Hajdu Szabolcs: Nem információkat kell gyűjteni, hanem élményeket

A Filmszemle-fődíjas Bibliotheque Pascal rendezőjét mogyoródi otthonában látogattuk meg, ahol feleségével és állandó színésznőjével, Török-Illyés Orsolyával, valamint ötéves kislányukkal, Lujzával él. Hajdu Szabolcs elmesélte, hogy a nyolcvanas években egy zenekarban játszott a tankcsapdás Lukács Lászlóval és a cigánygyilkos kommandó vezetőjével. Elárulta, miért akar családjával Amerikába költözni, a filmkészítés mely szakaszait élvezi, és kik azok a rendezők, akik az életüket kockáztatták a filmjeikkel. Szerinte ő nem hasonlít a hedonista Kusturicára, vigyázni kell, nehogy a rossz filmek telenyomják az agyunkat szeméttel, és a névtelen kommentelők nem jobbak, mint a besúgók. A beszélgetés alatt végig velünk volt a nyolchónapos terhes Orsolya, később csatlakozott hozzánk Lujza is.

- Amikor szerveztük ezt az interjút, azt mondtad, hogy ha akkor jövünk, amikor itt van Lujza (Szabolcs és Orsi ötéves kislánya - V.F.) is, akkor nem fogunk tudni beszélgetni, mert neked folyamatosan vele kell majd foglalkoznod. Dolgozni hogyan tudsz mellette?

Hajdu Szabolcs: Nehezen.

Török-Illyés Orsolya: Igazából nem is foglalkozni kell vele, hanem mindig lefoglalja valamelyikünk figyelmének a nyolcvan százalékát. Egyszerűen azért, mert ő is létezik. Mondhatnánk neki, hogy ülj le és nézd a tévét, de ezt nem szoktuk mondani, inkább ő is részese a dolgoknak.

- Olyankor az van, hogy "most hagyjuk a papát" és te foglalkozol vele?

Török-Illyés Orsolya: Igen, meg ha hirtelen le kell adnia egy forgatókönyvet, akkor Szabolcs napokra elmegy, van úgy, hogy egy hétre is.

- Ilyenkor vagy szállodába megyek, vagy a kocsiban alszom. A Bibliotheque Pascal könyvét is többször írtam úgy, hogy kinéztem egy helyet a hegyek között, amiről gondoltam, hogy eléggé távol van és térerő sincs. (Akkor még volt mobiltelefonom, most már nincs.) Van egy kombi Volvónk, amiben a hátsó üléseket teljesen le lehet hajtani, és van benne adapter, amire rá tudom kötni a laptopot. Valamelyik közeli faluban meg lehet venni valami kaját.

- És hova szoktál menni?

- Össze-vissza. A Zemplént eléggé szeretem, gyermekkoromban sokat jártunk oda, Debrecenhez az volt a legközelebb.

Török-Illyés Orsolya: De a Bibliotheque Pascal-t nem is tudom, hány helyen írtad: Marosvásárhelyen, fesztiválokon, apukámnál...

- Kempingben Olaszországban. Gyakorlatilag az volt, hogy megérkeztünk, és az első két nap arról szólt, hogy hogyan szerezzük be azokat a kellékeket, amik nekem a forgatókönyvíráshoz kellenek. Az a típusú asztal, az az éjszakai lámpa, amit rá lehet kötni egy fára, stb. Általában éjszaka vagy hajnalban tudok dolgozni.

- Mennyire vagy fegyelmezett író? Sok rituálén kell átmenned, mielőtt végre nekilátsz a konkrét munkának?

- Nagyon sokat írok, eléggé gyakorlott vagyok benne. Inkább az a nehéz, hogy azt írjam, amit kell. Ha leültetnél ide, és előkapnék valamit az emlékezetemből, azt gyorsan meg tudnám írni. De hogy azt írjam, ami most éppen a feladatom, arra rá kell vennem magamat. Mert lehet, hogy azzal annyira nincs kedvem foglalkozni. Forgatókönyvírásnál nem szavakat és mondatokat rakok egymás után, hanem képi jelentések, jelenetek, metaforák, dialógusrészletek kerülnek egymás mellé.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

- Orsolya mondta a korábbi interjúban, hogy el fogják venni a házatokat a kifizetetlen parkolócédulák miatt. Ez tényleg így van?

- Tíz vagy tizenkét évvel ezelőtt bírságokról van szó.

Török-Illyés Orsolya: Maga a büntetés körülbelül ötvenezer forint, de már ráraktak annyi kamatot...

- Milliós tartozásunk jött össze. Ilyet szerintem csak a rendőrség tehetne meg, vagy valamilyen hivatalos szerv, nem egy magáncég. Teljes abszurdum. Rányomták a házra a jelzálogot, bármikor elárverezhetik. Most kifizettünk megint egy összeget, a Filmszemle díja az például erre volt jó.

- És nem akarnál ennek a parkolási ügynek a szószólójává válni?

- Nem. Egyszer elmentem egy tárgyalásra, és egyértelműen látszott, hogy gátlástalan gengszterkedés van a háttérben. Én nem tudom felvenni a harcot gátlástalan gengszterekkel. Inkább kifizetem a pénzt, vagy elhúzok Magyarországról. Minél kevesebb időt töltök itt, mert az ilyen típusú dolgok (nem csak parkolási büntetésről van szó) és emberek erőszakosan lerángatnak a maguk alantas szintjére és tönkreteszik a mindennapjaimat. Sajnos nagyon sokat küzdünk ezzel.

