Árpa Attila: Nem vagyok egy naiv tinilány

Nyolcévesen Werner Herzog Nosferatu című filmjében hegedült, harminc évvel később Van Damme nyisszantja le a fejét. A snájdig főpincérnek öltözött Árpa Attilával egy étkezőkocsinak álcázott vendéglőben színészi karrierjéről beszélgettünk. Kiderült, a ValóVilágot ma már kifejezetten szégyelli, és inkább alázatos színészként akar kitűnni. Hűtőjén gyűjti a szerep- és filmterveit, legközelebb az Argót akarja összehozni az Üvegtigrissel és más emlékezetes magyar filmvígjátékokkal. Színészi kvalitásait Mészáros Márta is nagyra tartja, de nagy hülyeségek előtt a lányára gondol.

- Amikor erre az interjúra készültem, jó pár emberrel beszélgettem arról, hogy miket kéne tőled kérdezni, és szinte mind azt mondta, hogy "a lényeg, hogy meg kell fingatni az Árpát". Anyukám viszont csupa pozitív dolgokat mondott rólad. Neked is ez a tapasztalatod, hogy általában az emberek meg akarnak fingatni, kivéve az anyukákat, akik szeretnek?

- Hogy miért van ez, azt nem tudom. Van egy réteg, amelyik szeret engem, és abba valóban beletartoznak például az idősebb hölgyek és az egyszerűbb emberek. És van egy réteg, amely soha nem fog megszeretni, ők elsősorban az internetes kommentelők. Nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy ez a kép hogyan alakult ki rólam. Voltak elég durva mélypontok is, de nem tudom, hogy most éppen hol tartok, talán valahol Paris Hilton és Oscar Wilde között. Mostanában elkezdtem foglalkozni az imidzsemmel, bármilyen furcsán hangzik is ez. Szerintem demagógia azt mondani, hogy nem érdekel mások véleménye, a kritika, nem érdekelnek a kommentelők. Engem elkezdtek érdekelni.

- Gryllus Dorka mondta, hogy ő minden nap rákeres a saját nevére, és megnézi miket írtak róla aznap. Te mennyire követed a megjelenéseket?

- Ha tudom, hogy valami megjelenik, akkor azt nyilván keresem. Azt nem csinálom, hogy minden nap megguglizom magamat, de hálistennek van elég ismerősöm, aki felhívja a figyelmemet arra, ha valami megjelent. Aztán ott van anyukám, aki lelkes gyűjtőként mindent azonnal beszerez több példányban.

- A kritikához való viszonyulásod változott az évek során? Emlékszem, hogy amikor hat évvel ezelőtt lehoztunk az Argó-ról egy negatív kritikát, akkor felhívtál, és közölted, hogy hülye a kritikusunk.

- A kritikusokkal sokáig nem foglalkoztam, sőt az Argó-nál kifejezettem rájátszottam erre: az internetes bannerkampány arról szólt, hogy kritikusok akasztófán, meg filmtörténelem egy sírkövön. Ez most seggnyalásnak tűnik, de azt hiszem, te voltál az, aki megváltoztatta a véleményemet a kritikusokról. Valaki, aki mindazt, amit az életemben eddig csináltam dióhéjban a porba tudja alázni, majd van annyi gerince, hogy vállalja a véleményét, ha az változik, azt is kockáztatva, hogy pont az olvasóitól fogja ezért a legnagyobb pofonokat kapni. Most pedig egy új kritikusi réteggel fogok találkozni a színház miatt. Pont tegnap volt egy előadásom a Karinthyban, és előtte mindenki parázott, hogy "itt van a Koltai". Én nem tudtam, hogy ki ő, és nem is kérdeztem rá. Csak utána mondták, hogy a legrettegettebb színházi kritikus immár harminc éve, és úristen, most mi lesz. A mai napig reagálok, vagy betelefonálok akkor, hogy ha valami valótlant írnak. Véleményt mindenkinek lehet írni, ha szar vagyok valamiben, leírhatják, de ha valaki azt írja mondjuk, hogy életemben nem dolgoztam, vagy hogy apám pénzével csináltam karriert, akkor ideges leszek.

- A személyeskedésen?

- Igen, vagy most a színészettel kapcsolatban is írták, hogy persze, a kapcsolataimon keresztül kaptam meg a szerepeket. Igen. És? Amerikában erre egy komplett üzletág épül, úgy hívják, hogy menedzser vagy ügynök.

Árpa Attila válaszol a pszichiátriában használt Eysenck-féle személyiségteszt kérdéseire

- Létezik olyan ember számodra, akinek mindig próbálsz megfelelni?

- Igen. Elsősorban az adott rendezőnek, és ha ezt a rendezőt történetesen Mészáros Mártának hívják, akkor szerintem nem meglepő, hogy neki akarok megfelelni. Aztán vannak emberek, akiknek a véleményére nagyon adok. Például pont tegnap látta Radnóti Zsuzsa (Örkény István özvegye, sokáig a Vígszínház vezető dramaturgja volt - a szerk.) az előadást. Őt az értelmiségi elitbe sorolnám, bár megsértődne, ha ezt hallaná. Az ő véleményére nagyon adok, és tartottam is kicsit tőle. Egy olyan embert nem tudnék mondani, akinek bármit csinálok, neki szeretnék megfelelni.

- És anyukád?

- Anyukámnak nagyon nehéz nem megfelelni, hiszen a fia vagyok. Ha valami nagyon nagy hülyeséget csinálok, akkor is csak azt mondja, hogy "hát ez annyira nem volt jó, fiam." Apám és a feleségem még ilyen. De ezek érzelmi megfelelések, nem szakmaiak. Ugyanakkor a színdarabnál szinte csak a feleségem észrevételei maradtak meg bennem.

