Szabó Adrienn: Aki rajongó típus, nem való ebbe a szakmába

Szabó Adrienn, a legtöbbet foglalkoztatott magyar standfotós. Elmesélte, mitől izgalmas a munkája, miért érdemes a faksznis színészek és a nagyképű rendezők bizalmába férkőzni, és miért rondák gyakran a magyar filmek jelenetfotói. Olyan filmekben dolgozott, mint a Kontroll, a Kalandorok, vagy A miniszter félrelép, Spielberg alatt is asszisztenskedett, Angelina Jolie-t egyszerűen csak Jolánnak hívja, és akkor sem remeg meg a keze, ha a legnagyobb sztárokat kell lefényképeznie.

- Hogyan lettél standfotós?

- A Práter utcai fotósiskolába jártam, abba az osztályba, ahol négy napot kellett gyakorlattal töltenünk. Sok szerencsés véletlen után én a Filmgyárba kerültem gyakornoknak.

- Ott mit kellett csinálnod?

- Endrényi Egon, a világ egyik leghíresebb standfotósa éppen akkor vállalt tanítványokat. Én voltam az egyik. Ő már tizenöt éve főként amerikai filmeket vállal. Iszonyú mázlim volt, mert amikor elkezdtem nála tanulni, gyakran vitt ezekbe a nagy produkciókba segédnek. Két éves volt a suli, és azután én voltam az egyetlen, akinek felajánlotta a lehetőséget, hogy maradjak nála sameszkodni. Két évig maradtam nála, 1996-tól 98-ig.

- Fizetett neked?

- Amikor iskolába jártam, én fizettem, hogy nála tanulhassak, a suli után pedig minimális fizetést kaptam. 1998 őszén váltunk szét, akkor kezdtem önállósodni.

- Mi volt az első munkád szólóban?

- Az első, még tanulóként az: Angyal u. 13. című film volt. Pados Gyula egyik főiskolás filmje. Később újra együtt dolgoztunk a Kontroll-ban, majd a Kalandorok-ban. Ilyen visszajátszások gyakran előfordulnak.

- De mintha nálad nem lenne sok. Pont néztem a filmográfiádban, hogy egy rendezővel szinte mindig csak egyszer dolgoztál.

- Ennek az is az oka, hogy akik nagyjából korban hozzám passzolnak, azok csak az utóbbi néhány évben találtak meg. Dyga Zsombornak sem volt eddig fotósa, mindig a haverok mentek. Az idősebb rendezők meg nagyon ritkán ragaszkodnak a fotóshoz.

- Standfotósként mi pontosan a feladatod?

- Több összetevője van. Az elsődleges, hogy a rendező és az operatőr által megálmodott minden egyes beállításról legyen fotó is. Ezenkívül werkfotókat is kell készíteni, amikor instruálja a rendező a színészt. A harmadik a legjobb rész, amikor azt fotózom, amit akarok. Vicces, hogy mindig mindenki beválogatja azokat a képeket, amik nem kapcsolódnak olyan értelemben a filmhez, hogy nem fogod látni azt a vásznon, mert kivágták, vagy éppen két jelenet között készült. Zsombor is azt képet titulálta az egyik díjnyertes fotónak, amikor ott sem volt a kamera, amikor készült, csak felszálltam a villamosra a szereplővel.

- Plakátképet nem kell fotóznod?

- De. Például néztem, hogy nemrég interjúztál a plakátkészítő sráccal, aki az Utolsó idők plakátját két fotómból rakta össze. Ő ezért kapott egy díjat, én meg fotózhattam, ahogy átvette a díjat.

- Előre megmondják, hogy melyik jelenetről kell fotó, vagy az az elvárás, hogy mindegyikről legyen?

- Más a külföldi filmeknél, meg más nálunk. A magyarnál azt mondják, hogy van egy 30 napos forgatás, el tudok-e menni 15 napra, amikor éppen verekednek, leszúrják, csókolóznak, levetkőznek, amivel esetleg be lehet csalni a nézőt a moziba. Tényleg vannak olyan napok, amikor ugyanabban a szobában ül ugyanaz a két szereplő három napig, akkor felesleges ott lennem végig. Külföldi filmben ilyen nem merül fel, reggeltől estig ott vagy, és minden egyes beállítást lefotózod.

