Így kell megmenteni a világot

A Bosszúállók egy fantasztikusan sikerült popcornmozi. Ritka, amit ez a film véghezvitt: a szokásos műfaji összetevők mindegyike működik benne. A látványvilág pazar, a humor sokrétű, néhol egyenesen pimasz, az emlékezetes karakterek pedig kiadnak egy futballcsapatot. És a legfontosabb: ezek az összetevők nem önmagukért léteznek, hanem mind a történetet szolgálják.

Ambiciózus vállalkozásba kezdett a Marvel az előző évtizedben. Úgy gyártott a kiadóhoz tartozó szuperhősöknek (Vasember, Amerika kapitány, Thor) eredettörténeteket, hogy azok nem külön univerzumokban játszódtak, hanem, ahogy a képregényekben is, ugyanabban a valóságban. Apró, gyakran csak a rajongók által dekódolható jeleket helyeztek el a filmekben, utalva arra, hogy ezek a különálló történetszálak előbb-utóbb össze fognak érni. Ezt az ígéretet teljesíti be a Bosszúállók.

Chris Hemsworth és Chris Evans a Bosszúállók-ban

A filmkészítés azonban nem matematika. A Bosszúállók nem attól lesz jobb film bármelyik előzményénél, mert egy helyett hat szuperhős száll szembe a Földet fenyegető veszéllyel. Azért lett jobb, mert a forgatókönyv mind a hat figurának lehetőséget adott arra, hogy bebizonyíthassa nélkülözhetetlenségét a csapatban. Mindegyiknek megvan a saját, csak általa elvégezhető szerepe. Emellett mind a hat szuperhősnek jutnak emlékezetes, egyéni pillanatok is, tovább erősítve a felvezető filmekben kibontott jellemeiket. Egyenként hiába jut rájuk most kevesebb idő, nem egyszerűsödnek vissza szürke katonákká.

Hiába szerepelt már a Vasember 2-ben is a Fekete özvegy, csak a Bosszúállók-ban nyílt lehetősége arra Scarlett Johanssonnak, hogy személyiséggel is felruházza az általa eljátszott karaktert. Vasembert (Robert Downey Jr.) már ismerjük, ugyanaz az öntelt playboy és poéngyáros, mint volt. Amerika kapitány (Chris Evans) érdekesebb, mint valaha. Az, hogy egy számára ismeretlen, megváltozott világban kell megtalálnia a helyét, új, izgalmas színekkel gazdagítja konzervatív, tisztalelkű karakterét. A legnagyobb pozitív meglepetés azért Mark Ruffalo. Érzékeny, rendkívüli finomságú színészi játékkal kelti életre az önutáló, a zöld szörnyeteget nagy nehézségek árán kordában tartó Bruce Banner professzort.

Mark Ruffalo a Bosszúállók-ban

A Bosszúállók humorral és hihetően ábrázolja azt a folyamatot, ahogy ezek az egész életükben magányosan küzdő, nehezen kezelhető figurák a kezdeti szócsaták és erődemonstrációk után fogcsikorgatva leszámolnak saját egójukkal, és csapatjátékossá válnak. Mi sem bizonyítja jobban a folyamat eredményességét, mint hogy ennek a filmnek nincs egy, mindenki mást háttérbe szorító főszereplője. A legszürkébb csapattagra, Solyómszemre (Jeremy Renner) például úgy irányítja rá a figyelmet a forgatókönyv, hogy a film jelentős részében elszigeteli a többi csapattagtól. Joss Whedon író-rendező mesterien oldotta meg a karakterek közötti egyensúlyi állapot fenntartását.

Hozzá kell tenni, hiába dolgozik a szokásosnál több szereplővel a Bosszúállók, a történetvezetés megmarad hagyományosnak. Thor (Chris Hemsworth) testvére, Loki (Tom Hiddleston), megjelenik a Földön, és azt tervezi, hogy uralma alá hajtja az egész bolygót. Az ő semlegesítésére hozzák létre a Bosszúállók Szövetségét. Joss Whedon nem kísérletezget, nem kacsingat ki a műfajból, attól válik lenyűgözővé a filmje, hogy tökéletes ritmusban követik egymást az akciójelenetek és a beszélgetős részek, és mindegyik a végső összecsapás felé mutat.

Scarlett Johansson a Bosszúállók-ban

Amikor aztán Loki földönkívüli hadserege elárasztja New Yorkot, egy olyan intenzitású csata veszi kezdetét, amilyet eddig kevés más szuperhősfilmben láthattunk. Ide-oda cikázik a kamera a város toronyházai között, a Bosszúállók a földön és a levegőben egyaránt próbálják megállítani az ellenség előrenyomulását. A látvány önmagában is lélegzetelállító, de a valódi súlyát az adja a film záró harmadának, hogy végre láthatjuk azt, amire az egész film fel volt építve: hat szuperhőst, csapatként, egymást segítve harcolni. Az érzelmi töltete miatt válik igazából monumentálissá a lezárás. És ami egészen zseniális, Whedon még ezekben a pillanatokban sem felejtkezik meg a humor fontosságáról. A legfeszültebb helyzetben is képes valami vagányat odaszólni az egyik csapattag a másiknak, és egy nagyon várt összecsapást is inkább rövidre zár egy poén kedvéért a rendező.

Samuel L. Jackson és Jeremy Renner a Bosszúállók-ban

Christopher Nolan Batman-filmjeit azok fullasztóan sötét hangulata, és a történetekben megjelenő bonyolult erkölcsi dilemmák miatt szokás a képregényfilmek legjobbjai közé sorolni. A Bosszúállók ehhez képest egészen más világ. Ezt a filmet a határtalan mesélőkedve, és legfőképp gyermeki játékossága hajtja, és emeli műfaja legfrissebb trónkövetelőjévé.