- Apukád számos filmben dolgozott együtt Werner Herzoggal, és az 1979-es Nosferatu-ban te is szerepeltél. Emlékszel még arra a forgatásra?

- Hét-nyolc éves lehettem akkor. Arra emlékszem, hogy Hollandiában forgattunk, és hogy apám életének legstresszesebb időszaka volt, mert el kellett árasztania patkányokkal Delft városát, és nem lehetett kordában tartani őket. Sajnos sem Werner Herzogra, sem a forgatásra nem emlékszem. Az beugrik, hogy hegedültem, és hogy sok cigány kisfiúval gyakoroltam.

- Érdekes az a dal, amit ott játszol, mert kicsit karcos, de pont emiatt megrázó. Ennyire tudtál hegedülni?

- Semennyire nem tudtam hegedülni, azt nem én játszottam, csak annyi volt a feladatom, hogy húzgáltam a vonót, és később rárakták a dalt.

A nyolcéves Árpa Attila hegedül Bruno Ganznak a Nosferatu című filmben

- Ezután hosszú időre elvesztetted a kapcsolatot a színészettel?

- Igen. Mindig is vonzódtam a színészethez. A rendezés később jött, az volt a nagy álmom, és még mindig az. A színészet volt mindig a B opció, a másik megoldás arra, hogy hogyan lehet könnyen kamera közelébe és forgatási helyszínre kerülni. Anyukám is filmsminkes volt, apám pedig rengeteget gyártott, forgatásokon nőttem fel. Akkor még nem használták azt a szót, hogy brain storming, de a nyolcvanas évek közepén apám és különböző nagy mesterek geggeltek sűrű cigifüst közepette, és én ott mászkáltam hajnalban a lábuk közt, figyeltem, hallgattam őket. Ez a hangulat megfogott, a színészet pedig... valószínűleg nem titok, hogy van bennem egy adag exhibicionizmus, amit ha nem színészettel, akkor a bulvár segítségével próbáltam meg kielégíteni. Tanultam ebből, és visszafogtam magam. Aztán a tehetséggel volt a gond. Minden lehetőséget megragadtam, voltak kisebb-nagyobb szerepek, például John Cusackkel a Max című filmben, amiben volt 3-4 mondatom, amire büszke vagyok, aztán volt egy Rutger Haueres B-film, amiben levágták az ujjaimat és fejbelőttek, arra egyáltalán nem vagyok büszke. Ahányszor egy nagyobb szerep közelébe jutottam, mindig elbuktam.

- Hogyan buktál el?

- Nem voltam elég jó, nem kaptam meg őket. A Hippolyt után mondtam azt, hogy ez talán mégsem nekem való, és nem erőltetem tovább.

- Abban az időszakban rendszeresen jártál castingokra?

- Akkoriban igen, és aztán jött egy nagy szünet. Voltak kisebb szösszenetek, például egy Gyöngyössy-filmben eljátszottam egy bulvárújságírót, de azt nem nevezném színészetnek. Szerintem mindenkinek az életében van olyan, amit elkezdett, szeretett volna csinálni, aztán rájött, hogy az mégse neki való. Aztán az ember felnő, és közel a negyvenhez elkezdtem gondolkozni azon, hogy mi az, amit még szívesen csinálnék az életben. Olyan ez, mint egy bakancslista, bár nem azért, mintha bármilyen egészségügyi problémám lenne, csak annyi, hogy mit szeretnék még csinálni, vagy jóvátenni esetleg.

Árpa Attila jelenete az Egy szoknya, egy nadrág című filmben

- Mivel kapcsolatban érzed úgy, hogy jóvá kéne tenned?

- Apámat idézve: néha túlfeszítettem a határt. Ma már kicsit sajnálom, hogy egy teljesen valótlan kép alakult ki rólam a sajtón keresztül. Régen pont ezt élveztem, játéknak fogtam fel. És természetesen van néhány "alkotás", amire nem vagyok büszke. A ValóVilág-ot például ma már kifejezetten szégyellem. Most, ahogy a negyedik indul, nap mint nap hívnak az újságok, hogy a műsor kitalálójaként nyilatkozzak. Reality-szakértőként tartanak számon, és ez borzasztó.

- Színészek szokták mondani, hogy azért csinálják, amit csinálnak, mert úgy érzik, hogy ezzel tudnak a legtöbbet adni az emberiségnek. Nálad is van egy ilyen háttere a dolognak?

- Így még soha nem fogalmaztam meg magamnak. Egyáltalán nem.

- Akkor ez egy második tinédzserkor nálad, amikor megvalósítod az olyan álmaidat, hogy Jean-Claude Van Damme levágja a fejedet egy filmben?

- Ezeket az élet hozza. Azon gondolkodom, hogy miért csinálom. Nagyon egoista oka van: borzasztóan élvezem. Imádom csinálni, és nincs bennem olyan karitatív gondolat, hogy az emberiségnek bármit is adnék ezzel. Majd az elkövetkező filmjeimben lesznek olyan üzenetek, amiket át szeretnék adni, forgatókönyvíróként, rendezőként. Színészként nagyon sokat lehet tanulni akár egy rossz rendezőtől, akár egy legendától is. A Jean-Claude Van Damme-os forgatáson pont annyit tanultam a rendezésről és a színészetről, mint a Czukor Show-ban vagy éppen most Mészáros Márta színdarabjában.

Nézz még több képet Árpa Attiláról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Amikor tinédzserkori kedvenceiddel találkozol, soha nem okoznak csalódást?

