A nők az agyadat szedik szét

Nicolas Winding Refn pontosan tudta, milyen jellegű kérdésekre számíthat, amikor leült beszélgetni hat újságíróval a cannes-i JW Marriott hotel tetőteraszán. Két éve, amikor a Drive-val érkezett, ő volt a fesztivál nagy ünnepeltje, a rendezői díjat is megkapta, az idei versenyprogramban szereplő Csak Isten bocsáthat meg-jét viszont a legtöbben fanyalogva fogadták. Nem kíméltük a rendezőt, aki ennek ellenére szívesen mesélt a kislányát bosszantó thaiföldi szellemről, a férfiakról, akik vissza akarnak mászni az anyjuk méhébe, saját kézfétiséről, és arról, miért néz ki olyan durván Kristin Scott Thomas a filmjében.

Na, akartok verekedni? - szögezi nekünk a Ryan Gosling-idézetet a filmjéből Winding Refn, amikor megérkezik.

Ha úgy verekszel, mint Ryan Gosling, akkor igen.

Nicolas Winding Refn a Csak Isten bocsáthat meg cannes-i sajtótájékoztatója előtt Forrás: AFP

Nekem úgy tűnt, ez a film a Drive paródiája. Ez szándékos volt?

Hogy érted, hogy a paródiája?

Úgy, hogy fogtad a Drive egyes stíluselemeit, sztorielemeit, figuráit, és extrémen eltúloztad őket.

Szerintem az utolsó négy filmem, a Bronson, a Valhalla: A vikingek felemelkedése, a Drive és a Csak Isten bocsáthat meg sok szempontból hasonló. Mindegyik a fantastique-műfajba sorolható (természetfeletti eseményeket felvonultató, horror- és fantasy-elemeket keverő filmes stílus). Nem akartam szándékosan paródiát csinálni, de bármit is látsz bele, valószínűleg igazad van.

A Drive-ban kezdtél az akcióhős karakterének eltorzításával játszani. Ott a hős szinte teljesen kivonja magát a társadalomból, itt pedig még inkább redukáltad Ryan Gosling figuráját, antiakcióhőst csináltál belőle, aki megpróbálja elkerülni, hogy cselekednie kelljen. Ez biztosan szándékos volt.

Tény, hogy egy olyan férfi, aki az anyja méhéhez van láncolva, és ezért teljesen a hatása alatt áll, nemigen lehet más, mint antihős. De pont ettől érdekes a figura. A film kiindulópontja az volt, hogy egy anya-fia történetet akartam elmesélni, de tudtam, hogy ez csak úgy fog működni, ha természetfeletti elemeket is használok. Mert ha szembeállítok egy férfit, aki Istennek hiszi magát (Chang, a rendőr), és egy férfit, aki az anyja méhéhez van láncolva, akkor utóbbinak ahhoz, hogy szabaddá váljon, szembe kell néznie a természetfelettivel. Valami ilyesmi volt a koncepció.

Ryan Gosling és Nicolas Winding Refn a Csak Isten bocsáthat meg forgatásán Forrás: AFP

Ez azt jelenti, hogy hívő vagy?

Szerintem mindenki hisz valamiben. De Ázsiában pont az volt az érdekes, hogy nem Az Istenben, hanem egy Istenben hisznek. Nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy ott teljesen általános, hogy elfogadják az alternatív valóságokat.

Már a forgatás előtt három hónappal Thaiföldre költöztél a családoddal. Az ott töltött idő alatt változott a film stílusa?

Nagyon is. Amikor Thaiföldre érkeztem, a forgatókönyvben még sokkal logikusabban, részletesebben ki volt fejtve a cselekmény, minden meg volt magyarázva, mert a nyugati világban ahhoz vagyunk szokva, hogy mindennek logikusnak, tényszerűnek kell lennie. Thaiföldön viszont azt tapasztaltam, hogy megmagyarázhatatlan dolgok történnek, és el kellett fogadnom, hogy abba a világba ezek beleférnek. Volt például a házunkban egy szellem, aki nagyon zavarta a másfél éves kislányomat, úgyhogy jött egy sámán, hogy megszabadítson minket tőle, a feleségem pedig elment a templomba tisztító szertartásokat végezni. Ki is kellett költöznünk egy időre a lakásból, hogy a szellem távozhasson.

Forgatás közben is változtattál még a forgatókönyvön?

