Lauren Bacall Humphrey Bogart második felesége az egyik utolsó mohikán az Aranykor igazán nagy sztárjai közül. Alig 18 évesen kapta az első szerepét egy washingtoni színházi produkcióban, 1942-ben. Az előadás megbukott, de a nyúlánk Betty Bacallt - akkor még így hívták, de már a Bacall is felvett név volt -, felfedezte a kor híres divatguruja, a Harper's Bazaar főszerkesztője, Diana Vreeland. 1943-ban már a magazin címlapján pózolt, itt pedig a kor egyik legnagyobb hollywoodi rendezőjének, Howard Hawkesnak a felesége figyelt fel rá.
Hawkes az első próbafelvétel után eldöntötte, hogy sztárt farag belőle, és a következő filmje, a Szegények és gazdagok női főszerepét bízta rá. A film férfi főszerepére akkor még két jelöltje volt: Cary Grant és Humphrey Bogart - Bacall az előbbiért drukkolt. Aztán a szerep Bogartnál landolt, és a forgatás harmadik hetében összejöttek. Bogie egy este felkereste a lakókocsijában, megcsókolta, és a zsebéből előhúzott gyufásskatulyára felírta a számát. Az első közös filmfelvételük is a cigarettagyújtás köré szerveződött: Bacall a filmben tüzet kér Bogarttól, majd megköszöni, és kimegy a szobából - ennyi volt a feladat. De a 19 éves színésznő annyira remegett a lámpaláztól, hogy alig merte felemelni a fejét - az állát leszorítva, lentről pillantott a partnerére. Ez a nézés aztán a védjegyévé vált.
Bogarttal nemcsak az életben találtak egymásra, de a vásznon is remekül passzoltak, így később még több filmben játszottak szerelmespárt, pl. a Hosszú álom-ban, a Sötét átjáró-ban és a Key Largó-ban. De Bacall forgatott Kirk Douglasszel és Marilyn Monroe-val is.
Két fiuk születése nem lassított a karrierjén, de Bogart 1957-ben bekövetkezett halála után drasztikusan visszaesett az érdeklődés iránta. Vissza is költözött Los Angelesből New Yorkba - ahol született -, és inkább Broadway-előadásokban játszott. Következő ismert filmjét '74-ben forgatta, ez volt a hatalmas sztárparádét felvonultató Gyilkosság az Orient expresszen.
Később is többször visszavonult a filmtől, majd mindig újra felfedezték. Mély nyomot hagyott például Lars von Trier Dogville-jében, és bámulatos formában volt még 2007-ben is, A kísérő című filmben. A mai napig őrzi nőiességét (amiben mindig is volt egy adag férfias vonás), és szinte minden évben készít még filmet. Pedig szeptemberben múlt 87 éves. - - - Kirk Douglas A legklasszikusabb hollywoodi mese az övé: a kelet-európai bevándorlók gyereke (akit eredetileg Issur Danielovics Demskynek hívtak) szegénységben nőtt fel, de szorgalmának és tehetségének köszönhetően ösztöndíjjal egyetemet végezhetett, majd az Amerikai Színművészeti Akadémiára került (ahol Lauren Bacall osztálytársa volt), onnan a Broadwayre, és már a negyvenes években filmezett. Minden vágya az volt, hogy kitörjön a közegből, amelybe született, és ambíciójának, valamint jó megjelenésének köszönhetően hamar rá is találtak a hősszerepek.
Az elsőhöz épp Lauren Bacall segítette hozzá: ez volt 1946-ban a Martha Ivers furcsa szerelme, amelyben azonnal főszerepet kapott. Két évvel később pedig összehozta a sors az egyik legjobb filmbéli partnerével, Burt Lancesterrel, akivel összesen hét filmben játszottak együtt, köztük olyan klasszikusokban, mint az Újra szól a hatlövetű, vagy a Kemény fickók (az utóbbiban már idősen, de még mindig csibészes bájjal játszottak). Kirk Douglas rendezők közül is a legnagyobbakkal dolgozott: Billy Wilderrel, William Wylerrel, Howard Hawkesszal, Vincent Minellivel és Stanley Kubricckal. A skatulyától sosem kellett tartania, a legkülönfélébb karakterekben mutatkozhatott meg. Csak egy közös volt a szerepeiben: mind igazi hős volt - megtaláljuk köztük Odüsszeuszt és Spartacust is.
