Ekézik az Arany Pálmát érő román újhullámot

Kiáltvánnyal próbálják megakadályozni a román film újgenerációs rendezői, hogy átláthatatlanná váljon az állami filmpénzek odaítélése. Románia legmenőbb kulturális exportcikke, az újhullámos filmek alkotóinak Ceausescu kedvenc házirendezője kavart be - derült ki a vasárnap zárult kolozsvári nemzetközi filmfesztiválon, a TIFF-en. Helyszíni tudósítás.

Egy filmbarát hölgy összesen 42 filmet látott a tíznapos kolozsvári TIFF filmfesztivál első nyolc napja alatt, és ezzel elnyerte a fesztiválújság különdíját. Ez a filmek átlagosan száz perces játékidejével számítva 70 órányi, azaz két óra híján szinte három napnyi folyamatos mozizást jelent. A TIFF-en gyakoriak az ilyen kilengések: mivel a nemzetközi művész-, szerzői-, kísérleti- és dokumentumfilmek java kiszámíthatatlan módon, vagy sehogy sem jut el Romániába, az idén kilencedjére megszervezett rendezvény tömegigényeket szolgál ki.

Noha megtörténik, hogy egy-egy művészfilmet hamarabb mutatnak be Romániában, mint Magyarországon, az összkép mégsem kecsegtető. Romániában ugyanis számos mozi egy filmet csak egy hétig vetít, és ennek az a következménye, hogyha például a kolozsvári néző lemaradt mondjuk a Coppola egy héten át vetített Tetró-járól, akkor azt moziban csak egy másik településen tekintheti meg - vagy kivárja a DVD-megjelenést, esetleg letölti a netről.

A szervezők közlése szerint idén mintegy 55 ezer néző volt kíváncsi a tizennégy helyszínen vetített mintegy 240 filmre. A fesztivál versenyprogramja 2002 óta kifejezetten fiatal, első- és második nagyjátékfilmjüknél tartó, friss tehetségek felfedezésére szakosodott. Az első kiadást annak idején az a Cristian Mungiu nyerte meg Nyugat (Occident) című emigráns történetével, aki aztán a 4 hónap, 3 hét és 2 nap-pal - és az azért kapott Arany Pálmával - lett világhírű 2007-ben.

A fesztiválról író riporterek több ízben is kifogásolták, hogy úgy tűnik, Kolozsváron az ún. román újhullámos rendezők felé lejt a pálya, de a fesztivál zsűrije idén másodjára cáfolt rá erre a vélekedésre. A tízezer euróval járó fődíjat, a Transilvania Trophyt 2010-ben egy thaiföldi rendezőnő, Anocha Suwichakornpong nyerte a Mundane History (Hétköznapi történelem) című, az edzett fesztiválnézőket is néhol próbára tevő művével. Suwichakornpong főhőse ápoló, aki beköltözik egy férfi házába, hogy annak derékvonaltól béna fiát ápolja. A nem lineáris történetvezetésű filmben Thaiföld jelenkori történelme is megjelenik. A fődíjat a fesztivál legismertebb meghívottja, Wim Wenders adta át, a nyertes nevét Kelemen Hunor kultuszminiszter jelentette be.

A Mundane History előzetese

A döntés mintegy bizonyítéka annak, hogy a TIFF zsűrije nem köt kompromisszumokat, és ez határozottan használ a fesztivál jó hírének. Noha szerepelt nívós, romániai gyártású film is a versenyprogramban, a zsűri mégis a művészi autonómia mellett döntött. A fődíjra esélyesként emlegetett Felicia, inainte de toate (Mindenekelőtt Felicia) a legjobb forgatókönyv díját kapta - s ez azért nem meglepő, mert társrendezője, a Razvan Radulescu forgatókönyvíróként, dramaturg-konzulensként többek közt a 4 hónap, 3 hét és 2 nap és több, az utóbbi nyolc évben befutott román film körül bábáskodott, diszkréten háttérbe húzódva. Első nagyjátékfilmjét Melissa de Raaf holland rendezővel együtt készítette.

Az alaphelyzet annyira banálisan hétköznapi, amennyire csak lehet: Felicia Hollandiában él már 1989 óta, és még aznap vissza kell érnie Bukarestből, mert nincs aki elhozza a fiát egy táborból. Az elutazás délelőttjén minden összejön, a halálos betegséggel küzdő apától a komótos taxiig, és egy torokszorító jelenetből az is kiderül, miért volt muszáj Feliciának ezt a húsz évet emigrációban töltenie. Hétköznapiságában is torokszorító jelenetből ez volt a legerősebb, amit az utóbbi öt évben láttam - a főhőst alakító Ozana Oanceának a legjobb alakítás díját vitte el.

Ozana Oanceá a Felicia, inainte de toate című filmben

A román újhullám az idén megállapodni látszik: nincsenek világraszóló alkotások, de egyre több film készül, többé-kevésbé egyenletes színvonalon - ennek bizonyítéka, hogy Calin Peter Netzer Medalia de onoare (A kitüntetés) apa-fiú-árulás története a legjobb rendezés díját kapta.

