitel játszott Scorsese majdnem mindegyik korai munkájában (Aljas utcák, Alice már nem lakik itt, Taxisofőr), végül mégis De Niro lett Scorsese első embere. A 80-as évek derekán Keitel karrierje nem állt túl jól, és jó pár olasz b-filmben volt kénytelen feltűnni. Júdás szerepén kívül a Krisztus utolsó megkísértésé-ben, nem igen volt emlékezetes alakítása ebben az időben.

Tarantino lett az új Scorsese, akivel kölcsönösen megsegítették egymást: a kezdő rendező 30 ezer dollárból tervezte leforgatni a Kutyaszorítóban-t, de miután a jó nevű Keitel koproducerként beszállt a buliba, másfél millió dollárig fel tudták tornázni a költségvetést, Keitel pedig eljátszhatta Mr. White hálás szerepét. A '92-es volt Keitel számára az újrakezdés éve: a cannes-i filmfesztiválon a Kutyaszorítóban-nal és Abel Ferrara Mocskos zsarujá-val is jelen volt.

* * *

John Travolta (Pulp Fiction)

Tarantino azt állítja, nem szereti konkrét színészekre írni a figuráit, mert aztán nehéz helyzetbe kerül, ha a kiszemelt színész valamiért mégsem tudja eljátszani a szerepet. Valószínű, hogy ezt azóta vallja, mióta pofára esett Michael Madsennel a Ponyvaregény idején: hiába szánta a Kutyaszorítóban Vic Vegájának a szerepet, Madsen rossz érzékkel a Wyatt Earp-öt választotta helyette. A Kevin Costneres western bukta lett, Madsen pedig a mai napig bánja, hogy nem tartott ki akkor Tarantino mellett.

A Madsen helyett Vincent Vega (Vic Vega tesója) szerepére felkért Travolta viszont jól számított: a Szombat esti láz és a Grease egykori sztárja, akit akkoriban csak a kissé kínos Nicsak, ki beszél!-filmekben lehetett látni, aprópénzért (kb. 140 ezer dollárért) vállalta a dumás bérgyilkos szerepét. Az eredmény Oscar-jelölés és egy teljesen új karrier lett (Szóljatok a köpcösnek, Őrült város, Ál/Arc stb.), ami rövid időn belül a 20 milliós sztárok elit klubjába katapultálta Travoltát. Az évek során Tarantino többször eljátszott a Vega tesókról szóló film gondolatával, amiben együtt látnánk Madsent és Travoltát, de egyelőre ez várat magára.

* * *

Pam Grier és Robert Forster (Jackie Brown)

Amikor Tarantino elkezdte írni a Jackie Brown forgatókönyvét Elmore Leonard Rum Punch című regénye alapján, még nem tudta, hogy a főhősnőt fehérről feketére, Jackie Burke-ről Jackie Brownra változtatja majd. Aztán a 70-es évek blaxploitation-filmjeiért féktelenül rajongó rendezőnek beugrott Pam Grier és egyik legnépszerűbb figurája, Foxy Brown az azonos című '74-es filmből, és onnantól nem volt megállás. A 80-as és 90-es években főként tévében, illetve mozis epizódszerepekben látható Griert Tarantino a mozirajongók teljesen új generációjával ismertette meg. Grier egy Golden Globe-jelölést is szakított a Jackie Brown-nal, és főszerepek ugyan ezután sem igen jutottak neki, de az L Word-sorozatban megtalálta a helyét mint ex-alkoholista kávézótulajdonos.

A Max Cherryt, az óvadékügynököt alakító Robert Forsternek hasonlóan jót tett, hogy a Jackie Brown-nal reflektorfénybe került. A színész, aki a 60-as évek végén tűnt fel a Lopakodó hold-ban Gregory Peck partnereként, illetve a Medium Cool tévés főhőseként, a 80-as évekre a másodrangú akciófilmek (Vigilante, Delta Kommandó) szintjére süllyedt, a 90-es évekre pedig nagyjából eltűnt. A Jackie Brown-ért elkönyvelt Oscar-jelölése óta viszont rendesen kapja a mozis epizódszerepeket (pl. Én és én meg az Irén, Libidó), és tavaly a Hősök-ben is vendégszerepelt.

