Hamupipőke gyilkosost játszik

Pejó Róbert második nagyjátékfilmjét Thomas Glavinic Der Kameramörder című krimi regénye alapján forgatta, és megosztva elnyerte vele az idei Filmszemle legjobb rendezőjének járó díjat. A Látogatásban van ugyan kamerás gyilkos, időlegesen elszabadult indulatok, Gryllus Dorka és csodaszép díszletház, de nincs feszültség, hiányzik a borzongás, és felszínesek a karakterek.

Az idegesítően heherésző és gügyögő, azaz fülig szerelmes, szemrevaló Szonja (Gryllus Dorka) készségesen szexeli körbe a dizájnos, tóparti villa összes helyiségét, amikor épp nem háziasszonyként tüsténkedik idillikus üvegkalitkájában (gyönyörű enteriőr és ügyesen kihasznált belső terek). Ebben társa a lagymatag osztrák Thomas (Merab Ninidze), aki miután megtervezte és berendezte, most a látszat ellenére unja Fertő-tavi édenkertjét, és elfojtott agresszióját szívesen vezeti le erőszakos (Szonja szemével nézve szenvedélyes) szexuális tevékenységgel. Thomas valódi személyiségéről a lánynak fogalma sincs, lévén rózsaszín felhők közt repked, akár egy Szíves Bocs.

Csakhogy látogatóba érkezik az elhidegülés kellős közepén tanyázó osztrák házaspár, Eva (Ursina Lardi) és Heinrich (Andreas Lust), Thomas régi barátai, akik a férfi múltjára tett furcsa megjegyzésekkel és félhangosan elejtett utalásokkal gyanút keltenek a nézőben. De nem Szonjában, akinek ehhez még szüksége lesz egy a környéken elkövetett brutális és rejtélyes gyerekgyilkosságra. Előtte azonban a barátilag eltöltött hétvége szokatlan kezdeteként Eva meglepően otthonosan járkál ki-be Thomas intim terébe, ő meg a nő hálószobájába (ezek ketten egy pár voltak), Heinrich egy szempillantás alatt lerészegedik és átvedlik vicceskedő lúzerré, mindeközben Cirmi cica angolnát öl. Ahogy a helyzet feszültebbé válik, a nők sírásban, illetve hányásban törnek ki, Heinrichet elagyabugyálják a helyiek, szóval határozottan romlik a hangulat a tóparton.

Pejó Róbert a Látogatás-t lélektani drámának szánta, a háttérben egy ürügyként felhasznált thriller szállal, amely a négy figura valós személyiségét, terhelt viszonyait, múltbeli és aktuális kapcsolatait, ezeknek eltitkolt és elhazudott részleteit hívatott felszínre hozni. Ez a feszültség, izgalom és borzongás csaknem teljes hiányát és a film vontatott tempóját részben megmagyarázná ugyan, de nem indokolja a kidolgozatlan karaktereket, amelyeknek így szinte teljesen rejtve maradnak a mélységeik és történeteik.

A figurák múltjának elhallgatása ahelyett, hogy rejtélyessé vagy titokzatossá tenné őket, értelmezhetetlenné és zavarossá hallgatja az egyéniségüket. Ezekről a meg nem ismert, vásznon mozgó alakokból a bűntény következtében sem tudunk meg sokkal többet, hacsak egy gyerekkori sztori vagy ideges dühkitörés nem számít jellemábrázolásnak. Gyanús, hogy hasonló (ha nem erősebb) hatást és kapcsolati dinamikát sikerült volna ábrázolni, ha jól megírt párbeszédekkel egyszerűen magukra hagyják a szereplőket a zárt tóparti luxusházikóban.

Muszáj kitérni Szonja személyére, mert érezzük ám, hogy vele kellene azonosulnunk. Erre azonban legfeljebb azok képesek, akik épp olyan nagyon vakon szerelmesek, hogy tesznek a másik fél megismerésére. Na, őket könnyedén padlóra küldheti a film végkifejlete. Ez a Szonja annyira naiv, hogy már-már buta, és annyira hős, amennyire az fejlődésnek tekinthető, hogy míg a film elején egy véres baltát markolászó rosszarcú alakban sem feltételezné a bűnelkövetőt, a végére már komolyan mer gyanakodni.

A Látogatás-t a legelső képkockától a legutolsóig megszokhatatlanul élvezhetetlenné, a színészi alakításokat pedig szinte értékelhetetlenné teszi a magyar utószinkron. Ez egyrészt azért bosszantó, mert nagyszerű színészekről van szó (a német nyelvű előzetes alapján eredeti hanggal óriási a különbség) másrészt, mert megfosztja a filmet a magyar lány külföldiek közti kívülállásának többletjelentésétől.