Minden nőben benne lenne

Romantikus vígjátéknak ígérték, de több is, kevesebb is. Tényleg vicces, de nem úgy, hogy közben elfelejtsünk kukoricát tömni a szánkba; viszont nem is annyira könnyű, hogy ne lenne egy kis mondanivalója. Merthogy a Poligamy valójában a monogámia problematikáját boncolgatja.

Minden filmnek van előélete manapság (ezt hívják marketingnek), ennek például az volt az üzenete, hogy az ország legjobb nőivel fog csajozni benne Csányi Sándor, és az év legjobb vígjátéka lesz. Nem tudom, bejön-e majd ez a stratégia, hogy tök másra számítanak az emberek, mint amit kapnak, én mindenesetre szólok, hogy egyik állítás sem igaz: nem az ország legjobb női vonulnak fel a Poligamy-ban, és nem ez az év vígjátéka. De ha nem ezt várjuk tőle, akkor még élvezhető.

A sztori is félig ismert: a Csányi alakította karakter, András évek óta együtt él Lillával (Tompos Kátya), akivel már pont olyan lapos, de megbízható a kapcsolata, amilyen öt év után lenni szokott: van még szex, de kiábrándítóan prózai, és még a suttyomban elkövetett pornónézés sem izgi, inkább szánalmas. Szóval a leghétköznapibb szitu: váltani nincs miért, de a benne maradás sem könnyű, mert ijesztően kiszámítható és unalmas. Na, ilyenkor szoktak a csajok gyereket akarni. És ha egy csaj gyereket akar, azt elég könnyen el is szokta érni.

Lilla is terhes lesz, és mielőtt András felfoghatná, annyira beindul a fantáziája, hogy legközelebb egy sűrű bozótban találja magát, és fogalma sincs, merre van a kifele. A fantáziának néha az a zavaró tulajdonsága van, hogy megejtően reálisnak tűnik, Andrisnál pedig egészen nyolc hónapig tart a non-stop képzelődés. Először arról szól a dolog, hogy még hány nővel lehetne, ahelyett, hogy ez a "régi" Lilla örökre lekötné őt. Jönnek a legkülönbözőbb csajok, akikre valaha vágyott: a gazdag, flegma szőke; az ártatlan bölcsész; a kiélt, szétélt szexmunkás stb. - a létező legátlagosabb férfi-fantáziák.

Aztán lassan az is elkezd rémleni Andrásnak, hogy legutóbb még gyereket várt az ő Lillája, akkor kicsit mintha átcsúszna a fantáziálás abba, hogy milyen nőnek lehetett volna még gyereket csinálni - háziasabbnak vagy menőbbnek stb. Itt azért már kezd egy kicsit unalmas lenni a dolog, úgyhogy a jellemek nem annyira bontakoznak ki, meg amikor már a néző is elkezd a harakiri gondolatával játszadozni, akkor jön egy klip, amiben átugrunk néhány hónapot, és jó pár Lillát. Ez itt a film mélypontja, hogy hogy jövünk ki ebből az agyontúráztatott ötletből, mert ha csak ennyi volt benne, akkor elég soványka. Pechjére épp Osvárt Andreának jutott a filmnek ez a szakasza, és hát finoman szólva neki sem sikerült minket átsegíteni rajta.

Csányi Sándor és Osvárt Andrea

Nyilvánvaló, hogy ezen a ponton már András is belátja, hogy mégiscsak jó volt az a csaj, akivel abban a kellemes zokniszagú kapcsolatban tengődött, de már nem találja sehol, meg úgy nem is lenne igazi a katarzis, ha csak simán visszakapná. Úgyhogy az okos forgatókönyvíró (aki azonos a rendezővel) gondoskodik róla, hogy vissza kelljen szerezni és újra fel lehessen fedezni, és hogy szerencsésen alakuljanak a dolgok, pont akkorra álljon vissza a rend, amikor megszületik a bébi.

De ha itt érne véget a film, még mindig nem lenne valami szellemes, úgyhogy szerencsére tovább megy, és finoman jelzi, hogy azért a nőknek is lehet hasonló krízisük, ha nem a gyerekvárás ideje alatt, akkor utána, amikor már végképp el van döntve, hogy kivel lenne tanácsos leélni az életét. Így kiderül az is, hogy miről akart szólni a Poligamy: magáról a monogámiáról természetesen, ami egy majdnem lehetetlen vállalkozás, de valamiért kényszert érzünk arra, hogy megpróbáljuk és higgyünk benne. Újra meg újra jönnek majd a kételyek, a kísértések, meg a legjobb barátok és barátnők, akiknek hol jobb, hol rosszabb, mert ők máshol tartanak, de végül a gyerek az, ami eldönti a kérdést.