Beszélj hozzád! | Hajdu Szabolcs a 16 éves önmagával beszélget

- A Beszélj hozzád!-videóban felszólítottad a tizenhat éves önmagadat, hogy azonnal húzzon ki Franciaországba. Szerinted milyen lenne most az életed, ha Franciaországba költözöl, és nem ismerkedsz meg soha Orsival?

Török-Illyés Orsolya: Hogy képzelted ezt a dolgot, Szabolcs? Nem is értem...

- Úgyis visszajöttem volna. Az törvényszerű volt, hogy összeismerkedtünk, ennek így kellett történnie. Nyilván annak is úgy kellett történnie, hogy itt maradtam az elmúlt húsz évre. Egy ország fejlődéstörténete sokkal lassabb, mint egy egyén fejlődéstörténete. Egy ember tizennemtudomhány éves korától harmincéves koráig eljuthat egy olyan színvonalra, amikor már fojtóvá válik a közeg, amiben fölnőtt, és úgy érzi, hogy egy másik helyen, ahol egy magasabb szintű, jobban kitalált társadalom veszi körül, jobban ki tudna bontakozni. Akkor el kell mennie. Magyarország tragédiája, hogy éppen azok az emberek, akik fejleszthetnék, valószínűleg nem fogják az életüket erre áldozni. Hanem el fognak menni, és egy olyan közegben próbálnak tovább élni, amire ők már felfejlődtek. Itt tök egyszerű dolgokról van szó: napi kommunikációról, kommunikációs kultúráról, arról, hogy lemész a boltba, és a boltos felfogja-e, hogy érdekében áll, hogy eladjon valamit, és nem pedig odabassza eléd a dolgokat, mert tele van a töke mindennel. Ezek a dolgok visszahatnak, jobban érzed magad, ha pozitív kisugárzás vesz körül, ha az utcán nem folyamatosan elutasító, agresszív arcokba ütközöl. Amikor azt mondom, hogy el kellett volna mennem Franciaországba, akkor azért mondom, mert már tizennyolc éves koromban úgy éreztem, hogy ez a közeg engem fojt, és ahhoz, hogy tovább tudjak lépni, ahhoz más közegben kellene lennem. Mindig visszatartott valami, vagy egy jó színházi munka, vagy éppen maga a főiskola, ahova felvettek. Amikor a főiskoláról elmentem, akkor Orsolya, Vásárhely, a sepsiszentgyörgyi színházi munka, aztán pedig az első játékfilm tartott itt.

- Nem ragaszkodsz itt semmihez?

- Ha a szülőket és néhány barátunkat kiveszem a képből, igazából bárhol máshol el tudom ugyanígy képzelni az életemet.

- Jártál már olyan helyen, ahol konkrétan el tudod képzelni az életedet?

- Sok ilyen hely van. Bizonyos szempontból nekem még Románia is egy testhezállóbb közeg, csak Orsolya nem annyira szereti, mert neki már egy elunt dolog. De Olaszország, Amerika, Németország, Franciaország és Hollandia simán. Azt hiszem, Európán belül Hollandia a leginkább vonzó, de Amerika volt az első és eddig a pontig utolsó hely, ahol az első pillanatban, amikor betettem a lábamat, úgy éreztem, hogy itthon vagyok. Ez azoknak az országa, akik jöttek valahonnan. Problémák mindenhol vannak, de levegőt venni meg kell, főleg, ha az ember olyan filmeket akar csinálni, amikben az látszik, hogy valaki levegőt vesz, vagy levegőt tud adni.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

- A kivándorlás most napirenden van nálatok?

- Ez egy évek óta húzódó dolog. Ha nem jött volna közbe egy családi ügy, akkor már nem lennénk itt. Tavaly májusra volt meg a repülőjegyünk.

- Hova szólt?

- Amerika nyugati partjára. Ez egy évet tolódott, de most újra tervbe vettük. Azzal együtt, hogy most itt is elindult nagyon sok minden. Új filmek.

- Kint vár titeket valami konkrét lehetőség?

- Nekem minden lehetőség, nem csak a film. Így megélni, mint a filmrendezésből itt, Magyarországon, azt hiszem bárhol, bármiből lehet.

- Ha megnézed azokat a magyar rendezőket, akik külföldön kezdtek el dolgozni mostanában, az ő példájukból milyen tanulságokat vonsz le?

- Vannak hihetetlen történetek, és vannak teljesen elkeserítő dolgok. Annyiban különbözöm sok mindenkitől, hogy én nem tartom magamat filmrendezőnek. Nem filmrendező vagyok, hanem filmeket csinálok, amikor eljön a pillanat, hogy úgy érzem, hogy filmet kell csinálnom. Ha elmennék külföldre, az nem arról szólna, hogy tarhálnám a filmes melókat, és próbálnék mindenképpen filmrendezőként érvényesülni. Az nem érdekel. Mindenkinek a saját döntése, hogy mi éri meg, mi nem éri meg. Van, aki életművet épít, van, aki csak leköti magát ezekkel a dolgokkal, és élvezetet nyújt neki, hogy filmeket csinál. Én ezekkel a filmekkel kommunikálok a világ felé. Ha Amerikában filmközelbe jutnék, azt arra használnám fel, hogy kommunikáljak vele. Ha erre nincs lehetőség, akkor csinálnék mást, vagy találnék más olyan médiumot, amivel tudok kommunikálni.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

- Van más olyan médium, amivel tudsz kommunikálni, és mondjuk pénzt is keresel vele?

