Büdös nagy metafora az arcunkba - kritika az Eljő a napunk című filmről

Romain Gavras először tavaly adott nekünk egy kis ízelítőt első nagyjátékfilmjéből: ez volt a M.I.A. Born Free című számához készült brutális videoklip, amiben kommandósok összegyűjtik egy buszba a vörös hajúakat, aztán kiterelik őket egy aknamezőre. Az Eljő a napunk (Notre jour viendra) ezt a sztorit bővíti másfél órássá, de, mint menet közben kiderül, nincs benne ennyi, legalábbis úgy nincs, ahogy Gavras feldolgozta. A kilencperces klip nagyot üt, mert csak fokozatosan jövünk rá, hogy mire megy ki a játék, és akkor sem kapunk magyarázatot a történtekre, a nagyjátékfilmre viszont feltehetően a legtöbben úgy ülnek be, hogy már tudják, a film kiindulópontja a vörösök diszkriminálása.Az alapötlet érdekes, de Gavras sajnos nem bontja ki rendesen. Fog egy Rémy (Olivier Barthélémy) nevű tinédzsert, akivel az iskolában és otthon is rémesen bánnak vörös(es) haja miatt, összeereszti a rőtszakállú szociális munkással, Patrickkal (Vincent Cassel), és hagyja, hadd tomboljanak Franciaország-szerte. A klipnek pont a megválaszolatlanul hagyott miért volt a legnagyobb erőssége, de egy másfél órás filmben már fárasztó, ha semmire nem kapunk magyarázatot. Oké, hogy az egész egy büdös nagy metafora, és a vörösök helyére képzelhetünk zsidókat, cigányokat vagy macskatartó kékszeműeket is, de ez nem menti fel az író-rendezőt az alól, hogy kidolgozza a cselekményt. Azon kívül, hogy utálják a vörösöket, nem tudunk meg igazából semmit erről a metaforikus társadalomról, és nem tudunk meg semmit a két főhősről sem, csak annyit, hogy baromi dühösek, mert folyton megalázzák őket, és a dühüket most jól kitöltik bárkin, aki szembe jön. De két lábon járó sztereotípiákkal nehéz együtt érezni.Azért a film nem teljesen hatástalan: néha vicces, néha pedig sokkoló, ahogy az anarchista Cassel embereket aláz meg az utcán, fiatal lányokkal szemétkedik egy hotelszobában, meg ehhez hasonlókat művel, és ő van olyan jó színész, hogy még egy ilyen egysíkú szerepből is kihoz annyit, hogy ne unjuk nézni, Barthélémy viszont nem rúg labdába mellette, végig semmilyen marad. A képek kifejezetten szépek (Andre Chemetoff, a híres operatőr, Darius Khondji unokaöccse fényképezte a filmet), vizuálisan semmiféle elsőfilmes bizonytalanság nincsen a filmben, úgyhogy a végső tanulság ennyi: a forgatókönyvön legközelebb sokkal többet kell dolgozni.