Beszélnünk kell Tildáról

Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni szeret. Folyamatosan járja a világot, de egy skót kisvárosban van az otthona. Filmekben játszik, de csak a beszélgetés érdekli. A Beszélnünk kell Kevinről premierje alkalmából mindent elmondunk Tilda Swintonról.

Tilda Swinton minden bizonnyal az egyetlen Oscar-díjas színésznő, akinek elhisszük, hogy nem játssza meg magát, amikor (rendszeresen) kijelenti, hogy nem színésznő. A legszebben talán Roger Ebertnek adott interjújában foglalta össze nemrég, hogy akkor mit is keres a pályán: "Nagyon alacsony az unalom-toleranciaküszöböm, és szeretek játszani. Az emberek identitásának - szerintem teljesen természetes - változása érdekel, az a közös pont a szerepeimben, hogy olyan figurákat játszom, akiknek egyszer csak át kell változniuk valaki mássá. Megdöbbentem, amikor felnőve azt tapasztaltam, hogy az emberek többsége nagyon rosszul viseli ezt a fajta változást. Pedig senki sem hibáztatható azért, ha átalakul valaki mássá".

Tilda Swinton a 2008-as Berlinalén Erick Zoncával, a Julia rendezőjével

Tény, hogy nem úgy dolgozik, mint a legtöbb neves színésznő: nem szerepajánlatokra vár, vagy szerepek után fut, hanem barátkozik, beszélget, és a számára szimpatikus alkotókkal előbb-utóbb összehoznak valamilyen projektet. Ez nem feltétlenül film, és ha az is, Tilda nem feltétlenül játszik benne. Úgy támogatja a művészeket, ahogyan arra szükségük van: néha producer, néha társíró, esetleg még a tetoválóművész munkájába is besegít, mint a Juliá-ban. A filmek sokszor hosszú éveken keresztül zajló beszélgetésekből nőnek ki, és a párbeszéd rendszerint a film elkészülte után is folytatódik.

A skót színésznőt a családi háttere nem éppen a bohém művészéletre predesztinálta, ellenkezőleg: a szülei elvárása nagyjából az volt, hogy a neves iskolák elvégzését követően menjen feleségül egy herceghez. A családfáját Tilda egészen a középkorig vissza tudja vezetni, közvetlen felmenői pedig apai ágon mind katonatisztek, apja, John Swinton a legelitebb alakulat, az angol királyi testőrség tábornoka volt. Tilda egy magániskolába járt Diana Spencerrel, és ott is tanult egy ideig, ahova Camilla Parker Bowles járt. Érettségi után két évig Afrikában dolgozott önkéntesként, aztán beiratkozott Cambridge-be irodalmat és politológiát tanulni. Csatlakozott a Kommunista Párthoz, és bár már nem tagja, a mai napig előszeretettel borzolja az értetlen amerikai újságírók kedélyét azzal, hogy kommunistának vallja magát.

Tilda Swinton a 2010-es Berlinalén

Gondolhatnánk, hogy a szülei nem különösebben díjazták, amikor sem a herceg nem tűnt fel a színen, sem a diploma nem lett meg, mert Tilda félbehagyta tanulmányait a színpad kedvéért, de ő azt mondja, nem tört ki családi botrány. "Azt hiszem, kedélyes csodálkozással veszik tudomásul az egészet, és legyintenek rá, hogy nem nagy ügy. Elég bölcsek ahhoz, hogy azt akarják, a gyerekeik boldogok legyenek". Az igazsághoz tartozik, hogy nem Tilda az első rebellis művész a családban, példaképeként emlegeti apai nagymamáját, Mrs. George Swintont, aki katonatiszt-feleség létére megbotránkoztatta a családját azzal, hogy felcsapott énekesnőnek.

A rövid színházi próbálkozás nem igazán jött be Tildának, de 1985-ben minden megváltozott, amikor megismerkedett a festőből lett avantgárd filmessel, Derek Jarmannal. '93-ig (a rövidfilmeket is beleszámítva) kilenc filmet csináltak együtt, és ez a kapcsolat Tilda egész pályáját meghatározta. Sajnos találkozásukhoz nem fűződik semmilyen mítosz, teljesen hétköznapi volt: Jarman szereplőket keresett első nagyjátékfilmjéhez, a Caravaggió-hoz, és Tilda közös ismerőseik buzdítására elment a szereplőválogatásra. "Egyszerűen olyan ismerősnek tűnt számomra. Olyan érzés volt, mintha éppen folytatnánk egy beszélgetést, amelyet korábban elkezdtünk. Nekiálltunk beszélgetni, és aztán abba sem hagytuk" - meséli Tilda az első találkozásukról.

