Spielbergnek bejött a valódi leszbiszex

Vasárnap este kiosztották a 66. cannes-i filmfesztivál díjait. Az Arany Pálmát a La vie d'Adele című, egy leszbikus lányról szóló, merész szexjeleneteket felvonultató film nyerte, a zsűri nagydíját a Coen testvérek Inside Llewyn Davis című zenés filmje kapta. A nyertesek ismertetése után a Filmklub tudósítóinak kedvenceiről is beszámolunk.

Kiosztották a 66. cannes-i filmfesztivál díjait, melyekről idén a Steven Spielberg által vezetett zsűri döntött. Az Arany Pálmát Abdellatif Kechiche háromórás, egy leszbikus lány útkereséséről szóló, La vie d'Adele (kritikánk) című filmje nyerte, ami a film megdöbbentően explicit szexjelenetei miatt bátor döntés volt a zsűri részéről. Ugyanakkor egyáltalán nem meglepő a díjazása: egyértelműen ez a kivételesen természetes színészi alakításokat felvonultató film volt az idei kedvenc a fesztiválon.

Audrey Tautou, a fesztivál idei háziasszonya és Steven Spielberg zsűrielnök

A szokásoktól eltérően a díjat nem egyedül a film rendezője kapta, hanem megosztva ítélték oda a rendezőnek és a két főszereplőnek, Lea Seydoux-nak és Adele Exarchopoulosnak. Ennek az oka az, hogy a cannes-i szabályok szerint egy film csak egy díjat kaphat, viszont Spielberg zsűrije nyilván valamiképpen jelezni akarta, hogy a két színésznőt is díjazásra méltónak tartják. A La vie d'Adele a FIPRESCI nevű nemzetközi filmkritikus-szövetség díját is elnyerte szombaton.

Lea Seydoux, Abdellatif Kechiche és Adele Exarchopoulos

A zsűri nagydíja sem volt meglepetés: a Coen testvérek 60-as évek elején játszódó, remekbeszabott Inside Llewyn Davis (kritikánk) című zenés filmje nyerte. Coenék idén már nyolcadszor szerepeltek a fesztivál versenyprogramjában, Arany Pálmát egyszer nyertek, az 1991-es Hollywoodi lidércnyomás-sal.

A legjobb férfi alakítás díja Bruce Derné lett, aki Alexander Payne Nebraská-jában egy szenilis öregembert játszik, aki meg van róla győződve, hogy megnyert egy díjat, amiért Nebraskába kell utaznia, és egyik fia rááll, hogy elviszi az öreget. A legjobb női alakítás díját Bérénice Bejo kapta Asghar Farhadi Le passé (kritikánk) című filmjéért, amelyben egy iráni férjétől válófélben levő, bonyolult családi problémákkal küzdő nőt játszik.

Bérénice Bejo és Asghar Farhadi

A legjobb rendezőnek a mexikói Amat Escalantét választották, aki a mexikói alvilág nyomasztó, lepusztult világában játszódó, Heli című filmet csinálta. A zsűri díját a japán Koreeda Hirokazu Soshite chichi ni naru (Like father, Like Son) (kritikánk) című filmje kapta, ami fogyasztható, érzékletes módon vizsgálja azt a témát, hogy mit kezd két család, amikor megtudják, hogy gyermekeiket születésükkor elcserélték a kórházban. A legjobb forgatókönyvért járó elismerést a kínai Jia Zhangkének ítélték a Tian Zhu Ding (A Touch of Sin) című filmjéért.

A legjobb első film Caméra d'or-díját a Rendezők Kéthete-szekcióban vetített Ilo ilo kapta, a legjobb rövidfilm Arany Pálma-díja a Safe-é lett. A 37°4 S és a Hvalfjordur című rövidfilmet a zsűri különdíjban részesítette.

* * *

Az [origo] filmklub cannes-i tudósítóinak idei kedvencei:

Legjobb film: La vie d'Adele - Chapitre 1 & 2 (Blue Is The Warmest Colour)

Amikor szakadó esőben sorban álltunk az általában "háromórás leszbifilmként" emlegetett La vie d'Adele-re (kritikánk), senki sem számított rá, hogy Abdellatif Kechiche filmje kenterbe veri az egész, nagyon erős cannes-i mezőnyt coentestvérestől-farhadistól. Persze aki látta és szerette a csodálatos A kuszkusz titká-t, egy percig sem kételkedett abban, hogy megéri kibírni az esőt és a nézőpróbáló játékidőt, ami végül észrevétlenül szaladt el, míg egyik ámulatból a másikba estünk. Kechiche valami egészen különleges csodát hozott létre: egy film, ami nem is hat filmnek, hanem betekintésnek egy fiatal lány magánéletébe, tele érzelmekkel, kétségekkel, csalódással, árulással és szexszel.

