Oszama bin Laden véres orra

Lehet, hogy a valóságban vödör helyett csak vizesflakonnal kínoztak az amerikaiak, de az öt Oscar-díjra jelölt Zero Dark Thirty ettől még hibátlan film. Kathryn Bigelow robbanásaiban most nem lehet gyönyörködni, de épp a visszafogottság teszi bivalyerőssé új moziját, amely szembesítette az amerikaiakat a terror elleni harc sötét oldalával. Tudósítónk a magyar bemutató előtt másfél hónappal, New Yorkban nézte meg.

Egy biztonsági őrnek kinéző férfi állított meg, amikor hétfőn délelőtt 10 óra után néhány perccel beléptem a Times Square-hez közeli mozi épületébe. Megkérdezte tőlem, hogy mit akarok, mire mondtam neki, csak a 11 órás előadásra szóló jegyemet szeretném felvenni az aulában található automatákból, de ő közölte, hogy még zárva vannak, és csak 10.30-kor fognak kinyitni. Mivel a jegyfelvételhez szükségem lett volna az előző esti internetes vásárláshoz használt bankkártyámra, a rövid párbeszéd közben reflexszerűen nyúltam a kabátom belső zsebében megbújó pénztárcámért, de aztán pillanatnyi hezitálás után leengedtem a kezemet.

A bejáratnál fogadó férfi eleve bizonytalanul méregetett, és a szemem sarkából azt is láttam, van egy rendőr is az aulában, úgyhogy jobbnak láttam, ha inkább tartózkodom az esetleg gyanúsnak tűnő mozdulatoktól. Tudom, hogy ez nevetséges óvatoskodásnak tűnhet, és azt is tudom, hogy nem sok más országban fordulnának meg a fejemben hasonló gondolatok. Az egyik dolog azonban, amit megtanultam az Egyesült Államokban, az, hogy legyenek bármennyire is lazák az amerikaiak, a biztonsági kérdéseket véresen komolyan veszik.

Ennek rengeteg oka van, és ezek közül az egyik legfontosabb az, amelyik a hétfőn délelőtt vetített filmnek, a Zero Dark Thirty-nek is a témája. Bár már jóval az elkészülte előtt úgy emlegették, hogy ez a film Oszama bin Laden megöléséről szól, és erre játszik rá a plakátokon szereplő szlogen ("A történelem legnagyobb embervadászata"), valamint maga a cím is (a Zero Dark Thirty egy katonai kifejezés, és éjjel fél egyet jelent, amikor az al-Kaida-vezért likvidáló akció megindult 2011 májusában), valójában sokkal többről van szó. Ez a film a 2001. szeptember 11-ei támadások után az amerikai kormány által meghirdetett "terror elleni háborúról" szól, az ezt kísérő görcsösségről és bizonytalankodásról, a benne részt vevők frusztrációval vegyes elszántságáról, és nem mellesleg a háttérben zajló politikai változásokról.

Zero Dark Thirty

Maga Oszama bin Laden fel sem tűnik a filmben, és bár a megöléséhez vezető akciót nagyon részletesen mutatják be, az arcát csak elmosódott képeken lehet látni. Amikor később azonosítja őt a CIA szakértője, akkor is csak vízszintes beállításban jelenik meg a zsákba csomagolt test, így az egykor rettegett terrorvezérből nem látszik semmi más, csak a véres orra.

Ebben a visszafogottságban rejlik a film ereje. Az első néhány másodperc 2001. szeptember 11-ét idézi, de úgy, hogy a vászon sötét marad, nem a rengetegszer látott sokkoló felvételeket villantják fel újra, hanem kétségbeesett segélykérő telefonhívásokat játszanak be. A filmre végig jellemző ez a "kevesebb több" hozzáállás. Kathryn Bigelow rendező az előző filmjében, a háborús tűzszerészekről szóló A bombák földjén-ben megmutatta, hogy lenyűgöző vizuális élménnyé tud varázsolni minden robbanást, itt azonban nagyon óvatosan adagolja a látványt. Vannak ebben a filmben is hatalmas robbanások, de ezekben semmi szépség nincs, egyszerűen csak megtörténnek.

Zero Dark Thirty

Bár kevés az akció, és leginkább párbeszédek viszik előre a történetet, ezek értékét is a bennük rejlő feszültség adja, és nem a hollywoodi filmekre általában jellemző frappáns - vagy annak szánt - beszólások. Belőlük egyébként is alig akad néhány a filmben, és azok sem öncélú poénok, hanem segítenek a karakterek megértésében. Ilyen például, amikor a Bin Laden feltételezett rejtekhelyéről szóló CIA-értekezleten egy fiatal, alacsony beosztású nő azzal mutatkozik be az ügynökség nagyhatalmú igazgatójának, hogy közli: "Én vagyok az az anyabaszó, aki megtalálta ezt a helyet."

A film ennek a Maya nevű elemzőnek (Jessica Chastain) a szemszögéből mutatja be Oszama bin Laden levadászásának történetét. A közel tíz éven át zajló hajszában az áttörést az jelentette, amikor megtalálták, majd megfigyelés alá vették a telefonos és internetes kommunikációtól tartózkodó al-Kaida-vezér futárát. Ez vezette el őket a pakisztáni rejtekhelyhez, és a filmben Maya az, aki rátalál a nyomra, és az ő kitartásának, nyers modorának (lásd a bemutatkozás a CIA-főnöknek), megrögzöttségének (egy jelenetben konkrétan megzsarolja a közvetlen főnökét) köszönhető az, hogy a Bin Laden utáni kutatásba az évek során belefásuló hírszerzési gépezet nem tér le róla.