Tilda Swinton megidézi Man Ray egyik fotóját Derek Jarman Wittgenstein című filmjében

A Jarmannél megszokott munkamódszerből ered, hogy Tilda a mai napig emberekben és beszélgetésekben gondolkodik, nem pedig projektekben és filmekben. Jarman sosem egy filmet talált ki, hanem összeszedett maga köré egy nagyjából állandó csapatot, akikkel jól érezte magát, akikkel együtt tudott alkotni, és hogy min is dolgoznak, az sokszor csak a forgatás pillanatában dőlt el, sőt, sokszor csak a forgatás után, a vágásnál - például a szigorú narratívát nem követő The Last of England-nél, amely egyébként Tilda kedvenc Jarman-filmje. Utolsó közös munkájuk a '93-as Blue volt, amelyet az akkor már vak Jarman nem sokkal a halála előtt csinált. Ebben 80 percen keresztül egy kék képernyőt látunk, és különböző hangokat, zörejeket, beszédfoszlányokat hallunk. Jarman nemcsak a módszerét, hanem a barátait is Tildára hagyta: a társasághoz tartozott például John Maybury is, akinek aztán a '98-as, Francis Baconről szóló Ördögi szerelem című filmjében (amelyben Daniel Craig egyik első jelentős alakítását láthatjuk) Tilda is feltűnt. A Jarmannel elkezdett párbeszéd így különböző együttműködéseken keresztül a halála után is folytatódik.

Tilda Swinton a The Last of England-ben

Tildával kapcsolatban az egyik első dolog, amelyet szinte mindenki fontosnak tart megjegyezni, az androgün megjelenése. Habár unalmas már az emlegetése, tény, hogy ennek a kétértelműségnek fontos szerepe volt mozikarrierje felívelésében. A legtöbben Sally Potter 1992-es Orlandó-jában ismerték meg, ahol a férfiból nővé változó főhőst alakította. Ezt a felkérést annak köszönhette, hogy Potter látta őt korábban Manfred Karge Man to Man című darabjában, amelyben egy olyan nőt alakított, aki a saját halott férjének adja ki magát (ebből egyébként tévéváltozat is született, John Maybury rendezésében). A rendezőt megragadta "az az érzékenység, amellyel magáévá tette a férfias testbeszédet, és ahogyan a férfi és a női identitást kezelte". Potter aztán fokozta a játékot, és I. Erzsébet szerepét egy férfira, az extravagáns Quentin Crispre bízta.

Tilda Swinton az Orlandó-ban

Izgalmas arca, űrlényszeme és magas, nyúlánk alakja miatt imádják a fotósok és a divattervezők. Számtalanszor pózolt fotósorozatokhoz, fellépett modellként a saját hangjára koreografált párizsi divatbemutatón (nézd meg!), szerepelt videoklipben (Orbital: The Box), sőt már kiállítási tárgy is volt: Cornelia Parker The Maybe című alkotásaként '95-ben a londoni Serpentine galériában egy héten keresztül napi nyolc órán át aludt (vagy tettette az alvást) mozdulatlanul egy üvegvitrinben, miközben a látogatók körbejárták és megbámulták.

Tilda Swinton mint kiállítási tárgy a The Maybe című installációban

Tarr Bélát is a tekintetével fogta meg, aki látott róla egy fényképet egy castingügynökség weboldalán, "ahol nem is voltak kiírva a nevek, csak mindenkinek volt egy száma. Nagyon régről ott volt a fényképe, és egy döbbenetes dolog volt benne: a tekintete. Ez egy szar, fekete-fehér kép volt, ami 3x2 centis volt a komputeren, de volt két olyan szem, aminek az ember nem bírt ellenállni. Persze röhögtünk, hogy Tildát ilyen méltánytalan helyzetbe hozta valami hülye ügynökség, de akkor már benne volt a bogár a fülünkben, úgyhogy fölhívtam, és rögtön igent mondott." Így lett Tilda A londoni férfi főhősének felesége.