Hihetetlen, hogy a már-már A-listás nemzetközi sztárnak számító Léa Seydoux bevállalta a vágy kékhajú tárgyának merész szerepét, de még nála is nagyobb meglepetés a 18 éves Adele Exarchopoulos, aki úgy él és mozog, mintha nem is követte volna a kamera a legintimebb közelségben. Kechiche mindent kihagyott Adele felnőtté válásának krónikájából, ami közhelyes műfaji követelmény, és mindent beletett, ami normális érző emberek számára ismerős élmény. Filmje akkor is működne, ha a főhősök heteroszexuálisak lennének, az azonos neműek házasságának pár nappal korábbi franciaországi törvénybe iktatásával azonban tökéletes az időzítés, hogy a La vie d'Adele kitörjön a melegfilmek gettójából és megtalálja méltó helyét az univerzális szerelmesfilmek klasszikusai között.

További kedvenceink: Inside Llewyn Davis (Joel és Ethan Coen), La grande bellezza (Paolo Sorrentino), Behind the Candelabra (Steven Soderbergh)

* * *

Legjobb színész: Oscaar Isaac (Inside Llewyn Davis)

A kubai és guatemalai gyökerekkel rendelkező Oscar Isaac eddig főleg rosszfiú szerepeket kapott Hollywoodban (Robin Hood, Álomháború, Drive), de szerencséjére a Coen testvérek megláttak benne valami többet, és őt választották az Inside Llewyn Davis (kritikánk) főszerepére, amiben teljesen más oldalát mutathatta meg. A 60-as éves New Yorkjában sodródó folkzenész kicsit szerencsétlen és nagyon felelőtlen, de amikor belenézünk a meleg szemeibe, akkor tudjuk, hogy legbelül jó ember. És persze humoros is, mint Coenék minden szereplője. Sokrétegű figura, akinek a megformálásával Isaac bebizonyítja, hogy ha a megjelenése nem is klasszikusan filmsztárszerű, tehetsége mindenképpen az. Ráadásul a hangja is jó, ami ehhez a szerephez elengedhetetlen volt, a film zenei producere, T Bone Burnett azt mondta rá, hogy "tud olyan jól zenélni és énekeli, mint bárki, akivel dolgoztam", ami Elton John, Elvis Costello és Diana Krall munkatársától elég nagy dicséret.

További kedvenceink: Michael Douglas (Behind the Candelabra), Toni Servillo (La grande bellezza), Joaquin Phoenix (The Immigrant), Tom Hiddleston (Only Lovers Left Alive)

* * *

Legjobb színésznő: Adele Exarchopoulos (La vie d'Adele - Chapitre 1 & 2)

Újból bebizonyosodott, hogy a lehető leghétköznapibb karaktereket a legnagyobb meló eljátszani, és az is, hogy nincs annál nagyobb katarzis a néző számára, ha ez sikerül egy színésznek. Adele Exarchopoulos olyasmit vállalt ezzel a szereppel, amihez sok, bátorságát, merészségét hangosan fitogtató színésznőnek még alaposan gyűjtenie kell az erőt: Abdellatif Kechiche kamerája előtt mindent megmutat magából, testileg és lelkileg egyaránt, ez azonban - és emiatt a rendezőt külön dicséret illeti érzékenységéért és ízlésért -, soha nem lesz számára megalázó, a néző számára pedig kényelmetlen. Alakításban az igazán felejthetetlen az - noha az érzéki, életszagú szexjeleneteket is nehéz kiverni az ember fejéből -, amikor látjuk a színésznő arcán a szerelem elmúlásának fájdalmát, a reményt, a kétségbeesést. Ez a naturalista ábrázolás, amikor egy színésznő megengedi, hogy a rendező kamerája folyamatosan az arcába, érzéseibe és lelkébe másszon, persze könnyebb tizennyolc évesen, tündöklő szépen, amikor a taknyos orr és a zsíros haj sem képes elcsúfítani valakit, de reméljük, hogy ez a fantasztikusan tehetséges fiatal lány később sem fog semmit elkendőzni magából. Ahogy minden művészeti ágban, a színészetben is vannak korszakok, stílusok, divatok. Szinte biztosak vagyunk abban, hogy ilyen az ízig-vérig modern színjátszás.