- Van, hogy amiatt nem szabad fotózni, mert az lelőne valami csavart a filmből?

- Olyan van, hogy mondjuk már egy hervadó virágszál a színésznő, aki pont abban a korban van, hogy a szépségének a morzsái még látszódnak. Náluk rettenetesen fontos, hogy bizalmukba férkőzz, mert ezek az emberek nagyon el tudják lehetetleníteni a munkádat. Minden alkalommal szól, hogy most ne így, ne úgy, most nincs kedvem, nem tudok koncentrálni. Pasasokkal könnyebb.

- Ilyenkor olyan szűrőt kell használni, ami fátyolossá teszi az egészet?

- Az is egy jó módszer például. Vagy retusálni laza három órát. Nagy szerencsém, hogy az emberek 95 százalékával elég hamar ki tudok alakítani bizalmi kapcsolatot, ezért általában a színészek is segíteni próbálnak. Szabó Istvánnal dolgoztam A napfény ízé-ben, még a három hónapos előkészítés alatt. Ott Ralph Fiennes volt a főszereplő, és ő borzasztóan megszeretett, mindig direkt mondta, hogy mehet a fotó. Mert az előkészítés alatt már volt kamerapróba, világítás, jelmez stb. Az utolsó pillanatban kiderült, hogy a kanadai producer hozta a saját fotósát, Szabó István teljesen kivolt, hogy "mégsem maga lesz, kis Szabó".

- Mikor tudsz fotózni a forgatásokon? Felvétel alatt nem hallatszik bele a kattintgatás?

- Van Blimp.

- Parancsolsz?

- A Blimp a fényképezőgépre rárakható hangszigetelő doboz, amiben az optika részt is lehet cserélni, kijön belőle egy expózsinor, és úgy exponálsz. A nagy filmeken csak ezzel lehet dolgozni, kisebb filmeknél nem muszáj használni. Nagyon fontos, hogy jóban legyél a hangosztállyal. Nekünk fotósoknak a legfontosabb, hogy a kameracsapattal jóba legyünk, a hangosokkal meg a világosítókkal. Ha nem bírnak, teljesen el tudják lehetetleníteni a munkánkat.

- Ha nem Blimppel dolgozol, akkor csak a próbák és az átállások alatt tudsz fotózni?

- Attól függ. Ha nem hasznos a hang, nem egy kicsi szobában vagyunk hulla csöndben, akkor mindegy. Mindig odamegyek a hangmérnökhöz, megkérdezem, hogy a következőben lehet-e fotózni, vagy nem.

- Mindig a kamera mellől nyomod?

- Amikor jelenetfotót csinálok, akkor igen. Gyakorlatilag beleolvadva a kamerába, vagy a kamera alá, hihetetlen pozitúrákat tudok felvenni. Az a legviccesebb, amikor fel van építve egy húszméteres fártsín, és ugyanúgy osonok rajta, mint a kamera.

- Meg tudod néha kérni a színészeket, hogy csinálják újra a jelenetet csak neked?

- Ha már megvan a jó kapcsolat, akkor simán. De azt annyira nem szeretem, mert csak a nagyon jó színészek tudják csak az én kedvemért ugyanolyan hitelesen előadni. Van olyan standfotós, aki abszolút ezzel a módszerrel dolgozik, néha működik, néha nem.

- Amikor megvannak a fotók, úgy kell őket átdolgoznod, hogy passzoljanak a film képi világához?

- Mindig le szoktam csekkolni a monitort forgatás közben, de ott még nem a végeredményt látod. Ha rá tudsz hangolódni az operatőrre, akkor ez működik. A Pál Adrienn-nél úgy adtam le az anyagot, hogy még nem láttam, mit fog csinálni Ádám (Fillenz Ádám, a Pál Adrienn operatőre - a szerk.).

- Mit kell leadnod a végén?

- Változó. Amikor a digitális technika még nem volt elterjedve, egy komplett albumot kellett leadni. Most már a legtöbben beérik azzal, ha leadsz egy lemezt, de néha még mindig kérik az albumot. Illetve B. Müller Magdának a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjteménybe le kell adni úgy ötven képet filmenként. Ezt hajlamos vagyok elmulasztani.

- Mik a munkádnak a szépségei és mik a nehézségei?

