Angelinához és Bradhez nyúlni tilos!

A múlt hét csütörtökön véget értek Angelina Jolie bosnyák szerelmesfilmjének magyarországi munkálatai, de a forgatáson statisztaként részt vevő olvasónk most osztotta meg velünk élményeit. A beszámolóból megtudhatjuk, miként szereli le Brad Pitt a közös fotóért ácsingózó rajongókat, milyen szigorú szabályokat kell betartani a statisztáknak, és hogyan varázsolnak lepusztult szerb katonát egy fitt magyar fiatalemberből. Az is kiderül, hogyan lesz a lasagnéból rizses csirke, valamint milyen érzés, ha az embert húsz centiről fotózza Brad Pitt.

"Az egész korábban kezdődött. Akkor még csak annyit tudtam, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie valamiféle mozit forgat szerte az országban. Ettől persze se jobb, se rosszabb kedvem nem lett, egyszerűen tudomásul vettem, mígnem egy csendes hétköznapon kiderült, valószínűleg elég sovány vagyok ahhoz, hogy csatában megfáradt katonát vagy szakadt bosnyák rabot alakítsak néhány másodpercben a Jolie által rendezett háborús lavsztoriban. Miután kiderült, hogy tényleg beleférek, a dolgok a maguk módján, leginkább igen gördülékenyen és titokzatosan elkezdtek a helyükre rendeződni.

Első nap: ruhapróba az Origo Filmstúdió egyik raktárhelyiségében. Néhány velem egykorú, bizonytalan statisztajelölt azt találgatja, mi is lesz most, meg hogy hányra megyünk holnap és hova, arról nem is beszélve, hogy mivel. Mint kiderült, az információk alacsony szinten tartása szerves része az egész hókuszpókusznak, mindenki mindent csak az utolsó pillanatban tud meg, de akkor pontos és határozott utasítást kap.

Így van ez most is, míg találgatunk, szólítanak. Két társammal együtt belépünk egy függöny mögé ahol a jelmezekért felelős hölgy elragadó angoljával arra kér minket, tegyük szabaddá a felsőtestünket, majd álljunk a mérlegre. Megmérettünk, és könnyűnek találtattunk, így máris az asszisztencia kezébe kerültünk.

Ruhákkal halmoztak el, a megfelelő darabokat egy hálós szatyorba tették, és nevünkkel felcímkézték. Mindeközben a főkosztümfelelős elégedetten bólogatott, és a "nice" és "good" szavakat ismételgetve, három csoportba sorolta a jelentkezőket. Group A, B és C, kék, piros és sárga címkések. Mondanom sem kell, senkinek fogalma sem volt róla, hogy ez mit takar, és mielőtt megkérdezhettük volna, szépen haza is tessékeltek, mondván: idejében meg fogjuk tudni. Így is lett.

Második nap: forgatás Fóton. Érkezés hajnali hatkor két Mercedes busszal, összesen körülbelül százan. Mindenki álmos, fázik, és találgat, mikor láthatja a művésznőt, és mi lesz a szerepe. A gondosan becsomagolt ruhák egy hőlégfűvókkal sikertelenül fűtött raktárhelyiségben vártak ránk, ugyanennek a raktárnak az egyik sarkában pedig tizenkét tükör kapott helyet, fodrászokkal és sminkesekkel.

Ruha fel, címke rátűz, és már ülök is a sminkben, hogy az elkövetkező másfél órát ecsetek, porok és krémek társaságában töltsem. Gyakran megfordul a fejemben, nem lenne-e ésszerűbb és hitelesebb némi sáros mohát kenni az arcomra a raktár elől, de nem szeretném elbizonytalanítani a sminkes lányt, így nem teszem fel a kérdést. A végeredmény egyébként lenyűgöző, kíváncsi vagyok, hogy mutat a filmen.

Így néhány kilóval még könnyebbre festve elküldenek ruharoncsolásra, kiderül ugyanis, hogy nem elég szakadt és nem elég koszos. Műkosz, műseb, művér, műgyűrődés, egy asszisztens új zoknikat bolyhoz és lyukaszt csiszolópapírral. Kávéval és teával múlatjuk az időt és űzzük a hideget.

Tizenegyre mindenki sminkben, kosztümben. Gyülekező a raktár előtt, egy utolsó szemlére. Itt külön állnak a kékek, sárgák és pirosak, mint kiderül, más-más jelenetekben lesz rájuk szükség, valamint testalkatukban is eltérnek, ezért a nagy felosztás. A rendezőasszisztens közli a három legfőbb szabályt:

• Első szabály: Brad Pitt és Angelina Jolie érinthetetlenek, meg se próbáljuk, eszünkbe se jusson, gondolni se merjünk rá, mert volt már ebből kellemetlenség!
• Második szabály: Brad Pitt és Angelina Jolie érinthetetlenek, meg se próbáljuk, eszünkbe se jusson, gondolni se merjünk rá, mert volt már ebből kellemetlenség!
• Harmadik szabály: A díszletben tilos a dohányzás!