További kedvenceink: Marion Cotillard (The Immigrant), Bérénice Bejo (Le passé), Emmanuelle Seigner (La Venus a la fourrure), Jasmine Trinca (Miele), Sophie Desmarais (Sarah préfere la course)

* * *

Legjobb csaj: Lea Seydoux (La vie d'Adele és Grand Central)

Zavarbaejtően kihívó tekintet, őrjítően érzéki ajkak, és a legformásabb mellek a szakmában. Még csak 27 éves, de már lecsapott rá Tarantino, Woody Allen és Ridley Scott, ugyanolyan hitelesen alakít apácát (Lourdes), mint Marie-Antoinette felolvasónőjét (Búcsú a királynémtól), vagy miniruhában verekedő bérgyilkosnőt (Mission: Impossible - Fantom protokoll), és ha Wes Anderson hívja, eljön Magyarországra is cukiskodni egy reklámfilmbe. Noha gyönyörű, nem elégszik meg a széplány szerepekkel, rengeteg műfajban kipróbálta már magát. Tehetségéről és sokoldalúságáról idén Cannes-ban ismét tanubizonyságot tett: előbb a Grand Central-ban játszott könnyűvérű proli asszonyt, majd kifinomult leszbi festőnőként varázsolt el mindenkit a La vie d'Adele-ben. Az utóbbi film sajtótájékoztatóján annyira megilletődött a tapsvihartól, hogy elsírta magát. Ekkor készült a fenti fotó.

További kedvenceink: Elizabeth Debicki (A nagy Gatsby), Sophie Desmarais (Sarah préfere la course), Jasmine Trinca (Miele), Marine Vacth (Jeune et jolie)

* * *

Legjobb pasi: Mads Mikkelsen (Michael Kohlhaas)

A tavalyi fesztiválon a Vadászat-ért legjobb színészi díjjal kitüntetett Mads Mikkelsen idén az amúgy emlékezetesnek nem nevezhető Michael Kohlhaas címszerepében bűvölte el a nézőket. Mikkelsennek ugyan távolról sincs szabályosan szép arca, viszont borzasztó erős a kisugárzása minden filmjében, az ember nem tudja levenni róla a szemét. Talán az ellentmondásossága a legizgalmasabb: egyszerre tűnik intellektuálisnak és vadnak. Néha egyenesen veszélyesnek látszik (nem csoda, hogy James Bond-gonoszt is játszott már), ezzel szöges ellentétben az életben halál laza, vicces és közvetlen, amitől még megnyerőbb. Ja, és csodálatos a teste, mint az a Michael Kohlhaas-ból is kiderül.

További kedvenceink: Christophe Paou (L'inconnu du lac), Tom Hiddleston (Only Lovers Left Alive), Ryan Gosling (Only God Forgives)

* * *

Legnagyobb csalódás: Only God Forgives

Tartottunk ugyan tőle, hogy Nicolas Winding Refn nem tudja megismételni a Drive csodáját, de azért reméltük, hogy az Only God Forgives-zel (kritikánk) megint lenyűgöz minket. Nem így történt. Új filmje leginkább a Drive paródiájának hat Ryan Gosling szótlan figurájának antipatikussá tett változatával, indokolatlanul sok lassított felvételével, az állandóan kocsizó kamerával és kitartóan vörösbe áztatott fényeivel. Még a végletes erőszak is komikusan hat, mintha Refn direkt azon törte volna a fejét, hogyan tudja überelni a Drive-ban csak néhányszor előrobbanó, ám ott nagyon is hatásos erőszakot minél brutálisabb kínzás- és halálnemekkel. Figurái ezúttal karikatúrák, akikkel nemcsak azonosulni nem lehet semmilyen szinten, de elegendő okot sem adnak arra, hogy nézni akarjuk őket másfél órán keresztül. Refn az Only God Forgives-t eredetileg a Drive előtt akarta megcsinálni, és valószínűleg nem vette észre, hogy már mindent beletett abba, ami ebben jó lehetett volna, és most egy kiüresedett formai mutatványt hajtott végre ahelyett, hogy filmet csinált volna.

