A túlzott várakozás gyakran csalódást szül. A Drive-ot is már hónapokkal ezelőtt megelőzte a híre. A bennem élő punk még egy kicsit szurkolt is annak, hogy a filmet övező felhajtás megalapozatlannak bizonyuljon, és olyanokat írhassak le, hogy "ennek a Goslingnak még azt sem hiszem el, hogy jogosítványa van".
Emellett még féltékeny is voltam a színészre, ugyanis a vetítés után egy csajbuliba keveredtem. Miután meghallották Ryan Gosling nevét, rögtön elkezdtek áradozni róla, és nekem annyi maradt, hogy kortyolgathattam a sörömből. A legtöbben miatta fognak jegyet váltani a filmre, és ideje kimondani, hogy jól teszik, mert a Drive fantasztikus mozi. És ez nagyban köszönhető Ryan Gosling hihetetlen jóképűségének és kiváló színészi játékának.
Az általa eljátszott archetipikus magányos hős gazdag múlttal rendelkezik a filmtörténetben. Ami összeköti őket, hogy mindegyikük a saját szigorú szabályai szerint él, ami lehetővé teszi számukra, hogy a lehető legkevésbé függjenek a társadalomtól. Függetlenségük a legnagyobb kincsük, és az, hogy a munkájukat (általában gyilkolás, vagy rablás), ők csinálják világon a legjobban. A múltjuk nincs megmagyarázva, ezáltal a néző szabadon beléjük vetítheti saját elképzeléseit, vágyait. A játéknak vége bosszúálló angyala (Lee Marvin), vagy a Szamuráj (Alain Delon) bérgyilkosa a mai napig kiinduló pontként szolgálnak az ilyen típusú karakterek megformálásához, és a velük való összehasonlítás elkerülhetetlen.
Elsőre meglepőnek tűnhet, de Ryan Gosling semmiben nem marad el a két színészikontól. Hiába tűnik utolérhetetlennek a szótlan profi szerepében Lee Marvin a rideg férfiasságával, vagy Alain Delon, az érzelemmentes, fagyos jelenléte miatt, Goslingot a babaarca sem akadályozza meg abban, hogy legalább olyan emlékezetes és hihető alakítást nyújtson, mint a két legendás színész. A film első néhány percében lezajló autós szökés elégnek bizonyul ahhoz, hogy elhiggyük: precizitásban és gyorsaságban senki nem veheti fel vele a versenyt, ha autóvezetésről van szó. Hatékonysága csodálatot kelt, a kontroll alatt tartott őrülete pedig félelmet. Még azt is képes menőnek beállítani, hogy fogpiszkálót rág, és néha, mint a cigit, a füle mögé helyezi. Színészi játéka a Steve McQueeni módszert követi: minimális beszéd, visszafogottság, apró, de hatásos gesztusok. Hagyja, hogy elsősorban a borzasztóan erős jelenléte működtesse a karaktert.
Eltérő temperamentuma (és persze a forgatóköny) azt is lehetővé teszi, hogy több emberséget kölcsönözzön a karakternek, miközben azért vigyáz arra, hogy a titokzatosságából fakadó vonzereje ne sérüljön. A név nélküli kaszkadőr-sofőr frissítése egy már jól ismert hőstípusnak, akit szakmai profizmusa, és önként választott magánya már nem gátol meg abban, hogy önzetlenül is tudjon viszonyulni embertársaihoz. Egy bűnöző, akinek hatalmas szíve van.
Drive | Oscar Isaac és Ryan Gosling |
Minden kornak szüksége van olyan mesebeli hősökre, akik örök értékeket hordoznak, de azért idomulnak is a kor elvárásaihoz: ez teszi lehetővé, hogy minél többen hasonlítani akarjunk rájuk, és Ryan Gosling ebben a filmben tökéletesen megtestesíti ezt az eszményi embertípust. Úgy néz ki, mint aki a divatmagazinok oldaláról lépett volna le: ezüstszínű skorpiómintás dzsekijét legszívesebben azonnal megrendelnénk az eBay-ről. Kellenek a külsőségek, mert egy olyan korban élünk, amelyben ritka nagy fontossággal bír a kinézet, és ne legyünk szemellenzősek: Alain Delonhoz is hozzánőtt a ballonkabátja. Ez azonban nem minden, a tökéletesre dizájnolt külső egy olyan embert rejt, akinek az igazságérzete egy lovagéhoz hasonlatos.
Igazságtalan lenne azonban csak Gosling remek alakításával magyarázni a film erejét. Kell ugyanis egy nő, aki képes kirángatni őt a napi rutinból. Carey Mulliganre pedig elég egyszer ránézni ahhoz, hogy az ember szerelmes legyen belé. Mellesleg rendkívül tehetséges színésznő is, aki képes meggyőzően visszaadni karaktere különböző oldalait, a fiáról gondoskodó családanyát, a börtönviselt férje és a kaszkadőr között hánykódó szerelmes nőt. Az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy Ron Perlman remek lesz maffiózóként, de Albert Brooks is tökéletes hasonló szerepkörben.