Ő maga a külsejéről közvetlen stílusában csak így nyilatkozik: "Emlékszem, amikor az első fotók készültek rólam, az emberek egyszerűen nem értették, hogyan mászkálhatok szempilla és szemöldök nélkül. Manapság már elfogadottabb, ha egy nő nem festi ki a szemét vagy a száját, de akkoriban még furcsának számított, ez a, hogy is mondjam, leforrázott kinézet. Én nem látok magamon semmi különöset, mert a családomban nagyjából mindenki így néz ki. Illetve az talán egy kicsit furcsa, hogy úgy festek, mint apám, csak bajusz nélkül".

2009-ben a César-díj-kiosztón | 2003-ban New Yorkban | 2008-ban Velencében

Nyilvánvaló, hogy ki van békülve a testével, szívesen felveszi a legőrültebb, hagyományos megítélés szerint előnytelennek nevezhető ruhákat is, a filmekben pedig nem bánja a meztelenkedést, ha a szerep megkívánja. David Mackenzie 2003-as Young Adam-jében (ami az USA-ban egyébként a pornófilmekével azonos NC-17 korhatár-besorolást kapott) Ewan McGregorral adnak elő naturalista szexjeleneteket. Amikor egy újságíró megkérdezte tőle, hogy miért vállalta el a meztelenkedést, amit a hasonló helyzetben levő amerikai színésznők többsége visszautasított volna, és, hogy nem félt-e, így felelt: "Ezt nem igazán értem. A rövid válasz az, hogy nem. Hiszen erről szól a film. Nem aggodalmaskodom a meztelenség miatt. A Hadszíntér-t közvetlenül azután forgattuk, hogy ikreket szültem, és ott a szülés utáni alakomat tettem közszemlére. Semmit sem akarok különösképpen elrejteni, mondjuk így".

Azért annak nem örült, amikor a Daily Mail nevű brit pletykalap sztorit csinált abból, hogy "édes hármasban" él ikergyermekei apjával, a nála húsz évvel idősebb John Byrne drámaíróval és Sandro Kopp-pal, a nála tizennyolc évvel fiatalabb festővel. A valóság banálisabb volt: Tilda és Kopp egymásba szeretett a Narnia krónikái forgatásán (a mesefilmben Tilda a gonosz fehér boszorkányt játszotta, Kopp pedig kentaurt alakított), de Tilda ettől még nem hagyta el rögvest gyermekei apját, ma már viszont Kopp-pal és a két gyerekkel, Xavierrel és Honorral élnek négyesben a Nairn nevű skóciai városkában, Byrne pedig elköltözött Edinburgh-be.

Tilda Swinton a Narnia krónikái-ban

A Narnia krónikái-n és a vele egy évben bemutatott Constantine Gabriel angyalának eljátszásán egyébként sokan meglepődtek, hiszen Tildánál korábban a kommersz csúcsa a Vanília égbolt és Danny Boyle A part-ja volt. Amikor arról kérdezik, miért vállal el ilyen, a fősodorhoz tartozó filmeket is, mindig kitalál valami frappáns választ, például: "nem igazán foglalkozom vele, melyik sodorban vagyok, én amolyan szabadon áramló részecskének tartom magam" vagy "[a Narnia miatt] a rajongótáborom tíz éven aluliakból áll, és nagyon trükkös vagyok, mert így kinevelek egy egész generációnyi Tarr Béla-, Derek Jarman- és Jim Jarmusch-rajongót". De a kedvencünk ez: "Mindig is hittem a Narnia-film alapvető üzenetében. Az én világomban a hódok igenis beszélnek".

Tilda Swinton és George Clooney a Michael Clayton-ban

Azért persze elismeri, hogy nem ugyanaz hollywoodi filmben eljátszani egy kötött szerepet, mint hosszú évek alatt a rendezővel közösen felépíteni valamit, de az alapelv stimmel: "úgy gondolok a hollywoodi filmjeimre, mint meghívásra vendégségbe. Örömmel elmentem, és hozzátettem, amit tudtam, főleg, mert nagyon kedveltem azokat, akik meghívtak, például a Coen testvéreket és David Finchert." Coenéket egyébként, akiknek az Égető bizonyíték című totálisan kattant filmjében szerepelt, csak úgy emlegeti, mint "azok a nagyon vicces, beteg fiúk". 2008-ban az Oscar-díjat is megkapta a Michael Clayton mellékszerepéért, de naná, hogy nem elfúló hangú köszönőbeszédet rebegett el, hanem a színpadra lépve közölte, hogy az ügynöke kiköpött úgy fest, mint az Oscar-szobor, beleértve a fenekét is, aztán filmbeli partnerét, George Clooneyt dicsérte, aki "hatalmas szakmai odaadásról tanúbizonyságot téve minden forgatási napon felvette az öltönye alá a Batman-kezeslábasát".

