Ember embernek tigrise

Ha csak egy filmet néz meg a moziban az egész család az ünnepek alatt, akkor a Pi élete legyen az. Csodálatos látvány, izgalmas és felemelő történet, és még a 3D sem tűnt soha ennyire jó ötletnek.

Csalafinta dolog a 3D: fárasztja a szemet, sokszor vásári mulatsággá zülleszti a filmnézést, mégis: az Avatar sikere óta Hollywood nem tud betelni vele, így sok filmrajongónak legalább annyira kötelező kelléke a szemüveg, mint a pattogatott kukorica. Más kérdés, hogy az Avatar után kevés filmnél tűnt valóban indokoltnak az új technológia, és egyes utólagos eljárással konvertált filmeknél kifejezetten ocsmány lett a végeredmény. Így csak azok élvezték a látványt, akik megelégszenek annyival, hogy ötpercenként feléjük nyúl egy kard, vagy arra röppen egy madár. Az igazán izgalmas dolgok akkor születtek, amikor James Cameronhoz mérhető, vagy nála még nagyobb rendezők kirándultak a 3D világába: Martin Scorsese (A leleményes Hugo), Wim Wenders (Pina), illetve most Ang Lee (Pi élete).

Pi élete | Suraj Sharma

A tajvani születésű Lee briliáns és hihetetlenül sokoldalú rendező, aki ugyanolyan magabiztossággal nyúl egy Jane Austen adaptációhoz (Értelem és érzelem) vagy egy meleg cowboyokról szóló westernhez (Brokeback Mountain - Túl a barátságon), mint egy erotikus kínai kémfilmhez (Ellenséges vágyak) vagy a külvárosi amerikai rémálom témájához (Jégvihar). Látványos multiplexfilmek terén is van tapasztalata; a Tigris és sárkány című, akcióval teli vuhszia-filmje minden idők egyik legsikeresebb kínai mozija lett, és bár a 2003-as Hulk anyagi bukásnak lett elkönyvelve, megvannak a fanatikus védelmezői. Yann Martel regényének megfilmesítéséhez pont azért tűnt ideális jelöltnek, mert csodás vizuális érzékkel rendelkezik, de soha nem áldozná fel a drámát a látvány oltárán.

Ehhez képest a Pi életé-vel kapcsolatban mindenekfelett a látványt kell kiemelni. Felrakjuk azt a fránya szemüveget, és két órán keresztül csak ámulunk-bámulunk, hogy mi mindent tud már a mai technika. Ez azért is nagy szó, mert a film alapjául szolgáló regényt rengetegen imádják, és szinte elképzelhetetlennek tartották a megfilmesítését (nemcsak amiatt, hogy korábban megoldhatatlannak tűnt egy embert és egy tigrist egy csónakban filmezni heteken keresztül). Lee remek arányérzékkel nyúlt a könyvhöz, a hajótörést szenvedő fiú előélete és felnőttkori visszaemlékezése csak a rövid prológusban és epilógusban kerül elő, és szerencsére csak itt alkalmazzák az adaptációk leglustább megoldását, a narrációt. Ez a döntés azért is áldásos, mert a hajótörést követő elképesztő harc a túlélésért önmagában elég erős ahhoz, hogy lekösse a nézők figyelmét, és így sokkal jobban érvényesül a parádés látvány.

Pi élete | Suraj Sharma

Pi gyermekkora és a vallások iránti lelkesedése több mint százoldalnyi elmélkedés a regényben, de a filmben viszonylag gyorsan lerendezik, ami nem is baj, mert ez a forgatókönyv leggyengébb és legszájbarágósabb része. A későbbi vizuális orgiából már akkor kapunk némi ízelítőt, amikor Pi, azaz Piscine nevének eredetét mutatják be: az álomszerű párizsi uszoda képei láttán egyértelművé válik, hogy Ang Lee nagyon kitanulta a 3D-t és a vízben/víz alatt filmezést. Szóval, alig várjuk azt a bizonyos hajótörést.

A Pi családját, valamint állatkertjük teljes állományát Indiából Kanadába szállító hajó elsüllyed, és Pi remek kis kompániában találja magát egy mentőcsónakon; útitársai egy zebra, egy orangután, egy hiéna és egy bengáli tigris. Az eddig a pontig maximum kedves kis matinénak beillő történet ekkor kapcsol csúcssebességre, és Pi 227 napig (játékidőben egy nagyon pörgős órán keresztül) húzódó odüsszeája az, ami miatt mindenképp látni kell a filmet. Aki azt hiszi, hogy egy ember túlélésért folytatott küzdelme nem tud elegendő cselekménnyel megtölteni egy filmet, az egyrészt valószínűleg nem látta a Számkivetett-et és a 127 órá-t, másrészt nagyon meg fog lepődni a Pi életé-n. Vihar, repülőhalak, közeledő bálna, kikötés egy húsevő szigeten - csupa lebilincselő jelenet, és akkor még nem is említettem a tigrist. A Richard Parker névre hallgató ragadozó a mai számítógépes technika csúcsteljesítménye, eszméletlenül élethű, az ember legszívesebben beletúrna a szőrébe, ha nem félne attól, hogy odakap az éles fogaival. Richard Parkernek személyisége van, már-már egyenrangú főszereplő Pi mellett. Csupán egy-két olyan jelenet van, ahol természetellenesnek hat az animált állat (például a vízből kiemelkedve, illetve a szurikáták tengerében csörtetve), de sosem érezhető az a rajzfilmes hatás, amitől az első előzetes láttán tartottunk.

Pi élete | Suraj Sharma

Aki olvasta a regényt, talán kevésbé éli át a történet katarzisát, de őket bőven kárpótolja majd, hogy a könyv sorai ilyen csodás képeken elevenednek meg. Akiket pedig taszított Yann Martel enyhén coelhós elbeszélési stílusa, aggodalomra semmi okuk: Ang Lee valódi moziélményt kínál, nem képekkel illusztrált felolvasó estet. A minél szélesebb közönség megszólítására irányuló törekvés evidens, a brutálisabb fordulatokból csak épp annyi látható, hogy 8-10 éves gyerekek is nyugodtan végignézhetik. Éppen ezért az időzítés ideális; ha az ünnepek alatt bárki közös családi mozizásra adja a fejét, a Pi életé-nél jobbat nehezen találhatna.