* * *

David Carradine (Kill Bill)

Carradine karrierje derekán játszott Scorsese Boxcar Berthá-jában és Aljas utcák-jában, Bergman Kígyótojás című thrillerében pedig ő volt a főszereplő, mégsem ezek jutnak az ember eszébe róla elsőként, hanem a '72 és '75 közt futott Kung Fu című sorozat saolin szerzetes főhőse, aki a vadnyugaton kalandozik és közben nagyon sok rosszfiúnak ellátja a baját. Carradine hatalmas b-filmes termést hagyott maga után (az IMDb-n 224 produkció szerepel a neve alatt, ezek persze a tévés epizódszerepeket is magukban foglalják) júniusi halálakor, de aki nem mozog otthonosan ebben a világban, annak az újdonság erejével hatott az arca a Kill Bill-ben.

Utólag szinte elképzelhetetlen, hogy Bill szerepét Tarantino eredetileg Warren Beattynek szánta, persze az egy stricisebb, James Bondosabb Bill lett volna Carradine titokzatos harcművész Billjével szemben. Carradine komolyan vette a feladatot, igaz, hogy a duplafilmben összességében nincs is olyan sok játékideje, három hónapig napi nyolc órában edzett, hogy újra formába hozza magát a szerephez. Carradine-nek sosem kellett hosszabb ideig munka nélkül unatkoznia, de a Kill Bill óta különösen intenzíven dolgozott: halála előtt a Crank 2-ben láthattuk utoljára, de még vagy nyolc film ki fog jönni, amikben szerepelt.

* * *

Kurt Russell (Halálbiztos)

Csak egy hajszálon múlt, hogy nem Tarantino lett az, aki (persze a Sin City sikerével megtámogatva) felélesztette döglődéséből Mickey Rourke karrierjét. A rendező Rourke-ot akarta Kaszkadőr Mike szerepére, de a gyártó cég és a nehéz természetű színész nem tudott megegyezésre jutni. Rourke-nak - aki korábban egyszer már lepattintotta Tarantinót, amikor visszautasította a Pulp Fiction-ben a bokszoló szerepét, amit végül Bruce Willis játszott el - ezúttal nem volt mit megbánnia, mert jött Darren Aronofsky A pankrátor-ral és az Oscar-jelölés. Tarantinónak pedig most nem kellett úgy átszabnia a figurát, mint a Kill Bill-ben, hiszen Kurt Russell alkata őrületesen nem különbözik Rourke-étól.

A karrierújraélesztésben immár nagy rutinnal rendelkező rendező reflektált is saját szerepére: "Az én generációm számára ő egy igazi hős. Ő volt Snake Plissken a Menekülés New Yorkból-ban, MacReady A dolog-ban és Jack Burton a Nagy zűr Kis-Kínában-ban. De a mai közönség egy részének fogalma sincs róla, hogy Kurt Russell mire képes. Amikor kinyitom az újságot és egy olyan reklámot látok, hogy 'Kurt Russell Az álmodó-ban' vagy 'Kurt Russell a Csoda a jégen-ben', akkor - anélkül, hogy le akarnám szólni ezeket a filmeket - arra gondolok: mikor lesz végre újra rosszfiú Kurt Russellből?".

* * *

Christoph Waltz (Becstelen brigantyk)

Mivel nem nézünk német tévét és színházba se igen járunk arrafelé, a Becstelen brigantyk előtt fogalmunk sem volt Christoph Waltz létezéséről (legfeljebb Oskar Roehler Bénító vágy című filmjének egyik kicsike szerepéből emlékezhetnénk rá, de nem emlékszünk). Az osztrák születésű, főleg német produkciókban dolgozó, Londonban élő színészt még Tarantino is nehezen találta meg, olyannyira, hogy filmje kulcsszereplője nélkül már a Becstelen brigantyk könyv formájában történő kiadását fontolgatta. A zsidóvadász Hans Landát játszó színésznek nem csak az éles eszű csábító kígyó eljátszására kellett alkalmasnak lennie, hanem meggyőzően kellett tudnia kommunikálni németül, angolul és franciául is. Waltz mindezt tudja, és annyira király gonoszt hoz, hogy csodálkozni fogunk, ha ezután nem árasztják el hollywoodi rosszfiúszerepekkel.