Szájszag Hollywoodból

Szokásos Sofia Coppola-merengés a Made in Hollywood (Somewhere). Finom rezdülések és hallgatag arcok mesélik el egy filmsztár kiégésének történetét. A rendezőnő talán a "hollywoodi Csehov" cimkére hajt.

Az első öt percben egy Ferrari kergetőzik önmagával a sivatagban. A táj kopár, a kocsi meg bekattan attól, hogy csak ő létezik ebben az univerzumban. Elég egyértelmű szimbólum. Aztán ráun a sofőr - Johnny Marco, Hollywood szívtiprója -, hazamegy a Chateau Marmont-ba (Hollywood hírhedt lebuj-szállodájába), és onnantól még legalább húsz percig meg se mukkan. Belül ott rekedt a sivatagban. Bámul ki iszonyatosan gyűrött fejéből, szívja a cigiket, és viszi magával a csöndet mindenhová.

Ilyen is lehet a hollywoodi sztárság. Nincs slepp, nincs pörgés, nincsenek designerruhák, katatónia van. A többin valószínűleg már túlvagyunk. Már nem számít a pénz, olyan, mintha nem is lenne, nem számít a hírnév sem, annak is csak torz megnyilvánulásai maradtak. Akire csak Johnny ránéz, az felkínálja magát. Megkapni egy nőt semmibe sem kerül. Vágyni rá szinte lehetetlen. Ha végképp senkinek érzi magát, paparazzókat fürkész a háta mögött - hátha valaki kíváncsi rá.

Bátor húzás a rendezőtől húsz percig a néma főhőst mutatni. A színésznek pedig nem kis kihívás. Bámulni a falat üres tekintettel, a lét peremén egyensúlyozást előadni egy mozdulatlan arccal. Nem is színészet ez, hanem puszta létezés. Stephen Dorff az elmúlt tizenöt évét adta a szerephez. Legfeljebb annyit kellett még tennie, hogy minden forgatási nap előtt fent maradt hajnali ötig, és hagyta, hogy lefilmezzék, ami másnapra maradt belőle. Még a szagát is érezzük a vászonról. Igaza van Sofia Coppolának: van rajta mit nézni. Tényleg nem kell hozzá sztori, nem kell drámai jelenet. A történet ott van a szétcsúszott vonásokban, az elpusztított agysejtekben.

Mire megismerjük Johnnyt, már nem történik vele semmi, csak körülötte. Egyszerűen nem tud bevonódni. Ha két ikerlány vonaglik előtte a rúdon a fenekét rezegtetve, abba is csak belealszik. Ha a filmjét kell promózni, csak a teste vesz részt benne. Egy mondatot nem tud összerakni az újságírói kérdésre.

Made in Hollywood | Michelle Monaghan és Stephen Dorff

Aztán felbukkan egy kis tündér, Elle Fanning, aki a sztár elhanyagolt lányát játssza. Ő is önmagában szép, neki sincs mit játszani. Lassan beszivárog az apja életébe, és életet lehel belé a maga természetességével, a múló gyerekkor varázslatos pillanataival. Micsoda nagyszerű találmány a film: megörökítette egy kislány életének tovaröppenő, rövid fázisát. Egy olyan pillanatot, amely már akkor sem érvényes, mire a filmet bemutatják. Elle Fanning kiskorában is kellemesebb jelenség volt a vásznon híres nővérénél, Dakotánál, de ezzel a filmmel bebizonyítja, hogy a jövője is fényesebb. Egyszerűen öröm nézni őt felcseperedni.

Sofia Coppolánál ennyi elég is egy filmhez. Két magányos ember véletlenül épp jókor találkozik, és ezáltal tudnak adni valamit egymásnak. Lehet, hogy Johnny addig is az apja volt Cleónak, de ez valamiért csak most esett le neki. Végre észrevette a lányát. Cleo pedig most jutott el abba a korba, hogy már érti az apját. Mindketten magányosak, de az egyik a kiégettségtől, a másik meg így indult neki a világnak. Hétköznapi pillanataikból épül a sorsfordító élmény.

Made in Hollywood | Elle Fanning és Stephen Dorff

A harmadik főszereplő a Ferrari, amely impozáns megjelenése ellenére egyre idegesítőbb jelenség. A sztárság hivalkodó jelképe, amely egyre inkább Johnny börtönévé válik. Ahogy a Chateau Marmont-beli lakosztály is, üres és hangulattalan szobáival. Ez lenne, amire minden második fiatal olyan veszettül vágyik.

A film végére valamelyest kisimul Johnny arca, és kitör végre belőle a kétségbeesés - ez, mondjuk, nem okoz nagy meglepetést. Kezdetét veheti az új történet, de az már Coppolát nem szokta érdekelni. Ő mindig csak addig megy el, míg valaki ki tud törni a végtelennek tűnő magányából. Eljutni a mínusz egyről a nullára. Olyan, mintha egy régimódi babaházban játszana bánatos szemű figurákkal. Ugyanazt a filmet forgatja velük a pályája kezdete óta, de ha valaki fogékony rá, újra és újra jóleshet neki, mert sajátos ízlése és önálló stílusa van.

Made in Hollywood | Stephen Dorff és Elle Fanning

Jól időzítették a magyar bemutatóját is, a Made in Hollywood igazi borongós, novemberi estékre való. Túl nagy elvárásokat nem szabad támasztani vele szemben, mert csak Hollywoodhoz képest művészfilm, valójában ugyanolyan giccs, mint azok. Megrengetni tehát nem fogja a közönséget, de a maga módján elszórakoztatja a finom lelkű befogadót.