A meleg srácot kikészítik a tanyán

Xavier Dolan, a pimaszul fiatal kanadai multitalentum fölényes magabiztossággal rendezte meg első műfaji filmjét. A Tom a la ferme az idei velencei versenyprogram egyik legizgalmasabb darabja.

Úgy fest, Xavier Dolan eldöntötte, hogy pár év alatt olyan erős filmográfiát hoz össze magának, amely másoknak egy teljes karrierbe telik. A meghökkentően tehetséges, 1989-es születésű francia-kanadai színész-rendező 2009 óta szinte évente előrukkolt egy-egy színvonalas alkotással (csak a háromórás Lawrence Anyways-zel pepecselt el két évet), most Tom a la ferme (Tom a farmon) című negyedik filmjével a tanyasi thriller műfajába tett eredményes kirándulást.

Xavier Dolan a Tom a la ferme című filmben Forrás: Venice Film Festival

Dolan termékenysége igazán figyelemreméltó, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a rendezésen és a forgatókönyv megírásán kívül négyből három esetben a főszerepet is maga játszotta el, illetve új filmjének a vágója és jelmeztervezője is ő volt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy olyan alkotóról van szó, aki művének minden elemét az irányítása alatt tartja (a film plakátját és tetszetős sajtókönyvét is ő tervezte).

A Tom a la ferme először is nagyon vicces, és Dolan a legváratlanabb dolgokból sajtol ki humort. Már körülbelül az ötödik percben felnevettem, amikor benyomta a világ legizgalmasabb thrillerzenéjét egy teljesen semleges jelenet alá, amelyben a főhős egymagában téblábol a farmon. Töprengtem, hogy vajon milyen zene fog szólni egy valóban izgalmasnak szánt jelenet alatt, és nem sokkal később kiderült, hogy némi gyomorrengető dobolással lehet még fokozni a hatást. De Dolan viccel a vágással is, például volt egy pompás időbeli ugrás, amin szakadt a közönség, illetve a főhős elsőre nevetségesnek tűnő, később azonban dramaturgiai funkcióval bíró Thomas Gottschalk-frizurája is megérdemel egy említést.

Xavier Dolan és Evelyne Brochu szeptember 2-án Velencében Forrás: AFP

Háromszereplős kamaradrámát látunk. Tom (Dolan), a meleg montreali reklámszakember egy kis vidéki faluba érkezik a volt pasija temetésére. Az elhunyt fiú édesanyja nem ismeri Tomot, sőt azt sem tudta a fiáról, hogy meleg, és ha a farmot igazgató idősebb fián múlik, soha nem is tudja meg. A Francis nevű báty (Pierre-Yves Cardinal) egy csökönyös, agresszív alak, aki rögtön zaklatni kezdi Tomot, és arra kényszeríti, hogy erősítse a hamis képet az anyjában, miszerint a másik fia egy dolgos, heteroszexuális mintagyerek volt. Még barátnőt is kitalálnak a srácnak egy Sara nevű – amúgy tényleg létező – kolléganő (Evelyne Brochu) személyében, aki a történet egy későbbi pontján ráadásul be is állít a farmra.

Üdítő a filmben, hogy habár a rengetegszer látott "szofisztikált, nagyvárosi embert terrorizálják a bunkó vidékiek"-helyzetet dolgozza fel, mégis sikerül kikerülnie vagy kifiguráznia ennek a műfajnak az összes kliséjét. Egyszer sem történik az, amit várnánk, és Dolan olyan meglepő formai húzásokkal is előáll, mint például, hogy az idegtépő jelenetekben a 16:9-es képarányt lassan összehúzza extrémen szélesvásznúvá.

Pierre-Yves Cardinal szeptember 2-án Velencében Forrás: AFP

A Tom a la ferme mindenképpen váltást jelent Dolan művészetében. Az eddigi személyes hangvételű munkái után most műfaji keretek között próbálta ki magát, és tehetségét dicséri, hogy így is képes volt megőrizni egyéni látásmódját. Új elemekkel bővítette a repertoárját, és volt mersze felhagyni az eddig védjegyének számító ütős zeneszámmal aláfestett lassított felvételes montázsok használatával. Alig várom a következő filmjét.