Kicsit megmosolyogjuk az egyébként nagyon kedves asszisztens hölgy monológját, aztán irány a helyszín. Mint kiderül, a Sorstalanság haláltáborának díszleteit használjuk.

Már az első pillanatban feltűnik Angelina Jolie, s jóllehet elég messze van, az ebből a távolságból is világos, hogy ugyanaz a barna steppelt kabát van rajta, mint az eddigi összes Magyarországon róla készült felvételen. Úgy tűnik, mindenki megfelel az elképzelésének, kissé sovány, könnyed mozdulatokkal és utánozhatatlan mosollyal lebeg a díszletben. "Valóban üdítő látvány" - jegyzi meg rabtársam, mialatt a kamerák elé botladozunk.

Első jelenet: tizenkét rab átvonul két barakk között, elöl-hátul egy-egy katona. Tizenhárom felvétel kellett, míg végre mindenki engedelmeskedett a ne nézz a kamerába, ne vigyorogj, hiszen félholt vagy, illetve a ne játszd túl a szerepedet, csak vonulj át A-ból B-be szabályoknak. Végül Angelina is rábólintott.

Némi technikai szünet, meleg tea, és a stáb részére fenntartott hotdogos kocsiból áradó illatok kíséretében megérkezik Brad Pitt is. Ugyancsak munkaruhában, a már jól ismert sötét farmer, fekete felső és dzseki, fekete sállal és sapkával kiegészítve. Kezében egy állványra szerelt fényképezőgéppel, egy másikkal a vállán.

Nem viszi túlzásba, viselkedése, megjelenése és egyáltalán minden mozdulata ugyanazt a profizmust sugározza, ami az egész forgatás sajátja. Elvegyülve a katonák és a közel száz rab között, lelkesen végzi a dolgát, kattingat, felhúz, filmet cserél, keresi a pihenő, éppen mással foglalkozó statiszták arcát, lesi az érdekes figurákat. Velem is próbálkozik, szerencsére a nappal szemben ülök, így nem kell erőltetnem a hunyorgást és úgy tennem, mintha nem venném észre, hogy az arcomba tolja a lencsét, megy ez magától. Kissé abszurd szerepcsere, persze csak az én szemszögemből.

Ő továbbáll, teszi a dolgát, egész álló nap ki sem néz a kamerája mögül. Akadnak persze, akik nem tudják megállni, és megkérik, hadd csináljanak mobiltelefonjukkal egy közös fotót. Őket kedvesen, de határozottan visszautasítja, mondván: "Maradjon mindenki a saját dolgánál."

Így telik el egy-két óra, míg végre újra kamera elé lépünk. A szögesdrótot szorongatva állunk, a táboron kívüli világot kémlelve, odakinn egy teherautóra szerelt kamera pásztáz végig mindenkit. Minden "action" és "cut" felkiáltás között eltelt harminc másodpercre jut tíz-tizenöt perc szünet, melyben a díszletben való dohányzás szabályát megszegve hergelhetjük a rendezőasszisztenst és melyben a sminkes lányok hada igazíthat rajtunk, hogy a következő jelenetben nehogy csillogjon a hajunk, esetleg túl tisztának tűnjünk.

A helyzet közel sem rózsás. Az ebédet abban a pillanatban tolják el két órával, mikor kiveszem a dobozból a nekem porciózott gőzölgő lasagnét. A cigink elfogyott, csak néhány szerencsés rendelkezik megfelelő tartalékokkal. Ez persze erősíti a tábori hangulatot.

A drótkerítéses jelenetet naplementéig forgatjuk, Angelina ekkor már egy fűtött kocsiból követíti az eseményeket, és szórja az utasításokat, kedvese pedig mindvégig kitartóan dokumentálja az eseményeket. Végül négy körül az ebédidő is eljön, a lasagnémból valahogy rizses csirke lesz sajtszósszal, belőlem meg igazi fázó-éhező táborlakó. Így utólag belegondolva lehetséges, hogy könnyebb száz fázó-éhező statisztát normális munkára bírni, mint ugyanennyi kíváncsi-jóllakottat. Talán ez is része volt annak a stratégiának, amitől minden olyan gördülékenyen ment a kamerák mögött.

A nap végül bezárja a boltot, Angelina közvetlen munkatársa nagyon szépen megköszöni a részvételünket, és közli, hogy nagyon jó munkát végeztünk. Újra a sminkben találjuk magunkat, eljött a lemosók ideje, aztán ruhacsere, Mercedes busz és máris indulás haza. Mintha ott sem lettünk volna."