Tompos Kátya

Nekem tetszik a téma, legalább egyszer az életben abszolút érvényes mindenkire, és alkalmas arra is, hogy jókat röhögjünk rajta. De a kivitelezés nem sikerült százszázalékosan. Az alaphelyzet felvázolása még jó, András és Lilla kapcsolata pár jelenetben - és néhány valóban vicces és életszerű dialógban - egyértelműen kirajzolódik. András fantáziálása is hitelesen indul, kellően meg is lepődik rajta. De aztán a csajok áradatában a rendező elveszíti a gyeplőt, és nem tudja tartani az arányokat. Az egyik túl hosszú, a másik túl rövid, és ami még nagyobb baj: a lányok nem elég erősek. Nemcsak, hogy nem elég szépek (amire pedig elég nagy szükség volna), de nem elég jó színésznők.

A Poligamy-s színésznők alakítása pont arra jó, hogy ráébresszen minket, mennyire nehéz műfaj a filmes színjátszás. Ezeknek a lányoknak a többsége még nem forgatott (kivéve persze a közöttük már öregnek tűnő Péterfy Borit,és a mindig hiteles Bartsch Katát), és nem ismeri a saját arcát, nincsenek eszközei. Ráadásul - kontrasztként - ott van mellettük a vérprofi Csányi, aki viszont már mindezeken alaposan túl van. Nem biztos, hogy ő a legnagyobb színész az országban, de filmen egyértelműen működik, sőt, képes kézben tartani a sztorit. Nemcsak hogy pontosan tudja, mit játszik és jóban is van a kamerával, de mára az eszközei is csiszoltak, nincs semmi tétovaság a játékában. Nélküle a Poligamy összeomolna, mert a rendező tapasztalatlansága kiáltó hibákat produkál.

Bartsch Kata és Csányi Sándor

Egyik, nem kis tévedése például az említett miscasting (nem a megfelelő színésznők kiválasztása), ami viszont annyiban a kezére játszik, hogy így mi is visszavárjuk az eredeti Lillát, Tompos Kátyát mert még tényleg őt volt a legjobb nézni. A másik a film dramaturgiája, ami többször megbicsaklik. Viszont vannak érdemei is természetesen, apró csemegék a filmben, mint pl. a tévés világ ábrázolása, a szappanopera-sztárok panaszkodása, vagy maga a szappanopera.

Nem sikerült megtalálni azt a kényes egyensúlyt sem, hogy egy olyan világot hozzon létre, ami hasonlít a valósághoz, de eggyel vonzóbb és csillogóbb, hogy a nézőt elbűvölje. Ezek a lakások, ruhák és frizurák nem eggyel voltak jobbak és drágábbak, hanem legalább öttel, ami engem már kicsit zavart. Viszont az meg nagyon tetszett, hogy egy izgalmas, ízléses és stílusos Budapestben gyönyörködhettünk, ami szintén a valóságnak egy kozmetikázott verziója.

Csányi Sándor

A zenék jól illettek a sztorihoz és a film stílusához, de még jobb lett volna, ha nem egy-két szezonnal ezelőtti slágereket hallunk, hanem egy-két szezonnal későbbieket, ha tehát a film teremt slágert. A Például te újragondolt változata egynek jó - már csak azért is, mert kihasználja Tompos Kátya legerősebb képességét, az énektudását -, de Gátos Iván és Váczi Eszter közreműködésével együtt is kevés az eredeti zene. És a hangkeverés egyszerűen gyalázatos, hol bántóan hangos, hol leválik a beszéd a színész szájáról, és a zene sem szerves része a képnek, hanem egyszer csak bumm, be van tolva a jelenet alá.

Alapvetően mégis kellemes film a Poligamy, megér egy téli estét a nyüzsgő plázában. Hány olyan amerikai filmet látunk, amit szintén fergeteges vígjátéknak ígértek, és legjobb esetben is csak úgy jövünk ki a moziból, hogy nem baj, hogy ezt is láttuk - de még jobb lett volna, ha nem kell érte fizetni és megvárjuk a tévépremiert. Ez legalább a miénk, és ettől szerethetőbb.