Ami engem a leginkább megfogott, az a második nagyjátékfilmjénél tartó Constantin Popescu vállalkozása. A bölcsész végzettségű alkotó Lucian Pintilie (Magyarországon a Miért szólnak a harangok, Mitica? című filmjével ismert) asszisztenseként kezdte 1992-ben, majd rövidfilmekkel folyatta. Hat éve döntötte el, hogy háromrészes, monstre hosszúságú trilógiában dolgozza fel a kommunistaellenes partizáncsoportok sorsát az ötvenes-hatvanas évek Romániájában.

A Portretul luptatorului la tinerete előzetese

A most elkészült első darab a Joyce-regény címére utaló Portretul luptatorului la tinerete (A harcos arcképe ifjú korából) 163 percben egy olyan partizáncsoportról szól, akik 1949-től 1957-ig bujkáltak a Fogarasi-havasokban, annak ellenére, hogy a rettegett Securitate egész tartományi kirendeltsége rájuk vadászott. Popescu végigolvasta az összes elérhető visszaemlékezést és az ügyről szóló titkosrendőrségi aktát. A film annyiban különleges, hogy végre nem városi-külvárosi-falusi környezetben játszódó, kortárs történetet látunk, mint az utóbbi évek annyi román filmjében, hanem történelmi drámát, ami ugyan megtartja az újhullám dokumentarista stílusát, de a lélegzetelállító fogarasi felvételek önálló szereplővé válnak a szélesvásznon.

Popescu rendezői bravúrja abban áll, hogy nem a csoport vezetőjére, Ion Gavrila-Ogoranura koncentrál (akinek 1976-ig sikerült szabadlábon maradnia a hegyekben), hanem az egész társaságra, a köztük levő dinamikára. Ebben tér el a leginkább Steven Soderbergh hasonló volumenű munkájától, a Che-től. Csak reménykedni lehet abban, hogy ez a különleges makacssággal (Popescu elmondása szerint a 800 ezer eurós büdzsében az a 200 ezer is benne van, amit ő maga vett fel hitelként) készült, játékideje ellenére akciódús mozinak lesz esélye megtalálni a maga nézőit Magyarországon is. Egyébként a dokumentarista stílusra jellemző, hogy a filmet jórészt eredeti helyszíneken forgatták, és a színészek egyike-másika az 1957-ben kivégzett partizánok családi ereklyeként őrzött ruházatában játszott (de ezt csak utólag tudták meg - Popescu nem akarta ezzel a tudattal terhelni őket).

Egy kocka a Portretul luptatorului la tinerete című filmből

A film külön erénye, hogy nem foglalkozott a figurák politikai nézeteivel, a műből nem derül ki, hogy ki mennyire szélsőjobboldali, a légionárius diktatúra támogatója stb. - ezért is érthetetlen az a nyílt levél, amivel a bukaresti Holokausztkutató Intézet le akarta vetetni az idei Berlinale Forum szekciójának műsoráról (amit természetesen a fesztivál elutasított).

A politika ezzel szemben sokkal direktebb módon jelent meg az idei TIFF-en. A díjkiosztón az egyik leginkább ismert romániai színész, Victor Rebengiuc olvasta fel azt kiáltványt, amelyben 31 romániai rendező, producer és színész tiltakozik a jelenlegi, állami filmtámogatási rendszer játékszabályainak megváltoztatása ellen. Jelenleg a Magyar Mozgókép Közalapítvány bukaresti megfelelője, a Nemzeti Filmközpont (CNC) a forgatókönyv, a producer és a rendező korábbi teljesítménye, a korábban elért nézőszámok és eladások alapján pontozza a támogatást kérő filmes projekteket. Ezt a rendszert fúrja meg Ceausescu kedvenc propagandafilm-rendezője, Sergiu Nicolaescu törvénytervezete, amely szerint a CNC mindössze annyit közölne a pályázókkal, hogy elfogadták-e a filmtervüket vagy sem. A gond az, hogy a változtatást már elfogadta a parlament felsőháza, a szenátus, és félő, hogy az alsóház is így tesz. A díjkiosztón a közönség a diktatúra kihalásra méltó dinoszauruszának tartott Nicolaescu nevét kifütyülte, és a kiáltvány elhangzását hosszas taps követte.

A kiáltvány aláírói a kolozsvári román színház színpadán

A történet újabb bizonyíték arra, hogy az állami szereplőktől nem lehet túl sok jót várni sem a filmgyártásban, sem a fesztiválszervezésben Romániában. A TIFF anyagi szempontból azért lett sikeres, mert támogatóként a szervezők meg tudták fogni a legnagyobb romániai cégeket. Az idén például az Ursus, az ország egyik legnagyobb sörgyára volt a főszponzor - ez körülbelül az a szint, mintha Magyarországon a Dreher nem a Szigetet, hanem egy filmfesztivált támogatna az év kiemelkedő kulturális rendezvényeként. Egyébként a rendezvény folytatódik: a 240 filmből bő válogatást lehet látni Szebenben, június 9. és 13. között, ahol a clejani cigányzenészek fúvósai indítják a fesztivált Florin Serban börtöndrámája, az Eu cand vreau sa fluier, fluier (Amikor fütyülni akarok, fütyülök) szabadtéri vetítése előtt.