Bár mindig is az egyik legsokoldalúbb és legtehetségesebb színésznek tartották Hollywoodban, három Oscar-jelöléséből végül egyet sem válthatott díjra. Csak 1996-ban vehette át a szobrot, afféle életműdíjként ("A mozgóképes szakmát ötven évig támogató erkölcsi és kreatív energiáiért.") Addigra tulajdonképpen már nem volt aktív színész, csak néha-néha bukkant fel filmekben.
Utolsó munkájának a Túl nagy család-ot tekinthetjük, amelyben feleségével, Dianával, fiával, Michaellal, és unokájával, Cameronnal játszották tulajdonképpen saját magukat. De még tavaly is színpadra lépett, hogy a 83. Oscar-gálán átadja a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat - és a hollywoodi közönség méltó módon, meghatottan köszöntötte. - - - Shirley MacLaine Karrierjében a boka játszott kulcsszerepet. Először akkor, amikor kiskorában beíratták balettra, mert a szülei gyengének ítélték a bokáját, másodszor pedig akkor, amikor Carol Haney Broadway-színésznő eltörte a bokáját, emiatt a The Pajama Game című előadás főszerepébe ő ugorhatott be. Shirley MacLaine ugyanis a tánc felől érkezett, de mivel túl magas volt, balettos karrierről sosem álmodozhatott. Már a gimnáziumi évek alatt nyaranta musicalekben táncolt, és tudta, egyszer az egyik főszerep is az övé lesz. Carol Haney-nek köszönhetően ez már 19 évesen bekövetkezett, és ahogy szerencsés esetben történni szokott, az egyik előadáson ott ült egy neves hollywoodi producer is.
Első filmszerepét máris egy rendezőóriás, Alfred Hitchcock egyik rendhagyó filmjében (Bajok Harryvel) játszhatta. Nem volt tipikus hollywoodi díva: remek alakjához inkább huncut, mint igéző arc párosult. És - kiváló tánctudása mellett - ebből is csak profitált. Forgatott zenés filmeket a kor nagyágyúival (Dean Martinnal, Jerry Lewisszal, Frank Sinatrával), és Billy Wilder is hamar felfedezte a vígjáték számára.
Először a Legénylakás-ban komédiázott Jack Lemmonnal, aztán az Irma, te édes-ben. Utóbbi szerepével kijelölte az utat az összes színésznő számára, aki még valaha szeretetreméltó prostituáltat játszott. 35 évesen is ropta a vásznon: Bob Fosse első filmrendezői munkájában, a Sweet Charity című musicalben ő volt a főszereplő - bár ez nem tartozik Fosse legendás filmjei közé.
A hetvenes években kezdett csak visszavenni a tempóból, és '77-ben már egy visszavonult balerina szerepében mutatta meg, hogy komoly színésznő. Karrierjét ekkortól a drámai alakítások határozzák meg, amelyek egyik csúcspontja az 1983-as Becéző szavak volt - ezért a szerepéért végre Oscar-díjat is kapott (miután ötször lecsúszott róla).
Ugyanebben az évben jelent meg negyedik könyve, mert az írás mellett is elkötelezte magát. Ma már legalább olyan híres spirituális beállítottságáról (hisz a reinkarnációban, az ufókban, és megjárta az El Caminót), mint a filmjeiről, bár még most is képes bárkit lejátszani a vászonról. Folyamatosan dolgozik, a következő évekre is be van már táblázva. És még mindig bombajó formában van. - - - Eli Wallach Az arcát ma is minden moziba járó ismeri, a fiatalabbaknak inkább az lehet meglepetés, hogy már az ötvenes években is elismert színész volt. Végigjárta a szamárlétrát: játszott egyetemi színpadon (a később híradós sztárral, Walter Cronkite-tal Texasban), járt New York-i színészképzőbe (Marlon Brandóval), később pedig a Broadwayn csiszolta képességeit, amit már 1951-ben a legrangosabb színházi elismeréssel, egy Tony-díjjal jutalmaztak.
