Párizsban hajnalig tart az eksztázis

A Mikulás elhozta az év egyik legjobb akciófilmjét a magyar mozikba. A Fehér éjszaka végig úgy pörög, mintha ez lenne az utolsó buli az életben.

Vincent (Tomer Sisley) egy korrupt zsaru, aki mellékes keresetként drogszállítmányokat tulajdonít el a társával. A bajok akkor kezdődnek, amikor az egyik utcai rablás alkalmával felismerik. Nemsokára a tizenkét kiló kokainjától megfosztott főgengszter keresi telefonon, hogy amennyiben még akarja az életben látni a fiát, akkor azonnal hozza el neki a táskát. Az átadás helyszínének az általa üzemeltetett mulatóhelyet jelöli meg.

Fehér éjszaka | Tomer Sisley és Pom Klementieff

Belép egy fickó a diszkóba, végignéz a tajtékos tömegen, villogó fények, pumpáló zene, aztán amikor kiszúrja, akit keres, mindenki mást arrébb taszajtva elindul felé. Volt idő, amikor egy akciófilmből sem hiányozhatott ez a jelenet. A Fehér éjszaka (Nuit blanche) tulajdonképpen ennek az apró, de annál jellegzetesebb pillanatnak a variálása másfél órán keresztül. Ez persze nem hangzik valami ígéretesen, hiszen milyen monoton film lehet az már, amely másról se szól, mint hogy néhány sötét alak, bűnözők és rendőrök vegyesen, kergetik egymást egy mulatóhelyen. A franciák azonban megint megoldották, és ezt az általában negyedórányi izgalomra elegendő történetet úgy nagyították fel, hogy az nem vált unalmassá, önismétlővé. Hiába korlátozódik a film tere néhány folyosóra és szobára a játékidő jelentős részében, mindig pont időben jön egy új szereplő, egy új konfliktus, vagy egy új csapdahelyzet, és ez fenntartja a figyelmet.

A Fehér éjszaka nem tököl az expozícióval, ismerkedés nélkül csöppenünk bele a kezdő utcai leszámolásba, ami egyébként már rögtön van olyan lendületes és rideg, hogy simán belefért volna a Ronin-ba is. Az igazi művészet azonban az, ahogy ezt az elején felvett őrült tempót a későbbiekben is tartani tudja, és csak apró szusszanásokat engedélyez a szereplőknek, és nekünk nézőknek is. Ráadásul a feszültség fenntartása iránti igyekezet nem eredményez túlzásokat, hihetetlen fordulatokat, nincs semmi, ami kizökkenthetne. Egy apa küzd a fiáért, és az idő előrehaladtával egyre cafatabbul néz ki, de soha nem adja fel. Ennél nincs is sokkal többről szó. Még egy nagyszemű, belevaló rendőrnőért (Lizzie Brocheré) lehet szurkolni, hogy élje túl az éjszakát. Ez nem a Crank Jason Stathammel, annál sokkal elegánsabb és realisztikusabb, itt nem kell árammal újra és újra megcsapatnia magát a főhősnek, az élmény intenzitásában viszont nagyon is hasonló a két film.

A mostani trendekbe illeszkedve, a Fehér éjszaka is a Bourne-iskolát követi: hiperaktív vágással és az összes létező kameraszög felhasználásával hozza testközelbe az akciót. A sok utánzattól eltérően itt nem csupán divatból vették át a stílust, a kaotikus rendezés kiválóan visszaadja Vincent kétségbeesését, kimerültségét. És még csak el sem veszünk a töredezett térben, hiszen minimális számú helyszínen játszódik a film. A tánctér mellett talán a konyha a legemlékezetesebb, mivel egy kellemetlen vallatás mellett a film leglátványosabb verekedésére is ott kerül sor. A legjobb bourne-i hagyományokat követve, minden kezük ügyébe kerülő dolgot felhasználnak (partvisnyelet, mosogatógépek fiókjait stb.).

Tomer Sisley is megérdemli a dicséretet, az ő játéka is kellett ahhoz, hogy hihető maradjon ez az egy éjszakán át tartő vesszőfutás. Amikor kell, akkor a végletekig eltökélt, de emellett sokszor látszódik a teljes tanácstalanság is az arcán. Vakmerő és elszánt, mégis minden helyzetben sebezhető, azt hiszem, ennél már soha nem fognak szimpatikusabb akcióhős-típust kitalálni. Sisleynek poénkodni sem kell - nem is illene bele a filmbe a humor - , az akarása, illetve a jól felvezetett apa-fiú szál bőven elég ahhoz, hogy rokonszenvessé váljon.

Volt már ebben az évben egy imádnivaló stílusú akciófilm, A bűn hálójában, és hiába teljesen más a Fehér éjszaka kinézete és szerkezete, a végén mindkettő ugyanúgy felpezsdíti és elégedetté teszi az embert. A snowboardos is valami nagyon hasonlót érez, amikor egy csúszás után visszatekint alulról a hegyoldalra. Sajnos ezt a hatást lehangolóan kevés akciófilm tudja manapság előidézni a nézőben, szóval akinek kicsit is zsánere az ilyen típusú szórakozás, az nehogy veszni hagyja a kínálkozó alkalmat. Irtó nagy vagányság a Fehér éjszaka.