- A szépségei, hogy mindig változik, mindig máshol vagy, mindig új helyzeteket kell megoldani. Nagyon szeretem az extrém, szélsőséges körülményeket, például nagy tűzfotós lettem az évek alatt. Éjszaka, tűz, robbanás, sose tudod, hogy mekkorát fog durranni, ez tényleg kihívás. És nagyon jó ez a csapatmunka. Egy dolog, hogy a rendezővel jó legyen a viszonyod, de nagyon sokat számít, hogy a többiekkel is jóba legyél. Ha felmegy kránra a kamera, akkor nekem kell egy létra. Ilyenkor rámosolygok az egyik világosító fiúra, és akkor rögtön hárman hozzák.

- A Kontroll-nál neked is alagutakban kellett kúsznod?

- Kellett? Ez nem negatív kötelesség, ez jó. Pontosan ez a legjobb dolog a mi munkákban, hogy rengeteg olyan helyre eljutottam, ahova laikus, átlag budapesti lakosként a büdös életben nem jutottam volna el. Például az egyik kedvencem hajnal háromkor a Velencei-tónál. Nem tudtam, hogy ott van egy madárrezervátum, mentünk valami reklámfilmet forgatni, és ott kelt fel a nap.

- Külföldre is eljutsz a munkáddal?

- Igen. Például tavaly voltam Párizsban, Szlovéniában, Ausztriában, és Erdélyben a Kalandorok-kal.

- És mik a nehézségek?

- Most sírjak? Nem szeretek sírni. Nekem még olyan nem volt, hogy nem fizettek volna ki, de a magyar produkcióknál sokszor van, hogy aláírsz egy megállapodást, hogy befejezed a filmet januárban, és február végéig kifizetik a pénzt. Aztán februárban jó esetben szólnak, hogy bocs, csúszás van, és a februárból március lesz. Ez egy visszatérő probléma. Csak filmfotózásból nem tudnék megélni, és nem azért, mert nem dolgoznék eleget. Magyarországon ketten dolgozunk a legtöbbet: a volt mesterem, aki inkább a külföldi filmeket csinálja, és én. És vannak más filmfotósok, mert van egy filmfotós szövetség is, ami gyakorlatilag a kihalás szélén van, és én vagyok az egyetlen fiatal tagja. Vannak hullócsillagok, akik felbukkannak itt meg ott, egyszer hallom a nevüket, lehet, hogy nem is rosszak, de aztán valahogy elnyeli őket a föld. Mert nálunk borzalmasan fontos, hogy ismerjenek. Nekem nagyon nagy trauma volt öt-hat éve, amikor rájöttem, hogy elsősorban nem az számít, hogy jól fotózzak, hanem az, hogy bírják a fejemet.

- Akkor miből tudsz megélni?

- Van az asszisztenskedés, és úgy tíz éve bérbe is adok fotóscuccokat, meg fotósokat viszek szerepelni.. Először csak a fotóscuccok miatt hívogattak, hogy be kell rendezni mondjuk egy lánynak a fotósszobáját, aztán kézről kézre adtak a nagy berendező cégek, és ma már bármi van, ami fotó, akkor engem hívnak.

Utolér (2010) | Fotó: Szabó Adrienn | Nézd meg Szabó Adrienn kedvenc standfotóit!

- Van sok olyan magyar film, amihez egyetlen használható fotót sem tudnak kiadni. Mindegyik bemozdult, homályos, pislog rajta az ember, stb. Hígul a szakma?