Nem csináltam még úgy filmet, hogy ne írtam volna át a forgatókönyvet menet közben, és mindig máshova lyukadnak ki a filmjeim, mint kezdetben gondolom. Éppen azért forgatok kronológiai sorrendben, mert folyamatosan látni akarom, hogy merre halad a dolog. Szerintem, amikor az ember létrehoz valamit, nem az a legfontosabb kérdés, hogy mit csinál, hanem az, hogy mit nem, és a végére kiderül, hogy mi is jött létre.

Kristin Scott Thomas, Nicolas Winding Refn és Yayaying Rhatha Phongam Cannes-ban Forrás: AFP

Eszedbe jutott közben a híres thaiföldi rendező, Apichatpong Weerasethakul? Ő is használ olyan transzcendens elemeket, amelyek emlékeztetnek a Csak Isten bocsáthat meg-re.

Nem igazán, sokkal inkább az amerikai fétisfilmek jártak az eszemben.

Miért döntöttél úgy, hogy ennyire minimalistára veszed a párbeszédeket?

Azért, mert a csönd a képzelet igazi nyelve. A csönd technikai szempontból arra kényszeríti a rendezőt, hogy a kamerára, a hangra és a hangulatra hagyatkozzon a történetmesélésben, a színészeket pedig arra, hogy a leggyakoribb kifejezésmódjuk nélkül boldoguljanak, és a testük és cselekvéseik segítségével fejezzék ki magukat.

Azt mondtad, a legnagyobb cannes-i élményed az Alejandro Jodorowskyval való találkozás volt. Miután Jodorowsky első filmjét, a Fando és Lis-t '68-ban bemutatták az acapulcói filmfesztiválon, a közönség tört-zúzott az utcán. A te filmed is meglehetősen erős reakciókat váltott itt ki, ha törés-zúzás éppenséggel nem is volt.

A francba! Durvább filmet kellett volna csinálnom.

Célod, hogy szélsőséges reakciókat válts ki?

Célnak nem nevezném, akkor nem is működne, ha szándékosan erre törekednék. De roppant elégedett vagyok, amikor tudom, hogy az emberek egyik része imádta, másik része gyűlölte a filmemet. Ezt valahogy a tisztelet jelének veszem. És az az érdekes, hogy általában ugyanazokból az okokból szeretik vagy gyűlölik a filmjeimet. A művész és a kritikus közt ilyenkor van igazi kapcsolat.

Nicolas Winding Refn és Ryan Gosling a Csak Isten bocsáthat meg forgatásán Forrás: AFP

Ezek szerint olvasod a kritikákat.

Csak a pozitívakat.

Most becsúszott pár negatív is.

A Drive-ot is csomóan lehúzták, de most olyan érzésem van, mintha megfeledkeztek volna arról, hogy akkor azt is lehúzták, és ugyanazok az emberek ugyanazokat a dolgokat vetnék a szememre a Csak Isten bocsáthat meg kapcsán. Ez egy ciklikus dolog.

Mondtad, hogy ez a film számodra lezárt egy korszakot, és végre elkezdhetsz mással foglalkozni. Mire akarsz koncentrálni most?

A nőkre!

Gondolom, arra a horrorfilmtervedre célzol, amelyben csak nők szerepelnek. Hogy áll?

Mindig úgy indulok neki, hogy nőkről akarok filmet csinálni, aztán a filmjeim valahogy mégis mindig erőszakos férfiakról szólnak. De Kristin Scott Thomas figurája a Csak Isten bocsáthat meg-ben már egy lépés ebbe az irányba. Ő az igazi gonosz. Mert amikor két férfi csap össze, akkor csak fizikailag teszik tönkre egymást, a nők viszont az agyadat szedik szét. És ennek ellenére is szereti őket az ember. Ezt nagyon izgalmasnak és szexinek találom, ezért akarok csinálni egy olyan filmet, amiben csak nők vannak.

Kristin Scott Thomas a Csak Isten bocsáthat meg című filmben Forrás: AFP

Kristin Scott Thomas nagyon durván néz ki a filmben.

Szerintem elég szexi. Nagyon izgalmas a kinézete, majdnem olyan, mintha egy harcos lenne, aki páncélt visel. Amikor Kristin elvállalta a szerepet, elkezdett gondolkodni azon, hogy valamit kéne kezdeni a megjelenésével. Mondtam neki, hogy rendben, de mire gondolsz? Erre küldött nekem egy magazinfotót, amin hosszú szőke parókát viselt, hogy valami ilyesmit képzel el. Mire én mondtam, hogy a sztori szerint Miamiban él, és úgy tudom, arrafelé így néznek ki a nők, úgyhogy részemről oké.