A 2008-as Oscar-díjátadón | Nézd meg Tilda köszönőbeszédét!

Idén novemberben lesz ötvenkettő, de még korántsem unta meg a játékot. Luca Guadagninóval több mint tíz évig tervezgették a Szerelmes lettem című melodrámát, míg 2009-ben végre meg tudták csinálni a filmet. Tilda, akit a kreatív csintalankodás éltet, a forgatás alatt titokban összerakott egy gasztropornó-naptárat, amelynek minden oldalán a filmbeli szeretőjét alakító Edoardo Gabbriellini pózolt hiányos öltözetben valamilyen ennivaló társaságában. Guadagnino a forgatás utolsó napján megkapta ajándékba a művet.

Máskor kibérelt egy rendezvényhelyszínt Nairnban, aztán szólt a haverjának, Mark Cousinsnak, az edinburgh-i filmfesztivál igazgatójának, és összedobtak egy 8 és fél napos filmfesztivált. A rendezvény egyszerre tisztelgett Fellini filmje és a nyolc és féléves gyerekek előtt, mert Tilda fia, Xavier ennyi idős volt, amikor feltette anyjának a kérdést, hogy "milyenek voltak az emberek álmai, mielőtt feltalálták a mozit?". A 2008-as "álmok mozija" fesztivált 2009-ben és 2011-ben egy még különösebb követte: Tilda és Cousins mobilmozit vitt Skócia különböző, mozi nélküli kistelepüléseire, így csináltak fesztivált azoknak, akik amúgy nem jutnának el moziba.

Tilda Swinton és Jaspar Newell a Beszélnünk kell Kevinről-ben

Legújabb ajándéka számunkra a Beszélnünk kell Kevinről (kritika), amelyben egy lelkifurdalással küzdő anyát alakít, akinek a fiából talán azért lett szörnyeteg, mert ő sosem szerette. A tabudöntögető filmről nyilatkozva Tilda a tőle megszokott, lefegyverző őszinteséggel mesélt saját anyai és testvéri érzéseiről. Elmondta például, hogy szülés előtt nem gondolkozott azon, hogy vajon feltámadnak-e majd benne az anyai érzések a gyerekei iránt, de miután megszülettek az ikrei, "észrevettem, hogy nemcsak szeretem őket, hanem teljesen odavagyok értük. És akkor tudatosult bennem, hogy hatalmas mázlista vagyok. Hogy ez nem automatikus, és történhetett volna másképp is".

Aztán lazán elmeséli azt is, hogy kiskorában meg akarta ölni az öccsét, mert teljesen kiakadt, hogy két fivér után nem húga született, hanem még egy fiú. Bement az alvó csecsemőhöz, hogy megölje, de észrevette, hogy a baba szájából kilógnak a fejkötője szalagjai, és elkezdte kihúzkodni őket. Épp ekkor nyitott rá a bébiszitter, és megdicsérte, hogy milyen okos, hiszen a kisbaba akár meg is fulladhatott volna a szalagoktól. Onnantól kezdve Tildát a családban úgy tartották számon, mint az öccse megmentőjét, és neki csak felnőttkorában jutott eszébe az eltemetett emlék, hogy igazából ölni készült.

Tilda Swinton Az irányítás határai-ban

A Beszélnünk kell Kevinről óta már leforgatta Wes Anderson Moonrise Kingdom-ját (előzetes), aztán A gazdatest rendezőjének, Bong Joon-hónak az első angol nyelvű filmjében, a Snow Piercer című sci-fiben játszik majd, amely egy vonatnyi emberről szól, akik túlélték a világégést. Utána vámpírrá változik Jim Jarmusch kedvéért a Broken Flowers-t és Az irányítás határai-t követő harmadik közös filmjükben. De nem szabad elfelejteni, mindez csak tettetés: "Szerintem a színészek nem próbálnak palira venni minket, amikor olyasmiről beszélnek, hogy 'benne maradnak a figurában', vagy hogy 'eleresztik a figurát'. Teljesen őszintén állítják, hogy ilyenkor valami olyan energiát tesznek a magukévá, amit én nem. Számomra teljesen gyakorlati dologról van szó: jelmezbe öltözöm, és néhány percig tettetek valamit. Ennyi az egész. Egyébként mindenki ezt csinálja folyamatosan".