- Nem vagyok egy naiv tinilány, aki meglepődik azon, hogy Jean-Claude Van Damme sokkal alacsonyabb és öregebb, mint hitte. Igazából nem csalódtam még.

- Általában az szokott csalódást okozni ilyen esetekben, hogy kiderül, nem valami jófej az adott illető.

- Van Damme-ra sem mondanám azt, hogy a világ legkedvesebb embere, de valószínűleg egyszerűen nem várok el sokat tőlük. Tudom, hogy hollywoodi sztár, a múltja sem titok, nagyon sok szaron ment keresztül, legyen az kábítószer, vagy maga a sztárság, amit biztos nem könnyű elviselni, pláne ha éppen lefelé menő ágban találja magát az ember. Soha nem vártam el, hogy a tinédzserkori hősöm ilyen, vagy olyan legyen, annál azért realistább vagyok. A hőseink is csak emberből vannak.

- A Tőzsdecápák-ban van az a híres mondat, amit Daryl Hannah mond, hogy "ha volt pénzed és elvesztetted, az sokkal rosszabb, mintha sose lett volna". Jean-Claude Van Damme-nál kicsit ez van a sztársággal. Észleltél rajta megkeseredettséget emiatt?

- Ez azért érdekes, mert a JCVD-ben, ahol önmagát figurázza ki, abban pont olyan jellegű filmekről beszél, amilyet mi is forgattunk együtt. Az ügynökétől azt kérdezi ott, hogy ugye nem megint egy 5 millió dolláros költségvetésű, straight-to-DVD film, amit Bulgáriában kell forgatni? Azt gondolom, hogy beletörődött abba, ahol most van, de ha van egy lehetőség, lásd JCVD, akkor azt megragadja. Keserűség van benne. Nem tudom, hogy ez egy alapvető melankólia, vagy éppen valami gondja volt.

Nézz még több képet Árpa Attiláról! | Fotó: Pályi Zsófia

- A színészi munkáid közül melyikre vagy a legbüszkébb?

- Az utolsó négy dologra. A Czukor Show nagy büszkeségem, a Cabiria éjszakái című színdarab is, a The Kiss Goodnight-ra is büszke vagyok, és igen, a Van Damme-filmre is. Nem egy kis szerep, hanem a negyedik főszereplő vagyok a filmben. És nem a szerepre vagyok büszke, mert az nem volt nagy kihívás, hanem arra, hogy ilyen rövid időn belül eljutottam oda, hogy egy Jean-Claude Van Damme-mal, egy Ivan Kaye-jel, és egy Scott Adkinsszel játszom együtt.

- Te, aki producerként indultál, rendeztél is nagyjátékfilmet, ha színészként veszel részt egy produkcióban kibírod, hogy ne szólj bele, ha töketlenkedést tapasztalsz a forgatáson?

- Az évek során azt tanultam meg, hogy milyen nem szeretnék lenni. Főleg a tévés munkák alatt, ahol elég sok primadonnával volt dolgom. Arra gondoltam, hogy ha majd az ő helyükben leszek, milyennek nem szabad lenni, ha nem akarom elcseszni a kapcsolatokat. Szerintem nem volt még olyan forgatás, ahol nem én lettem volna az egyik legfegyelmezettebb színész. A Van Damme-filmnél is volt olyan, hogy 24 órán keresztül ültem a lakókocsimban, aztán anélkül, hogy a kamera elé kerültem volna, újra hazaküldtek Budapestre, hogy aztán egy héttel később megint kirepültessenek. Egy szavam sem volt, két ásványvizet és egy ebédet kértem. Megtanultam, hogy nem szabad hisztizni, beleszólni lehet, ha van véleményem vagy ötletem, azért azt elmondom. A cérna még nem szakadt el. Voltak olyan helyzetek, amikor két éjszakán keresztül alvás nélkül forgattunk, és másnap reggel hatkor megint kamera előtt kellett lennem, és a kocsi, ami engem a hotelbe kellett, hogy vigyen, egy órát késett. Akkor lett volna mit mondanom, de ilyenkor lenyelem, pont azt szem előtt tartva, hogy majd később ezért fogják rólam azt mondani, hogy alázatos és fegyelmezett vagyok, vagyis 'easy to work with'.

- Hallottam, hogy amikor a The Kiss Goodnight-ban készültetek a szexjelenetet forgatni, kérted, hogy szóljanak egy órával korábban, és te hátramentél homokzsákokkal súlyzózni, hogy bedurranjanak azok a mellizmok. Van benned hiúság?

- Az is van, de akkor éppen nem voltam a legjobb fizikai formában, legalábbis nagyobb volt a testsúlyom, és ezt azzal lehet kompenzálni, ha az ember felvétel előtt szálkásítja gyorsan a dolgokat. Szerintem ez nem ciki, mert ha az ember a kamera elé áll, akkor a testét is eladja ez által,és akkor az meg nézzen ki valahogy.

- De a Czukor Show-ban például hajlandó voltál pocakosan és kopaszodó hajjal a kamera elé állni.

- Igen, pont ez volt a sorrend. A Czukor Show-hoz menedzserpocakot növesztettem, amit nem tudtam a The Kiss Goodnight-ig leadni. Hiú ember vagyok, de nem hiúbb, mint mások, és nem töltök több időt a tükör előtt, mint mondjuk a feleségem. Színészként és műsorvezetőként az arcomat, a testemet adom el, pont mint egy fitneszedző vagy egy pornósztár. Egyébként kifejezetten várok egy olyan szerepre, ahol a lehető legelőnytelenebb külsővel jelenhetek meg. A Cabiria éjszakái-ban két szerepet játszom: az egyik a dzsigoló szépfiú, a másik meg egy olyan figura, akinek semmi köze a jóképűséghez. Kis hivatalnok, összehúzott váll, bajusz, félrenyalt haj.

