A magyar gagyi új definíciója

A Szuperbojz nem film. Ha ez film, akkor a sunyi tekintetű, frottírzoknis szomszédom esküvői videója is az, vagy a volt általános iskolai osztálytársam kétszázötven fotója a tunéziai nyaralásról, végtelenített slideshow-n, na az is film.

Ha jófej akarnék lenni, azt mondanám, Kabay Barna merész, formabontó kísérletezésbe kezdett és a Szuperbojz-zal megpróbálta érzékeltetni, mennyire mélyre tud süllyedni a magyar filmgyártás. De ezt bárki, aki kötelességből végigülte ezt a valamit, fejét ingatva, szomorúan elvetné. Miért legyek jófej? Ők sem azok.

Amerikában is, itthon is ugyanaz a gyakorlat: ha a forgalmazó attól tart, hogy a kritikusok lehúzzák majd a filmjét, egyszerűen nem tart nekik sajtóvetítést. A Szuperbojz-nak se volt. Hiba, és nemcsak azért, mert a filmes újságíró ilyenkor gyorsan megsértődik és azon nyomban vizionál magának valami értékelhetetlen kutyagumit, amit a készítők a bemutató előtt nem mernek feltálalni a kritikusoknak. Nem, ha valaki elblicceli a sajtóvetítést, azzal beismeri, hogy fogalma sincs arról, manapság hogyan működik a mozibajáró tömeg. Nem kell hivatásos filmkritika, hogy megbukjon az ember filmje. Véleményt ugyanis ma már bárki, bármikor alkothat és feldobhatja jó gyorsan a netre. Nem kell ahhoz "filmes szakírónak" lenni. Engem például jobban érdekel a barátaim blogján egy vélemény, mint bármelyik filmkritika. Ha valaki elmegy erre a filmre, mert szereti a magyar filmeket vagy Rudolf Pétert, akkor is dühöngve fordul ki a moziból a huszadik perc környékén. És majd elmondja a haveroknak, hogy "hát gyerekek, ekkora gagyit én életemben nem láttam."

Gyerekek, ekkora gagyit én életemben nem láttam. Pedig láttam egy-kettőt. Ha valaki nekem "közönségfilm"-nek meri nevezni a Szuperbojz-t, azt szájbaverem. Mert én vagyok a közönség. Bárki az, aki szereti a filmet. Szeret röhögni, félni vagy csendben pislogni és szeret hinni ebben az egészben. Kabay és népes stábja olyan valamit önt a vászonra, ami csorgónyálú, hörgő előembert akar csinálni belőlem, aki csámcsogva röhög a buzikon, egy pár csupasz mell látványától boldogan elélvez és annak örül, ha felismeri a Gesztesit a Blikkből. Ha a magyar film ennyit ad a nézőjének vagy azt képzeli egy pillanatra is, hogy ennyi elég neki, én szótlanul kardomba dőlök. De előtte eszelős tekintettel felperzselem a mozikat ebben a városban.

Bajor Imre és Kerekes Vica

A Szuperbojz, azt mondják, filmvígjáték. Forgatókönyvét az a Litkai Gergely írta, aki már nevet szerzett magának a magyar humorszakmában és a Dumaszínházzal sokat próbált tenni a magyar stand-up comedyért. Ez a sok információ az előző mondatban azonnal értelmét veszti, ha valaki megnézi ezt a filmet. Először is, kétlem, hogy a Szuperbojz-hoz készült forgatókönyv. Az egész egy nagy, izzadt összevisszaság, amiben improvizációs jelenetek rajzanak egymás után. Olyan improvizációs jelenetek, amik nem sikerültek. Benne maradtak valahogy a filmben; valószínűleg azért, mert olyat nem sikerült rögzíteni, ami összejött volna. Ebben a filmben az improvizáció megmarad a szánalmas, bélmozgató viccek szintjén és a konfliktusok kimerülnek a rosszindulatú gorombáskodásban. Ide-oda ugrálunk a történetben: hol a Fővárosi Állat- és Növénykertben andalognak a fiatalok, teljesen feleslegesen, hol valami művelődési házban járunk, ahol lapos egyenhaverok értelmezhetetlen mondatokat hadarnak el. Kínosnál kínosabb poénok pukkannak, és egyre nehezebb elhinnem, hogy nem valami sötét, szürreális mozis álmot látok, hanem ez a valóság. Legalábbis a Szuperbojz valósága.

Mucsi Zoltán

Az ún. sztoriban egy régi zenekar tagjait próbálja újra összeszedni az egykori sztárénekes (Bajor Imre) lánya, Judit (Kerekes Vica). Judit felfogadja menedzsernek Misit (Kolovratnik Krisztián), aki igazából Rudolf Péter sofőrje, akinek közben Rudolf Péter popsztár csajára (Stefanovics Angéla) kell vigyáznia, mint anno Vincent Vegának. A zenekar, a Szuperbojz tagjai (Gesztesi Károly, Kálloy Molnár Péter, Mucsi Zoltán) is előkerülnek, elénekelnek egy tucatdalt, Judit és Misi önfeledten csápol, és vége a filmnek. Nagyon szépen összefoglaltam, így egészen ártalmatlan kalandnak tűnik. Valójában nézhetetlen.

És a színészek, ezek a drága magyar celebek. Bajor Imre visszafogottan indít (ez a produkció egyetlen kellemes meglepetése), de nagyon hamar történik vele valami és a következő órát sokkos állapotban tölti. Fetreng a földön, összefüggéstelenül hablatyol, kutyát nyom a saját arcába. Mondom, egy órán keresztül. A lányát játszó Kerekes Vica megdöbbentően gyenge; zacskósleves-reklámokat idéző játéka kifejezetten jót tesz Kolovratnik Krisztiánnak, mert ő egy fokkal jobb, viszont kockás bricsesznadrágban adja a BMX-banditát. Kabay biztos rábólintott, jó lesz, biztos így néznek ki ezek a mai menő fiatalok. Kolovratnik és Kerekes Vica zavart idegenek egymással, nem tudják eljátszani a szerelmet, inkább eltúlzott gesztusokkal botladoznak végig a filmen.

Kolovratnik Krisztián és Bajor Imre

De mit lehet kezdeni ilyen alapanyaggal? "Ilyen a szerelem: először nem vagy szerelmes, aztán meg... szerelmes vagy" - búgja Kerekes egy nyelvescsók előtt és én bele akarok látni a fejébe, vajon mit gondolt ezekben a pillanatokban. Főleg úgy, hogy a csók közepébe egy adag ketchupot suhint Bajor, folyik le a piros trutyi a fiatalok homlokáról szépen. Kacagj, néző. Stefanovics Angéla hiába játszik forrónadrágos popkurvát, még mindig Emesét adja a reklámokból. De legalább hat a nézőkre, Emese is hatott. Szabó Győző is itt van öt percre, Molnár Piroska is, Haumann Péter, Scherer Péter. Ízléstelen, szívszorító hakni ez. Nem-gagyi színészek gázolnak szügyig a nagy magyar gagyiban. A Szuperbojz beledöfi a közmondásos villát a szemembe és utána azt kéri, tapsoljam meg. Tegnap éjjel, a díszbemutatón, ott volt Rudolf, Scherer, Mucsi, Szabó Győző. Máthé Tibor operatőrlegenda. Kiálltak a vászon elé, meghajolni. Akkor már mindegy volt. Szégyen, gyalázat.