Ugyanolyan magyar vagyok, mint ők

Toldi Katalin 32 évesen lett színésznő, amikor megkapta a romagyilkosságokról szóló Csak a szél egyik főszerepét. Előtte volt takarítónő, szobalány, és lámpákat szerelt össze a gyárban. Először ült repülőn, amikor a film berlini premierjére utazott, és az alkalom kedvéért még a magas sarkút is elviselte. Az ott tapasztalt rajongásnak örült, de közben tudta, hogy itthon csak a semmi várja. A történetben és az életben is két gyereket nevel. Interjú.

http://cimkezes.origo.hu/cimkek/csak-a-szel/index.html?tag=Csak+a+sz%E9l

Honnan származol?

Csobánkán születtem, itt éltem majdnem egész életemben. Szeretek itt lakni, csak most nem találunk munkát a környéken. Közel van ugyan Budapest, de ha be kéne utazni dolgozni, az rengeteg pluszköltséget jelentene. Nem érné meg.

Itt jártál iskolába is?

Igen, nyolc általánosba, de aztán átkerültem Pomázra, mert régen volt egy olyan szabály, hogy ha valaki egy tárgyból megbukott, átküldték Pomázra a kisegítő iskolába. Így én is oda jártam aztán.

Miből buktál meg?

Ha jól emlékszem, matekból. Nem mentek nekem a számok. Középiskolába meg már nem mentem, hanem elmentem dolgozni, hogy anyukáméknak segítsek. Cigányoknál, tudod, ez van, ha az ember befejezi az iskolát, elmegy dolgozni. Akkor is szegénység volt, most is ugyanúgy az van. Pomázon meg volt egy lámpagyár, ott dolgoztam legalább öt évig. Ugyan letettem a pénztárosi és eladói vizsgát, de egy percig nem dolgoztam abban a szakmában.

Hogyan lett belőled filmszínész?

Hát úgy, hogy Fliegauf Bencéék járták az országot, és elkerültek abba az iskolába is, ahová a húgom járt. Onnan kijöttek ide, hozzánk, és Bence mondta, az apukám milyen jó lesz az egyik szerepre. Aztán megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem hozzá nekem is. Én meg mondtam, hogy persze, miért ne. Elkérték a telefonszámot, fényképet, miegyebet, és két hét múlva felhívtak, hogy járjak be próbálni Pestre.

Kellett valamit csinálnod, hogy kiválasszon?

Sokat beszélgettünk. De mást nem kellett. Illetve egy dolgot kért: hogy engedjem ki a hajam. Én meg mondtam, hogy arról szó sem lehet. Ne akarja. Göndör a hajam, de nem szeretem, sosem engedem ki. Azért mentem bele ebbe az egészbe, mert én is roma vagyok, és amikor voltak a gyilkosságok, és láttam, hogy megölték még a kisgyerekeket is, az eléggé megrázott. És meglepődtem azon, hogy utána nem történt semmi, nem volt semmilyen reakció. A mai napig sem. Az egész dolog nincs még lezárva. Ezért örülök, hogy benne voltam ebben a filmben.

Féltél is akkor?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem. Féltünk. Megfordult a fejünkben, hogy mi lenne, ha ide is eljönnének. Sosem tudhatja az ember.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Toldi Katalin | Fotó: Hirling Bálint

Mi történt aztán a próbákon?

A gyerekekkel játszottunk, például, hogy mi történne, ha megtámadnák őket, milyen reakciót váltana ki, ilyenek. Bence ezek alapján döntötte el, hogy ki kerül be a filmbe.

Akkor még többen is pályáztak minden szerepre?

Persze, nagyon sokan. Meg is voltam rémülve, hogy mi lesz, ha nem én kapom. Hát mi lesz akkor velem? És milyen lesz az, akit helyettem választ?

Akkor már beleélted magad?

Igen, akkor már akartam az egészet. Jó volt csinálni. Tetszettek azok a gyerekek is, akikkel próbáltam, de végül nem kerültek be. Azt persze csak Bence tudhatja, ki a megfelelő ember.

Nem volt nehéz színjátszani?

Először annyira zavart! A kamera folyton ott van az ember arcában, nem kapsz levegőt se. Zavarban voltam. De hamar meg lehet szokni, szerintem. Én legalábbis most már nem tartom nehéznek.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Toldi Katalin | Fotó: Hirling Bálint

És azt, hogy érzelmeket átélj, és kifejezz?

Bence mindig elmondta, mit szeretne, mi az, ami mindenképp legyen benne, a többit meg rám bízta. Abszolút nem nehéz szerintem.

Volt olyan jelenet, amit azért nehezebb volt eljátszani?