Nézz még több képet Árpa Attiláról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Mészáros Márta miben látott meg téged?

- Ő a család barátja már nagyon régóta, kiskorom óta ismer. Úgy tudom, a szerepre pedig a fia, Jancsó Zoli ajánlott engem, akinek megmutattam a showreelemet.

- A színházban megérzed, hogy mikor figyel rád a közönség és mikor nem?

- Ezt is most tanulom. Egy csomó színészlegendával játszom együtt, és ők mindig mondják a nagy igazságokat az öltözőben. Volt egy olyan élményem, hogy az első előadásoknál a jeleneteim után tapsot kaptam. Amikor az ötödik előadásnál ez a taps elmaradt, akkor kifejezetten megsértődtem a közönségre, hogy most miért nem. Aztán a kollégák elmondták, hogy ez fordítva van: pont az a ritka, ha egy jelenetet megtapsolnak. Amikor a délutáni előadás borzalmas volt, akkor azt mondták, hogy azért, mert éppen jóllaktak, lustán ülnek, és semmihez nincs kedvük. Ha nyugdíjas bérlet van, akkor ne lepődjek meg, ha hangosan megkérdezik az első sorban, hogy "mit mondott?!" Megtanultam azt is, hogy a fáradt színész jó színész, és hogy van barátságos és ellenséges közönség is.

- Úgy érzed, hogy van mit tanulnod a színészetről, vagy elég ösztönből nyomni?

- Egyszer egy nagy mester azt mondta rólam, hogy azért vagyok tehetséges színész, mert nem tanultam. Azaz nem voltak frusztrált főiskolai tanáraim, akik tönkretettek volna. Nem egyszer hallottam, hogy színészképzés arról szól, hogy szétszedik az embert darabokra, majd újra összerakják, és ezáltal lesz egy technikás, jó színész. Én ezektől egy kicsit félek. Többször javasoltak nekem workshopokat meg tanárokat. A technikáról beszélünk, mert az ösztönből játszás minden színészben benne van, és talán bennem is valamennyire. Azt mondják, hogy a technika egy középszerű művészben végleg el tudja oltani a lángot, egy tehetséges művészből viszont igazi mestert varázsolhat. Ez most egy érdekes kérdés, és nem tudom, hogy hogyan kezeljem. A válasz az, hogy persze, rengeteget kell tanulnom, de megnyugtató, ha egy Mészáros Márta azt mondja, hogy megdöbbentő, hogy ösztönből mennyi mindent tudok megoldani. Egy darabig talán ez még elég, aztán ha fejleszteni kell, akkor azt meg fogom érezni és annak érdekében cselekedni.

- Mi most a terved a színészkedéssel? Egyáltalán szoktál előre tervezni?

- Persze. Pont a héten írtam ki nagybetűvel a hűtőszekrényre azokat a filmeket, amelyek jelenleg szóba jöhetnek akár színészileg, akár rendezőként, és majd egy év múlva meglátom, hogy melyiket tudtam kipipálni, melyiket nem. Elég tudatosan csinálom. Tudom, hogy milyen filmeket szeretnék rendezni, és minden egyes színészi szerep közelebb visz a következőhöz.

Nézz még több képet Árpa Attiláról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Sokszor váltottál a karriered során. Mi motiválja ezeket a váltásokat? Az unalom?

- Általában megszólal belül valami, hogy ebből most elég. A kereskedelmi tévézésnél is ez volt. Amikor még nagy bulvárceleb voltam, tökre élveztem, hogy megdobálnak ingyen wellness-hétvégékkel, meg előre engednek a pénztárnál, de egyszer csak azt mondta egy belső hang, hogy már nincsen szükségem erre a bohóckodásra. Meg persze az élet is hozza a lehetőségeket. A Czukor Show-nál nem az volt, hogy kitaláltam, hogy jövő nyáron szerepelni fogok egy filmben, amit meghívnak Sanghajba, és majd így indul el a nemzetközi színészi karrierem, hanem teljesen véletlenül jött.

- Eredetileg Kamarás Ivánnak akarták adni azt a szerepet, amit végül te játszottál a Czukor Show-ban. Később össze is szólalkoztatok ezen, ha jól tudom.

- Úgy alakult, hogy én kaptam meg, és Iván ennek nem örült. De azt hiszem, mi ezt már tisztáztuk egymás között. Nemrég volt a Silent Witness című BBC-sorozat forgatása itt, ahol Ivánnal mindketten a "magyar főszerepre" pályáztunk. Azt meg ő kapta meg, úgy hogy van igazság. Soha nem szándékosan happolok el valaki elől egy szerepet, de ha hívnak egy castingra, akkor miért ne menjek el. Alig várom, hogy Ivánnal közösen játsszunk valamiben. Az szerintem egy érdekes kémia lenne, amiben van egy kis rivalizálás, kis tisztelet, és az is, hogy két ember, aki nem szerette egymást, megkedvelte egymást. Vagy izgalmas lenne egy olyan thriller vagy bankrablós film, amiben szerepel Fenyő Iván, Csányi Sándor, Nagy Ervin, Kamarás Iván, és mondjuk én. Te, ezt a cikket ugye híres filmproducerek is olvassák majd?

- Szinte biztos. Filmproducerként kezdted. Miért nem maradtál azon a pályán?