Azt mondod, Kristin Scott Thomas figurája az igazi gonosz, miközben a fő tulajdonsága a film szempontjából az, hogy anya. Mit mondanál erről?

Nem az én anyámat alakítja, ha erre célzol, viszont anyám kedvenc színésznője. Nekem jó a viszonyom az anyámmal, de tisztában vagyok vele, hogy ez a kapcsolat sokkal komplikáltabb is lehetne. Tudatában vagyok, hogy mi minden félrecsúszhat, és ez megrémít. Nekünk férfiaknak általában problematikus az anyánkhoz fűződő viszonyunk, és az egész életünket azzal töltjük, hogy próbálunk visszamászni az anyaméhbe.

Ez elég ödipálisan hangzik. Jártál vagy járnál pszichoanalitikus terápiára?

Nem, azt hiszem, túlságosan félnék attól, hogy mi derül ki.

Nicolas Winding Refn és Kristin Scott Thomas a Csak Isten bocsáthat meg forgatásán Forrás: AFP

(A következő kérdés erősen spoileres!)

Azt valóságnak kell tekinteni, hogy Ryan Gosling figurájának a kezét levágják a film végén, vagy ez csak egy allegória?

Ez olyan, mint a szex. Nem igazán érted, hogy mi történik, de jó érzés.

Említetted a fétisfilmeket. Kicsit olyan, mintha Gosling kezét fétistárgyként kezelnéd a filmben.

A férfiasság nagyon erősen kötődik a kézhez. Ha egy férfi kezét levágják, nem sok haszna marad. A kéz fetisizálása mindig is bennem volt. Kiskoromban, ha elestem, mindig próbáltam megóvni a kezemet, és rengeteg kézkrémet használok. Rögeszmésen foglalkoztatnak a kezek, nem tudom, miért.

Sok filmes utalás szerepel a Csak Isten bocsáthat meg-ben, például amikor Isten énekel, az pont olyan, mint amikor Dean Stockwell énekel David Lynch Kék bársony-ában. Ezek szándékosak voltak?

Azt nem mondanám. A karaoke ötlete onnan jött, hogy sokat utazgattam Bangkokban éjszaka, amikor helyszíneket kerestünk a filmhez, és láttam, hogy Thaiföldön ez nagyon megy. Én utálom a karaokét, inkább kiugranék az ablakon, mint hogy csináljam, de egészen elképesztő helyeken jártunk, például a kínai negyedben kihalt bárokban, ahol éjjel kettőkor férfiak rémes kínai számokat énekeltek. Isten előtt mindig is zenével és énekkel tisztelegtek az emberek, és elég jópofának találtam az ötletet, hogy az én Istenem előtt egy karaokebárban tisztelegnek.

Nicolas Winding Refn, Ryan Gosling, Yayaying Rhatha Phongam Forrás: AFP

Hogyan választottad ki a számokat?

A dalok konkrétan kapcsolódnak a film történetéhez. Az első szám, amit Chang énekel, a bosszúról szól, a második elvontabb, de főleg a hazatérésről és az elfogadásról szól, az utolsó pedig egyszerűen egy nyálas popszám, ami nagyon megtetszett.

A Drive után minden bizonnyal sok hollywoodi ajánlatot kaptál, de te mégis inkább egy szerzői filmet csináltál. Ez afféle credónak is tekinthető?

Nem volt ilyen tudatos célom, de az igaz, hogy a Drive után - ami egy Los Angelesben forgatott európai film volt az amerikaiak szerint - számos lehetőségem lett volna a korábbi filmjeimnél nagyszabásúbb filmet csinálni, és ezekkel rengeteget kereshettem volna, de végül mindig arra jutottam, hogy a művészi szabadság többet nyom a latban, mint bármennyi pénz, amit ajánlanak. Mert a filmkészítés olyan nehéz, hogy muszáj nagyon-nagyon szeretned azt, amit csinálsz, különben nem tudod átadni magad neki. Legalábbis az én esetemben ez így van. Egyszer szívesen rendeznék majd egy nagy stúdiófilmet, kiaknázva annak minden előnyét, de jelenleg túlságosan élvezem azt, amit csinálok.