Volt. Nem akartam például bemenni a hullaházba. Teljesen ki voltam akadva, mondtam, hogy be nem teszem oda a lábam. Mondtam: mindent megcsinálok, csak ezt nem. Erre azt mondta Bence, hogy "Rigókám, ez a legjobb, itt csak feküdni kell." De mint egy hulla! Meg hát ezen kívül is voltak fárasztó napok, amikor ötvenszer felvettük ugyanazt, és már nagyon eleged van az egészből, és hazamennél. De jó volt, sokat nevettünk.

A filmbéli gyerekeiddel jól kijöttél, anyáskodtál felettük?

Mivel én voltam az anyjuk, hát persze! Néha helyre kellett tenni őket.

És az édesapáddal - aki a filmben is az apádat játssza - milyen volt forgatni?

Amikor Bence először elmondta, hogy ő lesz az apám ott is, azt mondtam: nem! Nem elég, hogy itt össze vagyunk zárva, de még ott is?! Aztán persze így lett, ráadásul neki nem volt semmi dolga, csak feküdt, míg én halálra dolgoztam magam.

Toldi Katalin egyik jelenete a Csak a szél című filmben

Hogy tetszett a stáb?

Nem tudom, máshol hogy van, de szerintem elég sokan voltak. Néha azt sem tudtam, ki kicsoda, merre, hogyan, merre van az előre. De mindenkivel tök jól elvoltam. Bencével pedig nagyon jól kijöttem - már amikor nem öltük egymást. Azt mondta nekem egyszer, hogy amilyen kicsi vagyok, olyan nagy a szám. Néha beszóltunk egymásnak, már csak poénkodásból is. Amikor az ember tizenkét órát ledolgozott, és már hullafáradt, kell, hogy feldobja valamivel a hangulatot.

És amikor vége lett, és haza kellett jönni?

Hát, az egy kemény dolog. Augusztus 11-én lett vége a forgatásnak, de már előtte azon gondolkodtam, hogy "úristen, már csak három nap", aztán "már csak kettő, már csak egy". Most mi lesz? Mindenki sírdogált. A mai napig hiányzik, hogy nem kell hajnalban kelni, és nem stresszelem magam hiába. (Nevet.) De fárasztó is volt persze. Aki nincs benne, nem is tudja, milyen kemény munka ez, és azt hiszi, valami szép álom. Hát nem. De nekem akkor is hiányzik, és szerintem mindenkinek. Jó lenne még egyszer megcsinálni.

Megfordult a fejedben, hogy lehetnél színésznő is?

Juj, de merész gondolat! Ha valaki látja ezt a filmet, és utána azt mondja: "szevasz, rád gondoltam, téged akarlak, ezt akarom, így akarom", akkor biztosan nem mondanék nemet. Bár korábban elhangzott tőlem, hogy soha többé.

Büszke vagy arra, ahogy ebben a filmben részt vettél?

Igen, azon kívül, hogy van két gyerekem, erre vagyok a legbüszkébb. És remélem, hogy nagyon sokan megnézik, és nem mondják majd, hogy "ez engem nem érdekel". Mert sajnos meg kell mondani, hogy vannak, akik lenézik a cigányokat.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Toldi Katalin és kislánya, Tamara | Fotó: Hirling Bálint

Mit gondolsz, ez a film segíthet ezen valamennyit?

Remélem, hogy tud segíteni. Mert vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy azért, mert az egyik lop és hazudik, a másik is olyan. Leírnak még azelőtt, hogy beszéltünk volna két szót, meg sem kérdezik, ki vagy, mi vagy, honnan jöttél. Pedig én nem írom le a másikat csak azért, mert magyar.

Én meg nem értem, miért így különböztetjük meg a kettőt, hogy cigány és magyar.

Igen, én is ugyanolyan magyar vagyok, mint ők. Én is itt lakom, én is magyarul beszélek, és ha elmegyek dolgozni, ugyanazt az adót vonják le tőlem, mint tőlük.

A berlini bemutatón viszont csak ünneplésben volt részed. Milyen volt először látni magad a vásznon?

Amikor Bence először mondta, hogy majd megyünk együtt Berlinbe, el sem hittem, és mondtam, hogy én repülővel biztos nem megyek.

Forrás: AFP

Toldi Katalin, Sárkány Lajos, Fliegauf Bence és Lendvai Gyöngyi Berlinben

Először ültél repülőn?

Igen, de nem féltem. Inkább kicsit uncsi volt. Hát mit látsz? Csak felhőket. Bedugul a füled, és ülhetsz ott egy órát. Mi ezt megbeszéltük Gyöngyivel, aki a lányomat játszotta, mert egymás mellett ültünk.