- Nem tudom, még nem próbáltam. Színészként próbáltam eddig ki magamat, zenészként, nagy gyakorlatot szereztem az írásban, és érdekel a képzőművészet is. A mi generációnkból Antal Nimród az egyetlen, aki kiment, de ő eleve amerikai volt, amerikai identitása volt. Fliegauf Benedek most forgatott egy nagy filmet Németországban, és ez fantasztikus szerintem. Mindenki emlegeti a román újhullámot, akik kurvajó filmeket csinálnak, de a magyarok hasonlóan magas pozíciójú filmrendezőkké váltak az utóbbi időben. Mundruczó, Fliegauf, Pálfi neve azért rendesen bent van az európai filmes köztudatban, és szerintem a románokkal ellentétben ezekre az emberekre rá lehet bízni egy nagybetűs mozit. Mert birtokában vannak azoknak a vízióknak, az autonóm ikonográfiának, amivel mozit lehet csinálni. Nem jó filmet, nem kurvajó filmet, hanem mozit. Ha megnézed az új filmjének az előzetesét, két-három snittből beazonosítható, hogy az egy Fliegauf-film. És még itt lehetne mondani a többieket is, az új srácokat. Nagyon érdekes filmet csinált Szimler Bálint például. Improvizatív a stílusa, de nagyon erős képekkel fogalmaz. Ez úgy tűnik hagyomány itt Magyarországon, mert máshol nem látom. Sokkal általánosabb képeket látok más nemzetek filmjeiben, vagy pedig direkt nem-képeket, hanem lekövetéseket, események lekövetését.

- Az még várat magára, hogy egy magyar rendező külföldön megcsináljon egy igazán értékes filmet.

- Szerintem nem. A Womb-ról még nem tudjuk, hogy milyen, de Fliegaufnak megvolt az első lehetősége, hogy akár meg is csinálhatta. Szerintem többekben megvan ez a potenciál, ismerik a technikai arzenált, jól tudják használni, Önálló képszerkesztési stílussal rendelkeznek, ehhez megvannak az operatőreik. Ezekkel a magyar operatőrökkel dolgozni olyan, mint egy plusz akadémia.

- Ha azt mondják a Bibliotheque Pascal-ra, hogy kusturicás, azt pejoratív jelzőnek veszed?

- Nem pejoratív, csak evidens közhely. Ami Balkán, az már Kusturica. Mintha Kusturica kisajátította volna a Balkánt, ahogy Glenn Gould Bach-ot. A Balkánon vannak a relikviák, a tárgyi környezet, amitől az emlékeztetni fog Kusturicára, mert úgy néz ki a Balkán. Ebben a filmben semmi kusturicás nincs. Kusturica mulat, én egyáltalán nem mulatok. Kusturica egy hedonista, én pedig egy aszkéta vagyok.

- Elhangzott olyan a forgatáson, hogy ezt ne így csináljuk, mert túl kusturicás?

- Fel sem merült. Egyáltalán rendezők nem merültek fel a forgatáson. Mindig olyan rendezőket emlegetnek a filmjeimmel kapcsolatban, akik semmilyen szinten nem állnak közel hozzám. Egyszer-egyszer megnéztem a filmjeiket. Kusturicától láttam két vagy három filmet, élveztem őket, de nem érdekeltek nagyon. A másik Terry Gilliam volt, a harmadik pedig Tim Burton. Őket mondják mindig ezzel a filmmel kapcsolatban, egyik sem áll hozzám közel. Én nem ezektől dobok hátast, nem ezeket akarom újra és újra megnézni. Az nekem Cassavetes.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

- Amikor legutóbb beszéltünk, Cassavetes mellett Fellinit is említetted, mint számodra fontos rendezőt.

- Így van, ő a másik. Az utóbbi időben gondolkoztam, hogy miért pont erre a két emberre, és egy kicsit még Pasolinire redukálódott le az én figyelmem, és rájöttem, hogy azért, mert ez a három ember az életét kockáztatta a filmjeivel. Gondold végig. Fellini a saját feleségével csinálja a filmjeit, nincs más számára, csak a felesége, ugye gyerekük nincsen. Van az a kapcsolat, ami mindennél többet ér, mert lényegében gyerekkoruk óta együtt vannak, és együtt küzdötték végig azt a menetet, amikor folyamatosan elutasításba ütközött maga Giulietta Masina. Mindenki mondta Fellininek, hogy nem jó, ne használd, nem kell. Eljutnak egy bizonyos fokig, folyamatosan újra és újra bevállalja a feleségét nagy filmekben, megnyerik az Oscar-díjat, megnyernek mindent. Aztán megcsinálja a 8 és fel-et, ami arról szól, hogy ő mennyire vonzódik más nőkhöz, abban nem játszik Giulietta Masina, és Fellini teljesen kiteríti saját magát a nyilvánosság előtt. Az életét kockáztatja, effektíve mindenét felteszi erre a dologra, mert nem tehet mást, mert úgy érzi, hogy erről beszélnie kell. És ez érződik az ő filmjeiben, a százszázalékosság, hogy mindent odatett, amit csak lehetett. És ugyanez Cassavetesnél is. A feleségét és a legjobb barátait rángatja bele a totális kudarcba. Az ő filmjeit ki a franc nézte Amerikában? Van két film, a 8 és fél és a Premier, amiknél az érződik, hogy a rendezők az életüket kockáztatták. Pasolini pedig a harmadik a Saló-val, meg még néhány filmjével olyan szinten vállalta föl a véleményét, amivel az életét kockáztatta, bele is halt mondjuk. Nem csak játszadoznak, nem csak kísérleteznek, nem csak jó filmeket akarnak csinálni, vagy karriert vagy sikert elérni, hanem az életükről van szó.

