A zsidó, aki az ördöggel tárgyalt

A legendás Kasztner-vonat története, a zsidó hős problematikája, könnyek és egy törött szegycsont. A Titanicon mutatták be Gaylen Ross dokumentumfilmjét Kasztner Rezsőről, aki a háború alatt csaknem 1700 magyar zsidót mentett meg a biztos pusztulástól, Izraelben mégis árulónak, náci kollaboránsnak kiáltottak ki és később merénylet áldozata lett. Interjú Kasztner elszánt lányával, Zsuzsi Kasztnerrel és a horrorfilmsztárból lett dokumentumfilmessel, Gaylen Ross-szal. 

Kasztner Rezső a holokauszt elfeledett hősei közé tartozik: a Vaada, a Budapesti Segély- és Mentőbizottság nevű zsidó szervezet egyik vezetőjeként a németek által megszállt fővárosban besétált Eichmann, a zsidók elpusztítását kitervelő náci tiszt irodájába, és szemrebbenés nélkül blöffölni kezdett. Hónapokig tartó, óvatos tárgyalásokon keresztül elérte, hogy pénzért, ékszerekért és teherautókért cserébe Eichmann egy különvonaton majdnem 1700 zsidót kiengedjen az országból. Ez volt a Kasztner-vonat.

A háború után Izraelben telepedett le, ahol a magyar nyelvű Új Kelet című lapban publikált, és a Ben Gurion-kormány Közellátási Minisztériumának sajtófőnökeként dolgozott. Kasztner élete akkor vett éles fordulatot, amikor egy hetvenkét éves, magyar származású szállodatulajdonos, Malchiel Grünwald Izraelben megjelentetett egy írást, amelyben azzal vádolta meg, hogy a háború ideje alatt együttműködött Eichmann-nal, azaz náci kollaboráns volt, hiszen jó viszonyt ápolt több magas rangú német tiszttel. Azt is Kasztner rovására írta, hogy bár tudott Eichmann terveiről, nem figyelmeztette a magyar zsidóságot. A per évekig húzódott, míg végre megszületett az ítélet: Kasztner eladta a lelkét az ördögnek, amikor tárgyalásokat kezdett a németekkel. Kasztner három év múlva halott volt: tel-avivi házának kapujában lőtte le egy fiatal kormányellenes aktivista, Ze'ev Eckstein.

Gaylen Ross amerikai rendezőnő 2001-ben kezdte forgatni dokumentumfilmjét, a Kasztner meggyilkolásá-t a Kasztner-ügyről. A film Rezső lányát, Zsuzsi Kasztnert és Zsuzsi három felnőtt lányát állítja középpontba, akik lankadatlanul dolgoztak és dolgoznak ma is azon, hogy tisztára mossák a Kasztner nevet. Zsuzsi Kasztnerrel és Gaylen Ross rendezővel a Titanic Filmfesztiválon beszélgettünk.

+ + +

Zsuzsi Kasztner sok arca megvillan Gaylen Ross hét hosszú éven át készült filmjében: van, amikor dühös és a tehetetlenségtől sírva fakad, van, amikor boldogan, meghatottan mosolyog, van, amikor feszülten, minden idegszálát megfeszítve felemeli a telefont, hogy életében először felvegye a kapcsolatot apja gyilkosával. Az Uránia kávézójában csendben kavargatja a tejes teát, aztán elnézést kér, ha a magyarja kicsit döcög ("Harminc éve nem beszéltem magyarul"), majd elmeséli, hogy alig három napja karambolozott, és csoda, hogy életben van. "Eltört a szegycsontom, talán látszik egy kicsit a kék-zöld folt. Hál' istennek megúsztam ennyivel. Persze, fáj, különösen, ha köhögök, és nem tudom a karomat mozgatni. De tudtam, hogy semmi nem állíthat meg: bármi történik, bármi jön közbe, eljövök Budapestre az apámról szóló dokumentumfilm bemutatójára" - mosolyog diadalmasan Zsuzsi Kasztner.

Nézz még több képet Zsuzsi Kasztnerről! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Mi az utolsó emléke az apjáról?

- Elvitt a barátnőmmel a gyerekszínházba. Vártunk a kocsiban, féltünk, hogy elkésünk, de ő éppen a szomszédasszony kislányát segített megetetni. A szomszédasszony holokauszt-túlélő volt és a gyereknek nem volt jó étvágya, ezért apám mindig bolondozott neki, hogy megnevettesse, és így könnyebben menjen az etetés. Végre lejött, elvitt minket a színházba, és aztán elhajtott, munkába ment. Emlékszem az arcára a kocsiban, az ablak mögött. Soha többé nem láttam, aznap éjjel lelőtték.

