60 euró egy menet a szexmunkás nagymamáknál - dokumentumfilm Berlinből

Feltűnő jelmezekbe öltözött vidám nők óvszert osztogatnak a mozi előtt, miközben arra bíztatnak mindenkit, hogy támogassa a "berlini kurvák egyesületét". A teremben szó szerint egy tűt sem lehet elejteni, többen kint is rekednek. Nem jellemző, hogy egy diplomafilm körül ekkora legyen a felhajtás. A figyelem nem is a teljesen ismeretlen Saara Aila Waasner német rendezőnőnek szól, hanem a témának, amiről a filmje szól. Waasner három berlini prostituáltról készített portrét, akik mind érett fejjel döntöttek a szexmunkásság mellett. A Frauenzimmer (Női szobák) című filmet a Berlinalén mutatták be.

A legfiatalabb nő 49 éves, a legidősebb 63. Ketten otthonukban dolgoznak, egyikük egy lakájos bordélyban, egynek van tartós kapcsolata (a film végére férje), kettő éppen facér. Kettejüknek korábban volt családja - unokákkal, gyerekekkel -, egynek nem volt, de reméli, hogy még lesz. Egy biszexuális, egy domina, egy pedig hagyományos kurva. Ami összeköti őket, az a koruk és a munkájuk természete, illetve, hogy önmagukat prostituálták, bármiféle külső kényszer nélkül.

A 49 éves Paula egy bordélyház - inkább bordélylakás - vezetője. Húsvétkor a bordély ablakába plüsscsirkés, műfüves, tojásos dekorációt applikál, a falakat bent Helmut Newton híres pucérnős fotói díszítik. Paula valamilyen férfias szakmát tanult Kelet-Berlinben, de egy meghiúsult nyugat-berlini szökési kísérlet miatt kilenc és fél évre börtönbe került. Eleinte leszbikus volt, most biszexuális, legfiatalabb kuncsaftja 19 éves, a legidősebb 80 múlt. Hajlamos arra, hogy elfelejtse azokat, akiket csak többhavonta lát: "Előfordul, hogy mondja a vendég, hogy már járt itt, de hiába, nem ismerem fel, csak amikor levetkőzik. A farkáról beugrik, ki az" - mondja nevetve. Amikor bevásárolni megy, úgy néz ki, mint egy átlagos középosztálybeli nő: menő szemüveg, menő sportcipő, hosszú fekete szövetkabát; amikor a börtönről mesél, kiderül, hogy korábban mennyi megaláztatáson és fájdalmon ment keresztül.

Christel 58 éves, hét éve döntött úgy, hogy prostituált lesz, akkoriban kezdte el ugyanis élvezni a szexet; korábban "a férjének nyújtott szolgálatként" élte meg az intim perceket. Évek óta mániás-depressziós, lelkesen meséli, hogy egy pszichológus hatására 49 évesen fedezte fel az orgazmust. Mivel akkor úgy gondolta, hogy ennyi idősen így a legegyszerűbb szexpartnert találni, megnyitotta magánpraxisát. "Egy bő fél óra 60 euró" - mondja többször a telefonba, és azt is megismétli párszor, hogy hangulat-ingadozásainak voltaképp milyen jót tesz ez az egész. A családja elől nem titkolja, mivel foglalkozik, élettársa csak a kuncsaftokról és az egyes aktusokról nem akar hallani.

Karolina 63 éves, de legfeljebb 45-nek néz ki. Dominaként tevékenykedik, fellépése dívás, remekül táncol, a férfiakkal szigorú. Szinte napra pontosan huszonöt évig volt házas, aztán elege lett belőle, mint ahogy néhány évvel korábban az irodai munkából is. Egy jó sok bőrcuccal, ostorral, trónnal, maszkokkal és egyéb különleges eszközökkel felszerelt dominastúdiót alakított ki magának, itt várja vendégeit, de olykor az utcára is kiterjeszti a szerepét. Egyszer egy bársonyüléssel fedett riksában látjuk viszont, amint napszemüvegben, pezsgőt kortyolgatva osztja a mögötte tekerő gyér hajú urat, aki inait megfeszítve, gyöngyöző homlokkal szenved. 2009-ben bezárta a dominastúdiót, bedobozolta a szerszámokat, tavasszal tetoválásba kezd.

Önkéntes prostitúció

Izgalmas betekinteni a titkos szakmába, de még izgalmasabb a három nő, akik teljesen megnyílnak. Olyan bizalmasan és közvetlenül beszélnek munkájukról, mint ahogy a tizenhat évesek mesélnek az első randiról. Elképesztően természetesek, látszik, hogy nagyon gyorsan bizalmukba fogadták a rendezőnőt, aki bármelyiküknek a lánya lehetne.

Waasner szembe megy minden előítélettel: nincs a filmben trágárság, pornográfia, az idősödő testek - és a rájuk húzott különféle munkaruhák - is inkább hatnak természetesnek, mint nevetségesnek vagy visszataszítónak. Egy-egy elszólás ugyanakkor elárulja, hogy a három nő világa kicsit sem idealizálható. Nekik viszont ez jelenti a kiteljesedést, így érzik, hogy urai életüknek.

Hogy lélekörlő-e a munkájuk, nem derül ki, az viszont igen, hogy az előélete egyiküknek sem volt sérülésektől mentes; bár tény, hogy legtöbbet a börtönviselt Paula szenvedett. Érzelmek? Azok nincsenek, ez csak egy munka. Olyan, mint a szolgáltató szektor bármely ága: itt is előfordulhat túlóra, és itt is lemondhatja a találkozót a vendég. Hogy félnek-e az öregségtől? Persze, a sokasodó ráncoktól és az elhízástól, meg attól, hogy az internetre feltett csábos képek ellenére egyszer majd senki nem fogja felhívni őket.

Hálás közönség

A vetítés után hatalmas vastaps fogadja kettejüket, Christelt és a Kiss-pólót viselő Karolinát, valamint a rendezőnőt (Paula törött lábbal otthon maradt).

Valaki arra kíváncsi, miért mondtak igent a felkérésre: "Mivel mániás-depressziós vagyok, régóta gondoltam, hogy jöhetne végre valaki, akit érdekel, hogyan barkácsolom össze az életemet" - mondja Christel. Karolina azért hálás a rendezőnek, hogy megtartotta a kritikus látásmódját. Egy szemlátomást korábban férfiként tevékenykedő nő rekedtes hangon nagy riszpektet küld a szereplőknek, hogy ennyire erősek. Waasnernek pedig az egyik legnagyobb tanulság az, hogy "az életet bármikor meg lehet változtatni, ha nem is ilyen drasztikus módon". Nehéz eldönteni, hogy a közönség miért hálás leginkább: a tabunak számító témáért, az erős nőkért vagy az őszinteségért. Vagy mindháromért egyszerre.