- Elmondom, ez hogyan működik. Elvégeztem a rendezőasszisztensi sulit öt éve, és a gyártásvezetőnek, aki jött órát adni, az volt az első mondata, hogy XY vagyok, gyártásvezető, harminc éve a szakmában, hogy ha valaha egy film költségvetéséből le akarnak faragni, akkor nézzük meg, hol tudnak spórolni: az első opció, a filmfotós. Így kezdődött az első óra. Emiatt van az, hogy a producernek van, mondjuk egy középkategóriájú fényképezőgépe, azt odaadják a videotechnikus gyereknek, hogy apukám, lőjed, vagy jó lesz, vagy nem. És akkor egy forgatás alatt csinál ötezer képet, amiből mondjuk öt úgy nézhető. Ezzel el tudnak számolni az MMK felé meg ahova kell, mert megtették a kötelességüket. Olyan is van, hogy valaki bevállal egy filmet, mint kameraasszisztens, és ha rokongyerek, akkor felveszi a fotósgázsit is. Napi ötezerrel megfejelik a pénzét. Megnézel akármilyen szemlekatalógust, pontosan lehet látni még abból pici fekete-fehér képből is, hogy egy jó kép nincs abból a filmből. Majdnem minden Szemle előtt volt olyan pofátlan produkció, amelyiktől megkerestek, hogy figyelj, Adri, le kéne fotózni a monitorról egy jelenetet. Miért nem hívtatok fotóst a forgatásra? Aztán van, aki sajtófotóssal próbálkozik, akik igazán meg tudják szívni, amikor eljönnek beugrónak, mert ha szerencsétlen belelép a fártsínbe, vagy akármilyen lámpába, vagy beleexponál a hasznos hangba, akkor elküldik a nénikéjébe. Ez tényleg egy szakma.

- Gyakran ráírod a nevedet a fotóidra, ami nekünk filmes szerkesztőknek plusz nehézség, mert le kell croppolnunk onnan azt a szöveget. Egy filmből kiadott képekre mi úgy tekintünk, hogy azok ingyenes képek. Te úgy érzed, hogy ezekért még jogdíjat igényelhetnél?

- Ez nem jogdíj, ez a szerzői jog. Lássuk be, hogy a szerkesztők kilencven százaléka tojik a szerzői jogra, és akkor nagyon árnyaltan fogalmaztam. Pedig mindenhol kötelesek lennének feltüntetni a szerző nevét, mindegy, hogy a produkciótól kapták, ez benne van a magyar alkotmányban. Már nagyon sokszor elviccelődtünk ezzel, hogy ha valaha elkezdenék jogi orvoslást keresni, akkor egyrészt kipöcckölném magam a szakmából se perc alatt, másrészt valószínűleg többszörös milliomos lennék. Volt egy fotóslány, két-három évig volt a szakmában, és ő nagyon komolyan vette, hogy ha nem volt a plakáton a neve, akkor perelt. Csak a Budapest Filmmel való plakátperéért nyolcmillió forintot kapott hat évvel ezelőtt, abból vette a gyerekének a lakást. Ezt lehetne komolyan venni, de nem érdemes. Amikor beszélek személyesen újságírókkal, akkor mindig mondom, hogy írjátok már oda a nevem légy szíves.

- Gyakran nem tudjuk, hogy ki a fotós, mert a produkció úgy küldi el, hogy nincs feltüntetve a fotós neve.

- Mindig próbálom beleírni a file-névbe a nevemet, persze, tudom, hogy azt is át szokták írni. Az nem megoldás, hogy belesatírozom a nevem a fotóba, de egy idő után az ember nem talál már megfelelő módot arra, hogy kivédje ezt.

- Hogy találtak meg külföldi produkciók? Láttam, hogy a Budapest című brazil filmben is dolgoztál.

- Az hihetetlen vicces volt. Bementem kávézni a Filmgyárba, pont jött a gyártásvezető, hellósziaszevasz, három hét múlva kezdtek forgatni, kérdeztem, hogy ki lesz a fotós. "Hú, tényleg, fotós még nincs. Ráérsz?"

- És a The Borgias?

- Életem második asszisztensi melója Spielbergnél volt a München-ben. Mondtam is, hogy eljutottam a csúcsra, mint asszisztens a világ legrövidebb karrierjét megcsináltam. És abból a csapatból, aki ott elindult, egy többen kinőtték magukat első asszisztensnek, és hívnak, mert szeretnek, és ha ráérek, megyek. Szinte mindig azokkal dolgozom, akik abban a csapatban benne voltak.

- Tudsz valamit tenni azért, hogy ismertebb legyél? Ha csinálsz mondjuk egy honlapot, vagy az IMDb-oldaladat karban tartod, az segít, vagy csak az emberi kapcsolatok számítanak?

- Most csináltam először honlapot három hete, és még kint sincs. Ha megcsinálom a véglegeset, akkor felrakom majd Facebookra, és elküldöm egy-két olyan produkciónak, akikkel nem vagyok napi kapcsolatban. A fiatalok azt mondják, hogy számít.