- Gyerekként mit fogott fel abból, ami történt?

- Mindent. Nem voltam gyerek. Nyolc és fél éves voltam, amikor a tárgyalás megkezdődött, és tizenegy, amikor meghalt. De mindig tudtam, hogy hős volt; mindig jöttek a házunkba emberek, túlélők, hogy megköszönjék, amit értük tett. Nagyon fontos ez. De nagyon fáj. Ahogy teltek az évek, mindig másképpen éltem meg ezt a fájdalmat. Férjhez mentem, gyerekeim lettek, én is változtam, és idővel egyre jobban megértettem, min mehetett keresztül. Iszonyú lehetett. Annyit sírtam... ezt a fájdalmat nem lehet elviselni.

A Vaada és a Kasztner-vonat

A Budapesti Segély- és Mentőbizottságot (héberül Váádát Ezrá ve-Hácálá) 1941 és 1942 között alapították. Az illegális szervezet azt a célt tűzte ki, hogy tagjai minél több, a haláltáborok elől menekülő lengyel és szlovák zsidót szöktessenek az akkor még biztonságos Magyarországra, majd innen, Románián és Törökországon keresztül Palesztinába. Minden eszközt megragadtak, hogy minél több embert kimentsenek a halál torkából: tárgyalásokat folytattak a Wehrmacht és az SS embereivel is. A Vaada emberei, köztük Kasztner Rezső is, 1942 decemberében találkoztak Oskar Schindlerrel, aki azért utazott Budapestre, hogy beszámoljon a zsidók kiirtására irányuló náci tervekről és a haláltáborokban elkövetett szisztematikus népirtásról. Schindler remélte, hogy a magyar zsidóság az információ birtokában talán megmenekülhet. Kasztner Rezső a Vaada képviselőjeként 1944 júliusában állapodott meg Kurt Becher SS alezredessel és Adolf Eichmannal, hogy az ezekben a hetekben már gőzerővel folyó deportálások ellenére egy 1685 magyar zsidót szállító vonat útnak induljon egy semleges országba, Svájcba.

- Segített a film egy kicsit, hogy enyhüljön ez a fájdalom?

- Nem, soha, ez a fájdalom soha nem fog enyhülni. De hiszek abban, hogy valahogyan, valahol az apám és az anyám tudják, hogy mi mindent megpróbáltunk, hogy tisztázzuk a nevét. Emlékszik arra a részre, amikor elővesszük azt a régi felvételt, amin anyám egy régi magyar slágert énekel, hogy az életét is odaadná apám egyetlen csókjáért? Minden szó igaz volt, nagyon szerették egymást. Amikor apám meghalt, anyámban is meghalt valami. Nem érdekelte többé a világ. Látja, sírok megint. Maradtak még könnyeim. Akkor is mindig elsírom magam, amikor a túlélőkkel és a leszármazottaikkal találkozom.

- Vannak testvérei?

- Egyke voltam. A szüleim 1934-ben házasodtak össze, Kolozsváron, ahonnan a családom származik. Az anyám hatszor esett teherbe, mielőtt én megszülettem, de mindannyiszor elment abortuszra. Pedig akkor még ki sem tört a háború, de az apám már akkor nagyon jól tudta, mi vár a zsidókra. Szegény anyám annyira szeretett volna már gyereket, hogy egyszer kiszökött és apámnak úgy kellett visszavinnie őt a klinikára. "Az országúton akarsz szülni?" - kérdezte anyámtól mindahányszor. "Mondd, az országúton akarsz szülni?" Aztán véget ért a háború, és megszülettem én.

- Az egész életét meghatározta az apja sorsa.

- Hát persze. Ha tehetném, a homlokomra írnám, hogy Kasztner Zsuzsi vagyok, Kasztner Rezső lánya. Egész életemben büszke voltam rá. A férjemmel úgy ismerkedtünk meg, hogy amikor apám halála után hat évvel, 1963-ban kiengedték apám gyilkosát a börtönből, az egyik lap leközölt rólam egy fotót. A későbbi férjem meglátta, és azt mondta, ez a lány kell nekem... Egész életemben úgy ismertek, mint a Kasztner Rezső lányát, bár mostanában már úgy is ismernek, hogy én vagyok Merav Michaeli anyja, mert a legidősebb lányom, Merav, aki a filmben is sokat szerepel, híres tévés Izraelben, jól ismerik országszerte.

- Rengeteg támadás érte a családját Izraelben. Soha nem gondolt arra, hogy elhagyja az országot?

- Nagyon sokszor. De az apám sem adta fel soha; soha nem vesztette el a hitét Izraelben. Nem futott el, pedig tudta, hogy veszélyben van. Hitt abban, hogy belülről, ott, helyben lehet a legtöbbet tenni az országért. És ilyen örökséggel az ember lánya nem rohan el a nehézségek elől, hanem ott marad és harcol.

