Melyik a legjobb James Bond-film?

Vágólapra másolva!

Huszonnégy éve vetítettek először James Bond-filmet a magyar mozikban, 1989. augusztus 24-én. Az évforduló remek alkalom, hogy végre megválaszoljuk az örök kérdést, mely szerint melyik volt a legjobb a sorban, sőt a miheztartás végett rögtön sorba is rakjuk az összes - vagyis huszonnégy! - eddigi Bond-filmet. Egyúttal helyreteszünk minden idevágó dilemmát: számvetésünkből az is kiderül, ki a legtökéletesebb és a legszánalmasabb 007-es, ki a legszuperebb maca, a legbénább gonosz, melyik a legmenőbb filmzene és legvagányabb jelenet.

Szép-Homonnay Pipi

Vágólapra másolva!

Dr. No Tűzgolyó Aranyszem Halj meg máskor!Holdkelte Oroszországból szeretettel Őfelsége titkosszolgálatában Goldfinger Skyfall Az aranypisztolyos férfi Szigorúan bizalmas Halálvágta A világ nem elég Gyémántok az örökkévalóságnak Csak kétszer élsz Polipka Halálos rémületben Élni vagy halni hagyni Soha ne mondd, hogy soha A magányos ügynök James Bond-filmek Casino Royale (film, 2006)A Holnap markában A kém, aki szeretett engem

Az emberiség egészen komoly hányadát érdeklik a 007-es ügynök történetei. Én is ebbe a hányadba tartozom, bár az nem egészen világos, hogy miért alakult így. Ha belegondolunk, a James Bond-filmek akciófilmnek töketlenek, komédiának nem elég viccesek, és ahhoz talán túl sok szállal kapaszkodnak a valóságba, hogy mesék legyenek, de persze komolyan sem lehet őket venni.

**Roger Moore, Timothy Dalton, Daniel Craig, Sean Connery, George Lazenby és Pierce Brosnan** Forrás: MGM/UA

Valamitől mégis szeretjük a sokszor debil Bond-filmeket, sőt időről időre felmerülő probléma, hogy melyik közülük a legjobb, vagy melyik a legjobb tíz, esetleg melyek a legkevésbé rosszak, vagy melyik egyenesen a legrosszabb. A világ számtalan tiszteletreméltó újságírója és internetes senkije nyilvánított már véleményt a kérdésben, ám megnyugtató választ nem kaphattunk. Egészen mostanáig.

- - -

#24 - Az aranypisztolyos férfi (The Man With The Golden Gun, 1974)

**Az aranypisztolyos férfi** Forrás: MGM/UA

Ha annyi poén lenne a fimben, mint ahányszor a tökkelütött Roger Moore hunyorítva kimondja, hogy "Scaramanga", akkor igazán jól lehetne szórakozni rajta. Ha úgy adódna, hogy valamiért belekezdünk, vagy más indítja el és épp a helyszínen tartózkodunk, érdemes ügyelni, hogy semmiképp se nézzük folyamatosan. Legyen a közelünkben valami, ami elvonja a figyelmet, bátran végezzünk mellette házimunkát, beszélgessünk ismerőseinkkel, családtagjainkkal. Ma már a legtöbb lejátszón nincs olyan gomb, amivel megduplázhatjuk a lejátszás sebességét, ám ha mégis van, érdemes megnyomni, mert a siető és egérhangon idegesen magyarázó szereplők sokat dobhatnak az élményen. Lulu főcímdala van annyira rossz, mint maga a film, viszont a nőkre nem lehet panasz, és a táj is szép. A lista legvégére valami jobban utálható Bond-film is érkezhetett volna, de ez nem kívánságműsor.

+ + +

#23 - Élni és halni hagyni (Live and Let Die, 1973)

Felmerülhet a kérdés, hogy egy kora hetvenes évekbeli film, ahol az idő nagy részében óriásgalléros feka striciket mutatnak, a többiben pedig drogdíler zombikat hajszoló James Bondot, hogyan végezhet ilyen szomorú helyen. Tény, hogy itt a végén azért kicsit összefolyik a mezőny, ezért ne is keressünk rá magyarázatot, lényeg, hogy ezt a részt tényleg nem annyira érdemes megnézni, mert még csak nem is a legrosszabb. Esetleg hang nélkül, bár akkor meg lemaradunk egyetlen erényéről, a Paul McCartney & The Wings csodálatos betétdaláról. Azért bárhogy is forgatják a kamerát, nem tudja nem a hetvenes évek Harlemjét venni, ami némi vígaszt nyújt.