Zero Dark Thirty | Jessica Chastain

A film elején feltűnik a felirat, hogy "a következő film valós eseményekről szóló, első kézből származó beszámolókon alapul", és lehet tudni, hogy Maya karakterét egy valós személyről mintázták a készítők. A Washington Post egy decemberi cikkéből kiderült az is, hogy ennek a személynek tényleg komoly szerepe volt Bin Laden levadászásában, és az is egybevág, hogy valóban nehéz természete van, például gyakran voltak konfliktusai kollégákkal.

De vannak a filmnek olyan részletei is, amelyekről heves viták robbantak ki. Ezek közül a legkényesebb a kínzások bemutatása. Már az első jelenetben egy CIA-ügynök vallatás közben megkínoz egy, az al-Kaidához kötődő rabot. Ez konkrétan a waterboarding technikát jelenti, amelynek lényege, hogy fulladást szimulálnak az arcra tekert ruhadarabbal és az arra öntött vízzel, de a filmbeli rab a fején látható sérülésekből ítélve másfajta bántalmazásnak is ki lehetett téve. Később egy másik jelenetben a CIA-ügynök ugyanerre a rabra egy nyakörvet tesz, és úgy vezeti a földön, mint egy kutyát.

Zero Dark Thirty

Elfogadott tény, hogy a terror elleni háború során az amerikaiak durva bánásmódot alkalmaztak a foglyaik vallatása közben. Bár továbbra sincs vége annak a meglehetősen értelmetlen jogászkodásnak, hogy ezt vajon kínzásnak vagy a szebben hangzó "fokozott vallatásnak" kell-e hívni, a film felmelegített egy másik, érdemibb vitát is. A Zero Dark Thirty ugyanis azt sugallja, hogy a Bin Laden futárához elvezető információhoz részben a brutális módszerekkel zajló vallatásokon jutott hozzá a CIA.

Egy egykori CIA-tisztviselő és több magas rangú politikus is azt állítja, hogy ez nem igaz, szerintük ugyanis semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a bárhogyan is hívott kemény vallatások hasznos nyomokhoz vezettek volna. Jose A. Rodriguez, a CIA antiterrorista központjának korábbi vezetője a Washington Post vasárnapi számában megjelent cikkében azt írja, az első érdemi információt Bin Laden futáráról egy olyan rabtól hallották, aki ugyan átesett némi "fokozott vallatási technikákon", de a waterboarding ennek nem volt része. Az amerikai törvényhozás részét képező szenátus több tagja szintén azt hangsúlyozta, téves (és szerintük nagyon káros) annak sugalmazása, hogy a brutális kihallgatások segítették volna az al-Kaida elleni harcot.

Zero Dark Thirty | Chris Pratt és Joel Edgerton

"[A kínzás] káros, hihetetlenül káros az Egyesült Államok számára. Szerintem elfogadhatatlan valahogy elhitetni az emberekkel, hogy szerepet játszott Oszama bin Laden kiiktatásában" - fogalmazott még decemberben az egyik legbefolyásosabb szenátor, John McCain, a republikánusok 2008-as elnökjelöltje. McCainnel együtt demokrata szenátorok is bírálták a filmet, és hivatkoztak a szenátus hírszerzési bizottsága által végzett vizsgálatra is, amely szerintük nem talált semmi bizonyítékot arra, hogy a vitatott vallatási módszerek eredményesek lettek volna. Ugyanakkor ennek a vizsgálatnak az anyaga (amely hatezer oldalt tesz ki) nem nyilvános, és a szenátorok érvelését gyengíti, hogy egy decemberi belső körlevélben maga a CIA vezetője, Michael Morell ismerte el, hogy az al-Kaida vezéréhez elvezető információk egy része "a fokozott technikáknak alávetett raboktól származott".

A film készítői azt állítják, hogy komoly kutatómunkát végeztek, és információik jelentős részét közvetlenül a hajtóvadászatban részt vevő CIA-tisztviselőktől szerezték. Elismerik ugyanakkor, hogy nem feltétlenül egyezik minden részlet a valósággal. "Ez nem dokumentumfilm" - közölte a torzításról szóló vádakra reagálva a forgatókönyvet író Mark Boal, aki korábban újságíróként dolgozott. Ő sem ragaszkodik tehát ahhoz, hogy mindent el kell hinni, ami a vásznon történik. A Washington Postban megjelent cikkében Jose A. Rordiguez például megjegyezte, a filmmel ellentétben a waterboardingnál soha nem nagy vödröket, hanem kisebb vizes flakonokat használtak. Az egykori hírszerzési tisztviselő rámutatott arra is, az sem éppen valósághű, hogy a CIA pakisztáni állomásfőnöke az ügynökség kitűzőjével a gallérján sétálgatna.

Kathryn Bigelow és Mark Boal a Zero Dark Thirty forgatásán

Lehet, hogy ilyen hibákat elkövettek a készítők, de a Zero Dark Thirty attól még filmként tökéletes. Amikor két és fél órával később kijöttem a moziból, a rendőr már nem volt ott az aulában, de megakadt a szemem egy Diane Keatonre kísértetiesen hasonlító nőn, aki előttem jött le a mozgólépcsőn. Telefonon beszélt valakivel a látottakról, és az értékelése úgy hangzott: "Ragyogó." Csak egyetérteni tudtam vele.

- - - - - - - - - -

A Zero Dark Thirty című filmet február 21-től vetítik a magyar mozik.