A férfi, aki inkább sodort egy cigarettát

A héten bemutatott, Robert Mitchum halott című francia film megint eszünkbe juttatta Hollywood legendás bajkeverőjét, aki ugyanolyan emblematikus alakja volt az álomgyár hőskorának, mint John Wayne vagy Humphrey Bogart. Ki volt Robert Mitchum, és miért volt akkora király? A legemlékezetesebb szerepeiből és botrányaiból válogattunk, amikor tébolyodott papként kergetett gyerekeket egy Grimm-mese díszletei között, nőgyűlölő pszichopataként zaklatta Gregory Peck családját, vagy éppen füvezésért ült a börtönben, netán belevizelt az őt szekáló producer kocsijába.

Ma már nem cseng olyan ismerősen a neve, mint Kirk Douglasnek, Cary Grantnek vagy Gary Coopernek, pedig ő is ugyanolyan legendás hőse volt Hollywood klasszikus korszakának, mint az előbb említett színészek. Kalandorok, szerethető kívülállók, fájdalmas tekintetű antihősök, ördögi gonosztevők - Mitchum változatos szerepekben alakított maradandót. Legfőbb vonzereje abban rejlett, hogy mindent lazán vett. Ez kitűnt a nyilatkozataiból és a filmjeiből is. Próbálták kiszedni belőle a titkot, de ő azzal hárította a kérdést, hogy összesen két különböző módon tud színészkedni: lóval és ló nélkül. Ez a mentalitás a gyakorlatban könnyedséget és természetességet kölcsönzött az általa alakított karaktereknek. Abban rejlett a zsenialitása, hogy sosem erőlködött, csupán iszonyú menő dolgokat művelt a kamera előtt. Bemutatjuk a nyolc legemlékezetesebb Robert Mitchum-filmet.

Kísért a múlt (Out of the Past, 1947)

1947-ben már Hollywood egyik feltörekvő reménységének számított Mitchum. Túl volt egy Oscar-jelöltségen a legjobb mellékszereplő kategóriában (G. I. Joe története), és szerepelt a filmtörténelem első noir-westernjében (Az üldözött). Mégis, életműve egészét vizsgálva, a Kísért a múlt tragikus sorsú magándetektívje volt az első olyan bravúros alakítása, amelynek jellegzetes vonásai még sok későbbi filmjében visszaköszöntek, és amely mindörökre összekötötte a nevét a film-noirral. A Kísért a múlt-ban egyszerre tudott végtelenül cinikus és menthetetlenül romantikus lenni, méghozzá úgy, hogy közben sosem esett színpadias túlzásokba. Mitchum játékát figyelve azt hihetjük, hogy a színészet a világ egyik legegyszerűbb dolga.

Kísért a múlt | Virginia Huston és Robert Mitchum

Manapság ezt a filmet a műfaj egyik klasszikusának tartják, és szerintünk is ott a helye A máltai sólyom, vagy az Alkony sugárút mellett. Szokatlan film-noir, abból a szempontból, hogy jelentős része távol a sötét, eső áztatta nagyvárostól, a kaliforniai hegyek között, illetve a mexikói tengerparton játszódik, Anne (Virginia Huston) karakterében pedig megjelenik az önzetlen szerelem, a kiugrás lehetősége. És mégis megszokott, mert a bonyolódó cselekményt csak kellő odafigyeléssel lehet követni, minden második mondatnál pedig azt kívánjuk, hogy mi is ilyen lazán tudjunk reagálni kiélezett helyzetben. Azt talán mondani sem kell, hogy a szereplők túlnyomó része önző disznó, akik csak azért állnak szóba a másikkal, hogy gúnyolódhassanak rajta egyet, vagy a saját érdekeik szerint manipulálhassák. Nem hiányzik belőle a végzet asszonya (Jane Greer) sem, aki angyali látomásként jelenik meg először egy acapulcói kocsmában, hogy aztán számító pszichopataként rángassa maga után Mitchumot.

