Mindenben szerepet játszik a szex

A brazil Fernando Meirelles bő tíz éve, a riói nyomornegyedben játszódó Isten városával robbant be a köztudatba. Azóta folyamatosan dolgozik a brazil tévében, de csak három nagyjátékfilmet rendezett, Az elszánt diplomatát, a Vakságot és legutóbb a 360-at. A sokszereplős, különböző városokban zajló epizódokból összefűzött film eheti magyar premierje alkalmából telefonon beszélgettünk a rendezővel, aki elmesélte, hogy miért kellett Jude Law-t beleraknia a filmbe, bevallotta, hogy aggasztja az öregedés és hogy gyakran elalszik a moziban, és elárulta, hogy melyik az a nagy hollywoodi film, amit legutóbb visszautasított.

Arthur Schnitzler Körtánc című színdarabja, amelyen a film alapul, szinte kizárólag a szexre koncentrál, a film viszont sokkal kevésbé explicit. Miért döntöttetek úgy, hogy visszavesztek a szexből?

A színdarab valóban eléggé más, szerintem Peter Morgan, aki a forgatókönyvet írta, igazából csak azt a struktúrát emelte át onnan, hogy az egyik figura vezet el a másikhoz, az a következőhöz, és így tovább, amíg körbe nem ér. Ugyanakkor, bár a történetek egy része nem kifejezetten a szexszel foglalkozik, mindegyik a szeretetről és az emberi kapcsolatokról szól. És azért mindegyikben megjelenik valamiképpen a szex, még Anthony Hopkins epizódjában is, ami arról szól, hogy lelkiismeret furdalása van, mert szeretőt tartott. Szóval, azt hiszem, mindegyik történetben szerepet játszik valahogyan a szex, mint az életben általában mindenben.

Jude Law és Rachel Weisz a 360-ban

Az ilyen sok szálon futó filmeknél gyakori probléma, hogy nem ismerjük meg eléggé a figurákat, mert egy-egy figurára nem jut elég játékidő, és ezért nem is érzünk annyira együtt velük. Te nem tartottál ettől?

De, amikor elkezdtem ismerkedni az anyaggal, pont emiatt aggódtam, különösen, amikor szembesültem azzal, hogy csak egy-két percem lesz arra, hogy egy figurát megismertessek a nézőkkel. Ezért döntöttem úgy, hogy híres színészeket, ismert arcokat fogok szerepeltetni a filmben, hogy amikor a nézők meglátják őket a vásznon, helyből legyen valamilyen viszonyulásuk hozzájuk, hiszen ismerik őket. Ez furcsa is volt, mert amúgy nagyon szeretek ismeretlen színészekkel dolgozni. Sokszor teher, hogy a híres színészek magukkal hozzák a róluk kialakult képet a szerepbe, de ebben az esetben ennek pont az ellentéte volt igaz: segítségemre volt a filmes személyiségük. A film elején például egy bárban vagyunk, ahol rengeteg ember nyüzsög, de amikor a néző meglátja köztük Jude Law-t, biztos vagyok benne, hogy rögtön ráirányul a figyelme, és tudja, hogy rá kell koncentrálni.

Az eddigi filmjeid mind irodalmi alapanyagból készültek. Számodra fontos, hogy mindig legyen egy erős irodalmi alap, vagy ez csak véletlenül alakult így, és elképzelhető, hogy fogsz saját forgatókönyvet is írni?

Azt nem mondanám, hogy véletlen. Minden nap olvasok, mégpedig sokat. Ezért tulajdonképpen természetes, hogy az irodalom a történeteim forrása. Ami persze nem jelenti azt, hogy közben nem élem az életemet, vagy nem veszek a kezembe egy újságot. Abszolút elképzelhető, hogy írok majd saját forgatókönyvet is, sőt, jelenleg is egy olyan, nyolcvan év feletti emberekről szóló brazil tévésorozaton dolgozom, ami nem adaptáció, hanem magam írtam. Ebben olyan idős brazil színészekkel fogok forgatni, akik egykor nagyon híresek voltak, de már húsz-harminc éve nem dolgoztak. Egyszerre szól arról, hogy tisztelgünk a munkásságuk előtt és az öregedésről, ami engem nagyon nyugtalanít. Ötvenhat éves vagyok, és sokat gondolkodom ezen a témán.

Fernando Meirelles és Anthony Hopkins a 360 forgatásán

Sosem rendeztél hollywoodi stúdiófilmet, még Az elszánt diplomata sem stúdiógyártásban készült. Mivel lehetne téged meggyőzni, hogy elvállalj egy blockbustert?