+ + +

#22 - Szigorúan bizalmas (For Your Eyes Only, 1981)

Jobb lett volna, ha tényleg bizalmasan kezelik ezt a filmet, e helyett megmutatták ország-világnak. A hidegháborús tengeralattjárós forgatókönyv még rendben is volna, megtalálunk benne mindent a német sportember-bérgyilkostól az alpesi síüldözésen át a korallzátonyos-cápás izgalmakig, sőt még olyan jó jelenetek is akadnak, mint a menekülés a Citroen kacsával. De kár reménykedni, hisz megjött John Glen, és rögtön az első Bond-rendezésével megmutatja, hogyan kell ezt profin elszúrni. A csajszi pont annyira meggyőző, mint a lottózók elé odatámasztott karton Puhl Sándor, de így is kiütéseket lehet kapni tőle. Az a fajta baba, aki még kacsintani sem tud, és persze pont vele van egy csomó romantikus jelenet. Ha a szenvedélyünk a műtét nélküli lobotómia, és nincs a közelben egy kötőtű, ezt a filmet akár többször is megnézhetjük. Persze ez is egy Bond-film, ami még mindig jobb, mint egy nem Bond-film.

+ + +

#21 - A magányos ügynök (License to Kill, 1989)

Huhuhuhú! Ezen aztán lehet idegeskedni. Elalváshoz ezért kevésbé jó, viszont megspórolhatunk vele egyhavi kávépénzt, ha reggelente négy-öt percnyit megnézünk belőle. Pedig mindkét Bond-lány rendben van - annál szörnyűbb, hogy a kicsit sem rokonszenves Timothy Daltonnal kell jóban lenniük. A közép-amerikai drogbárós történettel pedig nem mentek mellé, maga a ragyás Sanchez is elsőrangú gonosz, a többi szereplő is jó culáger, mintha minden klappolna. A sunyiképű Dalton az, aki képes egymagában leszállítani a film színvonalát rémisztő mélységekig, és még az alá is. Hát persze, hogy A magányos ügynök is John Glen filmje!

+ + +

#20 - Holdkelte (Moonraker, 1979)

A Broccoli-család a gyerekekre is gondolt: ami a kilencvenes években a dinó, az a hidegháború idején az űr volt. Ebben a filmben űrrepülő szeli keresztül az űrt, hogy elrepüljön az űrbázisra, ahol űrcápát gyilkol a Cápa nevű ember (a régi Intervideós felirat szerint Vasfogú), közben meteorrajként záporoznak a hamisítatlan Roger Moore-os poénok, amelyekhez a főhős az űrben is rendre felvonja szemöldökét. De ahogy Levente Péter is veszít varázsából középső csoport felett, ez a film is csak az első pattanásokig működik igazán jól. Legizgalmasabb az egészben a végkifejlet, amikor Bond az űrből menti meg a Földet, és tényleg csak egy hajszálon múlik. A szexi űrtudósnő, Dr. Goodhead viszont a legjobb fej az egész sorozatban.

+ + +

#19 - Csak kétszer élsz (You Only Live Twice, 1967)

Cseppet sem lehet csodálkozni azon, hogy ezután a dögunalmas film után elküldték Connery-t nyugdíjba.

+ + +

#18 - Halj meg máskor! (Die Another Day, 2002)

Szinte bármilyen jelzős szerkezetű káromkodással össze lehet foglalni a filmet, ennek ellenére az első fele látványos és élvezhető. Észak-Korea zord és korrupt, Kuba napfényes és korrupt, a vívójelenet izgalmas, Halle Berry makifejű, mégis minden jelenetnél el lehet gondolkozni, hogy most akkor jó nő, vagy dehogyis. A megmagyarázhatatlan Madonna-jelenés az első valódi intő jel, az izlandi jégpartitól kezdve azonban végképp menthetetlenre fordul a helyzet. A sztori értelmét veszti, a CGI -trükkök annyira valószerűek, mint Feles Elek szájmozgása, a leomló digitális díszletek között pedig észrevesszük, hogy Pierce Brosnan igazából nem is James Bond, csak egy műfogsoros porszívóügynök. Azért az eltűnős autó nagy ötlet volt, azt meg kell hagyni.