Szóval minden benne van, amiért a film-noirokat szeretni szokás, ám ennél azonban több kell a klasszikus státuszhoz. A Kísért a múlt műfaji elemeit egy kivételesen erős szerelmi háromszög és a hozzá tartozó alakítások rántják össze zseniális egésszé, és emiatt a film hatása messze túlmutat a játékidőn. Mitchum a rá eső részt úgy oldotta meg, hogy a saját képére formálta a noir-hőst: érzékenyebbé és hétköznapibbá tette.

Az ital mellett a marihuána volt Mitchum másik szenvedélye, és az illegális szer fogyasztásából nem csinált nagy titkot. A Kísért a múlt vidéki forgatási helyszínére repülővel érkezett. Landolás közben kiderült, hogy elromlott a fék, és egy kerítést átszakítva, egy mély árkon átdöccenve, és egy fabodegát szétzúzva tudtak csak végül megállni. A kisvárosban gyorsan híre ment a balesetnek, de hogy hányan és milyen mértékben sérültek meg, azt nem lehetett még tudni. A filmes stábból néhányan egy vendéglőben ültek, várva az újabb fejleményeket. Az ajtón egyszer csak betoppant Mitchum, és még mielőtt bárki más megszólalhatott volna, azt kérdezte tőlük, hogy van-e valakinél fű.

Robert Mitchum a börtönben

Egy évvel később, a marihuánafogyasztás kis híján véget vetett a karrierjének. Aktuális barátnője és néhány ismerős társaságában gyújtott rá, amikor a rendőrök rájuk törték az ajtót. A zsaruk tetten érték, Mitchum lefagyott, és a kezében tartott füves cigivel sikeresen megégette az ujjait. Másnap az összes újság tele volt a hírrel, a bíróság végül hatvan nap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Ez persze hatalmas lehetőség volt a bulvársajtó számára: már az első nap bejutottak a fegyházba a fotósok, és szorgalmasan szállították a képeket, ahogy Mitchum rabruhában ül a priccsen, vagy éppen tehenet fej közmunka gyanánt. A stúdiófőnöke, az excentrikus és félőrült Howard Hughes (az ő életéről készült az Aviátor című film pár éve) is meglátogatta, és egy barna zacskót nyújtott át neki tele vitaminokkal. Mitchum később, a maga hanyag stílusában úgy jellemezte a börtönt, hogy olyan hely volt, mint Beverly Hills, csak nem volt annyi kiállhatatlan alak.

- - -

A vadász éjszakája (The Night of the Hunter, 1955)

Nincs még egy olyan film, mint A vadász éjszakája. Puskával az ölében hintázó öregasszony a verandán, óriási pókháló és az alvó gyerekek a csónakban, a pajta ajtaján kikémlelő kisfiú és a látóhatáron lovagló gyilkos, a hullával a folyó mélyére süllyedt kocsi - ezek a tökéletesen megkomponált, fekete-fehér, rémálomszerű, expresszionista képek egytől egyig mesekönyvbe kívánkoznak mint illusztrációk. Az elején talán kicsit sokáig húzódik a kisvárosi dráma, de aztán a gyilkossággal végérvényesen átlép a film a szürrealizmusba, és onnantól a fantázia uralkodik: a bibliai gonosz, a báránybőrbe bújt farkas küzd a gyermeki ártatlansággal. Minden végletes ebben a filmben, ahogy az egy jó mesétől el is várható.

A vadász éjszakája | Robert Mitchum

A gyerekek életére törő nőgyűlölő prédikátor Mitchum hosszú karrierjének egyik legkülönlegesebb és legerősebb alakítása volt. Kivételesen felhagyott a rá jellemző visszafogottsággal, és a képi világhoz illeszkedve, széles gesztusokkal, direkt eltúlozva játszotta el a megtébolyodott papot. A filmben előadott monológjai, főleg a jobb és a bal kéz története, egyszerűen felejthetetlenek.