Jó néhány, pontosabban egy csomó hollywoodi ajánlatot kaptam, de mindig ellenálltam a kísértésnek, mert a stúdiórendszerben a rendező csak egy az alkalmazottak közül. Minden egyes döntést közösen kell meghozni a marketingesekkel és egyéb emberekkel, és én nem tudok úgy dolgozni. Ez egy alkati kérdés, én azt szeretem, ha egy kis csapattal dolgozhatok, akikben megbízok. Nem viselném el, ha felvennék egy jelenetet, és másnap jönne valaki, és azt mondaná, hogy vegyem fel újra, mert nem egészen ilyennek kéne lennie. Szóval kerülöm Hollywoodot, ami nem jelenti azt, hogy ne szeretném a hollywoodi filmeket, egyszerűen csak nem stílusom az a munkamenet, ami ott zajlik. Ráadásul szeretek improvizálni, gyakran még a forgatás napján is változtatok a szövegen, és ezt csak kis projekteken, barátokkal lehet megtenni, stúdiófilmeken nem.

Szóval nincs olyan álomprojekted, amire képtelen lennél nemet mondani?

Stúdiófilm nincs. Folyton kapok hollywoodi forgatókönyveket, mindig visszautasítom őket, és aztán megnézem, hogy más milyen filmet csinált belőlük. Ebből mindig sokat tanulok. Például pár hete néztem meg a Kényszerleszállás-t, amit nekem is felajánlottak. A nyitójelenet egyszerűen fantasztikus, és nagyon örültem, hogy nem én csináltam meg, mert én nem tudnék egy repülőkatasztrófát ilyen jól megrendezni és ilyen gyönyörűen felvenni. Egészen lenyűgözött.

Jude Law és Fernando Meirelles a 360 londoni premierjén

Az alkotói szabadságra visszatérve: a 360-ba sok ország adott pénzt, ez behatárolta a lehetőségeidet a színészválasztásnál? Volt olyan megkötés, hogy kell benne lennie egy német színésznek, egy angolnak, stb.?

Egyáltalán nem, teljesen szabadon dolgozhattam. Peter Morgan mindenben részt vett, a szereplőválogatásban, a forgatásban és a vágásban is, mondhatjuk, hogy társrendezőként működött, és ketten döntöttük el, hogy kik legyenek a szereplők. Amikor ilyen sok producer van, mindegyik hozza a büdzsé 10, 15 vagy legfeljebb 20%-át, és így nem egy ember kezében van a film. A rendező számára ez a lehető legkedvezőbb helyzet, mert ha egy ember teremti elő a büdzsé 70%-át, akkor nincs mese, ő a főnököd, így viszont a magunk urai voltunk.

A stílusod hatalmas változáson ment keresztül az Isten városa óta. Te ezt hogyan éled meg, másképp dolgozol, mint régebben?

Szándékosan dolgozom másképp, mert ha csak azt ismételgetném, amit egyszer már megcsináltam, akkor unalmas rutinmunkává válna számomra a rendezés. Szükségem van arra, hogy minden film előtt azt érezzem, ez most megint más lesz. A 360 esetében egy nagyon egyszerű, emberi, nem magamutogató filmet akartam csinálni. Nem akartam látványos fényképezést, furcsa kameraállásokat vagy kameramozgásokat, hanem hétköznapi történeteket akartam elmesélni túlzások nélkül. Szerintem ez egy felnőtt film lett, amiben nem villogok.

Moritz Bleibtreu (jobb szélen) a 360-ban

Állítólag gyakran elalszol a filmeken. Legutóbb melyiken aludtál el?

Három napja néztem meg az Anna Kareniná-t, amit imádtam. Szerintem gyönyörű, borzasztó tehetséges a rendezője, és az egyik legjobb film, amit utóbbi években láttam. De azalatt is voltak pillanatok, amikor elbóbiskoltam három-négy percre.

Egyébként sok filmet nézel?

Nem mondanám, hogy filmfüggő vagyok, de elég sok filmet nézek. Az olyan nagy hollywoodi filmeket, mint például a Batman már nem nézem meg, egyszerűen nem érdekelnek már, legfeljebb a tévében kapom el őket. De sokat járok moziba és sok DVD-t is nézek.

Fernando Meirelles a 360 forgatásán

Mi tetszett még mostanában?

Nem annyira friss, de a Melankólia ugrik be, az nagyon tetszett. Meg Az élet fája. És jó brazil filmek is voltak mostanában. Minden új brazil filmet megnézek.

Régóta tervben volt egy Rió, szeretlek!-szkeccsfilm, abból lesz valami?

Igen, megcsinálják, de valószínűleg én mégsem veszek részt benne, mert egy másik projekten dolgozom. Egy Nemesis című brit filmet csinálok, ami Aristotle Onassisról és Bobby Kennedyről szól. Márciustól már forgattunk volna, de kiesett a főszereplő, úgyhogy szeptemberben indul majd a forgatás. Sajnos még nem árulhatom el, hogy ki játszik benne.