+ + +

#17 - Halálos rémületben (The Living Daylights, 1987)

Megint itt van egy egész jó film, amiben az anyaszomorító Timothy Dalton szerepel. A baj nem jár egyedül, van mellette egy szellemi fogyatékos, szalmahajú csellóslány, akit, ha jól emlékszem, még Bond sem dug meg, viszont érthetetlen módon végig udvarol neki. Nehéz ezektől eltekinteni, de ha mégis sikerül, az elég nagy dolog, mert tényleg baromi idegesítőek. A mérleg másik tepsijében van az A-ha főcímdala, aminél kívánni sem lehet jobbat, Pozsony és Bécs, amik csodás városok, a sivatag, ami perzselő és végtelen, és az arabok, akik első ránézésre putri népség, de mint kiderül, köztük is akad rendes ember. Az elvtelen szovjet dezertőr tiszt körül szövődő cselekmény is telitalálat lenne, John Glen viszont már csukott szemmel is tudja, hogy kell eltolni egy majdnem tök jó filmet.

+ + +

#16 - Soha ne mondd, hogy soha! (Never Say Never Again, 1983)

**Soha ne mondd, hogy soha!** Forrás: MGM/UA

Sean Connery másodszor tér vissza Bondként, de először csontpapaként! A nyilvántartás szerint 53, ránézésre legalább 63 éves színész csak úgy szórja a disznó vicceket a hölgyeknek, és úgy verekszik, mint a hátára fordított cserebogár. A történet ismerős, hiszen a Tűzgolyó félhivatalos remake-jéről van szó, ami miatt sokan bele se számolják a Bond-sorozatba. Pedig hiába néz ki a 007-es úgy, mint megbuktatása után szoláriumban vigasztalódó Medgyessy Péter, és hiába nem értjük, miért fordul meg minden nő egy mumifikálódott mazsola után, a történet jó, a rendezés korrekt, a legtöbb részlet a helyén van. Például Kim Basinger mellbimbói is. Azért néhány dolog hiányzik, mint egy normális filmzene, egy észrevehető Moneypenny, és egy olyan Q, aki nem nyal be Bondnak, hanem rendesen kivan rá, ahogy megszoktuk. A fiatal Mr. Beanért sem sem lett volna kár. Van ellenben szuper nyolcvanasévek hangulat, különös tekintettel a "Világuralom" nevű dupla-joystickos videojátékra, amit Bond hogy, hogy nem, de végül megnyer.

+ + +

#15 - Aranyszem (Goldeneye, 1995)

Azért jelentős film, mert a Timothy Dalton - John Glen - öreg Moore triász által kitartó munkával megásott sírból kellett feltámasztania a sorozatot, és ez végül sikerült is. A kezdőjelenet és a csajválasztás hibátlan, még a sztori is rendben van, néhány dolog viszont sajnálatosan el lett szúrva. Igazából elég hosszan lehetne őket sorolni. A 006-os ügynök kesergése például rettentő lelombozó, a szemüveges orosz informatikus láttán minden jobbérzésű ember tenyerébe temeti arcát, a szoborparkos éjszakai jelenet pedig az univerzális filmtörténet egyik soha be nem gyógyuló sebe. Vannak benne azért jó dolgok is, ez nem vitás, de végeredményben baromi fárasztó az egész. Sokak szerint legendás epizód, ami nem hülyeség, de inkább a James Bond-mozik tipikus érzéki csalódásáról van szó: pár emlékezetes jelenettől még nem lesz feltétlenül jó a film.

+ + +

#14 - Polipka (Octopussy, 1983)

Sokáig azt gondoltam, messze ez a legostobább film a sorozatból, az igazi mélypont, ezért megvenni sem voltam hajlandó. Most viszont kénytelen voltam újra megnézni, és bebizonyosodott, hogy Roger Moore idiotizmusához kiválóan illik e bárgyú film, amely végül is kifejezetten szórakoztató. Bond nagyon ravaszul krokodilnak öltözik, elszabadul egy gyilkos céllövöldei gumipolip, bohócok halnak erőszakos halált, a Scaramanga mellett már tíz évvel korábban is jól mutató csaj pedig gondoskodó MILF-ként tér vissza. Arra már nem emlékszem, hogyan lesz az összevissza lopkodott, patkolt tojásokból nukleáris robbanófej, de mondom, egész jó, főleg ahhoz képest. Az értelmetlenségig titokzatos, poliptiszteletüket rányalós tetoválással jelző csajszekta persze sokat dob a helyezésen!

