Sherlock Holmestól már csak melegviccekre futja

A viszonylag szórakoztató Sherlock Holmes folytatásában Guy Ritchie otrombán eltúlzott mindent, ami az első filmben működött, így annak a laposabb és ízléstelenebb változatát csinálta meg. (A héten ezzel az egy premierfilmmel kell beérnünk a magyar mozikban.)

Guy Ritchie-vel az a baj, hogy ha csinál egy jó filmet, azt utána megcsinálja még néhányszor, egyre gyengébb változatokban. A Ravasz, az agy és két füstölgő puskacső-t követte az élvezetes, de önismétlő Blöff, majd a zavaros Revolver és a dögunalmas Spíler. Most Sherlock Holmes is arra a sorsra jutott, mint a gengszterek: a többé-kevésbé szórakoztató első film laposabb, egyhangúbb, ízléstelenebb mását kaptuk meg a Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték-ban.

Jude Law és Robert Downey Jr. a Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték-ban

Már az előző filmnél világossá vált, hogy Ritchie számára Holmes elsősorban akcióhős. Boksztudása került előtérbe, félelmetes intellektusa pedig háttérbe szorult, és vele együtt maga a nyomozás is. A másik hangsúlyos elem Holmes (Robert Downey Jr.) és Watson (Jude Law) szoros barátsága volt, és a két figura évődése szolgáltatta a film legszórakoztatóbb pillanatait. A Watson-imádó akció-Holmes elsőre még az újdonság erejével hatott, de a folytatásban Ritchie-t elhagyta az arányérzéke, és múltkori filmje béna utánérzését csinálta meg.

A Sherlock Holmes 2-ben a zseniális nyomozó Moriarty professzorral (Jared Harris) kerül szembe. Aki kicsit is ismeri Arthur Conan Doyle Holmes-történeteit, tudja, hogy Moriarty a legfőbb ellenfél, az egyetlen, aki szellemi képességei tekintetében felveheti Holmesszal a versenyt. Ezt egyébként a filmben is közlik velünk, ami szerencse, mert különben valószínűleg nem vennénk észre.

Jared Harris a Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték-ban

Moriarty ugyanis abszolút súlytalan főgonosz, se a forgatókönyv, se a színészi alakítás szintjén nem jelenik meg az az óriási fenyegetés, amit a figura elvileg magában hordoz. A film során többször szemtől-szembe kerülnek Holmesszal, de ezekből a jelenetekből teljesen hiányzik a két briliáns elme összecsapásának feszültsége, szinte halljuk a háttérből a rendezőt: jól van fiúk, menjünk tovább a következő akciójelenetre. Harrisnél is rosszabbul jár Noomi Rapace, aki ugyan sok időt tölt a vásznon, de nem írtak neki karaktert, és csak azért látjuk folyton, mert ő a mondvacsinált cselekmény egyik mozgatórugója.

Az állítólagos nyomozás, ami nem is annyira nyomozás, mint Moriarty hajkurászása, Ritchie számára nyilvánvalóan csak ürügy arra, hogy jó kis akciójeleneteket rendezhessen. Az első film végén is elvetette a sulykot az oda nem illő Tower-hidas jelenettel, most viszont végig ilyenekben lubickol. Kapunk akrobatikus kozák bérgyilkost, vonaton csimpaszkodós menekülést, robbantásokat és lövöldözéseket dögivel. Vagy kapkodjuk a fejünket, hogy már megint mi történt, vagy elalszunk az unalomtól.

Noomi Rapace, Robert Downey Jr. és Jude Law a Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték-ban

Apró részlet, de nagyon ciki: Ritchie azt hiszi, még mindig menő belassítani az akciójelenetek egy-egy momentumát, így például a Holmes feje felé süvítő pisztolygolyó egyszer csak megáll a levegőben, hogy aztán komótosan csapódjon be egy közeli fa törzsébe. Minden akciójelenetnél élvezettel ismétli ezt a remek vizuális megoldást, csodálom, hogy nem szólt neki senki, hogy ezt maximum egyszer süsse el.

Az akciót fellazító humort Holmes és Watson édes kettőse hivatott szállítani. Ez a film igazán kínos aspektusa. Az első részben öröm volt nézni Downey Jr. és Law minden együtt töltött pillanatát a vásznon, sikerült egyszerre viccesen és életszerűen ábrázolni a kettőjük közti intim kapcsolatot. A folytatást új írógárda kezébe adták, akiknek nem volt érzékük az árnyalatokhoz, és úgy vélték, attól lesznek viccesek Holmes és Watson jelenetei, ha folyamatosan a két szereplő közti homoerotikus feszültségre utalgatnak.

Jude Law és Robert Downey Jr. a Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték-ban

Nem találták túlzásnak, hogy Holmes az egyik jelenetben a combjai közé kapja Watson fejét, hogy elkurjantja magát: "feküdjön le velem!", és azt sem, hogy a két jó barát együtt táncol egy bálban, majd egymás tánctudását dicsérik pirulva. Ha Holmesról tényleg kiderülne a filmben, hogy meleg, és ezzel kezdenének is valamit az alkotók, megtapsolnám az ötletességüket, de azon humorizálni, hogy a két főhős úgy csinál, mintha melegek lennének, miközben nem azok, minimum gyerekes, ha nem egyenesen sértő.

Nagy finálét természetesen ebben a filmben is kapunk, ahol utoljára, de a korábbiaknál sajnos semmivel sem drámaibb módon néz farkasszemet Holmes és Moriarty. Ha az emberi viszonyok helyett az akcióra koncentráló Ritchie azt nem is tudja elérni, hogy izguljunk Holmesért, legalább a jelenetben főszerepet kapó vízesés és a fölé épült kastély lenyűgöző látványt nyújt, és gyönyörködhetünk benne egy kicsit. Sovány vigasz.