Be van fejezve a nagy mű - Az ember tragédiája kritikája

Vizuális költészet és filozófia teszi még komplexebbé és rejtelmesebbé Madách monumentális színdarabját Jankovics Marcell nagy ívű adaptációjában - összeállt a korábban már részeiben itt-ott bemutatott nagy mű. Pazar képek, elgondolkodtató interpretációk láthatóak az életmű megkoronázásának szánt alkotásban. De - miként a tragédiában Lucifer szelleme - ott kísért folyamatosan a kérdés: megérte?

Az ember tragédiája színrevitelének legfőbb kérdése a színházban is minden alkalommal az, hogy a rendező miként értelmezi (át) a magyar drámairodalom legfilozofikusabb, aktualizáló újragondolásért szinte kiáltó darabját. Megfilmesítésnél sokszorosan ez a helyzet, hiszen a szerzőnek amellett, hogy magáról a mondanivalóról kell előállnia egy koherens interpretációval, közben az adaptáció érvényességét is bizonyítania kell, vagyis azt, hogy érdemes volt egy, az eredetitől eltérő médiumban (filmen) megjeleníteni a művet.

Jankovics Marcell elképesztő vizuális fantáziája, formaérzékenysége és mindezt egységes keretbe helyezni képes átfogó műveltsége révén ebben a tekintetben maximálisan kiállta a próbát, és még akkor is monumentális művet tett le a vászonra, ha filmjén végig érződik a "nagy mű" készítésének időnként görcsös akarása. Bár több részletet eddig is lehetett látni, így együtt a vasárnapi világpremieren állt össze a kép.

Koncepciójának lényege, hogy a világtörténelem színpadain végigbotladozó Ádám történetét nem egységesíti, hanem minden színt a bemutatott kor ábrázolási konvencióiból és mediális technikáiból származtatott stílusban jelenít meg. Éppen emiatt egy pillanatra sem tűnik fel az a 23 év, amely a munka elkezdése és befejezése között eltelt, valamint ennek köszönhetően elevenednek meg görög vázák, egyiptomi freskók vagy bizánci mozaikok formájában a vonatkozó időszak eseményei. E sokfele látott trükk azonban két megoldás révén újra izgalmassá válik. Egyrészt Jankovics és rajzolói számára (a korábbi munkákhoz hasonlóan) a történetek "valós" tere mindig csak pillanatnyi érvénnyel bír, így olyan lenyűgöző transzformációknak és dimenzióváltásoknak lehetünk szemtanúi, amelyek során szinte az absztrakcióig menő könnyedséggel alakulhat a háttér bármelyik pillanatban a főalak egyik végtagjává vagy éppen fordítva. A másik vizuális különlegesség abból fakad, hogy a rendező rendszeresen a kép cselekvő részévé teszi a képet ábrázoló médiumot - így például az ókori verekedéskor betörik a görög vázának az a része, ahol a pórul járt alak állt, vagy a középkori kódexek tekeredő szalagfeliratai fojtogatják az áldozatot.

Jankovics nem fogalmazza teljes mértékben újra, nem forgatja ki Madách darabját, a nagyon sok szöveget tartalmazó rajzfilm középpontjában - az eredeti műhöz hasonlatosan - a végzet és a szabadság, az eleve elrendeltség és az egyéni cselekvés lehetőségei közötti vívódás áll. Ádám feladata az, hogy minden színben társadalmi/logikai és privát/érzelmi szinten is megtapasztalja eme ellentmondás működését, és az éppen aktuálisban csalódva új megoldásokat kergetve haladjon tovább. Az animációs film elkerüli a legnagyobb csapdát, és nem válik a színdarab puszta illusztrációjává. A stáb a film, illetve még inkább az animáció által biztosított eszközök révén állandóan szinte minden egyes mondatot vagy gondolatot kiegészít, kitágít vagy továbbgondol a képek révén. Éppen ezért Az ember tragédiája rajzfilm rendkívül nehéz, tömény munka, hiszen a bonyolult, enyhén archaikus szöveg mellett folyamatosan arra is figyelnünk kell, hogy miként illeszkednek mindehhez a vizuális szint jelei, amelyek történelmi szimbólumokkal, metaforákkal, valamint művészettörténeti utalások tömkelegével támogatják meg és értelmezik újra a verbálisan közölteket.

A vizuális kiegészítések egyik részét az olyan apró képi poénok, ínyencségek képezik, amelyek valamelyest a kor világképét ábrázolják, és amelyek közül a legzseniálisabb a Keplert középpontba állító prágai színben látható. Ezen jelenet elején az alakok a híres óratorony vicces kis figuráiként pördülnek elő, mondják el monológjaikat, majd tűnnek újra el a torony sötétjében. Ezáltal Jankovics nemcsak a helyszínre tesz finom utalást, hanem az óraszerkezetet mozgató fogaskerékrendszer részletes megmutatása révén a tudományba vetett hitre alapozó világképet, illetve annak vásári látványosságokra váltását is érzékletesen jeleníti meg.

