Élvezetes agyfacsarás

A Szemfényvesztők nem okos, de ügyes film. Úgy elkápráztat, mint egy profi cirkuszi előadás.

Érdekes lenne megfejteni, pontosan hogyan működik az, hogy ha valaki előás egy filmes műfajt, rögtön mások is előállnak ugyanolyan filmjükkel. Mindenesetre úgy tűnik, most a csavaros thriller éli kisebb reneszánszát: bő egy hónapon belül már a harmadik ilyen kerül a magyar mozikba. A héten bemutatott Szemfényvesztők sztorija nem olyan agyas, felépítése és stílusa nem annyira lenyűgöző, mint a nemrégiben bemutatott Mellékhatások-é vagy a Transz-é, de pont elég profi ahhoz, hogy kikapcsolja az embert két órára.

Jesse Eisenberg, Isla Fisher, Woody Harrelson és Dave Franco

Kikapcsolódás alatt pedig ebben az esetben azt kell érteni, hogy film az első pillanattól az utolsóig olyan erőteljesen bombázza a nézőt vizuális és hanghatásokkal, hogy szinte kifáradva állunk fel a moziszékből az érzékszerveinket kimerítő orgia végén. Ez a bombasztikus stílus viszont maradéktalanul illik a nagyszabású bűvészmutatványról szóló sztorihoz, a filmbeli bűvészek közönségével együtt mi is megkapjuk az agyunkat kifacsaró szórakoztatást. A jó szándékkal is legfeljebb tisztes iparosnak nevezhető Louis Leterrier (A szállító, A hihetetlen Hulk, A titánok harca), három forgatókönyvírója és két operatőre jó munkát végeztek.

Isla Fisher a Szemfényvesztők című filmben

Egy szélvészsebességű montázzsal indul a film, ami sorban bemutatja nekünk eredeti közegében négy, ekkor még piti, de ügyes mutatványos főhősünket (Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Isla Fisher és Dave Franco), akiket hamarosan egy titokzatos kapucnis figura hoz össze egy New York-i lakásban, hogy együtt végrehajtsák minden idők legfantasztikusabb trükkjét. A kamera hullámvasút- és körhintaszerűen körberöpködi a szereplőket, ki-besuhan a helyszínekre, és ez a dinamizmus végig megmarad: a kamera szinte sosem áll meg, még az elvétve előforduló beszélgetős jelenetek többségében is nyugtalanul kering a figurák körül. Ezt az önmagában is nagyon erős vizuális hatást párosítja a film a bűvésztrükkök remek ábrázolásával: a hagyományos, félrevezetésen alapuló manipuláció keveredik a számítógépes trükkökkel, az egész film egy nagy elvarázsolt kastély, amiben élvezet bolyongani.

Jesse Eisenberg a Szemfényvesztők című filmben

Itt minden azt a célt szolgálja, hogy a labdák a levegőben maradjanak, és ez össze is jön. A négy kápráztató trükkökkel előálló bűvész mögé becsatlakozik egy FBI-ügynök (Mark Ruffalo) és Interpolos segítője (Mélanie Laurent), akik azért erednek főhőseink nyomába, mert látványos Las Vegas-i műsoruk közben mellékesen kiraboltak egy párizsi bankot, aztán színre lép a bűvésztrükkök leleplezéséből élő Morgan Freeman, valamint a bűvészeinket pénzelő Michael Caine. Amíg ennyi figura pörög, nem lehet unatkozni. A filmben felvonultatott három nagy showműsor közé kergetőzések ékelődnek, amelyek persze szintén lélekszakadtában zajlanak, és telenyomták őket frappáns ötletekkel és poénokkal, például megtudjuk, hogyan lehet kártyalapokat fegyverként használni, és milyen a szemétledobós üldözés.

Mark Ruffalo a Szemfényvesztők című filmben

Végül természetesen minden kérdésünkre választ kapunk, megtudjuk, hogy ki a kapucnis alak, és mire volt jó ez az egész felhajtás, és a megoldás kellően váratlan és meglepő, még akkor is, ha menet közben végigzongoráztuk magunkban az összes lehetséges variációt. Nem lettünk ettől a filmtől okosabbak vagy bölcsebbek, sőt, még az érzelmeinket sem vették igénybe, pont annyit kaptunk, mint egy jó kis cirkuszi előadástól.