Noah Baumbachot eddig is a legszimpatikusabb amerikai függetlenfilmes rendezők között tartottuk számon; cinikusabb, mint Woody Allen, de nem olyan infantilis, mint Wes Anderson. Eddigi legsikerültebb filmje A tintahal és a bálna volt, de az azt követő Margot az esküvőn és a Greenberg is tartogatott pár felejthetetlen pillanatot és színészi jutalomjátékot. Karrierjének most egy magánéleti esemény adott új löketet; több, mint egy évtized után elváltak útjaik feleségével, Jennifer Jason Leigh-vel és alig egy év múlva már arról lehetett hallani, hogy a mumblecore mozgalom királynője, az azóta kommerszebb filmekben is sikeresen próbálkozó, Greta Gerwig oldalán vigasztalódik. A magánéleti egymásra találásnak szakmai gyümölcse is lett: a szinte teljesen titokban forgatott Frances Ha-t együtt jegyzik forgatókönyvíróként, Baumbach a rendező, Gerwig pedig a címszereplő.
Frances Ha | Greta Gerwig |
Már az első jelenetek alapján látszik, hogy isteni kombináció született, Baumbach neurózisa ugyanis sokkal könnyedebb és játékosabb lett új múzsájának köszönhetően és sikerül megtartani az improvizáltság látszatát mindamellett, hogy hajszálpontosak a dialógusok. A rendező korábbi, keserű középkorú hősei után ráadásul felüdülés egy olyan hősnőt követni, aki hasonlóan kattant, de legalább még abban a stádiumban van, hogy mindenki elnézi neki a kallódó útkeresést. Frances ugyanis egy váratlan, annyira nem is tervezett szakítás után kórosan elkezd ragaszkodni legjobb barátnőjéhez, majd miután ő cserbenhagyja, teljesen elveszíti a lába alól a talajt. Táncosnő szeretne lenni, de nem elég tehetséges, menő lakásban szeretne lakni, de nincs elég pénze és ehhez hasonló problémák emésztik, de szerencsére minden helyzetből kellő humorral (de még véletlenül sem a méltósága megőrzésével) tud kikeveredni.
Frances Ha | Greta Gerwig és Mickey Sumner |
A film humora és a brooklyni hipszter-miliő teljes mértékben a Csajok című sorozatot idézi, ami óriási pozitívum azok számára, akik hozzám hasonlóan a legeredetibb és legmókásabb új tévésorozatnak tartják Lena Dunham műsorát. Ráadásul Adam Driver is feltűnik, aki itt is legalább olyan vicces és sármos, mint a Csajok-ban, bár a játékfilm és a tévésorozat műfajából adódó nyilvánvaló különbségek miatt a mellékszereplők a Frances Ha-ban sokkal kevésbé tudnak kitűnni a címszereplő mellett. Gerwig márpedig ural minden jelenetet és egyszerre tud hitelesen cuki, idegesítő, szórakoztató, tohonya, izgalmas és fárasztó lenni. Eddig sem kellett aggódnunk a karrierje miatt, de ez az alakítás belépő az A-ligába és ha minden jól megy, az év végi díjszezonig sem fogják elfelejteni.
Említésre méltó a film látványvilága is, a varázslatos hangulatú fekete-fehér egyrészt Woody Allen Manhattan-jét idézi, másrészt pedig remekül passzol a bohém önjelölt művészek világához. "New Yorkban az ember nem engedheti meg magának anyagilag, hogy művész legyen" - mondja az egyik karakter, de úgy tűnik, az viszont kötelességük, hogy legalább annak nézzenek ki. Még egy filmnek sem sikerült ennyire találóan és finom iróniával megragadnia a 2010-es évek leggyorsabban taroló divatirányzatát, a hipszterséget, a Frances Ha alapján viszont egyértelmű: jó kiröhögni ezeket a lökött arcokat, de talán még jobb lenne közéjük tartozni.
- - - - - - - - - - - - - -
A Frances Ha című filmet a 2013-as berlini filmfesztiválon láttuk, Magyarországi forgalmazásáról eddig sajnos nem érkeztek hírek.