+ + +

#13 - A holnap markában (Tomorrow Never Dies, 1997)

BMW-k és német gonosztevők uralják a mozit, Rex felügyelő végül nem kerül elő, de nélküle is RTL-i a hangulat. A filmben két igazán jó jelenet van, az egyik, mikor Bond a hátsó ülésről telefonja segítségével farolgat a parkolóházban, a másik, meg mikor Elliot Carver médiapüspök (egyben félig német főgonosz) kicsúfolja Wei Lin jószándékú kínai titkosügynök karatetudását. Na, az tényleg nagyon vicces, érdemes többször visszatekerni. Sőt, az irodaházból bilincsben menekülős jelenet se rossz, és az ráadásul egész hosszú. Amúgy egy jobbára sablonos és jellegtelen Bond-film, bár különösebb baja sincs. A csajok is nagyjából ilyenek.

+ + +

#12 - Gyémántok az örökkévalóságnak (Diamonds Are Forever, 1971)

**Gyémántok az örökkévalóságnak** Forrás: MGM/UA

Itt van Bond, a texasi kopó! A nyugdíjas tornatanár kinézetű Connery visszatér, ezzel pedig elérkeztünk a legparasztabb Bond-filmhez. Az öreg Connery eleve parasztabb, mint a fiatal, és mivel a Lazenby hagyta coolság-űrt hiába is próbálták volna betölteni vele, elküldték oda, ahova az ilyen viselkedés való: Amerikába. Ami önmagában is jó dili, és még egy kis burkolt England-ezést is ki lehet hozni belőle. Már rögtön a nyitójelenetbe annyi parasztságot szorítottak, ami más esetben egy egész filmen át kitart. Hiába bővelkedik a történet nyilvánvaló marhaságokban, 1971 egy remek évjárat. Az akkori kamerakezelésből valahogy csodálatos képek születtek, amik a rossz filmeket is megjavítják. Ez pedig nem is annyira rossz film, noha nem egy Piszkos Harry.

+ + +

#11 - Halálvágta (View to a Kill, 1985)

Talán a legellentmondásosabb Bond-film. Grace Jones és Chistopher Walken miatt egyértelmű helye lenne a legjobbak között, ugyanakkor Roger Moore öregen még sokkal szerencsétlenebb, mint előtte bármikor. John Glenről már tudjuk, hogy egy igazi balfácán, ha rendezésről van szó, ettől még persze lehet rendes ember. A nyolcvanas évek hangulata pont annyira üt át a lóversenyzős, hajtóvadászatos miliőn, hogy tönkrevágja azt, így ahelyett, hogy tobzódnánk 1985 nyomógombos világában, annyival kell beérnünk, hogy "microchip". És kész. Nehéz ezt a filmet objektíven értékelni, tiszta szerencse, hogy most végre sikerült.

+ + +

#10 - Skyfall (2012)

A nyomokban James Bondos elemeket is tartalmazó hosszú és unalmas akciófilmnek vannak kétségtelen erősségei is. Sévérine például minden idők legjobb Bond-nője, nagy kár, hogy hamar lelövik. Javier Bardem is remek színész, Judi Dench a nagybetűs M, néhány illemtanórával Daniel Craigből is jó Bondot lehetne faragni, az akciók és a helyszínek is profik - hogy lehet, hogy mégis egy szar film lett a vége? Hát úgy, hogy nem sok maradt abból, amit eddig James Bondnak ismertünk, és még azt is elbénázták. Egy Bond-film nem lehet sötét, és egy Bond-gonosz sem lehet Joker. Elcseszett korszellem ide vagy oda, ez a sok lelkizés baromi rossz ötlet volt, mint ahogy Bondból sem kellett volna egy nyomorult kriplit csinálni, aki ráadásul még peches is. Nem is értem, mit keres az első tízben.

+ + +

#9 - Oroszországból szeretettel (From Russia with Russia, 1963)

**Oroszországból szeretettel** Forrás: MGM/UA

Pompás zene, egymás haját tépő cigánylányok, késes cipőben rugdosódó kémnagyi, nőket megértően pofozó Connery, azt hihetnénk, már-már sándormátyási a hangulat. Ám az egész felfordulás okozója, a titokzatos "kódoló" egy elég nagy kamu, mint ahogy az orosz csajszi esetében sem világos, hogy mit is akar, ha egyáltalán bármit. Még maga Bond parancsnok is meglehetően összevissza viselkedik. Szépek a képek, Isztambul csodás, de sajnos az elnagyolt történet fárasztóvá teszi a mozit. Ami még így is milyen jó!