Nézz még több képet Zsuzsi Kasztnerről! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- A film egyik csúcspontja, amikor szemtől szembe találkozik apja gyilkosával. Sikerült elfogadnia, megértenie vagy átéreznie valamennyire az ő nézőpontját?

- Igen. Ze'ev Eckstein egy nagyon fiatal, nagyon könnyen befolyásolható ember volt abban az időben, aki ráadásul nem sokkal azelőtt szerelt le a 1956-os sínai háborúból, és még mindig nem dolgozta fel a harcok traumáját. Nála sokkal okosabb emberek beszélték rá, hogy megtegye, amit tett, és még csak nem is bíztak benne: volt ott egy harmadik ember, aki a sötétben elállta apám útját, hogy ne menekülhessen el Eckstein golyója elől. Ezt a haldokló apám is megerősítette, és a mentőben ezt le is írta egy darab papírra. Eckstein csak bábu volt, és szívből megbánta, amit tett. A forgatás óta nem találkoztunk, de tervezem, hogy felkeresem. Szeretnék vele beszélgetni még.

+ + +

Gaylen Ross

Gail Sue Rosenblum 1950-ben született, Indianapolis-ban. A vallásos zsidó családban nevelkedett lány irodalmi lapot szerkesztett, modelkedett, majd az ekkor már Gaylen Ross nevet viselő Rosenblum a színészet felé fordult: 1978-ban ő játszotta az egyik legemlékezetesebb karaktert, a terhes Francine-t George A. Romero kulthorrorjában, a Holtak hajnalá-ban. Bár később még két horrorban vállalt filmszerepet és feltűnt a Walker, a texasi kopó két részében is, Ross nem érezte, hogy megtalálta volna igazi hivatását: "Kemény időszak volt; nem éreztem jól magam a bőrömben és borzasztó nehezen találtam munkát". Új utakat keresett és a GR Films munkatársaként elkezdett dokumentumfilmeket készíteni. Forgatott a gyémántkereskedő-bizniszről (Dealers Among Dealers), a kaszinók világáról (Not Just Las Vegas), Oroszországból Amerikába importált menyasszonyokról (To Russia For Love) és a második világháború alatt, zsidóktól elrabolt, svájci bankokban őrzött vagyonokról (Blood Money: Switzerland's Nazi Gold), amiért Emmy-díjat nyert. A Kasztner meggyilkolása után most legújabb filmjén, a Caris's Peace-en dolgozik, ami egy emlékezetkiesésben szenvedő Broadway-színésznőről szól.

Gaylen Ross energikusan, sebesen válaszolgat a kérdésekre. Jókedvű.

- Elégedett?

- Az elmúlt néhány évben semmi másról nem szólt az életem, csak erről a filmről. Nézd, bele is őszültem, örülhetnek a fodrászaim, van mit festegetni... De komolyan, az elmúlt három-négy évben vagy forgattam, vagy vágtam a filmet; minden pillanatomat ez a munka töltötte ki. Most pedig, hogy elkészült és a világot járom vele, komoly meghatottsággal és megilletődötten döbbenek rá, hogy a magam szerény eszközeivel, de sikerült hozzájárulnom ahhoz, hogy az emberek kicsit máshogy gondolkozzanak a Kasztner-ügyről. Vagy úgy is mondhatom, hogy egyáltalán elkezdtek róla gondolkozni: segítettem elindítani egy párbeszédet, és ez hihetetlenül fontos. Nem akarom senkinek előírni, megmondani, hogy mit gondoljon Kasztner Rezsőről, nem állítom, hogy hős volt és azt sem, hogy nem volt hős, de úgy érzem, szerepem van abban, hogy ez a téma kicsit újra középpontba került.

- Beszélnek ma Izraelben Kasztner Rezsőről?

- Néhány hónapja, miután a haifai filmfesztiválon levetítették a Kasztner meggyilkolásá-t, a Haarecben, Izrael legtekintélyesebb lapjában lejött egy írás a filmről. Nem sokkal később jelentkezett egy majdnem kilencvenéves holokauszt-túlélő, hogy elmondja: szeretné megvédeni Kasztnert a hajdani vádaskodásokkal szemben. Ötven évvel ezelőtt, a Kasztner-per idején nem tette ezt meg, mert akkor a barátai azt tanácsolták neki, hogy jobb, ha nem veszi védelmébe Kasztnert, akit akkor a lehető legkomolyabb vád ért: az, hogy zsidó létére náci kollaboráns volt, azaz eladta a lelkét az ördögnek. Ez a bácsi most, ennyi évvel később jelentkezett, és beszélni kezdett, mert úgy érezte, hogy a halála előtt még tudatni akarja a világgal, mit köszönhet Kasztner Rezsőnek. Én is találkoztam vele és beszélgettünk, elmesélte a megmenekülése történetét. A Haarec vezető anyagként hozta le a sztorit.