- Mert a producerkedést kényszerből csináltam, és nem azért, mert szerettem volna csinálni. Ma már nem szívesen foglalkoznék ezzel, csak akkor producerkedem, ha éppen nem találok megfelelő embert a feladatra. A filmkészítést sosem csinálnám a pénz miatt, hanem mindig azért, hogy létrehozzak valamit, és szórakoztassam magamat és a közönséget. Az Argó-n például nem kerestem egy fillért sem, mert nem foglalkoztam eléggé a produceri feladatokkal. Ezért elbuktuk a 20%-os támogatást, azaz közel 50 millió forintot, és üres kézzel ment haza a teljes alkotói gárda.

- De létrehozni dolgokat talán pont producerként lehet a legkönnyebben.

- Egy producer nem igazán kreál, pláne nem Magyarországon. Miközben Amerikában a producer főszerepekben dönt, forgatókönyvekhez szerez rendezőt, addig itthon sokszor a producer csak egy felvételvezetőből kinőtt valaki, aki legyártja a filmet, és jó esetben van egy ismerőse az MMKA-ban. De az alkotást, a kép és hang összehozását, amivel érzelmet lehet kiváltani, a rendező csinálja, és én ezzel szeretnék foglalkozni. Mondjuk ma már legalább öt valódi filmproducert lehetne megnevezni.

- Miből élsz?

- Akármennyire jól hangzik ez a rövid idő alatt összeállított színészi CV-m, azért megélni nem lehet belőle. Édesapámmal van egy közös cégünk, a német piacra gyártunk tévéfilmeket. Úgy nevezett "service provider"-ek vagyunk, ami azt jelenti, hogy jön a német producer, rendező, operatőr, és mi legyártjuk itt a filmet. Ezek például lovagfilmek Fóton, három-négyet csináltunk eddig. A fő bevételi forrásom, hogy line producer vagyok ilyen jellegű német filmekben.

Árpa Attila és édesapja, Árpa József az Isenhart című film forgatásán

- Vannak befektetéseid, vannak éttermeid?

- Nincsenek. Befektetéseim vannak, de nem ilyen kirakatbefektetések, amikről beszámolhatnék. Se Déryném, se Kicsihuszárom nincs.

- Tegnap mutatták be a Dobogó kövek című új magyar filmet, amit 35 vetítésen 77 ember nézett meg. Van arra teóriád, hogy miért nem ülnek be az emberek magyar filmekre?

- Szerintem rossz döntések sorozata miatt. Nagyon hiányzott egy olyan kuratórium, ahol ténylegesen el is olvassák azt a kurva forgatókönyvet, és úgy adnak pénzt filmekre, hogy végiggondolják, hogy az a film mit fog hozni a magyar filmművészetnek vagy filmpiacnak. Teljesen mindegy, hogy rétegfilmről vagy közönségfilmről beszélünk, borzasztó rossz döntések lettek itt hozva. A normatív támogatás például egy érdekes dolog: a rendező kapott pénzt egy filmre, mert nézettséget ért el, és ezt a pénzt felhasználhatta a következő filmjére, tök mindegy, hogy az mi volt. A régi MMKA-ról nem szeretnék beszélni, mert nálam sokkal okosabb emberek úgyis túl sokat beszélnek róla, de remélem, hogy az új kuratórium úgy fog majd dönteni, hogy tényleg olyan filmek szülessenek, amiknek van értelme megszületni. Művészfilmek, amik eljutnak majd fesztiválokra, vagy közönségfilmek, amiket megnéznek majd az emberek. Minek olyan művészfilm, amit egy fesztivál sem válogat be, és minek olyan közönségfilm, amire nem kíváncsi a közönség? Ezt nevezem értelmetlen filmnek, és sajnos ezekből volt a legtöbb az elmúlt tíz évben.

- Hogyan lehet visszacsábítani az embereket a moziba? Mintha allergiásak lennének a magyar filmekre.

- Valahol mélyen belül minden mozinéző vágyik arra, hogy jó magyar filmek készüljenek, amiket szívesen megnéz. Nem különbözünk mentalitásban annyira a csehektől, a lengyelektől, vagy a franciáktól és a németektől. Németország is végigment egy olyan időszakon, amikor ha meglátták, hogy német film, akkor nem ültek be rá, most meg dübörög az ipar. Én nem látom olyan borúsnak a helyzetet. Jó filmeknek kell készülniük. Szerintem, ha valaki két-három jó magyar filmet zsinórban megnéz, akkor a negyedikre is szívesen beül majd.

- A nyomozó-t miért nem nézték meg?

- Sajnálom, hogy nem nézték meg, de úgy tudom, a remake-jogokat most akarják megvenni az amerikaiak. Azt majd megnézik. Tegyük hozzá, hogy egy film minősége mellett a mai világban a marketing és a csomagolás is rengeteget számít. Talán rossz volt a csomagolása A nyomozó-nak, vagy a Zuhanórepülés-nek is. A mozinéző hangulata sem mindegy. Egy borús, sötét valamihez nem mindig van kedvük az embereknek, azt nagyon ügyesen és okosan be kell becsomagolni, ha el akarjuk adni.

- John Cusack tegnap érkezett Magyarországra. Vele milyen viszonyba kerültél, amikor együtt dolgoztatok nyolc éve a Max-on?

- Egyszer találkoztam csak vele, és azért kedvelt meg, mert mindig egy amerikai focilabda volt nála, azt dobálgatta magának, és a magyar stáb nyolcvan százaléka nem tudta, hogy mi az a disznóbőrbe vont tárgy a kezében. Mondtam neki, hogy dobd ide, elkaptam, és rögtön vissza is dobtam úgy, hogy szépen spirálozva érkezett. Akkor felcsillant a szeme. Aztán dobáltunk hármat, ennyi volt a kapcsolatunk. A malibui koktél-partijaira nem hívott meg mostanában.