- A Bibliotheque Pascal forgatásáról olyan sztorikat lehetett hallani, hogy a producerek a hajukat tépték, mert minden nap kitaláltál valami új dolgot, amit meg kellene csinálni, és már attól féltek, hogy soha nem lesz kész ez a film.

- Inkább arról volt szó, hogy én olyan attitűddel mentem minden nap a forgatásra, hogy nem az a cél, hogy a jelenetet leforgassuk, hanem, hogy ott aznap valami létrejöjjön, megszülessen. Attól, hogy egy jelenetet leforgatunk, még egyáltalán nem biztos, hogy az a dolog megvan. Le van forgatva valami, ami lehet, hogy egy közhelyes, konvencionális baromság, aminek semmi köze ehhez a filmhez. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy műtétet. Bent a sebész éppen metszi ki a rossz májdarabot, ott vannak az asszisztensei, és nem tudom hány ember veszi még körül azt a testet, amin dolgoznak. A producerek nincsenek bent a műtőben, a gyártási részleg is inkább kint van, hogy ne engedjenek be senkit, és biztosítsák a nyugodt és koncentrált munkát ott a test körül. Egy monitoron nézik kintről, tehát nem látják pontosan, hogy mi történik bent. És amikor bent valami komplikáció támad, annak nem érzik át a súlyát. Nem is érezhetik. Egyébként folyamatosan iszonyú nagy támogatást kaptam produceri részről, annyit segítettek, amennyi irreális már. Olyan szinten tette oda magát ehhez a filmhez Angelusz Iván és Kovács Gáborék is Pataki Ágival, ahogy én még nem láttam producereket azonosulni egy filmmel.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

- A filmhunak nyilatkoztad, hogy végig szoktad dühöngeni ezt a filmet, mert semmi sem olyan benne, mint amilyet elképzeltél, minden egyes képkockája kompromisszum. Milyennek képzelted el?

- Erre egy Thomas Bernhard-idézettel tudnék válaszolni. (lekerül a polcról a Mészégető című könyv - V.F.) Ő a szavakra vonatkoztatja ezeket a dolgokat, én a mozgóképre. "A szavak tönkreteszik, amit gondolunk, a papír nevetségessé teszi, amit gondolunk. S miközben az ember még örülhet, ha valamit tönkretett és nevetségessé tett dolgot papírra vethet, az emlékezet ezt a tönkretett és nevetségessé tett változatot is elveszíti. Valami roppant dologból a papír valami mellékes dolgot csinál. Valami nevetséges dolgot. Ha így nézzük, a világban és a szellem világa általi világban is mindig csak mondhatni rommá tett és nevetségessé tett dolgok látszanak, ugyanígy tehát a világon minden csak nevetség és rom." Tehát gyakorlatilag az a vízió, ami bennem él egy film elkészítése előtt, az köszönőviszonyban nincs azzal, ami aztán végül lealacsonyodik az által, hogy felvesszük.

- De nem is lehet.

- Ezért dühöngöm végig az egészet. Mert lealacsonyodott és rommá lett téve az által, hogy megpróbáltuk megvalósítani.

- Akkor miért filmezel?

- Azért, hogy eltereljem a gondolataimat a létezés értelmetlenségéről.

- Egy film készítésének melyik részét élvezed?

- Egyetlen élvezetes része van: a legeslegeleje, amikor minden még csak ábránd, tehát a fantáziálás része. Nagyon rövid ideig tart. Az első konkrétumoktól, amiket lejegyez az ember egy forgatókönyvbe, onnantól kezdődik a lealacsonyítás: elkezd kiszaladni belőle minden, ami miatt az ember szívesen megcsinálná. A vége, a hangkeverés még élvezetes. Nagyon nyugodt dolog, mert már egy végleges képet látunk, és onnantól kezdve minden csak javul egy nagyon-nagyon rossz dologhoz képest. Mert a hangminőség hozzátesz egy csomó mindent a dologhoz, hangsúlyokat rakhat le, jelentéseket erősíthet meg stb. Ez olyan, mint amikor felöltözteted a mennyasszonyt.

- Mikor utálod a legjobban a filmet?

- Minden szakasznak van olyan része, amikor már nagyon rühellem, de ez hullámzó. Egyetlen dologra lehet figyelni, hogy a végső katasztrófát az ember elkerülje. Hogy a film a körülményekhez képest tartson egy tiszta szándékot az elkészítés motivációját illetően. Minden alkotásnak sikeresnek kell lenni, mindenki szeretné, hogy működjön, jó film legyen, és a sikernek megvannak az ismérvei, és ezek beszüremlenek. De próbálom magam ezek ellen felvértezni folyamatosan, hogy tarts ki a víziód és az elgondolásod mellett, és folyamatosan arra koncentrálj, hogy ezzel te próbálsz valamit közölni, és nem mellébeszélsz. Ha a sikeresség érdekében már olyan kompromisszumokat kötöttél meg, ami agyonnyomja a mondanivalót, akkor utána iszonyú nehéz védeni, és ez a katasztrófa. Mert utána az életed végéig ez fog visszanézni rád.

