Engem senkinek a szexualitása nem érdekel

A december elejei bemutatója óta több mint 130 ezren látták a Coming out című komédiát, és úgy tűnik, nem is kopik ki egyhamar a magyar mozikból. A filmben Csányi Sándor meleg szerelmét Karalyos Gábor alakítja, akit a tizenhárom évvel ezelőtti Moszkva tér főszerepe óta ritkán láttunk a vásznon. Megkérdeztük, miért költözött le egy Somogy megyei tanyára, szerette-e a Barátok köztös melóját, megbánta-e, hogy szerepet vállalt egy bankreklámban, és jó lett volna-e szerinte, ha csókolózik Csányi Sándorral. 

Sokszor beszéltél arról, hogy milyen rossz élmény volt számodra a főiskola, folyamatosan rezgett a léc, hogy elzavarnak-e. Mikor bizonyosodtál meg arról, hogy neked igenis van helyed ebben a szakmában?

Ennyi idő távlatából azt gondolom, nem véletlenül történt az, ami történt velünk. Utólag látom, hogy egy csomó mindent nem lehet megtanulni a szakmáról, hanem csak ellesni lehet olyanoktól, akik jól csinálják. Például a főiskolán nem tudtak megtanítani minket próbálni, azt csak eltanulni lehet a nagyoktól. Amikor szabadúszó lettem, most már hat éve, akkor úgy gondoltam, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ez biztos félelmetesnek hangzik, de nem az, mert én több lábon állok, több mindennel foglalkozom.

Karalyos Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Molnár Gál Péter az egyik legutolsó radnótis előadásodnak a kritikájában azt írja, hogy te vagy a színházban a leginasabb inas, már minden létező inast eljátszottál ott. Ezt találó meglátásnak tartod?

Akkor már megvolt bennem az elhatározás, hogy tovább kell lépnem, de ez is visszaigazolást adott, hogy amire én gondolok, az úgy van. Sokat tanultam a radnótis korszakból, és szerintem pont annyit voltam ott, amennyit kellett. Egyébként soha nem szoktam különösebben a kritikákra figyelni, mert ami kritika szintjén ma zajlik, az inkább megzavarja a közönséget is, meg azt is, aki részt vesz az alkotásban. Ez ma alapvetően probléma, hogy az ember kitesz egy fórumba egy képet egy fakockáról, és arról pár perc alatt hatalmas vita tud kialakulni. Mindenki túl van feszítve, ugrani tudna mindenre.

Frusztráló érzés volt a Radnótiban, hogy csak kis szerepeket kaptál?

Nagyon szerettem ott lenni. Semmi baj nincs a kis szerepekkel, ha az ember közben máshonnan kap nagyobb falatokat is. A Radnótiban nem mertek nekem nagyobb falatokat adni, és ezért nem éreztem azt, hogy ott kéne maradnom. Ha belebuktam volna egy-két főszerepbe, akkor én is beláttam volna, hogy ez nem megy.

Azt mondtad az előbb, hogy megzavarja az embereket meg a színészeket a kritika? Hogy értetted ezt?

Szerintem a kritikák sokszor politikai célzatúak, és inkább a résztvevők felfogását vagy ideállását-odaállását bírálják, nem az előadást.

Karalyos Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Dolgoztál Dézsy Zoltán ügynökfilmjében, és ő csinálta később az Elment az öszöd-öt. Számodra fontos, hogy olyan munkákban vegyél részt, amelyek egy bizonyos felfogást képviselnek?

Nem erre koncentráltam, hanem a szerepre. A karakter foglalkoztat, és az a mondanivaló, amit én tudok képviselni, az által, ami ott történik velem.

Vannak olyan emberek, akikkel nem lennél hajlandó együtt dolgozni?

Igen.

Kik ezek?

Azt nem mondom meg.

2010-ben három hétig te játszottad Kertész Gézát a Barátok közt-ben. Hogyan kerültél be a sorozatba?

Tombor Zsuzsa (a sorozat castingigazgatója – a szerk.) hívott fel, hogy vészhelyzet van. Annyira abszurd volt az egész, hogy már csak ezért is elvállaltam a feladatot. Egyébként nem gondolná az ember, de az is nagyon tanulságos volt.

Karalyos Gábor és Balogh Edina a Barátok közt-ben Forrás: RTL Klub

Sok színész nyilatkozta, hogy azért nem vállalnak ilyen munkát, mert ezzel megbélyegzik magukat, és emiatt egy csomó rendező nem hívja őket.