- Miről szól valójában Kasztner Rezső története?

- Ez egy nagyon összetett, bonyolult történet. Kasztner Rezső élete és halála sok kérdést vet fel, amire rengetegen próbálnak választ találni. Kasztner történetében számomra mindig az volt a leglenyűgözőbb momentum, hogy Oskar Schindlerrel és másokkal szemben, akik zsidókat bújtattak és mentettek meg a vészkorszak idején, Kasztner Rezső az egyetlen, akit azok alapján határoznak meg, akiket nem mentett meg. A fonák, a negatív lenyomat lett kihangsúlyozva: "Miért nem mentette meg vagy próbálta megmenteni a 800 ezres magyar zsidóságot?" - kérdezték vádlói. "Miért éppen azokat mentette meg, akiket megmentett és miért nem másokat?" Megdöbbentő, hogy egy életmentő akció kitalálóját és végrehajtóját azokon keresztül definiáljanak, akiken nem sikerült segítenie. Ha ma valaki elmegy a Dohány utcai zsinagógánál található emlékhelyre, ezt olvashatja: "Bár százezrek elpusztultak, Kasztner Rezsőnek sikerült megmentenie ennyi és ennyi embert" - itt is, ebben a szövegben is tapasztalható ugyanez a negatív meghatározás.

- Miért van ez, mit gondol?

- Azt hiszem, a válasz abban rejlik, hogy milyen kép él a zsidókban önmagukról, különösen a második világháború idején elszenvedett borzalmak után. A zsidó vagy áldozat, akit leölnek, vagy mártír, aki fegyverrel a kezében hal meg, hősiesen, mint Szenes Hanna vagy a varsói gettólázadás résztvevői. Azzal a zsidóval, aki zsidókat ment, ráadásul mindezt úgy éri el, hogy közben leül és tárgyal az SS-szel, nos, abban az időben, amikor a Kasztner-per felkorbácsolta az izraeli közvéleményt, ezzel nem tudtak mit kezdeni. A zsidó hős halott, életét áldozta a népéért, más út nincs. Ezt Merav, Zsuzsi lánya nagyon jól megfogalmazza a filmben. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben egészen néhány évvel ezelőttig nem emlékeztek meg azokról a zsidókról, akik zsidókat mentettek a vészkorszak idején. Megemlékeznek a nem-zsidókról, akik segítettek, mint például Oskar Schindler, és megemlékeznek természetesen a zsidó mártírokról. De az a középút, amit Kasztner Rezső képviselt, a mai napig nincsen elismerve Izraelben. De talán most elindult valami.

- Mi volt a legmeghatóbb pillanat a film készítése során?

- Az, ahogyan forgatás közben a Kasztner-túlélők megnyíltak és, ahogyan ez látható is a filmben, elmondták, hogy mennyire nehéz azzal a teherrel élniük, most, hatvan évvel a történtek után is, hogy ők életben maradtak, míg körülöttük milliók pusztultak el. Szégyellik magukat, amiért élnek. A Kasztner-ügy újragondolása segíthet nekik abban, hogy elmondják honfitársaiknak, a mai Izraelnek, milyen érzés ezzel a mázsás súllyal - Káin bélyegével, ahogy ők mondják - élni az életet. A film vége felé látjuk az egyik túlélőt, Naomit, amint a Jad Vasem Intézetben, a Kasztner Rezső emlékére rendezett összejövetelen arról beszél, hogy úgy érzi, végre elérkezett az idő, amikor véget vethet ennek a szenvedésnek, megszabadulhat ettől a több évtizedes szégyenérzettől, ami az egész életét meghatározta. Számomra ez a film legmeghatóbb pillanata.

Nézz még több képet Gaylen Rossról! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Mi jön a Kasztner-film után?

- Egyelőre azon dolgozom minden erőmmel, hogy minél többen lássák a Kasztner meggyilkolásá-t. Két országba akartam mindenképpen eljutni vele: Izraelbe és Magyarországra. Az, hogy bemutatták a Titanicon, és talán beszélnek is majd róla itt, Magyarországon, mindennél többet jelent nekem.

- Új film?

- A következő projektem egy színésznőről szól, egy barátnőmről, aki elvesztette a rövid távú memóriáját, és mégis, valahogyan kitalált egy módszert, aminek a segítségével színpadra állhat. Egy színész, memória nélkül - ez a következő filmem.