Ne nézzél, tévézzél!

A szupercsapat egy könnyed hangulatban harciaskodó, szaggatott és kapkodó előzményfilm, amelynek élvezhetőségét nagyban növeli a rajongói elfogultság, az időszakos elszundítás, a kontrollálatlanul elszabaduló akciójelenetekbe révedés és a mosdóba kiszökdösés. Türelmünkért cserébe azonban feltárul az őstitok: hogyan talált egymásra és mit nem követett el annak idején a négy veterán, amiért aztán a tévében több évadon keresztül kényszerültek illegálisan segíteni boldog-boldogtalanon.

A szupercsapat-nagyjátékfilm első ránézésre egy soha vissza nem térő ajánlat. Mennyiségileg mindenesetre egészen biztosan, hiszen egyetlen jegy áráért kapunk kétórányi, korszerűsített fegyverekkel és technikával megvívott több epizódra elegendő kalandot és néhány huncut összekacsintást a nosztalgikus rajongókkal.

A jóindulatú, ám keménykötésű csapat tagjai azonban furcsán rohanósan esnek át mindenen, miközben lelkiismeretesen kommentálják is cselekedeteiket. A sietős akciózás közepette amolyan tessék-lássék módra, különösebb szimpátia létrejötte nélkül verődnek össze a csapattagok, és ettől kezdve együtt folytatják a küzdést. Ehhez is lehet persze alkalmazkodni: egészen kellemes vasárnap délutáni, féléber, meditatív állapotba kergethetnek a szabad szemmel összeilleszthetetlen, fizikai törvényeket meghazudtoló (ejtőernyőkön zuhanó tankból célba lövés) akciók.

Igen ám, de a gondosan egymás mögé sorakoztatott küldetéseket rendre megszakítják a közéjük illesztett kedélyes üresjáratok. A rohanásból váratlanul kizökkentve, ilyenkor összeilleszthetjük az előző jelenetekből megmaradt emlékeinket, meghallgathatjuk a két mondatnál hosszabb párbeszédeket, a hol valóban vicces, hol inkább vicceskedő poénokat, valamint a stratégiai konzultálásokat.

A kapkodásnak és az információkat nem tartalmazó tökölésnek ez a kettőssége szétszabdalja a filmet, amely így lendületét veszti, és képtelenné válik a folyamatok ábrázolására. Kimaradtak például a csapat összekovácsolódását bemutató bevetés-jelenetek, helyette készen kapjuk az eredményt, a már összeszokott bajtársi közösséget. A cselekménynek nincsen íve, se kezdete, se valamirevaló levezetése. És mivel nem otthon ülünk a tévé előtt, ez így egy valódi végtelen történet. Pedig ott van benne a naiv harcosok léprecsalása, a lesittelés, a szökés és a próbálkozás az igazság bebizonyítására.

Forrás: [origo]

A karaktereket a rendező, Joe Carnahan és az írók ismertnek tekintik, nem bajlódnak holmi felesleges jellemzéssel. Az őrsvezető, Hannibal szerepében a szomorú szemű Liam Neeson igyekszik, de nem igazi kópé és ha egy pillanatra elfeledkezik magáról, azon nyomban elkomorodik szegény. Viszont hitelesen szivarozik, és kétség sem fér hozzá, hogy imádja, "mikor egy terv sikerül". Az őrült vadászpilótát, Murdockot alakító Sharlto Copley (District 9) szórakoztatóan bohóckodik, Szépfiú Bradley Cooper tökéletesre formázott testével és huncut magaviseletével olyan, mint egy számítógépes játékba belefeledkezett helyes kis srác.

Forrás: [origo]

A jó nő ez esetben Charissa (Jessica Biel), aki folyton lemaradva, dühösen tipeg, és vagányan ellenszegül (ideig-óráig) Szépfiú bájának. Az egységet üldöző, csalafinta gonosz, Lynch (Patrick Wilson) az egyetlen újdonságot jelentő, eredeti figura, aki ha teret kap, remekel a cinikus, érzéketlen, kiégett gazfickó szerepében, és szorgalmasan kárpótol a végig megbízhatóan akadozó remake-ért.