Mitchum nehéz eset volt, és ezt A vadász éjszakája forgatásán is bizonyította. Mattrészegen, munkára teljesen alkalmatlan állapotban jelent meg az egyik napon. A rendező lefújta a forgatást, ezzel azonban csak tovább súlyosbította a helyzetet. A kóválygó színész feldühödött, és követelte, hogy ő márpedig forgatni akar. A rendező Paul Gregoryt, a film producerét hívta segítségül, hátha ő jobb belátásra tudja téríteni a részeg színészt: "Öregem, nem vagy olyan állapotban, hogy a kamera elé állj." Ez is csak olaj volt a tűzre. Mitchum lehúzta a sliccét, odalépett Gregory Cadillacjéhez, és a nyitva hagyott ajtónak támaszkodva levizelte az első ülést.

- - -

Ég tudja, Mr. Allison (Heaven Knows, Mr. Allison , 1957)

Mitchum egy fafejű tengerészgyalogost alakít ebben a filmben, aki mentőcsónakjával egy csendes-óceáni szigeten ér partot. A legnagyobb meglepetésére egy apácán (Deborah Kerr) kívül senki mást nem talál a parányi földdarabon. Elsőre nem tűnik különleges filmnek az Ég tudja, Mr. Allison, és valóban élvezeti értéke az egyszerűségében, a kiszámítható, ugyanakkor ízlésesen és humorosan tálalt történetben, és legfőképp a két főszereplő szívderítő játékában rejlik. Némi fordulatot a japánok hoznak, akik előtűnnek a semmiből, és megszállják a trópusi szigetet. De ez sem pörgeti fel túlzottan a film lanyha tempóját, a fókusz továbbra is azon van, ahogy a katona és az apáca két, nagyon különböző világa fokozatosan összecsiszolódik, és eközben egyre fontosabbak lesznek egymásnak. Az olyan apró gesztusok számítanak, mint amikor a katona fésűt készít az apácának, és az olyan apró felfedezések, mint hogy az apácák nem használnak fésűt, mivel rövid a hajuk.

Ég tudja, Mr. Allison | Deborah Kerr és Robert Mitchum

Mitchum és Kerr annyira megkedvelték egymást a forgatáson, hogy még további két filmben szerepeltek együtt. Az amerikai színész, látva hogy angol kollégájának nehezére esik az éles tengerparti sziklákon állni, lehajolt, levette a cipőjét, és megmasszírozta a lábát. A színésznő annyira meghatódott ezen, hogy sírva fakadt. Deborah Kerr volt Mitchum plátói szerelme, akiről a későbbiekben is mindig rajongva nyilatkozott. Minden bizonnyal túlozva, az egyetlen olyan színésznőnek nevezte, akivel főszerepen osztozott, viszont nem feküdt le vele.

Egy katona és egy apáca egy lakatlan szigeten, akkoriban ez eléggé sikamlós témának számított, ezért a stúdió felkérésére a katolikus egyház egyik ellenőre meglátogatta a forgatást. Elindult a felvétel, mindenki tette a dolgát, Mitchum és Kerr mondták fel a szöveget, a férfi keze azonban egyre közelebb csúszott az apáca melléhez, aki pedig megmarkolta a katona hátsóját, majd vad smárolásba kezdtek. Az ellenőr elképedt, és felháborodva kérdezte a rendezőt, John Hustont, hogy mi folyik itt. "Ne beszéljen, atyám! Látja, most elrontott egy tökéletes snittet" - felelte Huston.

Marilyn Monroe és Robert Mitchum

A Nem úgy, mint egy idegen forgatásán egy kivételesen erős alkoholfogyasztó társaság jött össze. Frank Sinatra, Lee Marvin, és persze Robert Mitchum. Az egyik kocsmázós este összefutottak Joe DiMaggióval, a híres baseballjátékossal. A sportoló teljesen maga alatt volt, mivel a felesége, Marilyn Monroe faképnél hagyta, és már több napja azt sem lehetett tudni, hogy hol van. Sinatra félrehívta színésztársait, hogy segíteni kellene Dimaggiónak, ő tudja, hol bujkál Monroe. Mitchum odahívta egyik tagbaszakadt haverját, aki biztos be tudja törni az ajtót, ha Monroe esetleg nem nyitná ki. Odamentek a lakáshoz, ahogy tervezték, betörték az ajtót és behatoltak. Bent a lakásban egy teljesen ismeretlen nőt találtak, aki a legkevésbé sem hasonlított Marylin Monroe-ra. Amilyen gyorsan csak tudtak, eliszkoltak a helyszínről.

