Szabó István nem elég bátor

Két csodálatos színésznő uralja a terepet Az ajtó című Szabó Magda-regény adaptációjában, de mintha a rendező néha megfeledkezett volna róla, micsoda kincs van a kezében, és inkább a giccset hívta segítségül.

Szabó István túl érzelgős Szabó Magdához - ez volt az első benyomásom Az ajtó című filmről. Helen Mirren lágyfényű képeken söpröget, ráadásul néha belassítva, árad a vonószene, jaj. Azt gondolom, Az ajtó ennél sokkal lemeztelenítettebb feldolgozásban ragyogott volna teljes szépségében, de menet közben mégis megbékéltem Szabó István filmjével, mert ha a körítés nem is ínyemre való, a lényeg azért a helyén van.

Helen Mirren Az ajtó-ban

Az ajtó két erős nő mély barátságának megrendítő története, egy olyan történet, ami elsősorban a két lélekben zajlik, így a rendező evidens feladata, hogy a lehető legkevesebb sallanggal, a tekinteteken keresztül bemászva, minél közelebb kerüljön a két nő szívéhez. Szabó is érzi ezt, és két olyan színészóriást választott a főszerepekre, akik képesek a feladatra. A német sztárszínésznő, Martina Gedeck (A mások élete) alakítja Szabó Magda alteregóját, a budai villában élő írónőt, aki a film nyitójelenetében megpróbálja felfogadni házvezetőnőnek Emerencet, akit a csodálatos Helen Mirren játszik.

Rögtön kiderül, hogy az erőviszonyok nem a vártnak megfelelően alakulnak: Emerencet nem lehet csak úgy felbérelni, a sziklaszilárd nő csak azoknál dolgozik, akik megérdemlik a megbecsülését. Magda, és férje, Tibor (Eperjes Károly) megütik a mércét, úgyhogy elkezdődik Emerenc és Magda furcsa párbaja. A titokzatos, csökönyös házvezetőnő és az írónő kapcsolata kezdetben dominanciaharc, de fokozatosan, sok megtorpanással igazi barátsággá alakul. Mirren és Gedeck egyformán briliáns. Emerenc kemény nézése, amit egy lassan előbújó félmosoly olvaszt meg, Magda riadtan rebbenő, majd szigorúvá szikáruló tekintete, komolyan kezdett, de végül elnevetett mondatok - tömény élvezet nézni, ahogy Szabó két színésznője életet lehel ebbe a folyton hullámzó, sokrétegű kapcsolatba.

Helen Mirren és Martina Gedeck Az ajtó-ban

Van mire támaszkodniuk: Szabó Magda szövege erős és pontos, és a forgatókönyv jól használja. Nem rontja el az összhatást még Eperjes sem, akit az utóbbi években egyre rosszabb volt nézni. Most nem ripacs, és nem esik szokásos tévedésébe, hogy mellékszereplőként főszerepet alakít. Remekül asszisztál a két nőnek, szépen meghúzódik a háttérben, és azt a kényeztető színészi feladatot kapja, hogy ő szállíthatja a humort a filmbe. Ironikus kis közbeszúrásai mind tökéletesen időzítve érkeznek, pillanatokra felderítik a filmet, és hálásak vagyunk neki azért, hogy emlékeztet rá, milyen nagyszerű színész, amikor nem veszi túl komolyan saját magát.

Martina Gedeck és Eperjes Károly Az ajtó-ban

Ha minden ilyen csodálatos, miért kezdtem fanyalgással? Mert Szabó rossz berögződésekkel, giccses megoldásokkal sokat tesz azért, hogy elrontsa saját filmjét. Mindjárt az eleje főcím alatt rémes CGI-vihart látunk, ami aztán visszatér Emerenc gyerekkori rémtörténetében. Talán ez a visszapillantás vesz el a legtöbbet a filmből. Súlyos aránytévesztés, hogy Szabó úgy érezte, a horrorisztikus eseményt meg kell mutatnia, ráadásul túlburjánzó számítógépes trükkök segítségével, holott ott ült a kamerája előtt Helen Mirren. A szeméből is ki tudtuk volna olvasni a rettenetet, és mennyivel hatásosabb lett volna.

Helen Mirren és Martina Gedeck Az ajtó-ban

Az érzelgősen folyó Schumann-darabok, a némelyik jelenetben tévéfilmes hatást keltő világítás és a lassított felvételek sem sokat segítenek. Bosszankodom, hogy Szabó ilyen ósdi, olcsó megoldásokhoz ragaszkodott, miközben rendelkezésére állt a fantasztikus Szabó Magda-szöveg és a világ legjobb színésznői közül kettő. Ha már Helen Mirren bízott benne annyira, és volt olyan bátor, hogy királynői mivoltát egy tokás öregasszony testében mutatta meg, Szabónak is bátrabbnak kellett volna lennie.