- A film címét adó bordélyházban a prostituáltak különböző irodalmi alakok bőrébe bújnak. Miért pont ezeket az alakokat választottad ki?

- Hol is van az a könyv? Tudod, az az irodalmi alakok lexikonja. (keresgél, Orsi segít, megvan a könyv - V.F.) Egészen az ókortól kezdve a legutóbbi évekig az irodalmi alakokat összegzi. Ezt használtuk. Ritka az olyan figura a világirodalomban, hogy csak ránézel, és tudod, hogy kicsoda.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

- Az is szempont volt, hogy lehessen szexualizálni? Don Quijotét például nehezen lehetne...

- Nem. Az volt az elsődleges szempont, hogy vizuálisan ne kelljen magyarázkodni, hogy ez most ki. A filmben képekben gondolkodunk, és minél kevesebb szövegben. Érdekes tanulsága ennek a kutatásnak, hogy a világirodalomban nagyon kevés olyan alak van, akit olyan szinten alkotott meg a szerzője, hogy vizuálisan is beégette a kollektív tudatba. A kis herceg például olyan.

Török-Illyés Orsolya: De ő is amiatt, mert az írója a rajzokban is megteremtette.

- Meg Micimackó. És Dorian Gray is ilyen, ha a festményt odarakod mellé, ami őt ábrázolja, egy öregedő arc, meg a kép mellette és néhány homoszexuális utalást mellé, akkor nagyjából tudod, hogy kicsoda. Vagy Jeanne D'Arc. Ha ott van egy katonaruhába öltöztetett nő egy kereszttel, akkor tudod, kiről van szó.

Török-Illyés Orsolya: De az is szempont volt, hogy legyen ennek minősége. Mert például ott van Carmen, aki felismerhető, de nincsen mögötte igényes irodalmi mű.

- Nagyon-nagyon gyorsan leszűkült pár karakterre a válogatás. Érdekes, hogy 90%-ban a brit irodalomból jöttek végül a dolgok. Túlnyomórészt férfikarakterek, nőiből nagyon kevés van.

- Volt olyan, akit kihagytatok? Úgy tudom, A kis herceg-et megcsináltátok.

- Igen, ezeket a jeleneteket leforgattuk. (mutatja a forgatási képeket - V.F.) Fantasztikus világa volt, bőrből voltak kivarrva a bolygók. Tükörgömb volt, egy egész csillagrendszert csináltak körülötte. Ő volt a róka szegecses farokkal és rücskös kotonnal bevont lábakkal. Itt maga a rózsa. Ő a kisfiú a Fehér tenyér-ből, iszonyú jó volt ebben a szerepben.

Ilyen lett volna A kis herceg-es rész a Bibliotheque Pascal-ban | Még több kép

- És miért nem került bele a filmbe?

- Nem adták meg rá az engedélyt a franciák.

- Mindenki más megadta, csak ők nem?

- Igen.

Török-Illyés Orsolya: Voltak még extrém ötletek.

- Például Kafka Átváltozás-ából Gregor Samsa. A bogár. Animálszexhez.

- És az igaz, hogy sokáig úgy volt, hogy Jude Law lesz Pascal?

- Volt róla szó.

- És miért nem valósult meg végül?

- Nem tudtuk kivárni.

- Két helyen is beleraktad magad a filmbe. Miért érezted ennek szükségét?

- A koncertplakát egy belső utalás az Andrissal (Nagy András, operatőr - V.F.) való közös munkánkra. Jonny Jupiter és Leo Polar elképzelt punk-rap formációjának a lemezbemutató koncertjét hirdeti Konstancán. A vége főcím alatt azért vagyok ott, mert az amiről a film szól, gyakorlatilag az én problémám. Az, amit Mona végigmesél, az én mesém, én kommunikálom mindezt a nézők felé. A legintenzívebben belőlem fakadó dolog.

Az említett koncertplakát a Bibliotheque Pascal-ban

- Mennyiben a te problémáid ezek?

- Amit én az egyetlen lehetséges túlélési módnak tartok magam számára is, az, hogy folyamatosan illúziókkal tartom fönn magamat a víz felszínén, mert kénytelen vagyok rá. Nézek a film végén egy kimerevített naplementét, ami egy kartontévében van. Ez az életem, nem is tudnám jobban jellemezni. Évek óta állandó vágyunk és álmunk Orsolyával, hogy egy olyan otthont teremtsünk meg, ami lényegében mindig csak a képzeletben létezik, mert az otthon, abban a pillanatban, amikor meg van teremtve, onnantól kezdve problémákkal is jár, mert számlákat kell fizetni, meg fent kell tartani. De az ember mindig elképzeli ezt. Mert Mona problémái, meg az összes probléma, amit a film felvet, számomra évek óta húsbavágó, életbevágó dolgok.

- Milyen ez az otthon, amit elképzeltetek magatoknak?

