Véres az út a pelenkáig

Akik eddig is csak a szemüket forgatták a félhomályos erdőben ugrándozó vámpírokon és tragikus képpel előadott romantikus vallomásaikon, azokat nyilván nem az Alkonyat frissen mozikba került negyedik része fogja behúzni a vérszívó-univerzumba. Aki viszont így vagy úgy már megfertőződött, az elégedetten fogja konstatálni, a Hajnalhasadás semmivel sem gyengébb az első három résznél. Sőt helyenként a korábbiaknál érdekesebb képi megoldásokkal gördítették tovább a sztorit.

Az első Alkonyat-film, ha nem teremtett is új zsánert a romantikus mozin belül, de az biztos, hogy világfájdalmas, érzelmes, Twin Peaks-esen baljós kisvárosi hangulatával új színt képviselt a szokásos amerikai szirupsztorikhoz képest. A különleges komor atmoszféra sokban hozzájárult ahhoz, hogy azokat is be tudta kebelezni a film, akik koruk vagy ízlésük miatt messze állnak a tiniérzelgősségtől. A sötét, esős, titkoktól övezett kisváros nyomasztó levegője ki tudta egyensúlyozni valamelyest a szerelmi történetek elkerülhetetlenül cukros sablonjait (felfigyel, szemez, félreért, megment, elhagy, bevall, kibékül stb.).

De az Alkonyat-filmek igazi titka nem ez a remekül működő nyomasztás, ami a részek előrehaladtával nyilván amúgy is veszít újdonságából és erejéből. A titok inkább az, hogy elfogadod-e ennek a torz fantáziával kikombinált, zárt világnak a játékszabályait, vagy nem. Az Alkonyat-filmek csakis irónia nélkül működnek. Abban a pillanatban, hogyha elkezded kívülről nézni a történetet, csak vihogni tudsz a fehérre maszkírozott, búbánatos Robert Pattinsonon, aki őzvér után kajtat az erdőben (sokan egyébként láthatóan ilyen hozzáállással fogyasztják a filmet). Ez a fiktív világ több elrugaszkodást kíván a nézőtől, mint - mondjuk - az Amerikai pite (de ha már itt tartunk, nem kevesebbet, mint az Angyalok városa, A Minden6ó vagy akár Az ördög ügyvédje). Cinikus, dörzsölt, a földön két lábon járó, fokozott reflexióra hajlamos mozinézők nem az Alkonyat-ra fognak gerjedni, ennyi. Az elsőre sem, a negyedik részre pedig pláne nem.

Most szóljunk azokhoz, akiknél nem verte ki a biztosítékot a szerelmes vegavámpír története, és eddig érdeklődéssel kísérték Bella és Edward plátói, de annál érzelmesebb kapcsolatát. A negyedik rész alapjában véve nem sok újat tartogat számukra: már megint meg kell menteni a Nőt. Uncsi. De ha jobban megnézed, tök logikus, hogy így van. Ha tetszik, ha nem, ha tudatosul, ha nem, a mai vámpírsztorik egyik vonzerejét az a régimódi férfi szerepminta adja, amely szerint a pasi dolga, hogy önzetlenül védelmezze, valamint nagyjából szintén letűnt értékek (hűség, lovagiasság stb.) keretein belül szeresse és tisztelje a nőt. Lehet azon vitatkozni, hogy ez a férfiszerep létezett-e valaha a valóságban, de az igazán érdekes itt inkább az, ahogy ez a minta és az ezzel járó életmodell totálisan szembemegy a mai eszményekkel. (Ha jól hangzó elméleteket akarnánk kovácsolni, azt fejtegetnénk, hogy az Alkonyat a hatvanas évek szexuális forradalma ellenkező előjellel és nagyon kicsiben. De nem fejtegetjük, mint ahogy a film alapjául szolgáló könyvek szerzőjének vallását sem firtatjuk.)

Alkonyat - Hajnalhasadás 1. rész | Ashley Greene, Jackson Rathbone, Elizabeth Reaser és Peter Facinelli

Egyszóval: naná, hogy megint meg kell menteni Bellát, ez az egész lényege. Meg kellett már őt óvni egy begerjedt ellenséges vámpírtól (Alkonyat - kritikánk), a depressziótól és egy Volturi nevű vámpírfamíliától (Újhold - kritikánk), valamint egy bosszúszomjas vöröske által toborzott vámpírseregtől (Napfogyatkozás - kritikánk). Az új részben egy vámpírcsecsemő és a végképp feldühödött alakváltó indiáncsapat jelenti a veszélyt.