+ + +

#8 - A kém, aki szeretett engem (The Spy who Loved Me, 1977)

**A kém, aki szeretett engem** Forrás: MGM/UA

Az egyik legjobb nyitójelenettel, Lotus Esprit S1-ekkel és egy tragikus főcímdallal érkezik meg egyéni csúcsára a kretén pojáca Roger Moore és a neki köszönhető fájdalmas poénvilág. Az orosz titkosügynök hölgy csak annyira kívánatos, mint egy mélyhűtött rágcsáló, a tenger alatti palotájával le-fel liftező főgonosz Stromberget sem lehet komolyan venni, viszont jó nézni ezt a filmet és kész. A maguk alá csinált tudósok minden idők leghitelesebb mellékszereplői, szinte látni, ahogy kúszik lefelé lábukon a barna kígyó.

+ + +

#7 - A világ nem elég (The World is Not Enough, 1999)

Megértem, ha ezzel bárki vitába száll, hiszen Pierce Brosnannek elvileg tényleg semmi keresnivalója nem lenne a top tízben. Valójában azonban ez egy fordulatokban bővelkedő történet, legalábbis Bond mércével mérve, azaz van benne legalább egy meglepő fordulat. Lehet azzal jönni, hogy milyen béna gonosz a trainspottingos Begbie, de pont az a furfang, hogy nem is ő az igazi gonosz! John Cleese színrelépése is legalább olyan pusztító, mint a Star Wars-ban Jar-Jar a lobogó füleivel, úgyhogy bőven lenne hol belekötni, de hát a hetedik helytől mégis mit várunk? Az olajvezetékben furikázós kaukázusi jelenet ellenben majdhogynem klasszikus, a két csajszin kiválóan el lehet morfondírozni, de igazán az akciójelenetek és a ritmus tehet arról, hogy ez mégiscsak egy jó film lett.

+ + +

#6 - Tűzgolyó (Thunderball, 1965)

Sokáig második-harmadiknak tippeltem, de az igazság könyörtelen. Legendás képsorokban nincs hiány: itt van rögtön a kezdőjelenet a női ruhában agyonvert, majd rögtön utána piszkavassal megfojtott Bouvar ezredessel, hamar előkerül a szifonhátizsák, később a vízalatti légzőbasz a cápákkal teli medencében, a SPECTRE közgyűlés jelenetet pedig minden társasházi közös képviselőnek bele kellene égetni memóriájába. Connery itt még fitt formában hozza legjobbját, a film mégis kicsit széteső. A véget nem érő vízalatti búvárharcok alatt például könnyű elbóbiskolni, Bondot pedig megint érthetetlenül sokszor nem ölik meg, de míg ez a Goldfinger-ben valahogy oké, itt kevésbé. A csaj viszont jó, a táj szép, szóval ha jól választjuk meg a fagylaltot és a ropogós kiegészítőket, kellemes időtöltést kínál.

+ + +

#5 - A Quantum csendje (Quantum of Solace, 2008)

Na, ezt ki hitte volna? Pedig nem tévedés: egy szuper történet, egy kellően utálható gonosz, két csodálatos asszony, és a Bond karaktert még pont elviselhetően batmanesítő Daniel Craig sietnek elfeledtetni a Cobra 11-es nyitányt és Jack White életének legrosszabb dalát. Az operaházi bilderberg-találkozó kétségtelenül az egyik legmenőbb jelenet a Bond-történelemben. A végén a sivatagi leszámolás sántikál ugyan, de így keretes a szerkezet, ráadásként pedig megkapjuk a Four Tet-féle végefőcímzenét. A fölöslegesen sok erőszak talán kicsit fölöslegesen sok, a vicc meg kevés, de végülis ez egy nagyon is erős Bond-film.