- - -

A rettegés foka (Cape Fear, 1962)

Két különböző irányból is meg lehet közelíteni A rettegés foká-t. Ha csupán a mostani műfaji társaihoz hasonlítjuk, akkor egy hatásos zaklatós thrillert kapunk, amelyben hiába kevesebb a nyíltszíni erőszak, feszültségkeltésben nem marad el tőlük. Legfőképp azért, mert amit Robert Mitchum művel a vásznon, az még mai szemmel is meghökkentő. Ahogy felajzva-gyűlölködve nézi a nőt az ágyban, és némán, ökölbe szorult kézzel közelít felé, attól most is megremeg az ember gyomra. Ha elhelyezzük a filmet születése korában, akkor még izgalmasabb a kép, mivel a Psycho után ez volt a következő állomása a hollywoodi stúdiófilmnek az őrült gonosztevők érzékletes ábrázolásában. Nincs konkrétan kimondva ugyan, de a legtöbb néző számára világos lehetett, hogy Mitchum az anyát és az általános iskolába járó lányát egyaránt meg akarja erőszakolni. Ez korábban elképzelhetetlen volt.

A rettegés foka | Robert Mitchum és Gregory Peck

Mitchum A vadász éjszakájá-ban már egyszer szabadjára engedte a benne rejlő vadállatot, és ezáltal egy felejthetetlen mesebeli gonosszal gazdagította a filmtörténetet. Max Cady azért más, és bizonyos értelemben félelmetesebb karakter a prédikátornál, mert ebben az esetben visszafogta magát Mitchum, és az ártó szándékú őrület valószerűbb arcát mutatta meg. Cady könyörtelen türelemjátékot folytat: vigyáz arra, hogy ne tegyen semmi büntethető dolgot, de közben fenyegető jelenlétével kikészíti idegileg az ügyvédet játszó Gregory Pecket és a családját. És csak akkor lendül akcióba, amikor úgy érzi, nincs esély a lebukásra.

A film legfeszültebb jelenetének leforgatása előtt Mitchum mindent megtett, hogy felheccelje magát: dühödt ábrázattal, meztelen, izzadt felsőtesttel járkált fel és alá. Amikor elindult a felvétel, kirobbant belőle az állat. Letámadta az ügyvéd feleségét alakító Polly Bergent, felkapott egy tojást, és szétkente a nő mellkasán. A pillanat hevében beleütött egy üvegajtóba, a keze elkezdett vérezni, de nem állt le, tovább szorongatta Pollyt, így őt is összevérezte. Kétszer is kiáltotta a rendező, hogy "Ennyi!", de Mitchum benne maradt a szerepben és folytatta. A jelenlévő stábtagoknak kellett szétszednie őket. 1991-ben Martin Scorsese elkészítette A rettegés foka remake-jét, amelyben a zaklató szerepét Robert De Niro játszotta el. Robert Mitchum is feltűnt a filmben, egy rendőrtisztet alakított.

- - -

El Dorado (1966)

John Wayne és Robert Mitchum lötyög egy vadnyugati városban, és hosszú esti sétákkal szórakoztatják magukat. Az El Dorado kapcsán minden jel arra mutat, hogy ez egy felejthető film, és mégis, valami titokzatos oknál fogva roppantmód szórakoztató élményt nyújt. Az se baj, hogy nincs története, és ami van, az pedig arcátlan újrahasznosítása a rendező (Howard Hawks) korábbi westernjének, a Rio Bravó-nak. A legfőbb különbség a két film között, hogy Dean Martin helyett most Robert Mitchum játssza a részegeskedő seriffet. Történet helyett rokonszenves karaktereket, jó dumákat és alkalmanként egy-egy lövöldözést kapunk, és ez elégnek bizonyul, mert a filmből áradó nemtörődömség és lazaság nagyon könnyen magával tudja ragadni az embert.