- Egy olyan, ami valószínűleg nem létezik. Ami jobb, mint ez, ahol most élünk.

- De van valami konkrét elképzelés?

- Persze, meg tudom mutatni az interneten. Az interneten minden fönn van.

Török-Illyés Orsolya: Ezt a házat kéne megszerezni.

- Tudjátok már, hogy milyen nemű lesz a gyerek?

Török-Illyés Orsolya: Igen, fiú.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

- Említetted egy interjúban, hogy a rossz filmek rossz hatással vannak rád. Mit értettél ez alatt?

- Itt Mogyoródon problémás a szemétszállítás, ide nem jön ki a kukásautó, a szemetet nekünk kell eltakarítani valahogy. A szerves hulladék megy a komposztba, a papírhulladékkal begyújtunk, oda kerülnek a számlák és a felszólítások, a műanyag és egyéb szemét megy a zsákba, és az autópályánál van egy konténer, oda szoktuk kidobni. Tíz évvel ezelőtt még nem szelektáltuk a hulladékot, egy nagy zsák gyűlt össze pár nap alatt. Mostanában egy ilyen zsák csak a műanyaghulladékból összegyűlik ugyanannyi idő alatt. Iszonyú sok szemetet termelünk, és ettől a szeméttől folyamatosan meg kell szabadulni, mert különben ellep minket. Az agyadba is ugyanennyi szemét gyűlik be, és ha ezt nem takarítod folyamatosan, akkor egy idő után nem veszed észre és megfojt a szemét. A rossz filmek telenyomják az agyadat, és nem hagynak teret hasznos dolgoknak. Oda kell figyelni, kitakarítani, minden nap kitakarítani az embernek az agyát. Az internet, a televízió, és az utcán bejövő sok színes információ által rengeteg szemét jön be. Észre se veszed, és a rossz esztétikai megoldások a sajátoddá válnak. A szemét beépül az agyadba. Ki kell hajítani, újra és újra, és most már egyre többször reggel délben és este, észre kell venni, hogy az szemét.

- Inkább nem szabad beengedni, ugye? Kihajítani nehéz.

- Azért mondom, hogy eleve nem nézem meg. Érzem azt, hogy ez nem nekem való, és csak azért, hogy még egy információval gazdagabb legyek... nem. Nem információkat kell gyűjteni, hanem élményeket, valós tapasztalatokat. Sajnos az internet arra sarkall, hogy iszonyú mennyiségű információt pakolj be az agyadba, de az elkezdi eldugítani a járatokat, és nem hagy autonóm módon lélegezni, gondolkozni. Nem gyűjtök DVD-t se, az összes DVD-m az a tíz darab.

- Mit szólsz ahhoz, hogy felkerültek a korábbi filmjeid a netre és az emberek ingyen nézhetik őket?

- Alapvetően örülök neki, mert a Bibliotheque Pascal bemutatója előtt picit felhívta a figyelmet a munkánkra. Újra képbe kerültek ezek a filmek, újra elkezdték az embereket érdekelni. Annak nem örülök, hogy önként és dalolva mondtunk le a szerzői jogokról csak azért, hogy odafigyeljenek ezekre a filmekre. Az égvilágon semmi hasznunk nincsen ebből. Most valahogy sikerült kiharcolni, hogy egy filmért, a Fehér tenyér-ért kapunk valami egyszeri pénzt. De hát indifferens, mert azért se kaptunk pénzt, hogy megjelent DVD-n, vagy bemutatták a moziban. A forgalmazó talán kapott valamit belőle, de az a százalék, ami nekem egy filmből jár, az már annyira kevés, hogy egyszer elmegyünk kocsmázni belőle.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

Fotósunk, Hektor észrevesz egy hangszerformájú tárgyat a nappali sarkában, amiről kiderül, hogy egy szitár. Szabolcs pengeti egy kicsit, és elmeséli, hogy honnan szerezte.

- Amikor az Overnight-ot forgatták, kérdezte tőlem Angelusz Iván, hogy mit hozzon nekem Indiából, és azt mondtam neki, hogy egy szitárt. És ilyen egy jó producer és jó barát, mert tényleg hozott nekem egyet.

- Szoktál rajta játszani?

- Nagyon kevés időm van rá. Sokáig zenével foglalkoztam és beszereztem mindenféle hangszereket.

- Milyen zenével?

- Zongoráztam. Jazz-el foglalkoztam, vagy legalábbis megpróbáltam. A zongora ugyanolyan alaphangszer, mint ahogy alapsport a torna. Én ezt a két alapot tanultam meg gyerekkoromban. Ezekből kiindulva viszonylag könnyű bármi mást megtanulni. A torna után mindenféle sportokkal foglalkoztam, és a zongora után mindenféle más hangszereken is próbáltam játszani. És mindkettő szépen elsorvadt az idők folyamán.

- A zongorázással teljesen felhagytál?

- Ha van kellő mennyiségű alkohol és ott egy zongora, akkor rászabadulok.

- A zene már nem játszik különösebb szerepet az életedben?

- Minden egyes filmnél felmerül, hogy én csináljam meg a zenéjét. A megkomponálásban még részt is tudnék venni, mert annyi előképzettségem van, csak annyi energiát visz el az is, neked kell leszervezni a stúdiót, neked kell zenészeket hívnod, stb. Amikor oda kerülök, és ezzel kéne foglalkozni, akkor még annyi egyéb munka van, hogy egyszerűen nem fér bele. Pedig szeretném.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

Felmegyünk az emeletre, Szabolcs klimpírozik egy sort a hálószobában lévő szintetizátoron, keres valami orgonahangot, és arról mesél, hogy milyen együttesekben játszott tinédzserkorában.