Volt korszak, amikor én is tartottam ettől, és úgy gondoltam, hogy sosem fogok reklámszerepet vállalni például. De most már úgy gondolom, hogy az ember csak magát tudja megbélyegezni, hogyha valamiben nem a maximumot hozza. Ugye, én is forgattam a Barátok közt-ben, több reklámfilmben, és ezzel szabadúszóként - illetve Budapesttől kétszáz kilométerre lakó személyként - tulajdonképpen arra kerestem meg a pénzt, hogy a színházi munkáimat elvállalhassam. Volt olyan időszak, amikor csak a színházzal foglalkoztam, és többe került az utazás, mint a bevételem. Persze nem panaszkodni akarok, örülök, hogy egyáltalán csinálhatom, amit szeretek.

Zavar néha a kisfiús külsőd? Gondolkodtál rajta, hogy valami radikális lépéssel markánsabbá tedd? Mondjuk egy arctetoválással.

Egyáltalán nem zavar. Inkább azt érzem, hogy a külsőm meg a belsőm egyre inkább közelít egymáshoz, ahogy öregszem. De nem ragaszkodom semmihez, ha változni kell, megteszem. Például évek óta gondolkodom rajta, hogy egy hajnyíróval nekiesek a fejemnek, és kopaszra nyírom magam, csak úgy. De egy idő után a színésznek nincs túl sok beleszólása a külsejébe, mindig úgy néz ki, ahogy az aktuális szerep megkívánja. De szabad hónapokban én is szoktam szakállat növeszteni.

Szerinted a ti generációtokból lesznek olyan színészek, akikre majd egyszer legendaként tekintünk?

Szerintem lesznek, sőt vannak is, csak a világ teljesen más. Teljesen mással kerülnek az emberek már a figyelem középpontjába. Mást jelentett egy színészóriás száz meg ötven éve, más fórumokon találkozhattak velük, más mértékben. Szerintem nem színészóriásból lett kevesebb, csak a világ más.

Karalyos Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Amikor egy pályatársad kap meg egy olyan szerepet, amiről úgy gondolod, hogy te is alkalmas lennél rá, el tudod kerülni, hogy keserű érzéseid legyenek felé emiatt?

Én abban hiszek, hogy az embert nem véletlenül találják meg bizonyos a szerepek. Azt szeretem, ha úgy hívnak fel, hogy ennél a szerepnél rám gondoltak. Persze castingra is elmegyek, ha hívnak, de nem szoktam olyan jó lenni ilyen helyzetekben. Ha valamit nem én kaptam meg, az soha nem foglalkoztatott. Próbálom úgy kezelni, hogy tudjak örülni más sikerének. Ez fontos, mert máskülönben az ember egy idő után a saját sikerének sem tud örülni, mindig másokhoz hasonlítja magát, és ez elégedetlenséget szül.

Az az érzés nem hajt, hogy bizonyíts azoknak, akik a főiskolás évek alatt kételkedtek benned?

Nem, nem vagyok ilyen küzdő típus.

Orosz Dénes rendező megkínált a Coming out-tal, vagy harcolnod kellett érte?

Fölhívott engem, most már több mint egy éve, kérdezte, hogy elküldheti-e a forgatókönyvet, mondtam, hogy persze. De szerintem akkor is igent mondtam volna, hogyha nem olvasom a könyvet.

Egyik kollégám mondta, hogy ez a film, amiben a meleg főhős egyszer csak rájön, hogy a nőkhöz vonzódik, mondjuk Hollandiában tök oké lenne, de Magyarországon teljesen mást jelent, mert itt az emberek nagy része még azzal a ténnyel sem barátkozott meg, hogy valaki meleg lehet. Szerinted nem veszélyes itthon egy ilyen csavarral játszani?

Szerintem a főszál szempontjából mindegy, hogy ez az ember meleg vagy nem meleg, a lényeg inkább az, hogy valami, amit ő képvisel, amire feltette az életét, az egyszer csak kicsúszik alóla. Meg kell tanulnia ezt elfogadni, és újrakezdeni az életét. Illetve szerintem pont azért, mivel a homoszexualitás nem elfogadott dolog, azért kell ezzel minél többet foglalkozni.

Karalyos Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Igen, csak van ennek egy olyan üzenete is, hogy az ő szexuális beállítottsága olyan, ami megváltozhatott.

Szerintem az is a mondanivalója a filmnek, hogy feleslegesek ezek a címkék. Nyilván az embernek van igénye, hogy mindent felcímkézzen. De ami a Sanyival történik, az csak annyi, hogy rájön, hogy van egy olyan énje, ami eddig nem került felszínre. Szerintem ennek a filmnek pont az a lényege, hogy az ember fogadja el önmagát, és azt is, aki más, mint ő.

Mit szóltál a Coming out fogadtatásához? Kritikusok nevezték a filmet homofóbnak, kártékonynak, éretlennek és bugyutának is.