El Dorado | John Wayne és Robert Mitchum

Az El Dorado forgatásáról szóló kedélyes anekdoták azt támasztják alá, hogy a remek hangulat a kamerák és a fények lekapcsolása után is megmaradt. Mitchum összeszólalkozott egy csapat Lufthansa-pilótával a kocsmában. Kicsivel később, az egyik pilótát magával cipelve megjelent a szálláson. Úgy ült le kártyázni, hogy a férfi nyakát továbbra is a karja szorításában tartotta. Tőle kérdezte, hogy húzzon-e még lapot. Ez a jelenet simán elfért volna a filmbe is, és az is, amely ez után következett.

Az aznap éjszakai nyüzsgésnek Howard Hawks vetett véget. Kiállt az utca közepére kezeslábas pizsamájában, többször a levegőbe lőtt a pisztolyával, majd elkiáltotta magát: "Akit öt perc múlva meglátok a szobáján kívül lófrálni, azt istenemre mondom, felültettem holnap az első gépre, és hazaküldöm!"

Csodálatos vidék | Robert Mitchum

Volt azért olyan helyzet, ami még Robert Mitchumnak is sok volt. A Csodálatos vidék-et, Mexikóban, egy Durango nevű városban forgatták, amely még az ötvenes évek végén is leginkább egy vadnyugati településre hasonlított, sok ember még mindig lovon közlekedett. Mitchum és színésztársa, Chuck Robertson, a helyi kocsmában múlatta az időt, amikor két helyi elkezdett veszekedni mellettük. Amennyit megértettek a vitájukból, egyikük teherbe ejtette a másik húgát, viszont nem akarja feleségül venni. Egyszer csak a magasabbik fickó előrántotta a pisztolyát, és fejbe lőtte az alacsonyabbikat, majd kirohant a kocsmából. Az alacsonyabbik nem terült el a földön, hanem vérző fejjel a társa után indult. Kicsivel később visszatámolygott a söntésbe. Egy lyuk tátongott a homlokán, amiből vér folyt le az arcára. Mitchum szemébe nézett, majd közvetlenül a lába előtt összerogyott. Mitchum kitapintotta a mexikói pulzusát, de az már nem élt. Sokkos állapotban bámulta a holttestet, még megvárták a rendőröket, aztán visszamentek a szállodába. Esténként többet már nem mozdultak ki a városba.

- - -

Ryan lánya (Ryan's Daughter, 1970)

David Lean olyan nagyszabású történelmi eposzok rendezője, mint a Híd a Kwai folyón, vagy az Arábiai Lawrence, vissza akart térni korai műveinek intimebb világához, ezért a Doktor Zsivágó után következő filmjét egy falusi lány útkereséséről forgatta. A kissé szerencsétlen falusi tanító mellékszerepére Robert Mitchumot nyerték meg. Meglepő választás volt, de Lean azért ragaszkodott hozzá, mert szerinte ezt a szürke és átlagos embert egy olyan színésznek kell eljátszania, aki egyébként ezzel ellentétes személyiségű karaktereket szokott alakítani, különben a nézők hamar elveszítik az érdeklődésüket. A számítása bejött, és Mitchum ebben a számára szokatlan szerepben is maradandót alkotott.

Ryan lánya | Vera Miles és Robert Mitchum

A történet főszereplője, Rose (Vera Miles) egy világtól elzárt, nyugat-írországi faluban él, távol az első világháború lövészárkaitól. A Ryan leányá-ban csak emberi pillanatok vannak, a történelmiek hiányoznak, az angol katonák és az IRA tagjai is egytől egyig eltörpülnek, a tisztes tanítófeleség szereppel elégedetlen és az élettől többet akaró ír lány mellett. Rose menthetetlen álmodozó, nem a férjébe, vagyis a tanítóba (Robert Mitchum) szerelmes, hanem az iskolában hallott romantikus versekbe. Így mikor feltűnik a faluban egy jóvágású angol katonatiszt (Christopher Jones), a lány azonnal a karjaiba hullik. Viszonyuk két okból is áthágja a közösség szabályait: Rose férjnél van, valamint a katonatiszt angol.

