Gyomrán keresztül fogják meg a nézőt

Múlt hét óta vetítik a magáért beszélő című A csirke, a hal és a királyrák című gasztronómiai dokumentumfilmet a hazai mozikban, és a gusztusos ételek szerepeltetése játékfilmekben sem ritka dolog (ahogy azt például a hamarosan kezdődő berlini filmfesztivál kulináris filmeknek szentelt szekciója is ékesen bizonyítja). Összeszedtük kedvenc filmjeinket, melyek látványosan hódolnak az evés érzéki élvezetének.

Aranyeső Yuccában (Occhio alla penna, 1981)

A Bud Spencer-filmekben visszatérő poénforrás a főhős nagy étvágya, de itt még titkos fegyverré is válik. A luxusvonaton utazó lepattant csavargót kinézi az úri társaság, különösen, amikor megissza a kézmosó vizet és nem képes villára szúrni az olajbogyót, később viszont ő lesz az úr, amikor a yuccai vendéglőben evőpárbaj alakul ki közte és a város aljas serifje közt. A felszolgált ételek sokasága gusztusosan sorakozik az asztalon - természetesen vájdlingnyi citromos víz is akad -, de amikor a jó öreg Bud merőkanállal nekiesik a kondérnyi babnak, lassan a mi étvágyunk is megfogyatkozik, nem csak a serifé.

+ + +

Babette lakomája (Babettes gaestebud, 1987)

A Karen Blixen írásán alapuló Oscar-díjas dán film lényegében egy tanmese az élet (és az étel) élvezetének fontosságáról. Két szigorú, keresztény életet élő aggszűz és lelkész apjuktól megörökölt közösségük francia szakácsnőjüknek, Babette-nek köszönhetően megtapasztalja, hogy az evés érzéki öröme spirituális magasságokba is emelheti az embert. Ehhez Babette-nek olyat kell tennie, amire csak a legbűnösebb hedonisták vetemednének: egy egész lottónyereményt költ a hatalmas műgonddal elkészített, különleges étkeket felvonultató lakomára, amely felnyitja a nővérek szemét. Az ínycsiklandó ételek elkészítését és fogyasztását hosszasan mutatják, úgyhogy éhesen semmiképp sem ajánlatos beülni erre a filmre.

+ + +

Szeress Mexikóban (Como agua para chocolate, 1992)

A 20. század elején játszódó történetben Tita és szerelme Pedro nem lehetnek egymáséi, mert Titának mint a legfiatalabb lánynak anyja mellett kell maradnia egész életében. A megoldás: Pedro elveszi Tita nővérét, hogy szerelme közelében maradhasson, a lány pedig, aki a család szakácsnője, szerelmi üzenetként működő érzéki ételkölteményekkel kommunikál szíve választottjával. Az érzékiség néha szó szerint értendő: a csodás főztjével az emberekből mindenféle hatást kiváltani képes Tita rózsaszirmos fürjpecsenyéjével szexuális izgalomba hozza az asztalt körbeülő családtagjait.

+ + +

Étel, ital, férfi, nő (Yin shi nan nu, 1994)

Ang Lee finomsága már ebből a korai filmjéből is kitűnik: a főzés és az étkezés nyilvánvaló, de nem szájbarágós szimbóluma a bonyolult emberi kapcsolatoknak. Az öregedő mesterszakács családapa elveszíti ízlelési képességét és ezzel párhuzamosan három önálló életre vágyó felnőtt lányát is el kell engednie. (Akik közül a legfiatalabb nyilvánvaló lázadásként suli mellett egy gyorsétteremben dolgozik.) Már az eleje főcím alatt gondos, szakértő ételkészítést láthatunk, és később kiderül, ebben a családban főzéssel és evéssel - különösképpen a rituális vasárnapi családi vacsorával - próbálják kommunikálni azokat a dolgokat, amiket mindenki fél vagy nem akar kimondani.

+ + +

Csokoládé (Chocolat, 2000)

A puritánabb ízlésű mozizók gyomrát megfekheti ugyan ez a vállaltan édeskés film, de szerintünk a chilivel megbolondított forró csokit kavaró Juliette Binoche inkább (ét)vágygerjesztő, mint ragacsos. A francia kisváros elfojtós lakóinak érzékeit mesés csokoládéival felszabadító Vianne története amúgy is mese, a kesernyés valóság ábrázolását kár volna számon kérni rajta. Nyugodtan átadhatjuk magunkat a csokoládépszichológiának: Vianne szerint a személyiségből következik, hogy ki milyen csokoládét szeret, így hát a fogyasztott csokiból minden bizonnyal vissza lehet következtetni a személyiségre. Akinek pedig a csokiszósszal nyakon öntött sült csirke látványától nem támad kedve valami bűnös finomsághoz, az nem is él igazán.

+ + +

Bella Martha (Bella Martha, 2001)

A németek ma talán legnagyobb sztárszínésznője, Martina Gedeck ennek a kedves kis filmnek köszönheti, hogy világszerte megismerték a nevét, meg persze Sergio Castellittónak, akivel emlékezetesen bájos párost alkottak, mint a maximalista, kőmerev mesterszakács és a főzést elegáns lazasággal kezelő, olasz sous-chef. A "szívhez a gyomron keresztül vezet az út"-mondást pontosan adagolt hozzávalókkal (némi gasztronómia, némi romantika, és egy aranyos kislány) illusztrálja a film, ami ennek köszönhetően telitalálat, de mivel az amerikaiak nem szeretnek feliratot olvasni, kénytelenek voltak egy remake-ben felmelegíteni. Ez se lett botrányosan rossz, de sajnos Catherine Zeta-Jones és a csak szereposztói tévedésként értelmezhető Aaron Eckhart közt elveszett az eredeti sava-borsa.

+ + +

L'ecsó (Ratatouille, 2007)

A rajzolt lecsótól a film kulcsjelenetében ugyan nem szalad össze az ember szájában a nyál, de a kulináris tehetséggel megáldott kis patkány konyhai kalandozásai során viszonylag életszerűnek tűnő bepillantást nyerünk abba, hogyan épül fel a hierarchia és hogyan zajlik a mindennapi munka egy menő étterem konyhájában. Az életből merít a film akkor is, amikor Gusteau, a főszakács belehal egy negatív étteremkritikába: 2003-ban Bernard Loiseau, neves francia séf öngyilkos lett, amikor felröppent a hír, hogy három Michelin-csillagjából egyet elveszíthet.

+ + +

My Blueberry Nights (My Blueberry Nights, 2007)

Az eleje főcím alatt még nem teljesen egyértelmű, hogy a vásznon látható, gyanúsan egymásba folyó színes masszák egy emberi test belsejében bugyognak-e, avagy valami ennél is furcsábbat látunk, de hamar kiderül, hogy csak a gyümölcs és a tejszín omlik egymásba lágyan egy pitében. A kis New York-i kávézó vendégei valami miatt nem kedvelik az áfonyás pitét, és a tulaj (a kötényben is szexi Jude Law) a nap végén kénytelen mindig kidobni, egészen addig, amíg be nem sétál az ajtón az a lány (Norah Jones), aki pont erre a süteményre vágyik, még azután is, hogy bejárta egész Amerikát és sok minden másba is belekóstolt.