Ezután már tévéfilmekben, sorozatokban is szerepelt, majd első filmszerepét Elia Kazantól kapta, egy általa már jól ismert szerző, Tennessee Williams darabjának adaptációjában (Babuci). Ugyan ez máris egy főszerep volt, hagyományos értelemben vett sztár sosem vált belőle (már csak alkati okokból sem), de az egyik legsikeresebb karakterszínész lett. Játszott Marilyn Monroe-val (a színésznő utolsó filmjében, a Kallódó emberek-ben), Clark Gable-lel, Montgomery Clifttel, Steve McQueennel (kétszer is), James Stewarttal, John Waynnel, Gregory Peckkel, Audrey Hepburnnel - összesen mintegy 164 mozgóképes produkcióban vett részt.
Brooklyni születésű ugyan, de texasi egyetemi évei alatt megtanult lovagolni, így előszeretettel alkalmazták westernekben is. Ezek közül a két legismertebb Tuco, vagyis a "csúf" figurája volt Sergio Leone spagettiwesternjében, A jó, a rossz és a csúf-ban; valamint A hét mesterlövész mexikói banditája.
Egy nagy lehetőséget egyszer elbukott: Frank Sinatra megirigyelte tőle a Most és mindörökké-ben rá osztott szerepet, és alvilági kapcsolatait is latba vetve elorozta tőle. Sinatra az alakításáért Oscar-díjat kapott, de a tettét nem felejtették el: Coppola megörökítette A keresztapa című filmben (a sorozat harmadik részében egyébként Wallach is szerepelt).
Eli Wallach idősen is keresett színész maradt, és továbbra is a legnagyobb rendezőkkel, legismertebb sztárokkal dolgozott - egészen a tavalyi évig. Az utóbbi évekből emlékezhetünk rá az Ég velünk! rabbijaként, vagy a Holiday idős forgatókönyvírójaként, de rendezte őt egykori partnere, Clint Eastwood is a Titokzatos folyó-ban, Roman Polanski a Szellemíró-ban, és legutóbb Oliver Stone a Tőzsdecápák: A pénz nem alszik című filmjében. December 7-én lesz 96 éves. - - - Jeanne Moreau Az igazi európai mozisztár, akit nemcsak a szépségéért és a tehetségéért, de az intellektusáért is imádtak a rendezők - cserébe ő sem csupán játszott a filmjeikben, hanem gyakran a szeretőjük, múzsájuk, élettársuk is volt. Egy angol táncosnő és egy francia étteremtulajdonos lánya, akinek látszólag egyenes útja vezetett a trónig, amelyen ma is ül. Elvégezte a francia színiakadémiát (Conservatoire de Paris), és pillanatok alatt a legtekintélyesebb színház, a Comedie-Francaise vezető színésznője lett. Húszas éveiben eljátszotta a legnagyobb színpadi hősnőket, és 1949-től már folyamatosan filmezett is.
A nagy filmes áttörésre azonban majdnem tíz évet kellett várnia, akkor találkozott Louis Malle-lal. 1958-ban rögtön két filmjük is mozikba került: a Felvonó a vérpadra, és a Szeretők. Utóbbiban Moreau olyan merész erotikus jelenetekre vállalkozott, hogy ezzel egy csapásra hírnevet szerzett magának Franciaországon túl is. A filmek pedig megnyitották a kaput a francia újhullám előtt, amelynek Moreau ikonikus alakja lett. Malle-lal való szakítása után érkezett az életébe Francois Truffaut, akivel 1962-ben készítette a Jules és Jim-et.
