A panelproletariátus a luxusba megy

Letisztult, feszesen szerkesztett film a Jelena, acélkék, hideg képeken, pontos, csendes mondatokon keresztül megy előre a történet. Tarkovszkij képei és Dosztojevszkij dilemmái a kritikuskedvenc Andrej Zvjagincev új művében.

A Jelená-ban - a magyar változatban a J eltűnt a női név elejéről - a hetedik perc közepe környékén szólal meg először valaki. Sokat akkor sem mond. Képek kevés szöveggel, ebből a szempontból valóban Andrej Tarkovszkij örökösének tűnik a 2003-as, sokszorosan fesztiváldíjas Visszatérés-sel berobbant orosz rendező. Meg azért is, mert zseni elődjéhez hasonlóan ő is komoly kérdésekre keresi a válaszokat - amelyeket viszont ha meg is talál, eszébe sem jut a nézőre zúdítani. Ennek is köszönhetően visszafogott, mégis erős darab a Jelena.

A kőgazdag, hetvenes Vlagyimir (Andrej Szmirnov) Moszkva legelegánsabb részén lakik, tágasan, kényelmesen, szintén koros címszereplő felesége (Nagyezsda Markina) egyszerű orosz asszonynak tűnik, nem illik a bútorok közé. Apránként kiderül, miért: a férj tíz év előtt, egy korábbi betegségekor, a kórházban találkozott vele. Jelena fia és családja egy főváros környéki panelben morzsolja a napokat, tévével, sörrel, gyerekcsinálással, videojátékokkal, várva, hogy a mama hozza a zsebpénzt, segítsen, ahol tud. Segíteni pont nagyon kéne, a legidősebb gyereket, a mamlasz nagykamaszt vinnék katonának.

Vlagyimir pénzére van szükség, aki ellenben nem gondolja, hogy Jelena élhetetlen famíliájának a sorsát mindenestül szívén kell viselnie. Amúgy is van egy csinos és eszes, bár kissé léha lánya (Jelena Ljadova), neki is járna ez-az. Jelena szerint nem járna. Miért gondoljátok, hogy azért, mert több a pénzetek, különbek vagytok másoknál? - kérdezi Jelena Vlagyimirt a legfontosabb párbeszéd során.

Az alaphelyzetből akár valami demagóg szociót is ki lehetne hozni, de Zvjagincev intelligensebb annál, hogy beleessen ebbe a csapdába. Egészen annyira, hogy még arra sem utal, a szegényeket vagy a gazdagoknak kellene inkább rokonszenvvel szemlélnie a nézőnek. Sehol egy hangos szó, sehol egy villanásnyi stílustörés.

A feszültség nő, a megoldás nem megoldás, a luxust nem adják ingyen, önmagától senki sem szabadul. Megvilágosodás és megbocsátás a templomban és azon kívül sincs, csak bűn van, bűnhődés és Dosztojevszkij. Meg kasztok, amelyek közt nem esik könnyen az átjárás.

De mondom még egyszer, hangsúlyosan: letisztult, okos, feszesen szerkesztett film a Jelena, acélkék, hideg képeken, pontos, csendes mondatokon keresztül megy előre a történet. A színészek természetesen kitűnőek - Markinát Európa-filmdíjra jelölték -, a nemzetközi klasszis Philip Glass zenéje sűrű, minden a helyén van.

Zvjagincev harmadik nagyjátékfilmjét szeptemberben mutatták be Oroszországban, 100 ezren megnézték - ötször annyian, mint a Visszatérés-t a maga idejében -, 80 millió rubeles költségvetéséből 20 milliót visszahozott. Művészfilmről lévén szó szép teljesítmény ez. Mi persze keveset fogunk hozzátenni, pedig többet érdemelne. Úgyhogy menjenek csak moziba, javítsuk a statisztikát!