Nagy az Isten állatkertje

Nem fájna annyira, hogy véletlenül a mozikba került egy tévéfilmnek is közepes tucatáru, ha nem olyan rendező rittyentette volna a vászonra, aki valaha tudott álmodni, és nem olyan sztárokat égetett volna vele, akik mindent beleadtak. Ártalmatlan, de fájóan gyenge munka Az igazi kaland.

Mitől lehet jó egy vasárnap délelőtti matiné-film? Ha van benne egy szimpatikus család helyes gyerekszereplőkkel, néhány állat, kalandos cselekmény, leküzdendő nehézségek, happy end, valamint nem árt, ha az egész életszagú és életigenlő. Nem kellenek hozzá A listás sztárok, nem kell hozzá művészi érzék, nem kell megváltania a világot. Tisztességes iparosok teszik a dolgukat.

Van létjogosultsága a vasárnap délelőtti matiné-filmnek - a tévében. Nincs létjogosultsága 2012-ben a moziban. Úgyhogy tök igazuk volt azoknak, akik meglátták Az igazi kaland plakátját, legyintettek, és keresték a következő ajánlatot. A plakát kivételesen pont azt sugallta, amit a film nyújtani tudott. Majd aki egy év múlva véletlenül belefut az egyik csatornán, annak jól fog esni, és nem fekszi meg a gyomrát a családi ebéd előtt.

De azért van itt egy kis félreértés. Az egész ott kezdődik, hogy úgy emlékszünk Cameron Crowe-ra, mint olyan hollywoodi rendezőre, aki többet akar egy kasszasikernél. Akinek kétségtelenül van szíve, ízlése, és elkötelezett humanista. Szereti a személyes történeteket, beleteszi magát a filmbe. Nem múlt el nyomtalanul a gyerekkora, legalábbis, ami a gyermeki - vagy kamaszkori - látásmódot illeti. Egyszerű történeteket szeret jól elmesélni.

Matt Damon, Scarlett Johansson és Cameron Crowe Az igazi kaland forgatásán

Minden rendezőnek - még neki is - egyszer belefér a pályájába, hogy elront egy filmet. Ettől még nem kell leírni. Ha viszont zsinórban több is gyengén sikerül, már eszünkbe jut a mondás, hogy "a tehetség állapot". Cameron Crowe egy ideje nincs abban az állapotban. Ügyes rendező volt a kilencveneses években (Facérok, Jerry Maguire - A nagy hátraarc), csinált egy őszinte, és szeretetre méltó filmet az ezredfordulón (Majdnem híres), írt egy lenyűgöző könyvet (Conversations With Wilder), amiért mindig hálásak leszünk neki, aztán - úgy tűnik - elvesztette a fonalat. Elmúlt tehetségesnek lenni.

Ezt nemcsak Az igazi kaland miatt mondhatom - aminek mellesleg egyetlen képkockája sem jelzi, hogy egy 2012-ben készült filmről van szó -, hanem az eggyel korábbi, súlyos bukást hozó Elizabethtown-ról is (kritikánk). Cameron Crowe lemaradt a korttól, elszáguldott mellette a világ, ő pedig ötvenévesen egy öreg bácsika lett, aki a valóságra és a jelenre már nem, csak a múltra kíváncsi, azon pedig percenként elmorzsol egy könnyet.

Az igazi kaland | Matt Damon

Ha ezt a Hallmark tévécsatorna fedezi fel, és felkéri egy jó kis családi film elkészítésére, nem is lenne kifogásunk. A gond az, hogy ő még mindig Hollywoodban ügyködik, tisztes költségvetésből, nagy marketinggépezettel, és még mindig vannak élvonalbeli sztárok, akik szívesen dolgoznak vele. Majd sok pénzből, együttes erővel készítenek egy középszerű, közhelyes, giccses és unalmas mozifilmet.

És mindenki rosszabbul teljesít annál, amire egyébként képes. Matt Damont először megkérték, hogy növessze meg a haját, hogy ne legyen olyan jóképű, mert most egy átlagos pasit kell alakítani. Scarlett Johanssont ugyanebből az okból nem sminkelték. Mindketten próbálnak a lehető legátlagosabb amerikaiak lenni, és még így sem azok. Összeeresztették őket egy olyan csepűrágóval (John Michael Higgins), aki képes további szintekkel lejjebb vinni a színvonalat, és kaptak maguk mellé egy édibédi kislányt, egy édibédi nagylányt, meg egy morcos arcú kamaszt, aki legalább vonásaiban hasonlít Matt Damonra, ha már a fiát játssza. És további névtelen, arctalan epizodistákat.

Az igazi kaland | Scarlett Johansson

A forgatókönyvbe meg mindent beleírtak, ami csak a műfajban fellelhető: családi tragédiát, lázadó kamaszt, inkompetens iskolát, csicsergő kislányt, lerobbant állatkertet, vad ambíciókat, egészséges vidéki morált, kicsattanó vidéki nőt, beteg tigrist, zord ellenőrt, részeges állatgondozót, váratlan örökséget, kicsinyes rosszakarót, legyőzhetetlen álmokat, múlhatatlan gyászt, első szerelmet és szerelmes vigasztalást. Szóval mindent, csak semmi meglepőt. De mondom, ha tévében nézném, nem is várnék többet.

Nem az a baj Az igazi kaland-dal, hogy bántóan rossz - nem ez a helyes kifejezés. Bántóan csak ostoba és nyálas, klasszikus amerikai bárgyúság. De fáj, hogy mindezt épp Cameron Crowe produkálta, hogy egy olyan klasszist rántott magával, mint Matt Damon (akinek az alakításáért még így sem kell szégyenkeznie - ha lehet egyáltalán egy alakítást a filmtől függetlenül nézni), és hogy egy olyan jobb sorsra érdemes sztár erőlködik benne, mint Scarlett Johansson. Crowe valószínűleg utoljára tudott bepalizni ekkora neveket, mert a következőre már tényleg a Hallmarktól kapja a fizetését.