Még azt is megengedhette magának, hogy együtt lépjen kamerák elé Brigitte Bardot-val, mert egyiküknek sem kellett attól tartania, hogy a másik leárnyékolja. A Viva Maria!-t szintén Malle rendezte, és a két díva közös szereplésével akkora reklámot csinált a filmnek, hogy 1965-ben ez volt a sajtó legkedveltebb témája. Moreau addigra már olyan nemzetközi sztár volt, hogy forgatott Orson Wellesszel (Kafka A per-ének adaptációját, majd a Falstaff-ot), Michelangelo Antonionival (Az éjszaka), és Luis Bunuellel (Egy szobalány naplója).
Tony Richardson miatta hagyta el Vanessa Redgrave-t, miután leforgatták a Madmoiselle című filmjüket, és még Ingmar Bergman is epekedett utána, de nyelvi akadályok miatt végül nem tudott neki filmet rendezni. Nagy szerepeinél csak a visszaadott szerepeinek listája lehetne hosszabb: nem akart Kirk Douglas partnere lenni a Spartacus-ban; átengedte Mrs. Robinson szerepét Anne Bancroftnak a Diploma előtt-ben, és nem lett főnővér a Száll a kakukk fészkére című filmben. Annie Girardot két fontos szerepet is köszönhet neki: átpasszolta a Rocco és fivérei-t 1960-ban, valamint A zongoratanárnő anyafiguráját negyven évvel később.
De ha egy szerep megtetszik neki, most is elvállalja. Mi az utóbbi időben Francois Ozon Utolsó napjaim című filmjében láthattuk 2005-ben, majd 2007-ben Amos Gitai Kivonulás című drámájában, de a francia közönség minden évben élvezheti a játékát. - - - Max von Sydow Az idős, de karizmatikus úr szerepére ma körülbelül három jelölt van Hollywoodban: Armin Mueller-Stahl, Christopher Plummer és Max von Sydow. Ha mostanában egy ligába tartoznak is, a filmtörténetben biztosan Max von Sydow hagyta a legmélyebb nyomot, hiszen Ingmar Bergman állandó színésze volt.
Először a Malmői Önkormányzati Színházban találkoztak, de 1957-ben már rögtön két filmet jegyeztek közösen: A hetedik pecsét-et, és a A nap végé-t. Egyiküknek sem ezzel kezdődött a filmes karrierje, de mindkettejüknek ez hozta meg az áttörést. Igazi alkotótársat találtak meg egymásban, és ennek gyümölcse további tizenegy film lett (köztük olyan klasszikusok, mint a Tükör által homályosan, vagy az Úrvacsora.) Egészen a hetvenes évekig dolgoztak együtt. A Bergman-filmek kultusza miatt azonban Von Sydow-t már a hatvanas évektől hívták külföldre, többek között azért is, mert már akkor kitűnően beszélt angolul és németül. Jómódú családba született egyke fiúként, ezért odafigyeltek a taníttatására, felnőttként pedig az olasz és a francia nyelvet is elsajátította.
Ő lehetett volna az első James Bond a vásznon, de nemet mondott a Dr. No-ra, és csak három évvel később engedett először Hollywood csábításának: akkor A világ legszebb története - A Biblia című filmben alakította Jézust (partnerei olyan nagy sztárok voltak, mint Charlton Heston, John Wayne és Sidney Poitier.) A film ugyan megbukott, az ő hollywoodi ajánlatai azonban nem csökkentek: játszott Julie Andrewszal és Gene Hackmannel a Hawaii-ban és Orson Wellesszel a Levél a Kremlbe című John Huston-filmben. Sokáig ingázott Svédország és az Egyesült Államok között, míg végül Los Angelesbe költözött.