További csalódásaink: Jimmy P. (Arnaud Desplechin), Les Salauds (Claire Denis), As I Lay Dying (James Franco)

* * *

Legnagyobb meglepetés: Borgman

Az idei versenyprogram földrajzilag enyhén szólva nem volt kiegyenlített; az amerikai és francia túlsúllyal szemben mindössze egy olasz és egy holland film képviselte Európa többi részét. Az olasz versenyfilm rendezőjének (Paolo Sorrentino) minden munkája meghívást kap a Riviérára, a holland Alex van Warmerdam korábbi filmjeit viszont kevesen ismerték. Éppen ezért nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a komor drámákkal teli mezőnyben feltűnt egy ilyen éjfekete humorú, groteszk darab, ami a korábbi évekből a Holy Motors-t vagy a Dogtooth-t idézte meg féktelen kattantságával. A címszereplő egy föld alatt lakó lény, aki egy konszolidált, kertvárosi háziasszony kegyeibe férkőzve, a Mester és Margaritá-ra emlékeztető sleppjével együtt (egyik segítőjének neve Ilonka) fenekestől felforgatja a nyugat-európai idillt. A Borgman hol hihetetlenül vicces, hol hátborzongatóan bizarr, de frissítően hat, hogy igazából semmi korábban látott filmre nem hasonlít. Bátor ötlet volt beválogatni a sokszor kiszámítható osztálytalálkozónak bélyegzett programba.

További kedvenceink: L'inconnu du lac (Alain Guiraudie), The Immigrant (James Gray)

* * *

Legszebb ruha: Carey Mulligan az Inside Llewyn Davis premierjén

Ruhákon vitatkozni eleve képtelenség, és biztosan volt szebb, szexibb vagy extrémebb megjelenésű színésznő Cannes-ban. Annyira üdítő volt azonban látni, ahogyan Carey Mulligan leckét adott az összes magamutogató sztárnak, aki azért vonul fel a vörös szőnyegen, hogy pár percig a vakuk fényében sütkérezzen. Hiszen ő is megtehette volna, hogy - noha csak kisebb szerepe van a filmben - valami extrém cuccban magára vonja a figyelmet, és szereplőtársait a csupán neki asszisztáló kísérők szerepére kárhoztatja. Ehelyett egy olyan ruhát választott, ami elegáns, friss, modern, ugyanakkor szuperül mutat a többiek mellett. Bátor, vagány gesztus.

További kedvenceink: Nicole Kidman, Marion Cotillard, Palvin Barbara

* * *

Legszebb plakát: Sarah préfére la course

* * *

Az [origo] filmklub tudósítóinak értékelése a versenyben és az egyéb szekciókban szereplő filmekről: (* = rettenetes, ***** = kihagyhatatlan, X: nem látta)

	Bujdosó Bori	Onozó Róbert	Papp Eszter	Varga Ferenc
Versenyfilmek
Behind the Candelabra	****	****	****	****
Borgman	X	****	****	X
Grigris	***	**	X	X
Heli	**	X	X	****
Inside Llewyn Davis	*****	*****	*****	*****
Jeune & jolie	X	****	X	****
Jimmy P.	**	*	X	**
La grande bellezza	****	*****	*****	*****
La Venus a la fourrure	****	***	X	X
La vie d'Adele	X	*****	*****	*****
Le passé	****	***	X	****
Michael Kohlhaas	***	***	***	X
Nebraska	X	****	X	X
Only God Forgives	**	*	*	**
Only Lovers Left Alive	*****	***	X	X
Soshite chichi ni naru	****	***	****	****
The Immigrant	***	***	**	X
Un chateau en Italie	****	**	X	***
Versenyen kívül
All Is Lost	***	***	X	X
Blood Ties	***	***	**	****
The Great Gatsby	****	X	X	***
Zulu	X	***	X	X
Speciális vetítések
Seduced and Abandoned	X	X	***	****
Un Certain Regard
As I Lay Dying	**	**	X	*
Bends	X	X	X	***
Fruitvale Station	***	X	X	****
Grand Central	**	X	X	****
L'Inconnu du lac	X	****	X	X
Les salauds	X	***	**	**
Miele	****	***	X	****
Sarah préfére la course	**	X	****	*****
Lopom a sztárom	***	X	X	***
Wakolda	****	****	****	****
Rendezők Kéthete
Jodorowsky's Dune	X	X	X	***
Magic Magic	***	X	X	X
The Congress	X	***	X	X
The Selfish Giant	X	****	X	*
Kritikusok Hete
Ain't Them Bodies Saints	****	****	X	****
Suzanne	X	X	X	****
The Lunchbox	***	X	X	X