- Sokat hallasz erről az internet nevű dologról...

- Egyébként az a röhej, hogy közösségi site-okról két vagy három melóm már lett.

- Szerintem most már felesleges csinálni egy külön honlapot, elég, ha csak csinálsz egy Facebook-oldalt.

- Egy nem szakmabeli haverom kérdezte, hogy miért nem nyomom fel a fotóimat a Facebookra. És mondtam, hogy azért mert azt picit komolytalannak érzem. Nem a Facebookot magát, mert az tök jó arra, hogy mikor van koncert, kiállítás, stb., de arra, hogy kirakjam rá a munkásságomat, nem tudom, mennyire lendítene a forgalmamon.

- Úgy érzem, hogy te a munkáddal kicsit mintha kívülálló lennél egy forgatáson. Mindenki más konkrétan a filmen dolgozik, te meg őket fotózod, ahogy dolgoznak. Te nem érzed így?

- Ennek csak jó oldala van. Amikor fotós vagy, csak és kizárólag a rendező és a producer felé tartozol elszámolással, de iszonyatosan nagy az önállóságod, és megengedheted magadnak azt, hogy nem kell akkor odaérned, amikor a világosítók pakolnak ki a kocsiból, és amikor a nap végén már csak inzerteket vesznek, akkor megteheted, hogy már nem állsz ott. Élvezem ezt a totális önhatalmú szabadságot.

- Nem is tudják ellenőrizni a munkádat egyből.

- Próbálom elkerülni, hogy minden nap le kelljen adni képeket, mert az időben nagyon nehéz. Hazamész tizenkét óra meló után, és akkor alvás helyett még képeket szerkesztgetsz. Van, ahol megkövetelik, hogy 4-5 naponta lássák, hogy mit csináltál, de ez külföldieknél is csak akkor van, ha még nem ismernek. Nekem borzasztóan sokat jelent, amikor egy általam nagyra tartott azt mondja egy fotómra, hogy az szép. Most ért egy nagyon jó élmény ebben a Joli-filmben (Angelina Jolie hamarosan Magyarországon készülő filmje- a szerk.). A díszlettervezőnek kellett az előkészítés alatt csinálni egy fotózást, aki egy gigasztár a szakmájában, megnéztem az IMDB-n a kreditjeit, és fizikailag rosszul lettem. Úgy mentem másnap, hogy úristen. Egész nap együtt dolgoztunk, hihetetlen laza volt az ürge, leadtam az anyagot este, mondta, hogy jó lesz, elköszöntünk egymástól. Másnap felhívott, hogy Adrienn, zavarhatlak egy kicsit? Rögtön azt hittem, hogy valamit elszúrtam. És mondja, hogy csak azért hívott, hogy megköszönje, gyönyörűek a képek, és nagyon reméli, hogy fogunk még találkozni.

- Akkor már itt is lesz...

- Jolán? Pont ma láttam egy bulvárlapot, ami szerint már itt van az egész pereputty. Nem tudom, hogy ő mikor jön vissza. Az SOS Gyermekfalunak fotózom egy ideje, és Jolán az Unicef mellett az SOS Gyermekfalukat is szereti látogatni a világban. A Jolán-filmre azért kíváncsi lennék.

- Kiket tartasz nagyra a szakmádban?

- Endrényi Egont, mint a mentoromat. Gáspár Miklós nagyon jó, de méltatlanul el van feledve. Demeter Miklós volt még nagyszerű, de a rendszerváltás után váltania kellett és ma már nem dolgozik.

- Ezt a munkát tudod csinálni család mellett? Mondtad, hogy van egy kislányod.

- Nagyon nehéz, ez nem egy családbarát munka. Hálistennek már eljutottam arra a szintre, hogy megtehetem azt, hogy nemet mondok. Öt évvel ezelőtt még nem mertem nemet mondani. Olyan szinten szelektálok, hogy ha olyan produkció hív fel, akiről tudom, hogy fűnek-fának tartozik, akkor azt nem vállalom el.

- Beszéltünk erről a kívülálló státuszodról. Emiatt a forgatáson te már jobban rálátsz, hogy milyen lesz a film? Például a Kontroll-on vagy a Kalandorok-on már a forgatás alatt látszott, hogy jó filmek lesznek?