Hiába nyert két Oscar-díjat a film, a kritikusok ízekre szedték, a nézők pedig elkerülték. Talán azért, mert ugyan a témája illeszkedett a szexuális forradalmon épphogy átesett nyugati világ ízléséhez, megvalósítása azonban túlontúl is régimódira sikeredett. Mai szemmel nézve ez azonban már nem vesz el a film élvezetéből. Sőt. Ritkán folyik egy falusi lány útkeresése olyan emelkedett hangnemben, olyan gyönyörű külső helyszíneken, mint a Ryan lányá-ban. Annak ellenére ölt eposzi méreteket a történet, hogy Rose sosem távolodik egy napi járóföldnél messzebbre a falujától.

- - -

Eddie Coyle barátai (The Friends of Eddie Coyle, 1973)

A hetvenes években Mitchum többször is visszatért ahhoz a zsánerhez, amelyik híressé tette. A színész alig, a film-noir viszont annál inkább megváltozott. A csillogás, a frappáns szócsaták kivesztek belőle, és ami maradt, az csupán egy lehangoló bűnözői miliő, ami már a legkevésbé sem romantikus. Boston is úgy néz ki ebben a filmben, mintha már évek óta ősz lenne a városban. Eddie Coyle egy középkorú, kispályás bűnöző, aki próbál a felszínen maradni, ezért összejátszik a rendőrökkel. Mitchum tökéletesen elkapta a szerep lényegét, egy sokat átélt, ámde jövő nélküli fickót játszik a lehető leghétköznapibb módon. A színész alapos kutatómunkát végzett, és olyan alvilági alakokkal is összehaverkodott Bostonban, akikről a film egyébként szól. Állítólag összeismerkedett a hírhedt bostoni gengszterrel, Whitey Bulgerrel is, akiről később Jack Nicholson karakterét mintázták A téglá-ban. Eddie Coyle a hollywoodi megalomán gengszterek antitézise.

Eddie Coyle barátai | Helena Carroll és Robert Mitchum

A rendező (Peter Yates) leghíresebb filmje a Bullitt Steve McQueennel, a legjobb viszont ez a szikár gengsztertörténet. George V. Higgins azonos című regényéből készült, akinek egy másik műve, a Cogan's Trade szolgáltatta az irodalmi alapot Brad Pitt legújabb filmjéhez, a Killing Them Softly-hoz. Yates szerencsére megmaradt az eredeti környezetnél, a Killing Them Softly-t azonban valami titokzatos oknál fogva áttették New Orleansba. Kár, mert az Eddie Coyle barátai nagyon sokat köszönhet Bostonnak, ennek a városnak az utcái valamiért tökéletesek a bűnfilmek forgatásához. Ben Affleck is hálát adhat az égnek, hogy pont oda született, majd később hű maradt a szülővárosához, és a Hideg nyomon-t, valamint a Tolvajok városá-t is ott forgatta.

Az Eddie Coyle barátai forgatása alatt Mitchum nem teketóriázott, hamar beszerzett két alkalmi barátnőt, egy stewardesst, illetve egy fényképészt, akikkel aztán együtt élt. Egyik haverja - elmondása szerint - épp akkor nyitott rá, amikor szexelt az öreg, és azt kellett végignéznie, ahogy a barátnő kutyája hirtelen feltűnik a semmiből, és bekapja Mitchum herezacskóját. Miután óvatosan leválasztotta Mitchumról az ebet, akkorát taszajtott rajta, hogy az átrepült a szoba másik végébe.

