Tombol a kalácsseggű kasszafúró

Jude Law mindent belead, de kicsúszik a talpa alól a talaj ebben a zavaros, sovány történetben. Ötletek helyett lusta csavarok viszik előre a sztorit, három különböző műfaj felé is kacsingat, van benne pár jó poén és ütős a zenéje, de a Dom Hemingway sosem talál magára. 

Dom Hemingway szereti a saját farkát. Szenvedélyes, shakespeare-i nagymonológot intéz hozzá a film első öt percében, aminek a címe is csak ennyi: Dom Hemingway. A néző meg kicsit feszeng, mert lehet, hogy csak egy perc volt az, de jóval hosszabbnak tűnt. A farok-beszéd alatt bőven van idő eltűnődni, hogy vajon az egész film ennyire erőltetett és hatásvadász lesz-e, mint ez a szórakoztatónak szánt, kínos felütés. De addig is, nézzük, ki ez a pali, aki ennyire tiszteli és szereti, amije van. Nem baj, hogy köpcös, kopaszodik, és kicsit petyhüdten lógnak azok a mellizmok, Dom önbizalma határtalan. Akkor is, ha éppen börtönben rohad, akkor is, ha kiszabadul, de átvágják, ő Dom Hemingway, a legendás.

Jude Law a Dom Hemingway című filmben Forrás: Big Bang Media

És itt kezdhetjük zavartan vakargatni a fejünket, mert hiába várunk türelmesen, az egész film alatt nem derül ki, hogy miért lenne, miért lehetett legendás a főhős, aki most tizenkét év után hatalmas fanfárral (és Rolfe Kent lendületes, britpopos ütemeire) kisétál a börtönből. Szállnak a vécépapírgurigák a börtön ablakából, tombol mögötte a sok rab. De Dom valójában kispályás bűnöző, egy a sok londoni kasszafúró közül, aki egy nehézsúlyú orosz maffiózó helyett ülte le azt a tizenkét évet és most elindul, hogy jól begyűjtse a megérdemelt jutalmát. Segítője a barátja, az elegáns, félkezű Dickie (Richard E. Grant), ő kíséri el az orosz milliárdoshoz. Kiderül, hogy Domnak van egy huszonéves lánya is (Emilia Clarke), aki nem áll vele szóba, bármennyire is szeretné. Indulhat a film.

Nem indul. Nincs film. Az egész film egy nagy egó, Dom Hemingway szándékosan túlzón megírt és túljátszott karaktere. És a hőst játszó színész: Jude Law. Law-nak nagy rajongója vagyok, attól a pillanattól kezdve, hogy először láttam a Wilde-ban Bosie-t, Oscar Wilde szerelmét játszani, jó tizenhat éve. Law finom, érzékeny színész, de az utóbbi években egy filmje sem hozott neki olyan kritikai elismerést, mint mondjuk A tehetséges Mr. Ripley vagy a Hideghegy annak idején és a Sherlock Holmes-ban is Robert Downey Jr. mellett-mögött tudott csak megmártózni a sikerben. (A londoni színpadon más a helyzet: tomboló siker volt a Hamlet, és most éppen az V. Henrik-ért borulnak le előtte a színikritikusok).

Jude Law és Richard E. Grant a Dom Hemingway című filmben Forrás: Big Bang Media

De a filmvásznon az utóbbi időben maradtak a vonzó külsőt feledtető, meghökkentő szerepválasztások, amivel talán új lendületet kaphat Jude Law filmes karrierje: a fájdalomba burkolózó, megcsalt férj, Karenin az Anna Kareniná-ból, vagy most ez a fújtató, mocskosszájú, nagyétkű, karikás szemű és lágyszívű piti bűnöző, Dom Hemingway. Ha Dom belép a szobába, elszabadul a pokol. Őrjöng egyet, aztán elsírja magát. Fröcsköl a nyál a nagyívű, kerek mondatoktól, amiket a földre köpköd, miközben az égre emeli a tekintetét. Beverem a pofád, szánom-bánom, szétdurran a májam, megszakad a szívem. Law minden percét élvezi, amit a harsány, gyereklelkű Dom bőrében tölthet; másnaposan, kihűlt kokain-mámorban böfögve, kalácsseggel, anyaszült meztelenül flangálva, vagy egy londoni temetőben, egy sírhantra borulva.

Law mindent belead, de hiába: a gazdag karakter köré kéne egy forgatókönyv, egy történet. A rendező-forgatókönyvíró Richard Shepard, aki a Matador-ral fellendítette Pierce Brosnan poszt-Bond karrierjét, ebben a sztoriban képtelen eldönteni, mit akar: véres gengszterfilmet, romantikus, családegyesítő drámát, vagy kemény délkelet londoni vígjátékot. Itt a a medence a Szexi dög-ből, durva autóbaleset beszélgető áldozata a Veszett a világ-ból, Bond-lány kaliberű bombanő a francia luxusvillában, londoni kocsma bármelyik londoni gengszterfilmből. Van minden, de a sok kicsi nem megy sokra. Nincs irány, csak csapongás. Az erős karakter és a szerepben boldogan randalírozó Jude Law csak egy ideig tud lekötni.

Jude Law és Emilia Clarke a Dom Hemingway című filmben Forrás: Big Bang Media

Üdítő perceket nyerünk Dom és Dickie agyament, tényleg vicces eszmecseréiből, és a filmbe életet lehel Rolfe Kent profi, ütős filmzenéje, de az erőltetett fordulatok, a sehova nem tartó, vékony sztori és a hirtelen, üres befejezés csak egy halványan bosszantó csalódás emlékét hagyják a nézőben. Ennyi a Dom Hemingway: egy szórakoztatóan fura figura, két jó színész, három-négy igazán jó poén, öt jó szám.