Az előző film a csatára való felkészüléssel és a végső nagy összecsapással jóval akciódúsabb mozi volt, mint a mostani vagy akár a második rész. Az Újhold-ban és a Hajnalhasadás-ban inkább a párkapcsolati parák kapják a nagyobb szerepet. Az Újhold nagy részében Bella depressziózott a szakítás miatt, a negyedik részben eljutottunk az esküvőig. Bella be van tojva, vicces nézni, milyen citromba harapott képpel vonul a pap elé. A szextől is be van ijedve: pontosan olyan mániákusan mos fogat az első alkalom előtt, mint más kamasz. A konfliktus akkor bontakozik ki, amikor a váratlanul megfogant vámpírbébit az ifjú férj gondolkodás nélkül el akarja vetetni, Bellában azonban beindul az anyai ösztön, és férjurával dacolva elkezdi növeszteni a hasát.

Alkonyat - Hajnalhasadás 1. rész | Taylor Lautner (előtérben)

A baba ereje és rohamos növekedése (ha jól számoltuk, az egész terhesség maximum két hónapig tarthatott) teljesen felemészti Bellát, aki a végére pontosan úgy fest, mint egy anorexiás. Közben a vámpírcsalád házán kívül, ahol Bella próbálja túlélni a terhességet, egy másik szereplő is dacoskodik: a lányba még mindig szerelmes Jacob nem fogadja el, hogy az ismeretlen veszélytől rettegő indiántörzs ki akarja nyírni a terhes Bellát, így kiválik a falkából, és a vámpírokhoz szegődik.

Az amerikai filmesekből az esküvői tematika valami érthetetlen okból szinte mindig a tömény giccsre való hajlamot indítja be automatikusan. A Hajnalhasadás esetében is felvillant a veszély, hogy engednek a csábításnak, de Bella már felemlegetett savanyú képe egész jól ellensúlyozta a csipkés díszítést. A nászútnál ugyanezt a szerepet a sakk töltötte be, utána meg már jön a parás gyerek.

Alkonyat - Hajnalhasadás 1. rész | Robert Pattinson és Kristen Stewart

A Napfogyatkozás látványos akcióit a Hajnalhasadás-ban szürreális fantáziaképek pótolják. Vizuálisan szépen kitalált jelenet Bella esküvő előtti álma, amelyben a piros vér és a fehér szmokingok kontrasztjával, valamint bizarr hullahegyekkel edzik a nézőt. Ebből a szempontból a film csúcsjelenete a szülés, amelyet Bella szemszögéből, fel-felvillanó képekben mutatnak. Felbukkan az apa véres szájjal, pirosság, sötétség, de nem lehet pontosan tudni, hogy mi hogy történt. (Nem is biztos, hogy akarnánk látni, mitől lett véres a vámpírpapa szája.)

A film vége felé már azon kattog az ember, hogy hol szakítják félbe a sztorit - a negyedik könyv eseményeiből ugyanis két külön filmet forgattak, amiből most csak az első látható a mozikban. Az Alkonyat-filmek készítői azonban mindig előzékenyek a nézőkkel: egyik rész végén sem hagyták őket sokkoló cliffhanger közepén. Most is szépen lekerekítik a történetet: annyira felkeltik az érdeklődésedet, hogy várd a következő részt, de azért még mindenkiről megtudod, él-e, hal-e.

Alkonyat - Hajnalhasadás 1. rész | Kristen Stewart

Színészileg mintha ebben a részben jutott volna leginkább lehetőség a játékra, Kristen Stewarttal kapcsolatban legalábbis most tűnt fel először, hogy egyáltalán nem tehetségtelen, sőt megvan az a szerencsés képessége, hogy drámázás és heves mimika nélkül is tökéletesen bele tudja szuggerálni a nézőbe, hogy épp mit érez.

A Hajnalhasadás esetében nem volt nehezebb elfogadni a vámpíruniverzum játékszabályait, mint az előző három résznél, vagyis nem volt sem sziruposabb, sem elrugaszkodottabb, sem unalmasabb, mint amazok. A negyedik rész ugyanazon a nívón, stílusban és logikával folytatta a történetet, ahogy az eddig bonyolódott. A film egyetlen igazi nagy gyengéje egy végtelenül kínos és idétlen jelenet: az, amikor tanácskozásra gyűlnek össze a farkasok. A nagy vicsorgások mellett hangalámondás segítségével sikerült megoldaniuk, hogy értsük, miről vitázik gondolatban a falka. Hát ez volt az a rész, amikor legszívesebben még az is röhögve csuklana össze, aki amúgy részt vesz ennek az Alkonyat-nak nevezett játékban.