Mitchum szabados életvitele a hatvanas évek második felében, a hippikorszak tündöklésekor nagyon sok ember számára iszonyú menő dolognak számított. Mitchum ekkortájt inkább a fiatalabb kollégáival bulizott, akik a legkevésbé sem akadtak fenn viselt dolgain. Az Anzio forgatásán is a huszonéves Reni Santonival lógott, aki sosem hitte volna, hogy Robert Mitchummal fog füvezni egy olasz hotelszobában. Főleg azok után nem, hogy az anyja pont Mitchumot emlegette gyerekkorában, hogy látod, ezért nem szabad drogokhoz nyúlni. A marihuánát az amerikai színész szolgáltatta, de Santoni is bele akart tenni valamit a közösbe, ezért áthozta a szobájából a Beatles Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című albumát. Ami eléggé exkluzív szerzemény volt, mivel az Egyesült Államokban akkor még meg sem jelent. Ott ültek betépve, és a szerep miatt katonai ruhát viselve, és Santoni arra gondolt, hogy az öreg úgy sem érti ezt a típusú zenét, ezért elkezdte magyarázni, hogy miről is szól. Mitchum azonban egy udvarias kézmozdulattal leintette: "Átjön a cucc."

- - -

Jakuzák (The Yakuza, 1974)

Ha film, és amerikai zsaru megy Japánba, akkor a legtöbb embernek a Fekete eső jut eszébe. Nincs baj Ridley Scott rendezésével, szépen fényképezett és izgalmas akciófilm, van azonban egy kevésbé ismert alkotás, amely felülmúlja a Fekete eső-t. Harry Kilmer (Robert Mitchum) több évtized után visszatér Japánba, hogy segítsen hajdani katonatársa elrabolt lányát kiszabadítani. Közben találkozik múltja legfontosabb szereplőivel, a nővel, akit még mindig szeret, és a nő testvérével, a kiugrott jakuzával (Ken Takakura), aki mindig is tartotta a távolságot az amerikaival szemben. Ebben a lassú folyású neo-noirban mindenki túl van élete legszebb évein, és mindenki inkább magába temeti az érzelmeit. Mitchum meggyötört, ráncos képe, mélyen ülő, bánatos kutyaszemei tökéletesen illenek a Jakuzák elégikus hangvételéhez.

Jakuzák | Robert Mitchum és Ken Takakura

Kelet és Nyugat találkozását ritkán sikerül olyan mélyrehatóan, és egyúttal kiegyensúlyozottan bemutatni, mint ebben a filmben. Mitchum mellett egyértelműen Takakura a másik főszereplő, akinek méltóságteljes, ugyanakkor végig robbanásközeli játékán keresztül megelevenedik egy olyan ősi Japán, ahol a becsület mindennél fontosabb volt. A végső leszámolás jelenet felejthetetlen, ahogy mindketten a választott fegyverükkel, Mitchum egy pisztollyal és egy kétcsövű puskával, Takakura pedig egy szamurájkarddal a kezében tör rá az ellenséges jakuzaklán főhadiszállására. Egyszerre férfias és iszonyú megható film.

Mitchum a Japánban zajló forgatás alatt is a szokásos formáját hozta. A tokiói repülőtéren gyülekező újságírók előtt szóba hozta Pearl Harbort, és irtózatos botrányt csapott, csupán azért, mert a film egyik sajtósa becsempészett egy újságírót az egyik esti partira, aki aztán kérdéseket próbált feltenni neki. Mitchum tajtékzott, és Greta Garbót emlegette, hogy hozzá hasonlóan ő is összepakol és eltűnik, mert máshogy nincs nyugvása. Egy másik este a hotelszobájában jött rá a dühroham, és az ablakon dobálta ki a bútorokat. Találkozott pár igazi jakuzával is, egyikük megmutatta az automata fegyverét, amelynek birtoklásáért tíz év járt Japánban, egy másik pedig felajánlotta szolgálatait Mitchumnak: "Ha bárki az útjába áll, amíg itt van Japánban, szóljon nyugodtan, mi majd elintézzük."

- - - - - - - - - -

A cikkben elmesélt történetek Lee Server Robert Mitchum: "Baby I Don't Care" című könyvéből származnak.