Drive | Albert Brooks, Bryan Cranston és Ron Perlman |
Ahogy erre már korábban utaltam, a Drive tulajdonképpen egy utazás a filmtörténetbe. Nicolas Winding Refn az a típusú rendező, aki Martin Scorsese-hez, vagy Quentin Tarantinóhoz hasonlóan, életének jelentős részét tölthette filmnézéssel. Első játékfilmjében, a Elátkozott város-ban, moziplakátok díszítik a drogdealer lakását: az egyik a Mad Max posztere. Winding Refn filmeket, stílusokat, műfajokat és évtizedeket gyúr egybe. A film kinézete, a nagyvárosi rengeteg fényképezésének módja leginkább Michael Mann filmjeiből lehet ismerős. A konkrét helyszín eszünkbe jutathatja William Friedkin zsarufilmjét, az Élni és meghalni Los Angelesben-t, a film filozofikus rétege Jean-Pierre Melville francia noirjait idézi, a film alapjául szolgáló könyv pedig nyilvánvaló hasonlóságokat mutat Walter Hill 1978-os mozijával, a Gengszterek sofőrjé-vel.
Ezek a kapcsolódási pontok persze csak kevés ember számára fontosak, a legtöbb néző jó filmet akar látni, és nem érdeklik, hogy az adott mű hol helyezkedik el a filmtörténetben. Ami miatt mégis fontosnak tartottam megemlíteni ezeket az előzményeket, hogy velük is bizonyíthassam, milyen nagyszerű film is a Drive. Ugyanis Refn az átemelt stíluselemekből, történetdarabkákból, karakterekből nem egy széttartó, posztmodern katyvaszt kever (erre is van példa az életművében: Fear X), hanem azokból egy frissnek ható és organikus egészt alkot. Ezáltal a Drive nemcsak megidéz műfaji klasszikusokat, hanem velük egyenrangúvá is válik.
Drive | Tim Trella és Ryan Gosling |
Nem véletlen, hogy eddig alig ejtettem szót a film történetéről. Winding Refn egy nagyvárosban játszódó meseként tekint a Drive-ra, amelyben az egyes szereplők hagyományos mesei figurákból eredeztethetőek. A kaszkadőr, egy lovag módjára veszi védelmébe a nőt, és száll szembe a gonosz királlyal, és a sárkánnyal, akik helyébe most a maffia lépett. Ennél többet nem is érdemes tudni előzetesen a film cselekményéről, hacsak azt nem, hogy ez bizony egy felnőtteknek szóló mese, és a dán rendező, ahogy eddigi alkotásaiban (Bronson, Valhalla Rising), úgy most sem fékezi meg magát, ha erőszakról van szó. Több sokkoló pillanatot is tartogat a film. Ritka az ilyen manapság, de a Drive-ban még van súlya az erőszaknak.
Nagy utat járt be Winding Refn az Elátkozott város óta. Maga mögött hagyta a dokumentarista kézikamerázást, és már színektől tobzódó, aprólékosan megtervezett, gyönyörűséges kompozíciókban gondolkodik. A markáns képi stílusa miatt könnyen válhatott volna üres szemfényvesztéssé a film, de szerencsére ez nem történt meg, mivel a szereplőkben feltörő érzelmek igaziak, és legalább annyira lényegesek a film szempontjából, mint a kaszkadőr fétisbe hajló kötődése a bőrkesztyűjéhez, vagy mint Los Angeles kockahálós éjszakai látképe. A Drive-nak sikerül egyszerre halálosan romantikusnak és véresen kegyetlennek lennie, és mindezt úgy, hogy egyszer sem jutott eszembe, hogy giccses lenne az, amit látok. A liftjelenet például egyrészt példátlan rendezői bravúr, másrészt eltúlzottságában is katartikus erejű, csodálatos emberi pillanat.
Drive | Carey Mulligan és Ryan Gosling |
Befejezésképpen már nem akarok olyan nagy szavakkal dobálózni, mint hogy ez az év filmje, vagy hogy nem vitás, ez egy mestermű. Ehhez még le kell ülepednie az élménynek. Ami biztos, hogy már nagyon régóta nem éreztem magam ilyen jól a nagyvászon előtt. Hiába kimért a tempója, irtózatosan feszült mozi. Ha az elején elkapod a ritmusát, miközben hallgatod Ryan Goslingot, ahogy az éjszakai Los Angeles fényeit bámulva, monoton hangon felmondja munkájának feltételeit, akkor onnantól már el sem ereszt. Mindenkinek őszintén, és nagy szeretettel ajánlom a Drive-ot, mert egy örök érvényű történetet mesél el, a képek lenyűgöző erővel bírnak, amit a zseniális zeneválasztás csak tovább növel, és még a címében hordozott ígéretét is beváltja: van benne több látványos autósüldözés. Az ilyen filmekért érdemes moziba járni.