Árpa Attila John Cusacket szólogatja a Max című filmben

- A Pál Adrienn főcímében associate producerként vagy feltűntetve. Ez mit takar?

- Az Argo után nekem is járt normatív támogatás, amit nem tudtam semmire felhasználni, hiszen nem csináltam filmet. És amikor Pusztai Ferenccel találkoztunk a Czukor Show kapcsán, akkor egy kellemes árukapcsolás történt. Volt az az összeg, amit a következő filmemhez felhasználhattam akár rendezőként, akár producerként, neki meg pont annyi hiányzott a Pál Adrienn-hez. Volt egy határidő, hogy bizonyos évig fel kellett használni, és láttam, hogy a következő egy évben még nem csinálok filmet, a Pál Adrienn viszont pont az utómunkáknál tartott. Nagyon büszke vagyok arra, hogy tudtam segíteni ennek a különleges filmnek az elkészítésében.

- Mondtad egy interjúban, hogy a Végzet az egyik kedvenc filmed, ami az Argo fényében elég meglepő. Milyen filmeket szeretsz?

- Miközben az átlagközönség ízlése is megvan bennem, egy meglehetősen elvont ízlésem is van. Ha most a top tíz kedvenc filmemet kéne sorolni, akkor például a Végzet, az Oldboy, és a Dogville biztos szerepelnének köztük. De tudok mondani borzasztóan közhelyes kedvenceket is, mint A keresztapa, a Leon, a profi, vagy A gengszterek klubja. Van még pár film, amit mindig a top tízbe sorolok, és senki nem érti. Ilyen az Erin Brokovich, a Nagy hal, és a Revans Kevin Costerrel. Aztán ott van még a Nagy kékség és a Watchmen is a kedvencek közt. Ugyanakkor, ha egy film nem tetszik, borzasztóan fel tudom magam húzni. A legrosszabb mozinéző vagyok, hangosan elkezdek panaszkodni, kritizálni, sóhajtozni, popcornt dobálni.

- Azért végignézed a filmeket ilyenkor?

- Nagyon kevés filmről jöttem ki. A bérgyilkos a szomszédom második részéről kijöttem, és akkor döntöttem el, hogy soha nem fogok folytatásokat csinálni.

- Írtad a Twitteren, hogy rá akarnak venni az Argo folytatására. Kik akarnak rávenni?

- Nem telik el úgy nap, hogy valaki ne kérdezze meg. A taxis, a hentes, a benzinkutas, a kidobó. "Maga az Árpa? Igen. Lesz Argo 2?" Nem tudom, hogy azért kérdezik, mert nem jut eszükbe más kérdés, vagy tényleg kíváncsiak rá. Volt már egy próbálkozás, amikor leültünk, és megírtunk egy második részt, és pont azért vetettem el, mert egy újabb bőrlehúzás volt, nem volt benne semmi új. De most jött egy olyan ötlet, amiről azt gondolom, hogy érdekes lehetne. Egy új dolog, amit még nem láttak Magyarországon. Elmondom a kulcsszót, abból érteni fogod: mash up. Mondjuk például Argo vs. Üvegtigris.

Nézz még több képet Árpa Attiláról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Úgy hallottam, hogy ez az ötlet nem nagyon tetszett a másik oldalnak.

- Búss Gábor Olivérnek tetszett, a producereknek tetszett, Rudolf Péternek nem tudom, hogy tetszett-e, de azért vetette el, mert már készült a harmadik részre. Aztán valahogy elhalt a történet, nem foglalkozott vele senki. Most elkezdtük megint az Argo 2 forgatókönyvét összerakni, és nem Argo vs. Üvegtigris lesz, hanem ennél egy picit színesebb és bonyolultabb.

- Több Argo, és egy kicsit megjelenik benne az Üvegtigris?

- Nem. Sokkal több Argo, viszont nem csak az Üvegtigris jelenik meg benne.

- Még mi? Elszáguld mellettük az Európa expressz?

- Mókás ötlet, de nem. Nem kizárt, hogy az egyik helyszín egy büfékocsi, a másik egy bakterház, a harmadik egy fiatal filmes csoport Budapesten, akiknek elfogyott a pénzük, vagy megjelenik egy kiégett ex-miniszterelnök, akinek a vöröshajú szeretője már 15 gyereket szült. Végiggázolnánk az összes sikeres magyar filmvígjátékon, és megmutatnánk, hogy azok a történetek most hol tartanak. Például, mi van Bendegúzzal ma.

- Alkoholista szegény?

- Sajnos vagy hálistennek az eredeti Bendegúz nagyon jó formában van, és egy nagyon normális, kedves ember, nem egy elhízott alkoholista, aki szőrösen kimászik a sufniból. Most ezt összerakjuk, és hogy lesz-e belőle valami, vagy sem, most már az időbeosztásomon is múlik, meg persze, hogy sikerül-e összeszedni a pénzt rá. Mint az első részben sem, most sem számítok állami támogatásra. Kénytelenek leszünk magánbefektetőkből és szponzorokból összerakni a költségvetést.

Nézz még több képet Árpa Attiláról! | Fotó: Pályi Zsófia

- A Monte Carlo című tinifilmben együtt dolgoztál Selena Gomezzel és Leighton Meesterrel. Mi volt a benyomásod ezekről az amerikai tinisztár lánykákról?

