Tévémese habbal, nyolc cukorral

Egy fiatal, beszédkényszeres és hiperaktív tévés szerkesztő nagy lehetőséget kap: feléleszthet egy halódó, dögunalmas reggeli műsort. Vajon sikerül neki? Roger Michell vígjátékában Rachel McAdams tisztességgel végigpörgi a másfél órát, szórakoztató, mert nevetünk is kicsit, aztán megyünk a dolgunkra. Az Ébredj velünk profi stábbal készült és átlagos, felejthető hollywoodi vígjáték lett belőle.

Nem tudom, reggel, munka előtt ki néz tévét, mindenesetre épült ezekre az emberekre egy egész ipar, a Reggeli Tévéműsor, amiben két ismert arc mindenféle vendéggel olyan dolgokról próbál oldottan beszélgetni, amik nem fárasztják le és nem zaklatják fel a dolgozókat ilyen korai órán. Külön műfaj ez és nem könnyű jól csinálni. Az Ébredj velünk (Morning Glory) amerikai filmvígjáték, ami arról szól, hogy aki nagyon elszánt, szerelmes a televíziózásba, nappal megszállottan pörög, éjszaka pedig nem alszik többet négy óránál, idővel sikeres reggeli tévés producer lehet.

Ha a sztori nem is hangzik túl eredetinek, a stáblista jót ígér: a rendező az a Roger Michell, aki csinált már szórakoztató romantikus vígjátékot (Sztárom a párom) és ő rendezte az elmúlt évek egyik legszívfacsaróbb filmjét szerelemről, öregségről és elmúlásról (Vénusz). A forgatókönyvet Aline Brosh McKenna írta, aki Az ördög Pradát visel-t is jegyzi, producere a sci-fi fenegyerek J.J. Abrams. Főszereplője a tágranyíltszemű és szájú naíva, Rachel McAdams, aki jó színésznő, csak még nem kapott olyan filmet, ahol igazán, keményen odatehetné magát. Most se kap.

Az Ébredj velünk nem nem fogja senkinek felforgatni az életét, de nem is bosszantóan rossz. Feszes, könnyed, szinte bárgyú komédia a televíziózásról, vagy legalábbis arról az illúzióról, amit mi, kívülállók őrizgetünk magunkban erről a világról: utolsó pillanatos izgalmak, szenvedés és verejték a színfalak mögött, műmosolyú, egymás torkát átharapó műsorvezetők, a producer miniszoknyás, buta szeretője, kegyetlen határidők, fantasztikus stúdió-kalandok, és a végén, persze, földöntúli fényként beragyog az ablakon a kedves tévénézők szeretete, amiért megér mindent kockáztatni.

Ébredj velünk | Diane Keaton és Harrison Ford

Ebben a műtermi fényben fickándozik Becky (Rachel McAdams), a beszédkényszeres, hiperaktív, tévéőrült szerkesztő, akinek egyetlen esélye a boldogulásra, ha feltornássza valahogy egy halódó reggeli show nézettségét. Nehéz a dolga, mert a műsor két veterán sztárja, Diane Keaton és Harrison Ford gyűlölik egymást; utóbbi ráadásul mindent megtesz, hogy valahogy szabotálja az adást, mert egykor híres haditudósító volt és semmi kedve ahhoz, hogy vénségére reggeli témákról csacsogjon.

Nem láttam egyetlen eredeti vagy halványan meglepő jelenetet sem ebben a filmben, de ez egyáltalán nem zavart. McAdams olyan átéléssel alakítja Beckyt, hogy ez a rezgő, poszka nő, akit a valóságban valószínűleg legfeljebb négy és fél percig tudnánk elviselni, valahogy a szívünkhöz nő. Azt akarjuk, hogy sikerüljön neki. Tudjuk is, hogy sikerül majd neki. A csúcsjelenetben a mindig zsémbes Harrison Ford rántottát süt élő adásban, hogy megmentse a műsort, amit Becky teljesen véletlenül éppen az állásinterjúja alatt néz végig a szupermenő rivális tévétársaság irodájában. Vajon mit választ majd? A lúzer csatornát, ami időközben egy kis varázsos családdá simult össze, vagy a vérprofi konkurenciát? Lehet találgatni.

Ébredj velünk | Patrick Wilson és Rachel McAdams

A csodás Vénusz rendezőjét nem nagyon érdekelte most a mélyvíz. Talán egyedül Harrison Ford karakterében csillan meg a lehetőség, hogy kicsit lejjebb ássunk: ez egy valójában meglehetősen tragikus tévés veterán, aki feláldozta a családját a karrierjéért, hogy aztán elveszítse a karrierjét is. Mégsincs kifuttatva sehová, csakúgy, ahogy az erőltetett szerelmi szál sincs bemutatva rendesen Becky és egy másik szerkesztő (Patrick Wilson) között, mert a lényeg végül egy: Becky cukorba mártott vasakarata és vicces, csetlő-botló szeleburdisága elnyeri jutalmát.