+ + +

#4 - Goldfinger (1964)

Sokáig nem egészen értettem, hogy miért van tőle úgy oda mindenki, pedig tényleg nagyszerű film - ezt bizonyítja a listában elfoglalt előkelő helyezése is. Goldfinger az egyik legjobb valaha volt gonosz, az idegesítő néma szolgáját meg simán ki lehet bírni, kártékony ténykedéséért kellő kárpótlást nyújt halála. Bond ezúttal mintha kicsit hülye lenne, de legalább nem nagyon, mint oly sokszor egyébként. Valószínűleg a fiatal Connery sem nyert tanulmányi versenyeket, és még nem olyan jó színész, hogy ezt jól palástolja, de ha úgy nézzük, ez sima lazaságnak is tűnhet, ami meg külön jó a feszkós Goldfingerrel szemben. Lehet rá olyat mondani, hogy a legklasszikusabb Bond-film, hogy miért, arról fogalmam sincs, de azt hiszem, tényleg az.

+ + +

#3 - Casino Royale (2006)

Ez egy príma mozi. Annyira jó, hogy azon gondolkozom, vajon mi az, amit egyáltalán elrontottak benne? Sokáig azt hittem, hogy Eva Green a film nagy tévedése, de nem. A valamirevaló férfiak gyakran vonzódnak a semmirekellő játszmás nőkhöz, még ha azok olyan búvalbaszott fapinák is, mint Vesper. Örömteli tény, hogy az eléggé félresikerült Aranyszem rendezője tizenegy év elteltével ilyen szépen összeszedte magát. A kezdőjelenet (nem a fekete-fehér, aránylag béna, hanem a kakasviadallal kezdődő négerüldözés) verhetetlen, kár, hogy nem játszhat a hivatalos kezdőjelenet-mezőnyben, hiszen a főcím utánra tették. Chris Cornell betétdala viszont hivatalosan is az egyik legjobb. Hosszan lehetne még sorolni a mozi előnyeit Le Schiffre komisz karakterétől kezdve vályogvető nőjén át a pókeres formákig, lényeg hogy hosszú idő után és kellően stílusosan hozta vissza a Bond-legendát. Vitathatatlanul a legjobb lenne, ha nem előzné meg másik kettő.

+ + +

#2 - Dr. No (1962)

Hogy, hogy nem, ez lett a második, elég egyszerű okból: sajnos az összes mögötte lévő rosszabb. Ettől persze még óriási film, de valljuk be, semmi őrületes extraságot nem tartalmaz. Ursula Andress szép asszony, Dr. No pedig egy kimért gonosz úr, akinek egzotikus szigete és irigylésre méltó neve van, bár lehet, hogy kiskorában Doktornőnek csúfolták, és pont ettől gonoszodott be. A film legnagyobb erénye, hogy egyben van, jó a ritmusa, és nincsenek benne idegesítő dolgok. Ennél több pedig nem is kell a második helyhez.

+ + +

#1 - Őfelsége titkosszolgálatában (On Her Majesty's Secret Service, 1969)

**Őfelsége titkosszolgálatában** Forrás: MGM/UA

Az egyetlen film, amiben George Lazenby játszotta Bond parancsnokot, már csak ezért is szükségszerű, hogy a legjobb legyen. Lazenbynél jobb Bondot valószínűleg lehetne találni, de eddig még nem sikerült. Hiába egy bájgúnár, de jól verekszik, úriember, és szemérmetlen kujon. Telly Savalas szuper Blofeld, csak úgy sugárzik róla az elvetemültség, egyszer oda is vágja a macskát. A síparadicsom csodapalotájában bekábítózott fiatal hölgyek minden bond Bond idők legkomolyabb felhozatalát kínálják - meglepő, hogy a skót szoknyában parádézó ügynök pont a legszebbeket nem tünteti ki figyelmével. A film további erénye, hogy 1969-ben készült, és mivel más Bond film nem készült ekkor, ez is egy erős érv mellette, hiszen az emberi jóízlés köztudottan ekkortájt érte el civilizációs csúcspontját. Minden egyéb részlet is nagyjából a helyén van, úgyhogy aki nem szerelmes a kretén Roger Moore-ba, és nincs teljesen elveszve Sean Connery mellszőrében, annak nincs oka reklamálni.

- - - - - - - - - - - - - - -

Ha valakin mégis rajta maradt a reklamálhatnék, a kommentekben döngölheti földbe az általa legrosszabbnak tartott Bond-filmeket, vagy magasztalhatja egekig kedvenceit. Azt a kommentet, amihez nem mellékelnek saját toplistát, el sem olvassuk!