Ryan Goslingból mégsem elég

Mindenki fellélegezhet, a Blue Valentine rendezőjének új filmje szuperjó, az pedig csak hab a tortán, hogy miközben mindenki Ryan Gosling függetlenfilmes visszatérését várta, a The Place Beyond the Pines lazán az orrunk alá dörgöli, hogy Bradley Cooper mennyire jó színész.

Kellemes érzés, amikor egy régóta várt film nem okoz csalódást. Amikor nem kell finnyáskodni, kukacoskodni, sajnálkozni, méricskélni. Amikor nem azt kell leírni, hogy mekkora reményekkel indultunk neki, de csalódnunk kellett, és bárcsak inkább el sem készült volna. Derek Cianfrance 2010-ben készült Blue Valentine-ját (amely valójában a rendező második nagyjátékfilmje) kultfilmnek talán még nem nevezhetjük, de majdnem: az utóbbi évek egyik legjobb, eredeti hangú, őszinte, fájdalmas filmje a szerelemről, két csodás színésszel.

The Place Beyond the Pines | Ryan Gosling

Előfordul, hogy ilyen klassz (kvázi) első dobás után túl nagy az elvárás a következővel szemben, elég ha Richard Kelly-re, a Donnie Darko rendezőjére gondolunk, akinek a második filmjét gyakorlatilag elüldözték Cannes-ból. Cianfrance új filmjével bebizonyítja, hogy a legizgalmasabb rendezők egyike, és még azt a bravúrt is sikerül összehoznia, mint az egyszeri okos lánynak Mátyás király udvarában: új filmje olyan is, mint az előző, meg nem is; hozott is Ryan Goslingot, meg nem is.

A The Place Beyond the Pines-zal (a cím a történet helyszínéül szolgáló város, Schenectady indián nevére utal) Cianfrance minden szempontból nagyot markolt: az apa-fiú kötelék, a nemzedékek közötti láthatatlan kapcsolat, az elkerülhetetlen végzet és örökség témáját dolgozza fel. Mindezt azonban olyan magától értetődő modernséggel, közhelyes megoldások és szájbarágás nélkül, biztos kézzel ábrázolja, hogy leesik az állunk. Előző filmjéhez hasonlóan, amelynek erejét többek között az adta, ahogyan a párkapcsolat története a szerelem születésének és széthullásának egymással párhuzamosan futó jeleneteiben bontakozott ki, itt is a film szerkezete az, amelynek révén a jól ismert, klasszikus történet új fénybe kerül. A The Place Beyond the Pines ugyanis gyakorlatilag három film egyben, ráadásul három jól meghatározható zsánerbe sorolható film.

The Place Beyond the Pines | Ryan Gosling és Eva Mendes

Luke (Ryan Gosling) motoros kaszkadőr (vagy valami olyasmi: egy óriási fémgömbben cirkál körbe-körbe a motorjával), aki miután megtudja, hogy van egy fia, úgy érzi, végre van értelme az életének, és fejébe veszi, hogy támogatnia kell a kisfiút és anyját (Eva Mendes), akiknek igazából nincs szükségük segítségre. Amikor tehát Luke bankrablásra adja a fejét, nem a kilátástalanság vagy a nyomor kényszeríti erre, hanem valamilyen belső hang, ami elhiteti vele, márpedig egy apa dolga ez. Amikor egy rosszul elsült akció során útjaik keresztezik egymást a tapasztalatlan rendőrével, Avery-ével (Bradley Cooper), nem csupán kettejük sorsa pecsételődik meg, hanem fiaiknak is szembe kell majd nézniük az apjuktól kapott örökséggel.

Az amerikai családi dráma a második fejezetben egy másik, szintén ismerős zsánerbe csap át: a korrupt, belülről rothadó rendszerrel szembesülő ambiciózus fiatal rendőr konfliktusába, míg a harmadik felvonás a nehéz örökséget cipelő tinédzserek útkereséséről mesél. A három sztori bármelyikéből lehetett volna egy sokadik amerikai függetlenfilm, Cianfrance tökéletes ízléséről és arányérzékéről árulkodik azonban, hogy miközben vesz három tipikus történetet, azokból cseppet sem közhelyes, kerek egészet gyúr. Ráadásul az egyes részeket mindig azon a ponton fejezi be, amikor éppen beazonosítottuk a jól ismert toposzokat, kényelmesen berendeztük magunknak az adott világot, és felkészültünk a várható fordulatokra. A film azonban végig a néző elvárásaival szemben működik, és minden kockájából süt a feszültség.

The Place Beyond the Pines | Bradley Cooper

Cianfrance filmjében biztosan lehetne hibát találni, az azonban döbbenetes, hogy egyszerűen nincs benne hamis pillanat. Ez már a Blue Valentine-ban is így volt, amelyben Ryan Gosling és Michelle Williams játéka olyan természetes, hogy néha azért érezzük magunkat kellemetlenül, mert valami olyan bensőséges, intim dolog tanúi vagyunk, aminek nem lenne szabad.

Hogy Cianfrance ezt miként hozza ki a színészeiből, az az ő titka, bár az is lehet, hogy nincs titok: csupán kivárja a kamerával azt a pillanatot, amikor történik valami a színész arcán. És persze olyan színészekkel dolgozik, akik képesek erre: Ryan Gosling most is mágnesként vonzza a tekintetet, és a maximumot hozza ki Luke figurájából, az pedig igazán nem az ő hibája, hogy Cooper szerepe egyszerűen izgalmasabb. Ezt maga Gosling is elismerte, amikor a film torontói premierje után azzal heccelte a közönséget, hogy ő bizony nem vállalta volna el Avery szerepét, ami a világ legnehezebb szerepe, miközben széttetoválva motorozni és bankot rabolni könnyű.

The Place Beyond the Pines | Dane DeHaan és Bradley Cooper

Goslingnak persze az álszerénység is jól áll, az viszont tagadhatatlan, hogy az ő figurája, a kívülálló, magányos hősé szimbolikusabb, mint az átlagosabb, éppen ezért életszagúbb rendőré. Bárhogy is legyen, mindketten fantasztikusak: nem jeleneteket játszanak el, hanem egyszerűen léteznek. Cianfrance ugyanis pillanatokat, olyan valódi, mély pillanatokat képes elkapni, amelyek befészkelik magukat a fejünkbe, és nagyon sokáig nem eresztenek minket.

- - - - - - - -

A The Place Beyond the Pines-t a Discovery Zone Luxembourg City filmfesztiválon láttuk, egyelőre nem tudni, mikor mutatják be Magyarországon.