- Amikor elkezdtünk zenélgetni a nyolcvanas évek közepén Debrecenben, volt egy társaság, több különböző zenekar. Az egyik banda, ami, a Vörös kakas volt, amiből aztán a Tomi szomorú lett, és amiben én is játszottam. Egy Nagy Tamás nevű énekes srác volt a frontember és volt egy Lukács László nevű basszusgitáros, ő még a Vörös Kakasban, akiből később aztán, mint tudjuk, énekes lett és fantasztikus szövegíró. A zenekarok között nagy volt az átjárás, folyamatosan alakultak át, és én is legalább egy tucatban játszottam. Volt egy Fóbikus panaszok nevű, aminek Tóth Laboncz Attila volt az egyik főembere, később ő, Lukács, és Buzsik Gyuri csinálta meg a Tankcsapdát, amiről akkoriban senki nem gondolta, hogy bármi is lesz belőle, mert úgy tűnt, mintha csak parodizálnák ezt a stílust.

- A Vörös kakas milyen zenét játszott?

- Rockandroll alapú, kicsit alternatív, kicsit Európa Kiadó hatásút. A Fóbikus panaszok pedig rendkívül korszerű dolog volt, a New York-i new wave-hez állt közel. Forgolódott még egy srác velünk, egy dobos fiú, akivel két zenekarban is játszottam. Érdekes, hogy az elmúlt húsz év alatt hogyan alakult az életünk. Lukácsból ugye sztár lett, én teljesen eltávolodtam a zenétől és filmeket kezdtem csinálni, abból a dobos srácból pedig nagyon híres ember lett, mert a vád szerint ő volt a debreceni cigányirtó halálkommandó vezetője. A főgyanúsított. Remélem, hogy nem igaz.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

Bemegyünk Lujza szobájába, előkerül egy játék, ami a Bibliotheque Pascal-ban is szerepelt, észreveszem, hogy Lujza ágya felett egy fakereszt lóg a falon.

- Lujza érdeklődik a vallás iránt?

- Református oviba jár, ide a fóti gyermekvárosba.

- Ti is vallásosok vagytok?

Török-Illyés Orsolya: Igazából én vagyok református, de én is csak a magam módján vagyok vallásos. Imádkozni szoktam, de nem járok templomba. Nem kötődöm a református egyházhoz, de a vallás, mint a kultúra része meghatározó volt gyerekkoromban, Erdélyben, nagyon sokat kaptam ettől.

- Erdélyben nagyon sokan így definiálják magukat az ortodoxiával szemben, hogy magyar és református. Én egyáltalán nem kaptam vallásos nevelést. Ezt sajnálom is, mert a világban való bizonytalan lebegésemnek az egyik oka valószínűleg az, hogy még ez sincs meg, amibe kapaszkodhatnék. És erről is szól a Bibliotheque Pascal nagy részben, nem véletlenül hangzik el a végén a Csendes éj. Mert azok a mesék, amik a Bibliában vannak, nyilván felnőtteknek szóló kapaszkodók. Megfellebbezhetetlen tisztaságú ideák, amikben az ember akar hinni, hogy valamihez viszonyíthassa önmagát. Nekem az egy fixa ideám, hogy szükséged van naponta kikapcsolni a valóságból, abból a szürkeségből, monotonitásból, és a rommá tett víziókból, amik folyamatosan körülvesznek. El akarsz menni azoknak a vízióknak a világába, amik nincsenek rommá téve. A képzeletedbe. A gyerek ezért akar minden este mesét hallgatni, már ő is ki akar lépni, ki akar kapcsolni ebből, kicsit máshova menni. Kicsit máshogy elmesélni a saját történetét, azt akarja, hogy meséljük el a napot. Az alkohol is egy alkalmas eszköz arra, hogy kikapcsolj. Este megiszod a söröket, és akkor nem kattog már az agyad annyira, tudsz pihenni. Nagyon fontos, hogy az ember ki tudja magát pihenni, hogy aztán újra nagy energiával neki tudjon látni a dolgoknak. Ha nem tudsz pihenni, akkor kurva hamar lemerül az idegrendszered. Az alkohol ideig-óráig kikapcsol, aztán meg szanaszét szedi az idegrendszeredet, a kábítószer ugyanígy. A sport, az olvasás, a mozizás jobb formái ennek a kikapcsolódásnak. Erre az emberi igényre épül az egész művészet és a szórakoztatóipar, hogy kivonja az embereket a forgalomból egy-két órára. És erre épül a vallás is. Hogy kivonjon, és higgy egy olyan világban, ami ennél jobb. Aki ebben tud hinni, annak picit talán könnyebb a helyzete ebben a világban, mint egy olyan embernek, aki lóg a levegőben. Gondold el, hogy Lujza ötéves korára föltette az alapvető kérdéseket. Azokat a kérdéseket, amikre aztán soha az életben nem fogja megkapni a válaszokat.

- És mit mondtatok neki?

