A Gengszterosztag nem bántóan rossz, csak az elvesztegetett lehetőségek miatt tűnhet annak. Még csak nem is unalmas, hiszen látványos, erőszakos (van, aki erre pörög), és tele van jobbnál jobb pasikkal (van, aki meg erre). Csak végig ott motoszkál az emberben, hogy a részek valami miatt semmi újjá nem állnak össze. Azután rájön: a Gengszterosztag túl sok minden akar lenni egyszerre: paródiába hajlóan erőszakos, mint a Ponyvaregény, elegáns, mint a Szigorúan bizalmas, és stílusos, mint egy Mad Men-epizód. Ezek azonban így egyenként beazonosítható építőelemek maradnak, és nem születik belőlük semmi új - a film végül nem több a negyvenes-ötvenes évek Amerikájában játszódó krimik unalomig ismert stílusjegyeinek szórakoztató felmondásánál. Mondjuk fel őket mi is?
O'Mara őrmester (Josh Brolin), a Los Angeles-i rendőrség talpig becsületes hőse csapatot állít össze, hogy felvegye a harcot a várost a markában tartó, bokszolóból maffiafőnökké avanzsált Mickey Cohennel (Sean Penn). És ki hinné, ehhez nem akármilyen társakra van ám szüksége, hanem különleges, kemény fickókra, kívülállókra, akik nem rettennek vissza a piszkos munkától.
Már mondjuk is a leckét: legyen köztük szívtipró (Ryan Gosling), okostojás (Giovanni Ribisi), vén róka (Robert Patrick), sármos fekete fiú (Anthony Mackie), mackós latin (Michael Pena). A főnököt először röhögjék ki, mert reménytelen harcra készül, majd lehengerlő lazasággal álljon mindenki a jó ügy mellé. Az okostojás eszeljen ki egy zseniális szerkezetet. Az öreg róka okítsa ki a zöldfülűeket. A szívtipró szeressen bele egy dögös vörösbe, aki természetesen legyen a maffiavezér macája. A dögös vörösnek legyenek észveszejtő szempillái. A csodacsapat az első bevetést szerencsétlenkedje el, hogy lássuk, emberből vannak. A küzdelem során legyen fájdalmas áldozat, hogy értsük, nem adják könnyen a győzelmet. A végső csata után pedig álljon vissza a világ rendje, hiszen ezért ültünk be a moziba.
Gengszterosztag | Giovanni Ribisi, Josh Brolin, Ryan Gosling, Anthony Mackie, Michael Pena és Robert Patrick |
Ha jól meggondoljuk, ez igazából jó kis móka, és ha túltesszük magunkat azon a melléfogáson, hogy az alkotók nem bíztak egy olyan zseniális színész képességeiben, mint Sean Penn, és inkább eltüntették egy nevetséges maszk alatt, akár jól is szórakozhatunk. Maguk a színészek ugyanis jól szórakoztak, ez a film szinte összes kockájáról süt. Az ütős beszólások időzítése, a párbeszédek ritmusa, az akciójelenetek koreográfiája is tökéletes. Akkor mégis mi a baj? Az, hogy az az érzésünk, nem egy gengszterfilmet látunk, hanem színészeket, amint eljátsszák, milyen egy gengszterfilm. Olyan, amelyben a rossz emberek füstös lebujokban szórakoznak, a jó zsaruk csakis fél szemmel sandítanak a pókerező gengszterekre, az épületek ajtaját kizárólag hatásos aláfestő zenére rúgják be, a vér lassított felvételen fröccsen, a golyók pedig úgy röpködnek, mint a szájsarkakból lazán odavetett poénok.
Josh Brolin tökéletes a hétköznapi hős klasszikus szerepében, a csapat összes tagja megbízhatóan és szórakoztatóan hozza a sablonos karaktereket, Sean Penn pedig még a szörnyűséges műorr és műszemhéj ellenére is tud félelmetes lenni. Azt azonban sohasem gondoltuk volna, hogy egyszer kénytelenek leszünk leírni (és most is nagy levegővétel kell hozzá), de el tudnánk viselni egy szemernyivel kevesebbet Ryan Goslingból. Ezt is csak azért merjük, mert biztosak vagyunk benne, ő maga is tudja, mi a gond. Az, hogy a Gengszterosztag-ban Ryan Gosling nem Yerry Wooters őrnagyot, hanem magát Ryan Goslingot alakítja. Még azt sem kell hozzátennünk, hogy korhű jelmezben, ugyanis az utóbbi időben a vörös szőnyegen is szűk retróöltönyben szokott feszíteni.
Gengszterosztag | Sean Penn |
Goslingról ma már senkinek nem kell bizonygatnia, hogy generációja egyik legjobb színésze: őrületes kisugárzása van, érzékeny, férfias, bátran választ szerepeket. Függetlenfilmes alakításai (Plasztik szerelem, Fél Nelson, Blue Valentine) és az imádnivalóan giccses Szerelmünk lapjai után viharos sebességgel lett belőle ikon, és úgy kellett megmaradnia bátor szerepeket választó, semmitől vissza nem riadó színésznek, hogy közben menthetetlenül az értelmiségi csajok szexszimbólumává vált, akit a Drive óta már a pasik is istenítenek.
Az Őrült, dilis szerelem volt az a film, amelyben ironikusan, de mindenféle feszengés nélkül kiélvezte, hogy ő az egyik legjobb pasi ma a filmvásznon. A hatalom árnyékában irónia nélkül hozta ugyanezt, a Gengszterosztag viszont már nem ironikusnak, hanem öncélúnak hat. Erre külön rátesz egy lapáttal az, hogy most újra Emma Stone-nal alkotnak egy párt. Az Őrült, dilis szerelem esetében nyilvánvaló volt, hogy izzik közöttük a levegő, a Gengszterosztag viszont ennek már csupán halovány utánérzése.
Gengszterosztag | Emma Stone és Ryan Gosling |
Persze az legyen a legnagyobb bajunk, hogy már megint Ryant látjuk, amint a szexepilje éppen szétfeszíti a vásznat. Ahogy néz. Ahogy cigizik. Ahogy megy. Ahogy lazán az ajtófélfának támaszkodik. Senki nem tud úgy ajtófélfának támaszkodni, mint ő. Ahogy a maffiavezér szeretőjének kérdésére ("Meg akar engem menteni?"), flegmán azt válaszolja: Nem, csak le akarom fektetni. Mindez jóval több, mint amit egy mozijegy áráért várhat az ember. De szeretnénk, ha újra más módon is megmozgatna minket. Ha most egy ideig nem elsősorban őrülten szexi férfi, hanem iszonyatosan jó színész lenne.