- Van egy amerikai kifejezés, a woo girl. Ezzel azokat a fiatal amerikai lányokat írják le, akik mindenre elkezdenek woo-zni. Ha ott ül három grácia, és az egyik kirakja az asztalra a vadiúj BlackBerry Torch-ot, megnyom rajta egy gombot, és megszólal egy Lady Gaga-dal, akkor mindhárman azt üvöltik, hogy wooo, felpattannak, és elkezdenek táncolni és énekelni. Vicces és aranyos, de hadd ne kommentáljam. Egyébként sem voltam olyan jó kedvemben, mert már a helyszínen láttam, hogy a filmben valószínűleg nem is látszom majd.

- Mennyire változtatott meg, hogy apa lettél? Kialakult benned, hogy olyan dolgokat akarsz csinálni, amikre a lányod is büszke lehet?

- Nagyon szépen hangzana, ha ezt most igennel válaszolnám meg, de... egy kicsit talán igen. De ez inkább csak a nagyon negatív dolgoknál van. Ha éppen valami nagyon nagy hülyeségre készülök, akkor megfordul a fejemben, hogy mi van akkor, ha ezt a lányom majd felnőtt korában meghallja, meglátja, elolvassa. De csak akkor.

- Az is egy hozzáállás, hogy nem akarsz arcoskodni előtte, hanem azt szeretnéd, hogy olyannak fogadjon el, amilyen vagy.

- Ezen még nem igazán gondolkodtam. Persze, minden apa azt akarja, hogy a lánya büszke legyen rá, és igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy ne legyen nagyon sok szégyellnivalóm. Amúgy pedig ötleteket ad az apaság. Van egy Paradise Syndrome című filmtervem. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy minden rendben van az ember életében, de mégis keresi azt a pontot, ami miatt valami nem stimmelhet, mert muszáj, hogy legyen egy probléma valahol. Több középkorú férfi összejön egy pszichiáternél ezzel a gonddal, aki azt mondja nekik, hogy készítsék el azt a videófelvételt magukról, amit büszkén mutatnának meg a lányuknak, és utána csinálják meg ugyanazt az epizódot az életükből úgy, ahogyan tényleg megtörtént.

- A Czukor Show-val, mint filmmel, mennyire voltál elégedett?

- Ahányszor láttam, mindig büszkén jöttem ki róla, és nem csak azért, mert szerepeltem benne, hanem mert egy jól összerakott, nézhető film. Elég sok olyan rész volt benne, amit én kivágtam volna - és ezt a rendezőnek is elmondtam. A beszélgetős részben vannak olyan mondatok és jelenetek, amik igazából csak lelassítják a filmet.

Nézz még több képet Árpa Attiláról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Mire vagy büszkébb: a Salman Rushdie-interjúdra vagy arra, hogy lekapcsoltad a villanyt a Big Brother házban?

- Szerinted? Egyrészt nem kapcsoltam le, az csak egy terv volt, amit jól kiszíneztem a könyvemben, hogy sztori is legyen belőle. De természetesen az interjúra. Az is megint egy Murphy törvénye, hogy egyszer végre csinálok valami igazán értelmeset a Mokka című műsorban, és persze pont akkor egy szót sem lehetett érteni, mert valami gond volt a szinkrontolmáccsal, és a magyar szöveg nem hallatszott. Mindegy, arra nagyon büszke vagyok.

- Akkor izgultál? Nagyon készültél rá?

- Felkészültem nagyon, de annyira nem izgultam. Azért nem izgultam, mert amikor csinálsz valamit, és tudod, hogy milyen a megítélése, egy csomó ember nem helyesli, akkor hirtelen értelme lesz az egésznek. Lehúztam ott nem tudom hány hónapot, bohócot csináltam magamból, egy csomó embert irritálhattam, és egyszerre csak jön az a három perc, amire azt mondja az ember, ez megadatott, és talán ezért megérte az egész.

- Ha büntetlenül eltüntethetnél valakit a Földről, akkor kit tüntetnél el?

- Hmm. Nem tudnék most nevet mondani hirtelen.

- Ki áll leginkább a boldogságod útjában?

- Nincs olyan ember, akire annyira haragudnék, vagy aki annyira zavarna, hogy el akarnám tüntetni. De gondolkodom. Van egy ember, aki az Angelina Jolie-film forgatása előtt eldöntötte, hogy mégiscsak kell tudni szerbül minden szereplőnek, mert sok lesz az improvizálás. Őt annyira nem szeretem, mert miatta buktam a szerepet. De őt sem tüntetném el.

Nézz még több képet Árpa Attiláról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Sok ellenséged van?

- Nem hiszem. Nem ellenségnek nevezném őket. Az ellenség aktív, az valaki, aki tesz is ellened. Biztos vannak olyanok, akiket irritálok, akik még ezerszer meg fogják kérdezni kommentben, hogy ki ez a köcsög, mit képzel magáról, vagy mit tett le az asztalra, de ők a passzív irigyeim, nem ellenségeim.

- Sok olyan ember van, akivel kellemetlen volna találkoznod?

- Nincsen. Nyilván fel tudnék sorolni pár embert, aki nem szívesen találkozna velem, de én ezt az érzést nem tudnám viszonozni. Nincsen ősellenségem, vagy olyan, akivel mindig is utáltuk egymást. Ha voltak viszályaim emberekkel, azokat valamilyen formában mindig rendezni tudtam, vagy a sors rendezte őket. Az utolsó ilyen jellegű kellemetlen helyzetem az volt, amikor Havas meghívott egy interjúra az Esti sztori című műsorban, és az volt benne a meglepő, hogy kurva kedves volt velem, és a végén még elhívott játszani az unokájával a játszótérre. Nem tudtam kezelni, kifejezetten zavarba jöttem attól, hogy egyet sem szólt be.