* * *

Lőrinczi Balázs
A Bosszúállók olyanok, mint az emberek

Mikor már akkora a veszély, hogy a szuperhősök egyedül nem tudnak szembeszállni vele, egy csapatba tömörülve veszik fel a harcot a gonosz ellen - dióhéjban ez a Marvel-kiadó Bosszúállók című képregény-sorozatának alapvetése. A koncepció nem eredeti ötlet, a DC már pár évvel a Marvel előtt elindította saját csapatképregényét, az Igazság Ligáját, amelyben legnépszerűbb hősei (Superman, Batman, Zöld Lámpás stb.) keveredtek közös kalandokba. A recept bevált: az egyesített hősök magas eladásokat produkáltak.

Amíg a DC leginkább ikonikus, archetipikus hőseivel vált ismerté (elég csak Supermanre, a tökéletes emberre gondolnunk), addig a Marvel próbált inkább a szereplők emberi, civil oldalára fókuszálni, ezáltal közelebb hozva őket az olvasókhoz. Ez tette az olvasók kedvencévé a Bosszúállókat, és ez különbözteti meg a nagy riválistól.

Amerika kapitány egy vézna srác volt Brooklynból, mielőtt sztreccsruhás hős lett. Bruce Banner egy félénk tudós, aki néha Hulkká változik, Vasember pedig felváltva küzd az alkoholizmussal, a megfelelési kényszerrel és az egójával. Még Thornak, a viharistennek is megvan az emberi oldala: egy makacs és büszke ficsúr, akinek a saját hibái árán kell felelősséget tanulnia.

Ezek az emberi vonások nagyon érdekes dinamikát eredményeznek a csapaton belül. Sokszor heves ellentétek alakulnak ki, akár egy baráti pókerjátszma során is, ahol a főhősök ugyanúgy élcelődnek egymáson, ahogy bármelyik átlagember. Ezek a momentumok sokkal realisztikusabbá, szerethetőbbé teszik az hősöket, de gyakran még a cselekményre is kihatnak a tagok közti konfliktusok.

Természetesen a magas eladások újabb és újabb Bosszúállók-képregényeket produkáltak (Nyugati Parti Bosszúállók, Új Bosszúállók és még sorolhatnánk), de a cím lassan ötvenéves történelme alatt voltak hullámvölgyek is bőven. Jogosan merülhet fel a kérdés: mi alapján írták meg a film sztoriját és állították össze a csapatot, ha ekkora a választék? Leginkább próbálták a legismertebb és leggyakrabban visszatérő felállást a vászonra vinni; Amerika kapitány, Vasember és Thor a Bosszúállók keménymagja (noha a kapitány nem szerepelt az első számtól a sorozatban) de Sólyomszem, az íjász is ismert és sokat látott tag. A főbb karakterek mellett a csapatban az idők során helyet kapott még többek között Pókember, de még Wolverine is az X-Menből, akit a magyar mozilátogatók Farkas néven ismerhetnek. Ők azért nem szerepelnek a Bosszúállók-filmben, mert a figurák megfilmesítési jogai más filmstúdióknál vannak. A csapat szerves része még a Fekete Özvegy is, aki viszont alapítóként, a kezdeti Bosszúállók-kiadványokban nem volt jelen, csak később csatlakozott: neki a kiadó egy mellékhajtásban, az Újvilág-ban szánt nagyobb szerepet.

Az Újvilági Bosszúállók-ért (itthon Különítmény címmel jelent meg az első kötet a Fumax kiadó gondozásában) a Ha/ver című képregényfim eredetijét jegyző Mark Millar volt a felelős. Az Újvilág alcímmel ellátott képregények a 2000-es évek elején indultak, és modern környezetben mesélték el ismert Marvel-hősök korai kalandjait. A film készítői sok olyan részletet vettek át ebből a képregényből, ami az eredeti történetekben nem szerepelt, például a már említett Fekete Özvegy hangsúlyozott jelenlétét a korai eseményekben, Amerika kapitány és Thor jelmezének modernizált vonásait, az afroamerikai Nick Furyt (Samuel L. Jackson karaktere a Bosszúállók-képregényekben fehér bőrű volt), illetve a S.H.I.E.L.D. nevű kormányszervezet szerepét. A Bosszúállók korábban mindig önállóan működött, először az Újvilág-ban tartoztak a S.H.I.E.L.D. fennhatósága alá.

Az író-rendező Joss Whedon nem számít új névnek a képregények világában. Mozis és tévés munkái mellett előszeretettel ír képregényeket: a huszonöt részes Astonishing X-Men című sorozata a rajongók és a kritikusok tetszését is elnyerte, de kultikus tévésorozatait, a Buffy-t és a Firefly-t is átültette papírra, előbbi a Darkhorse képregénykiadó legjobban fogyó címei közé tartozik. Whedon nagy erőssége a karakterek írása és a csapattagok közötti dinamika kihasználása, ezenfelül pedig alapos ismeretekkel rendelkezik a Marvel-szuperhősök világáról, hiszen maga is nagy rajongó. Nem is tudnánk hirtelen nála alkalmasabb író/rendezőt megnevezni, akinek szívesebben látnánk a kezében ezt a filmet.

Bosszúállók-képregényeket itthon először a 90-es évek közepén, a Marvel Extra kiadványokban olvashattunk, majd 2007-től a Kingpin kiadó gyűjteményes kötet formájában kezdte el kiadni a nagyrészt Brian Michael Bendis által írt sorozatot, amely jelenleg is fut Amerikában.