"Az egész oda vezethető vissza, hogy bejelentkeztem egy castingos céghez. Egyik nap hívtak, hogy benne vagyok-e már az Angelina Jolie-filmben. Mondtam, hogy nem. Félmeztelen fotózásra hívtak be, hogy megfelelek-e rabnak. Bementem, és elkészült a félakt. Délután meg is kaptam a választ, hogy sajnos nem kerültem be, de azért ne csüggedjek.
Másnap váratlanul felhívtak, hogy akkor holnap kéne bemennem egy második rostára. Egy Isten háta mögötti filmstúdióban került sor a válogatásra. Ez a casting azonban nem arról szólt, hogy benne leszek-e a filmben, hanem hogy milyen ruhában leszek benne. Ez meglepett.
A forgatás napján kimentünk a helyszínre. Én már rég végeztem a sminkkel, s kimentem elszívni pár köbméter friss levegőt. Egyszercsak nyílik mellettem egy ajtó, s jön ki három férfi. Látom, hogy egyikük nem más, mint maga Brad Pitt. Napszemüvegben, sapkában is felismertem, nem egy átlagos alkat. Nagyon beszélgetett a másik két úrral, úgyhogy gondoltam, jobb nem megzavarni őket.
Öt perc sem telt el, tőlem talán negyven méterre ott kávézott "Mr. Smith" teljesen egyedül. Megragadtam az alkalmat, s odasétáltam hozzá. Mi baj lehet belőle, gondoltam. Bemutatkoztam, s vártam. Szép nyugodtan belekortyolt a kávéjába, egy bájmosoly, s mondta, hogy "Örülök a találkozásnak, Brad vagyok".
Kicsit vártam, láttam, hogy most következik a mindennapi protokoll, a kézfogás. Elindult a keze. Magától értetődően nyújtottam felé jobb kezem. Egy másodperccel később tisztává vált számomra, hogy kettőnk közül ez csak nekem egyértelmű, Ő ugyanis a bal kezét nyújtotta, tenyérrel lefelé. Hát megfogtam ezt a kinyújtott balost, s megszorítottam. Megkérdeztem, hogy készíthetnék-e egy fotót kettőnkről. Válasza megnyugtató volt: "Természetesen".
Elkészült a fotó, tetszett neki. Én pedig magára hagytam a csillagot. Ragyogása többször is feltűnt a forgatáson. Távolságtartó volt, de közvetlen. Fotózott, s ott járt-kelt közöttünk. Biztos vagyok benne, hogy ez a két perc örök életemen keresztül elkísér majd. Hisz mégiscsak Brad Pitt!"