"Az egész úgy kezdődött, hogy egy szép nyári reggelen a kávémmal kivonultam az erkélyre, a parkolóban egy ordas nagy luxusmikrobusz, és egy turistacsoportnak tűnő nyakpasszos társaság bámult vissza rám, és kattogtatták a fényképezőiket. Aztán az egyikük arra sem volt rest, hogy felóbégasson angolul, hogy tudnánk-e beszélni. Mondtam: persze, miről lenne szó?
Kiderült, hogy valami amerikai produkcióhoz keresnek helyszínt, és a lépcsőház meg a parkoló nagyon tetszik nekik. Utána hosszas telefonos egyeztetések, folyamatos titkolózás, homályos utalás a rendező személyére, nyilván nem hittem el. Utána folyamatosan ostromoltak minket, mindenféle emberek méricskélték az erkélyt, az ajtót, az ablakokat, hoztak kamerát az erkélyre próbafilmezésre, ilyesmi.
Aztán jött a hívás, hogy megint jönnének körülnézni, ezúttal a rendező is jön. Nocsak! A lépcsőházban találkoztunk először, arcán széles mosoly, nyújtja apró kezét, mély búgó hangján: "Hi, I'm Angie! Nice to meet you!" Áramütés, hebegés-habogás. Meglepően közvetlen, kedves, udvarias, minden sztárallűrtől mentes, hétköznapi emberként körbenézett a lakásban, felmérte a terepet, dicsérte a lakást, megköszönte a lehetőséget, elnézést kért a zavarásért, majd elköszönt.
A következő említésre méltó esemény, mikor elkezdték berendezni a parkolót, egy hatalmas dömper egy teljes rakomány sittet leborított a parkoló közepére, majd egy kis bobcattel elkezdték módszeresen szétteríteni az aszfalton, darus kocsiról pedig kézzel kopasztják a fákat. Másnap reggel felkelek, erkély, kávé, csak a kilátással nem stimmel valami.
A forgatási helyszín munka közben és munka után | Nézd meg nagyban! |
A rendezett kocsisorok helyett, egy hóval fedett földút, kiégett gépkocsik szanaszét. Másnap kezdték a forgatást, katonai IFÁ-ról leugráló gépkarabélyos bakák, bosnyák menekültek motyóikkal, meg a nyüzsgő stáb, a környező házak ablakaiban fotópuskás paparazzik, gyerekkórus néha felzúg: "Angelina, please come here!" Egész napos mozizás az erkélyről.
Este találkozom a haverokkal, mesélem, mi volt. És arra kellett rájönnöm, hogy mivel ők ellentétben velem olvasnak újságokat neten, jobban képben voltak a történésekkel kapcsolatban, mint én a helyszínen. Megtudtam tőlük, hogy Brad Pitt is ott ólálkodik a közelben.
Másnap aztán jöttek a lakásba dolgozni, én próbáltam nem útban lenni, mert a lakás kicsi, a stáb nagy. Jövök-megyek, betoppanok a nappaliba, és ott cseverészik a forgatás szünetében Angelina és Brad Pitt, na neeeee.
Angelina Jolie és Brad Pitt az egyik budapesti forgatási helyszínen |
Aztán a következő sokk, mikor jövök haza a közértből, lépcsőházban óriási vérfolt, próbálom kerülgetni, óvatosan kérdezem, hogy "ugye, nem igazi?" Nevetéssel kombinálva érkezik a válasz, "persze hogy nem!", felnézek, hogy mégis honnan, hát az ember tiszta vér, óriási fejlövés nyomai, haja összetapadva a vértől, remek.
A lakásban konkrétan épp csak az előszobában forgattak, egy vékony csík volt berendezve a bejárattól a falig, ami belátás volt a szűk előszobán át. Ugyanis, a szobában bent zajló jelenetek felvételeihez megépítették a rákospalotai műteremben a lakás pontos mását, mert nincs az a nagylátószögű objektív, amivel érdemben tudtak volna forgatni azon a pár négyzetméteren. Úgyhogy amit nálunk forgattak, az kábé annyi volt, hogy kimegy a csaj az ajtón a lépcsőházba, vagy a lépcsőházból bejön az ajtón. A jelenet színésznőjét azért elkaptam pár szóra, valami bosnyák leányzó, aki nem a főszereplő, és francia férje van.
A forgatási helyszín munka közben és munka után | Nézd meg nagyban! |
Volt egy aranyos jelenet, ami szintén abszolút pozitív volt. A kanapén, amin én szoktam tespedni, ott ült Angie, leste a wireless monitort, és mondta, hogy "action". Szép nyugodtan, nem kiabálva, és a stáb többi tagja a fal mellett lapítva, hogy ne lógjon be a képbe, láncszerűen adta tovább, míg kiért a szólánc a lépcsőházba, a színésznő pedig elindult a monitoron. Láttam a képernyőn, ahogy sétál felénk, majd megjelent az ajtóban, Angie felnéz rá a monitorból, és közli, hogy "cut", "It was perfect!"
Szünet, színésznő lehuppan a díszletfotelbe, és megindul a csitcset Angie-vel, arról beszélgettek, hogy kinek milyen tapasztalata van a francia nyelvvel. Angie sztorizott, hogy a kedves barátjának mennyire nem volt érzéke a nyelvhez, de legalább a tempóját elkapta, és hadart, mint a gép. Egyből beugrott Aldo Raine.
Angelina Jolie megfogja egy magyar kisfiú kezét |
Viszont Braddel sajnos nem váltottunk szót, mert elég morcos feje volt, állandóan húzta a száját, kábé nem szólt senkihez, szépen halkan susmorogtak Angie-vel, mikor lehetett, aztán eltűnt. Jolie meg épp az ellenkezője, mindenkire mosolyog, mindenkivel kedves, közvetlen, udvarias, és el volt tőle ájulva, hogy itt mennyire szeretik.
Hogy mennyire volt profi Angie, abból sokat nem láttam, gondolom, tapasztalatlan még rendezőként, élek a gyanúperrel, hogy a neve kellett inkább a produkcióhoz, mint a szakértelme. De a stáb az értette a dolgát nagyon, velük lehetett cseverészni, mert volt üresjárat rendesen. Volt például egy walesi arc, jó ízes brit akcentussal, az akárkihez szólt a walkie-talkie-n, a megszólítás "baby", "honey", "my love", vagy "darling" volt.
A walesi arc, Angelina Jolie és Dean Semler operatőr egy budapesti erkélyen |
Soha nem hallottam egy vitát, vagy hogy valakit jól leteremtettek volna. Mindenki ugratta a másikat, és közben tették a dolgukat, jó hangulatban, és abszolút semmi bunkózás, nagyon udvarias vendégek voltak, és a mocskot is nagyon szépen feltakarították maguk után. Aki tudta már, hogy nem jön vissza, az kifele menet szépen elköszönt, Angelina is megköszönte, hogy beengedtük, elnézést kért a zavargásért meg a rumliért, szóval teljesen hétköznapi emberként tartja magát számon, nem is érti, hogy valójában miénk a megtiszteltetés."
---------------
Köszönet Benedek Mártonnak és Szekeres Dórának a segítségért.