- Amikor csinálsz valami jót, szoktál arra gondolni, hogy ez majd mennyire fogja bosszantani XY-t? Az ellendrukkereket.

- Ellendrukkerből nagyon sok van, mégiscsak Magyarországon vagyunk. Eddig valahogy mindig megérkezett az elégtétel. Egy példát tudok is mondani. Az Argó-t orrba-szájba szidta a szakma és a kritikusok, és amikor megnyertem a közönségdíjat azon a Filmszemlén, egy oldalas szövegem volt, hogy mit fogok most mondani. Mert az egész szakma ott ül, és kurvára végig kell, hogy hallgassák a mondókámat. Felsétáltam, megköszöntem a díjat, és egy szót sem mondtam el abból a jól megírt "elmehet az egész szakma a francba"-beszédből. Úgy gondoltam, elég az, hogy ott állok, és ők végignézik azt, hogy egy közönségdíjat átveszek. Jól is esett. De alapvetően nem azért szeretnék sikereket elérni, hogy másokat bosszantsak majd, hanem azért, hogy másokat szórakoztassak vagy másokat elgondolkodtassak.

- Milyen filmterveid vannak?

- Először mondom a színészi terveket. Mészáros Mártának van egy nagyon izgalmas filmterve, amiben az egyik fontosabb férfi szerepet rám szeretné osztani. Sissi gödöllői időszakáról szól, ekkor szüli meg a fiát egy olyan férfinak, akit már látni sem bír, annak érdekében, hogy Magyarország és Ausztria között béke legyen. Én játszanám Andrássy grófot. Aztán van egy Budapest Moment című független film, ami Rendes Zoltán első rendezése lesz. Juszt Balázsnak van egy nagyjátékfilmterve, amiben szintén az egyik főszerepet rám osztaná. Az is a tervek szerint jövőre lesz.

- Neki volt egy Cashflow című terve még régebben.

- Arról van szó. Novák Eriknek is van egy terve. Szintén jövőre, szintén az egyik főszerep. Színházban pedig Dömötör Tamásnak van egy nagyon izgalmas kamaradarab terve, amit Budapesten szeretne megrendezni. És van még egy csomó más, de azok még nagyon kezdetleges állapotban vannak vagy még nem beszélhetek róluk.

Nézz még több képet Árpa Attiláról! | Fotó: Pályi Zsófia

- És olyan filmek, amiket te rendeznél?

- A Rodolfó-filmet sajnos jegelni kellett, mert 1924 és 1986 között játszódik, el lehet képzelni, hogy nem olcsó film, és nem elég rá az a legjobb esetben is pár százmillió, amit alapítványoktól össze lehetne szedni itthon. Azt az összeget, ami ehhez kéne, és Magyarországról megszerezhető, úgy tudom, már szétosztották más nagy mesterművekre. Kincsem, Munkácsy, meg hasonlók. Úgyhogy vissza a fiókba, majd jövőre újra nekifutunk.

- Megvan már, hogy ki játszaná Rodolfót?

- Nincs. Ráadásul, mivel az egész életét végigkövetjük, nem egy kell, hanem több.

- Kisköltségvetésű filmet nem akarnál csinálni?

- Dehogynem. A rendezési terveim most úgy állnak, hogy van az Argo 2, és van egy low budget film, amit akkor csinálok meg, ha semmi más nem jön össze, mert annyira hiányzik a rendezés, hogy jövőre valamit muszáj lépnem. És van két amerikai filmterv, az egyik Dead Dog Squad cím alatt fut, egy második világháborús film. Az abszolút amerikai piacra készülne. A másik pedig a szívem csücske, aminek az a címe, hogy Indigo Blue, és a pitchben úgy foglaltuk össze, hogy az Eredet találkozása a Bábel-lel. De minden sarkon van egy ötlet, és minden sarkon van egy félmondat, amit valahol egy dialógban majd fel lehet használni, és ezeket lassan már három laptopban gyűjtöm évtizedek óta.

- Hogy osztod be a munkaidődet? Mikor foglalkozol ezzel a rengeteg dologgal? Szisztematikusan leülsz reggel kilenckor az íróasztalhoz, és indul az ötletelés?

- Nincsen ilyen jellegű rendszer az életemben. A filmes ötletelések általában este egy üveg pálinka vagy whiskey mellett történnek. Soknak hangzik, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyik helyről a másikra rohanok, és percenként van valami dolgom. Kifejezetten nyugodt és kiegyensúlyozott életet élek.

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Igen. Rosszat is, meg jót is. Az Eredet például csalódás volt. És meglepődtem azon, hogy hány ember mondta, hogy a legzseniálisabb film a világon. Nem értettem, hogy ezt miért mondják, pedig a rendezőt is szeretem, és DiCaprio előtt meg nagyon mélyen le a kalappal. Ahhoz, hogy A bombák földjén-t megszeressem, kétszer végig kellett néznem. A Vasember 2 is kellemes meglepetés volt, mert ezeket a szuperhős filmeket nagyon nem bírom, de azt egy repülőn megnéztem, és már a főcímnél ledöbbentem, hogy olyan színészek vannak benne, mint Gwyneth Paltrow, Scarlett Johansson, Don Cheadle és Mickey Rourke. A The Expendables-t is bírtam, tinikoros nosztalgiázás volt. A Get Him To The Greek-en meg szétröhögtem magam. A legjobban mégis a Brooklyn mélyén tetszett. Na és persze Eperke kalandjai. Az kötelező!

----------------

Köszönet Dömötör Áginak, Juszt Balázsnak, Pusztai Ferencnek, Varga Évinek és a Vagon étterem munkatársainak a segítségükért.