Bármit megtehetnek Tom Hanks fejével

Az utóbbi időben a filmesek már szinte evidenciaként dobálóznak a "motion capture", "performance capture" és ezekhez hasonló kifejezésekkel, de a Karácsonyi éneket nézve biztos sokan eltűnődtek rajta, pontosan hogyan is van az, hogy Scrooge-ot Jim Carrey játssza, de mégsem Jim Carrey-t látjuk a vásznon, sőt, nem is Jim Carrey rajzolt mását. Beleástuk magunkat a témába, és megkíséreljük olyan tömören átadni a lényeget, hogy senki se aludjon el a technikai magyarázat közepén.

Először is azt érdemes tisztázni, hogy a motion capture, azaz mozgásrögzítés pontosan azt takarja, amit a kifejezés jelent: egy tárgy vagy élőlény mozgásának digitális leképezéséről van szó, és csakis a mozgásáéról. A mozgás persze nem független attól, hogy milyen testalkatú ember végzi, de a motion capture nem rögzíti a testfelépítést vagy az arcformát, csakis a mozdulatokat. Hogy aztán a Jim Carrey által végrehajtott mozdulatsort az animátorok egy számítógépes grafikával létrehozott Carrey-hez hasonló figurával vagy a rendező rajzolt nagymamájával hajtatják végre, az már a technikától független művészi döntés.

A motion capture-t sok különböző területen alkalmazzák, de a filmgyártásra leszűkítve a technika a leggyakrabban a következőképpen működik: a színész testére, az ízületek közelébe kis fényvisszaverő pöttyöket vagy világító ledeket szerelnek. Speciális kamerákkal dolgoznak, amelyek csak a pöttyökről visszaverődő (vagy általuk kibocsátott) fényt érzékelik, és ezek mozgását egy számítógépes rendszerbe továbbítják. A szoftver a mozgást rávetíti egy 3D-s figurára, ami így pontosan ugyanazt a mozgást hajtja végre, mint a színész.

Reuben Langdon kaszkadőr az Avatar forgatásán

Minimum két kamera szükséges ahhoz, hogy 3D-ben leképezhető legyen a mozgás, de a legtöbb esetben ennél jóval több - jellemzően hat és huszonnégy közti - kamerával dolgoznak a pontosabb leképezés érdekében. Ennek szükségességét nem nehéz megérteni: ha a mozgó pöttyöket csak egy nézőpontból látjuk, a pöttyök könnyen eltűnhetnek a szemünk elől (ha egy mozdulat végrehajtása közben a test takarásába kerül a pötty), átfedésbe kerülhetnek egymással, illetve a rendszer összekeverheti őket, viszont minél több szögből látjuk a mozgást, annál precízebb adatokkal dolgozhat a szoftver. A Beowulf című filmben ezért például tizenkét kamerát használtak.

Az arc finommozgásainak rögzítése - melyet általában "performance capture"-nek neveznek - történhet szintén a pöttyözős módszerrel, ahogy pl. a Karácsonyi ének-ben és a Beowulf-ban is. Az alábbi videóban kb. négy percnél látható az a valóságban bő egy óráig tartó folyamat, ahogy a Beowulfot játszó Ray Winstone arcára felszerelték a pöttyöket. James Cameron viszont az Avatar-ban már ennél is fejlettebb technikát alkalmazott: egy kis kamerát rögzített a színészek fejére, ami fejmikrofonhoz hasonló módon a szájuk elé lógott be, és felvette a teljes arc mozgását. Az animátorok így Pandora lakóinak animálásához a színészek összes arcmozgását felhasználhatták (beleértve még a nyelv mozgását is), és ezeket még ki is egészítették pl. olyan fülmozgásokkal, melyeket kutyáktól lestek el. Cameron szerint így semmi nem veszett el a gesztusokból. Valószínűleg ebbe az irányba fejlődik majd a motion capture; már most is vannak olyan kamerarendszerek, amelyek nem csak pöttyök mozgását, hanem a teljes emberi test komplex optikai inputját képesek kezelni.

A Beowulf werkfilmjének első része | második rész | harmadik rész

A L'ecsó című Pixar-film végén büszkén hirdeti a felirat, hogy a film 100% animációval készült, motion capture felhasználása nélkül, de ha a motion capture nem is kelt ugyanolyan hatást, mint az animáció, néhány kétségtelen előnye egész biztosan van. A legfontosabb közülük a filmesek és gyártók számára, hogy sokkal gyorsabb, mint az animáció, a legmodernebb rendszerek valós időben képesek a mozgás megjelenítésére (tehát a színész mozog, a monitoron pedig vele párhuzamosan mozog a figura). A másik előnye viszont bizonyos esetekben hátrány is lehet: az emberi mozgást élethűbben lehet vele ábrázolni, mint animációval, viszont értelemszerűen csak a színész által ténylegesen elvégzett mozdulatsort tudja leképezni, animációs filmekben gyakran előforduló, nem realisztikus mozgássorokat nem lehet vele megjeleníteni.

James Cameron és Robert Zemeckis, akik nem csak úttörői, hanem cégeiken keresztül konkrétan fejlesztői is a technikának, esküsznek a motion capture-re, de mi azért továbbra is szkeptikusak vagyunk. Ki választaná a cuki (és főzni tudó!) Remy helyett, hogy egy valódi patkány mozgása alapján animált rohangáló lényt nézzen? És őszintén szólva, ha választhatnánk, a Karácsonyi ének-ben is inkább Jim Carrey-t néznénk, akár egy műorral és műállal megtoldva, mint ezt az animált Scrooge-ot, aki pontosan úgy mozog, ahogy Carrey tette egy stúdióban, világító pöttyökkel borított kezeslábasában.