A szálloda volt inkább nagy élmény?

Hát, igen, mert én szállodát csak akkor láttam belülről, amikor én takarítottam mások után. Most meg befeküdtem abba az ágyba. Tök jó. Hú, de el tudnék ott lakni! És közben hoznák-vinnék az ennivalót.

Honnan volt ruhád a premierre?

Nagyon sok üzletben voltunk a stylisttal, Sosával. De ami neki tetszett, az nekem nem. Nem szeretem a csilli-villi, csicsás ruhákat. Volt egy fekete ruha, ami tetszett, csak azt nem értettem, minek rá az a sok flitter, csak beleakad mindenbe. Sosa meg azt mondta, hogy milyen jól megy a bőrömhöz. Persze, hogy sötétben meg se lehessen találni! Ez egy hosszadalmas folyamat volt. És még ott volt a magas sarkú cipő, az is kész katasztrófa. Nem stílusom a magas sarkú. Most megerőltettem magam, és délutántól hajnalig viseltem. De amikor hazamentem a szállodába, azt gondoltam: inkább nem akarok nő lenni.

Forrás: Muhi András

Lendvai Gyöngyi, Sárkány Lajos, Toldi Katalin és Fliegauf Bence a Csak a szél berlini díszbemutatója után | Fotó: Muhi András

A vetítésen hogy érezted magad?

Nagyon furcsa volt látni és hallani magam. Amikor egy szerepet játszol, nem te vagy ott, hanem a Mari. A gyerekekkel is úgy beszéltem, mintha tényleg az anyjuk lennék. Amikor dolgoztam, nem erre figyeltem, hanem hogy megcsináljam, amit elhatároztunk, hogy ne kelljen ötvenötször felvenni. Nem gondoltam volna, hogy aztán a film ilyen jó lesz. Mondtam is: "Jézusom, ez lett abból, amit mi csináltunk?"

Milyen filmeket tartottál jónak előtte?

Nem nagyon szerettem a magyar filmeket. Nem volt bennük olyan izgalom, amilyet elvártam volna.

És aztán milyen volt kiállni a színpadra, és meghajolni?

Megható élmény volt, sírtam is egy kicsit. De Bence is sírt, és mondtam neki: "Ne sírjál, mert akkor én is sírok!" Ott, Németországban más ez az egész kérdés, mint itt, Magyarországon. Mindenki gratulált, és mondta, hogy nem is hiszi el, hogy ez én vagyok. És ugye ez a film végül is rólunk szól. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogadják majd, és mindenki csak gratulált, hogy milyen jól csináltam, meg a gyerekek is.

Meghajlás a Csak a szél berlini díszbemutatója után

Eljutottál egy olyan csúcsra, ahová a színészek közül is csak kevesen. Nehéz lehet otthagyni és folytatni az életet.

Mondtuk is, hogy "most hazamész, és otthon vár a semmi". A nagy semmi. Ott, kint nem kellett azon agyalni, hogy találok-e munkát, mi lesz velem, mit adok a családomnak enni. Itthon meg a nagy semmi. És még hó is volt, mire hazaértünk, kint meg a szép időt hagytuk ott. Még ez is!

Gondolkoztál azon, hogy elmégy innen?

Régebben, amikor egy ideig Érden laktam, gondoltam rá. Akkoriban nagyon sok roma kivándorolt. De aztán nem tudtam otthagyni a biztosat a bizonytalanra.

Most mit szeretnél, mi legyen veled?

Nekem tök mindegy, csak dolgozzak. Nem válogatok. A mai világban aki azt mondja, hogy ezt szeretném, azt szeretném, az soha nem fog munkát találni. Én elmennék takarítónőnek is, nem szégyen az, előtte is az voltam.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Tamara és Toldi Katalin | Fotó: Hirling Bálint

Mit gondolsz, Tamarának (Toldi Katalin kétéves lánya - a szerk.) már jobb lesz az élete?

Remélem, hogy neki jobb lesz. Vagy nem jobb, hanem könnyebb. Könnyebben fog munkát találni, könnyebben tud bármit is elérni az életben. Nekem mindig nehezen ment, csak sokára találtam munkát, és közben volt, aki a szemembe mondta, hogy cigányt nem szeretne. De olyan is akadt, akinek alig adtam át az önéletrajzom, öt perc múlva már kezdhettem is nála. Szóval ilyen is, olyan is van. Remélem, Taminak már könnyebb lesz, mint nekünk most. De ha így maradnak vagy így haladnak tovább a dolgok, akkor nem tudhatjuk. Nem igazán tudok hinni a változásban.