- A legvégső kérdés, az a miért. Miért születünk meg? Miért halunk meg? Miért, miért, miért? Ez az első kérdés, amit megtanul, és ezt a végtelenségig ismételgeti. És az egyetlen lehetséges adható válasz, a "nem tudom". Minden más okoskodás. Van, aki bután okoskodik, van, aki okosan okoskodik, de mégiscsak okoskodik. Nincs más. Okoskodunk, mert nem tudjuk, hogy miért. Nem tudjuk, hogy miért halunk meg, és azt sem tudjuk, hogy mi a francnak vagyunk itt. És amikor azt kérdezi tőlem Lujza, hogy miért van az, hogy az óvodában Tündi néni azt mondja, hogy az embert az Isten gyúrta, a tévében meg azt látja, hogy az ember a halból lett, aztán a majomból. Erre én mit mondjak neki? Hidd el kislányom, az embert az Isten teremtette! Mondjam ezt neki? Hidd el kislányom, az ember valóban egysejtű volt! Vagy ezt?

- És akkor azt mondod, hogy van, aki így gondolja, van, aki úgy?

- Ezt tudom neki mondani. És akkor megkérdezi, hogy én hogy gondolom. És akkor csak az tudom mondani, hogy nem tudom.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

Elindulunk Lujzáért az oviba. Szabolcsék házától egy fájdalmasan hosszú földúton lehet csak eljutni a Fóti Gyermekvárosba, Orsi meg is jegyzi, hogy biztosan ezen a göröngyös földúton fogja megszülni a következő gyerekét. A református óvoda csak annyiban különbözik egy hagyományos óvitól, hogy itt az emberek úgy köszönnek egymásnak, hogy "Áldás, békesség". Lujza görkorit húz, kimegyünk a Károlyi-kastély mögötti lebetonozott sportpályákra. Szabolcs a 2005-ben elhunyt debreceni íróról, Tar Sándorról kezd beszélni.

- Tar a huszadik század második felének egyik legkomolyabb prózaírója. A Minden messze van vagy A mi utcánk nagyon magas szintű művek. Nagyon kevesen foglalkoztak társadalommal, karakterekkel meg történetekkel. Ő történeteket ír meg, és karaktereket a történetekben, nem pedig jó mondatokat rak sorba egymás után. Mert a modern magyar próza egyik legnagyobb betegsége, hogy jó mondatokat raknak sorba egymás után.

- Ismerted őt?

- Igen, egy környéken laktunk.

- Nagyon hazavágta a megítélését, hogy kiderült róla, hogy besúgó volt.

- Most komolyan, hány emberről derült még ki rajta kívül? Nekünk itt most az a dolgunk, hogy megítéljük őket? Hogy ítélkezzünk? Tar Sándor ebbe halt bele gyakorlatilag. Jobb, hogy nem él, és nem írt még néhány zseniális művet? Persze ezeknek a dolgoknak ki kell derülniük, de azt hiszem, nagyon kevés embernek van joga ítéletet mondani. Most az internet által láthatóvá válik, mennyi potenciális besúgó létezik egy társadalomban. A névtelen kommentelők mik? Eláztatni, megalázni, meggyalázni másokat név nélkül, vagy álnéven a nyilvánosság előtt, ez mi?

Lujza elesik a görkorival, mutatja apukájának a kezén keletkezett sebet.

- Mi történt? Amikor elestél, megütötted a kezedet?

Hajdu Lujza: Igen. (sír)

- Jaj, hát ez semmiség!

Hajdu Lujza: De egy pici seb nagyon tud fájni!

- Nyald meg! A nyálad gyorsan begyógyítja. Az őzike is mindig megnyalja az oldalát, ha nyílvesszővel meglövik. Inkább görkorcsolyázz, és akkor megfeledkezel róla.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

- A Hajónapló-sorozatban A te országod című Tar-novellát dolgoztad fel.

- Az már eleve egy előtanulmány egy későbbi nagyjátékfilmhez.

- Melyikhez?

- A te országod címűhöz. Ez egy Tar Sándor-trilógia első vagy második darabja, attól függ, hogy melyiket sikerül megcsinálni hamarabb, A te országod-at vagy A térkép szélén-t. A térkép szélén-nek most már az az új címe, hogy Mirage (Mirázs). A harmadik pedig a Csóka, ami egy cigánytörténet.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról és Török-Illyés Orsolyáról! | Fotó: Hektor

- Ez három novella, amiből egy filmet akarsz csinálni?

- Nem, ez három novella, amiből három filmet akarok csinálni. A te országod az alapnovella, viszont abba a történetbe még négy-öt novella be van fűzve: dialógusrészletek, karakterek, vagy csak motívumok. A Mirage A térkép szélén című novella szabad adaptációja, Jim Starkkal közösen írtunk hozzá nagyon sok mindent. A harmadik pedig a Csóka című novellából lesz. És ezeket próbáljuk most három nagyon különböző filmes zsánerben megcsinálni. Az adott témához megtalálni a film saját műfaját, vagy pedig teljesen önállóan kialakítani, mint ahogy a Bibliotheque Pascal-nál volt, hogy egyszerűen nem akartunk semmilyen zsáner felé elmenni, mert úgy éreztük, hogy ennek a témája egy önálló univerzumot kíván, ami mondjuk a mese világához volt legközelebb. A Mirage egy western.

----------

Hálás köszönet Dömötör Áginak és Danyi Orsinak a segítségükért.