1973-ban már másodszor jelölték Golden Globe-ra amerikai filmben nyújtott alakításért: előbb a Hawaii, majd Az ördögűző főszerepéért. Szintén emlékezetes volt a két évvel később bemutatott Sidney Pollack-filmben, A keselyű három napjá-ban, amiben Robert Redford és Faye Dunaway voltak a partnerei. Közvetlenül ezután Rómába költözött, és olasz filmekben kezdett játszani. Talán egyedül ezen a nyelven nem alkotott maradandót. Amerika azonban sosem engedte el a kezét, azóta is folyton gondolnak rá. Hogy csak néhány emlékezetes filmjét említsük a hetvenes évek óta: Dűne (David Lynch), Hannah és nővérei (Woody Allen), Ébredések (Penny Marshall), A világ végéig (Wim Wenders), Különvélemény (Steven Spielberg), Viharsziget (Martin Scorsese), Robin Hood (Ridley Scott). Közben rengeteg tévés produkciót és svéd filmet készített.
Lassan tizenöt éve, hogy Párizsba tette át székhelyét, mert egy francia nőt vett feleségül, azóta már franciául is forgatott emlékezetes filmet: könnyfacsaró jelenetet mutatott be a Szkafander és a pillangó-ban. Legközelebb is megható pillanatokat várhatunk tőle: ő lesz a gyerek főhős nagypapája a Rém hangosan és irtó közel regényadaptációban. Természetesen jövő évre is van már előjegyzése. 82 éves múlt áprilisban. - - - Törőcsik Mari Nekünk is van mozisztárunk, aki több mint ötven éve ragyog a vásznon, mert 1955 óta minden egyes évben készített filmet - gyakran többet is. Debütálása itthon közismert: alig fejezte be az első évet a Színművészeti Főiskolán, amikor Fábri Zoltán kiszemelte a Körhinta című filmje főszerepére. A film Cannes-ig jutott, Törőcsik pedig alig tudta befejezni a tanulmányait, annyi felkérést kapott.
Még az ötvenes években játszott olyan klasszikusokban, mint a Vasvirág (Herskó János rendezésében), az Édes Anna (szintén Fábri-film), a Szent Péter esernyője, és a Kölyök (ezért még díjat is kapott Karlovy Vary-ban) - amiből csupán annyi hátránya származott, hogy színházban viszont sokáig nem ismerték el. A hatvanas években kinőtt a naiva szerepkörből, és egyre több arcát mutathatta meg: játszott Jancsó Miklós Csend és kiáltás című filmjében, illemtanár volt a Szeressétek Odor Emiliát! című filmben, és Nemecsek anyja a Pál utcai fiúk-ban. Könnyebb lenne felsorolni azoknak a rendezőknek a nevét, akik nem dolgoztak vele, mint azokét, akik igen, hiszen megkerülhetetlen alakja lett a magyar filmnek.
A hetvenes években már érett nőket játszott, és ebben az évtizedben érte a legtöbb filmes elismerés. Cannes-ban végre külön is megemlítették alakítását Makk Károly Szerelem című filmjében (amelyért a rendező a zsűri nagydíját nyerte el), öt évvel később pedig a legjobb női alakítás díját hozta el onnan a Déryné hol van? című film címszerepéért (ugyanezzel a díjjal tüntették ki a chicagói filmfesztiválon is.) A filmet harmadik férje, Maár Gyula rendezte, akivel 1971-től forgattak közös filmeket.
Aztán viszonylag fiatalon szerepkört váltott, és a Szamárköhögés-ben, 1987-ben már nagymamaként láthattuk viszont. Azóta bölcs asszonyokat játszik, de ezen belül kimeríthetetlenek a tartalékai. Emlékezetes filmjei: A skorpió megeszi az ikreket reggelire (Gárdos Péter), Hoppá (Maár Gyula), A turné (Bereményi Géza), Hosszú alkony (Janisch Attila).
2008. október 14-én váratlanul összeomlott a vérkeringése, és kómába esett, kis híján meghalt. Az orvosok szerint csodával határos módon élte túl mindezt, és csaknem a régi formájában tért vissza a színpadra és a vászonra. Azóta forgatta Makk Károly Így, ahogy vagytok című filmjét, és Sipos József néhány héttel ezelőtt a mozikba került Márai-adaptációját, a Kaland-ot. Törőcsik Marinak nincs párja a magyar filmtörténetben. |