- Ezt eléggé érezni lehet. Pont a két legjobb példát hoztad fel. A legeslegjobb hangulatú forgatás a Kontroll volt, főként Nimród személyisége miatt. Ő tényleg egy olyan rendező, aki bármilyen nyúzott volt, bármilyen sokadik éjszaka a metróban, kijött a forgatásra este, és odament a huszonötödik építész gyerekhez, hogy olyan sápadt vagy, nem vagy jól? Ott nagyon akarta mindenki, hogy sikerüljön. Az nem lehetett egy rossz film. A Kalandorok-on szintén hihetetlen jó csapat volt, szuper hangulat. Volt olyan, hogy forgatás után mentünk haza a mikrobusszal Erdélyben a senkiföldjén, mindenki koszosan és fáradtan, és Haumann elkezdett szocialista indulókat énekelni, és akkor mindeni énekelt. Ilyenkor mindig az osztálykirándulások jutnak eszembe. Egy átlagmunkahelyen ilyen nincs, maximum az évi egy csapatépítő tréningen, amikor mindenki hülyére issza magát.

- Kik voltak a legfaksznisabbak, akikkel dolgoztál?

- Ilyeneket nem lehet elmesélni. Ha nagyon nagyképű akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy igazán nagyon faksznis nem volt senki, mert minden szituációban feltaláltam magam. Tényleg nagyon komoly pszichológia is a munkám. Hogy ezzel a színésznővel, vagy azzal az idősebb, tiszteletben álló színésszel, vagy amazzal az elképesztően nagyképű rendezővel hogyan találd meg a hangot, hogy hagyjon dolgozni. Ha sikerül, ez van akkora sikerélmény, mint bármi más.

- Az is látszik, amikor rossz lesz a film?

- A Budapest ilyen szempontból nagy szívfájdalmam volt. Az egy nagyon helyes csapat volt. Klasszikus latin-amerikai mentalitás, hogy ej ráérünk arra még, nem idegeskedünk, mindennek örülünk, és ez átragadt a magyar stábra is. Már eleve a forgatókönyv is vontatott volt, és én őszintén szólva nem néztem meg a filmet, mert senki nem javasolta, hogy nézzem meg. Te valószínűleg láttad.

- Én is csak Hámori Gabi szexjelenetéig néztem.

- Az is egy jó sztori volt, hogy Gabi külön kérte, hogy ne látszódjon a fotón az intim szféra, és akkor úgy csináltuk, hogy sziluettben volt meztelenül, és csak az élfény volt. Azzal boldog volt, mert szépen mutatott.

- Sok legendás nagy színésszel dolgoztál együtt. Ha azt kell fotózni, hogy Garas Dezső és Kállai Ferenc ül a padon, akkor megremeg az ember keze?

- Ember, ember. Tőlem ülhet ott Nicolas Cage is.

- Nem vagy egy rajongó típus?

- Egyáltalán nem. Aki rajongó típus, az nem való ebbe a szakmába. Az nem tudja külön választani, hogy az most egy megoldandó feladat, amit a lehető legjobban el kell végezni az adott helyzetben. A kézremegés minden első forgatási napon jön elő. Mindegy, hogy ilyen pici produkció vagy milyen nagy. Mindig ugyanazzal a lámpalázzal kezdek minden filmet, valahogy ez a drukk nem tud elmúlni. De amiatt nem izgulok, hogy híres embereket kell fotózni. Szerintem minél profibb valaki, annál inkább ember marad. Nálam ez a legjobb szűrőrendszer. Volt olyan színésznő, aki visszaküldte a kávéját, mert a tejszínhab kicsit megereszkedett az alatt a három perc alatt, amíg eljutottak a lakókocsijába vele. Ezek mindig a B-kategóriások. Ott van Jeremy Irons. Hihetetlen jó látni, hogy nem külön a szobájába kéri a kaját, hanem ebédszünetben kimegy a catering konténerhez, és ha az asszisztense engedné, akkor végigállná a sort is. Ember.

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Amit megkönnyeztem, az az Esküvő után volt, az zseniális. A másik meg az Ádám almái. Teljesen más stílus. Számomra azok a filmek ütnek, amik érzelmekre dolgoznak.