Ugyancsak képi eszközök segítségével teszi a rajzfilm komplexebbé a színdarabban kirajzolódó (történelmi) időkoncepciót - például azáltal, hogy amikor a szöveg lehetőséget teremt rá, az alakok jelenlegi sziluettjében felvillan korábbi önmaguk, így árnyalva a színdarab által kirajzolt lineáris időfelfogást. Ennél nagyobb feladatot jelentett a 150 éves mű aktualizálása, ami - a legtöbb színházi előadáshoz hasonlóan - a legutoljára elkészült londoni színben jelenik meg erőteljesen. Elsősorban persze azért, mert ekkor kell áthidalni azt a másfél évszázadot, amely Madách és a színdarab megírásának kora, valamint az általa jövőként felvázolt falanszter színben következik. Jankovics ehhez egy óriáskereket választ időgépként, amelynek fülkéiben különböző történelmi traumák elevenednek meg a holokauszttól Sztálinig egy hatalmas és félelmetes, huszadik századot átfogó történelmi tablóvá formálódva.

Mindezek mellett azonban a legjobban talán ott érhető tetten Jankovics vizuális jelentésalkotási módszere, mikor az elhangzó szöveggel párhuzamosan azt kiegészítő vagy nagymértékben átértelmező képeket jelenít meg. Ezekben az esetekben a képek egyáltalán nem illusztrálják, hanem új dimenziókba helyezik a színdarabot: erre jó példa az, ahogyan az Édenkertben Lucifer Ádám árnyékaként tűnik fel, vagy a dráma ikonikus utolsó mondatának iróniával és keserű lemondással teli zseniális megjelenítése.

Mindezek ellenére Az ember tragédiája nehezen fogja megtalálni az utat a közönségéhez - és ezt csak részben köszönheti majd a forgalmazó érthetetlen döntésének, ami szerint a filmet Budapesten, mintha szántszándékkal akarnák a nézők nagy részétől távol tartani, csak az Uránia moziban mutatják majd be. Jankovics animációja azonban időnként még ennyi idő után is - főleg napjaink animációihoz, de saját korábbi filmjeihez is viszonyítva - félkész hatást kelt. Több jelenetben nincsenek megrajzolva a fázisok, ezért végeredményben olyan állóképek sorozatát nézhetjük, amelyek a mozgások és helyzetek legjellemzőbb pillanatait emelik ki. Így néha a filmnek képeskönyv vagy inkább képregény hatása van, aminek azonban igazán csupán a falanszter jelentben van létjogosultsága, hiszen ott az egész jelenet rajz- és komponálási stílusa a képregényekből származik.

Korábban szóba került, hogy a film egyik legkreatívabb vizuális megoldása a helyszínek és alakok közötti átalakulásokban figyelhető meg, azonban érdekes módon az általános gyakorlatnak ellentmondva Jankovics többször elnagyoltan oldja meg a vágásokat és váltásokat. Olyan ez, mintha néhány helyen már nem jutott volna idő vagy energia a szellemi és érzéki gyönyört nyújtó transzformációkra - talán pont egyes pillanatok kidolgozottsága miatt hat bántóan, amikor ez elmarad.

Gondolkodó, szép és nagy mű Az ember tragédiájá-nak Jankovics-féle változata, amely érthetővé és időnként átélhetővé teszi Madách zsenialitását, azonban nem forradalmi, a műfaj kereteit újraíró alkotás. Ezzel a munkával bizonyította, hogy továbbra is ő a magyar animáció egyik legeredetibb, legkreatívabb és legkomplexebben gondolkodó képviselője, azonban most befejezett opuszából a huszonhárom éves gyártás alatt valahogy kikopott az a frissesség és humor, ami korai filmjeit remekmű rangjára emelte (hol vagyunk már például a Fehérlófia Transformers-szerű sárkányaitól). Olybá tűnik, mintha Jankovics Marcell Az ember tragédiájá-val fel akarta volna tenni a koronát életművére, azonban a fejdísz több évtizedes fabrikálása közben elfelejtette kiteljesíteni magát az életművet. Nagyon valószínű, hogy tehetségével, rajzkészségével és világlátásával, ha e nagy mű helyett négy-öt egész estés animációt készít, ma sztárként tartják számon az animáció nemzetközi élvonalában. A rendező, mintha ezt a felvetést előlegezte volna meg, a bemutató utáni meghajláskor csak ennyit mondott: megérte.