Ezek megint csak címkék, amiket a kritikusok többségére is rá lehetne aggatni. A furcsa inkább az volt az egészben, hogy még be sem fejeztük a filmet, de már nagyjából mindenkinek volt véleménye róla. Nekem ez okozta a döbbenetet. A bemutató után többen is jelezték felém, hogy egyáltalán nem akarták megnézni, végül mégis, és hogy mennyire szégyellik, hogy bedőltek a híreszteléseknek. Én ennek nagyon örültem, és arra kértem, hogy ezt osszák meg azokkal is, akiket lebeszélték volna róla. Szóval ez a kezdeti görcs elmúlt, a film végre a helyére került, és azóta is nagyon jól szerepel. Ettől boldog vagyok.

A Radnótiban Csányival már több darabban is együtt játszottatok. Tudott most valami újat mutatni a filmben?

Igen, bár ezt nehéz megfogalmazni. Inkább az volt érdekes, hogy mennyire más volt ez a helyzet, hogy itt egy párt kellett alakítanunk. Egészen másképp figyel az ember valakire, ha abba kell beleélnie magát, hogy egy öt éve tartó, komoly párkapcsolatban él az illetővel. Ez mindenképpen új dolog volt.

Foglalkozol grafikával, a Radnótinak is csináltál plakátot. Mit szóltál a Coming out plakátjához?

Van benne valami furcsa, de lehet, hogy pont ez kell ahhoz, hogy az emberek megálljanak előtte, és megnézzék.

A Coming out plakátja Forrás: Hungaricom

Beszéltem pár kollégáddal, akik a Coming out-ban dolgoztak veled, és azt mondták, hogy álom veled a munka, mindig tudod a szöveget, ott maradsz végszavazni a másik színész közelijénél, ha kell, stb. Szokott bosszantani, ha azt látod, hogy egy színésztársad nem ezzel a hozzáállással dolgozik?

Inkább elkeserít. Igazából csak magának okoz kárt vele. Nyilván egyszerűbb úgy dolgozni, ha azt érzed, hogy a kolléga is támogat, tudsz belekapaszkodni. Én magam nem tudom másképp csinálni, pont azért működöm így, mert ez számomra így okoz örömet.

Mondasz olyan embert, akitől sok mindent tanultál?

Felsorolhatnám a Radnóti társulatát. Azért szerettem ott dolgozni, mert ott látni lehetett, hogy hogyan hoz ez a társulat létre valami élő, lélegző dolgot, nagyon nagy élmény volt ez mind emberileg, mind szakmailag. De nagyon sokat tanultam, nem feltétlenül színészektől, lehet ez díszítő is, vagy kárpitos. Például van egy kőműves ismerősöm, akit órákig tudnék nézni, ahogy dolgozik, mert szereti, amit csinál, és épp ezért jól is csinálja. Sokáig gondolkodtam, hogy miben rejlik a titok, ami miatt ilyen hosszan tudom őt nézni, aztán rájöttem, abban, hogy nincsen egy fölösleges mozdulata sem.

A Coming out-ról megjelent egyik kritika kifogásolta, hogy egyáltalán nincs ábrázolva az intimitás a két férfi között, miközben válogatottan kerek pucér női melleket láthatunk. Te hiányoltad a több testiséget?

Nem. A melegséget nem a szexualitásra kell ráhúzni, ez egy tévút. Engem senkinek a szexualitása nem érdekel, csak azé, akivel én űzöm. A filmből számomra épp azért nem hiányzik, mert azt lehet látni, hogy ugyanúgy él egymás mellett két férfi, mint egy heteroszexuális pár.

Csányi Sándor és Karalyos Gábor a Coming out-ban Forrás: Hungaricom

Tavaly két nagyon híres színész is nyíltan vállalta homoszexualitását: Kulka János és Alföldi Róbert. Ezt te örömtelinek tartod?

Egyáltalán nem érdekel. Minek örüljek?

Mint gesztust, pozitívnak tartod?

Mindenkinek a saját dolga, hogy felvállalja-e. Ez szerteágazó kérdés, számon szokták kérni, hogy ismert embereknek épp azért lenne kutyakötelességük felvállalni a másságukat, mert ezzel tulajdonképpen missziót teljesítenek, de én úgy vagyok ezzel, hogy a személyes harcokat attól még ugyanúgy meg kell vívnia az embernek. Nyilván kell ez, hogy egyre elfogadottabbak legyenek ezek a dolgok, de ha mindig odaírják, hogy „homoszexualitását nyíltan vállaló X. Y.”, ez megint egy ilyen hülye címkés játék. Ha megnézem Kulka vagy Alföldi egyik előadását, akkor nem a szexualitása érdekel, hanem hogy mit csinál. Hogy mit szólok hozzá? Rendben van.

A Csányi viszont azt mondta, hogy ha egy színész felvállalja, hogy meleg, akkor ezzel kizárja magát egy csomó munkából. Te mit gondolsz erről?

Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. Szereposztásnál nyilván más, ha valakiről tudják, vagy valaki hangoztatja. Biztos másképp gondolnak rá valamennyire.

Lengyel Tamás, volt kollégád beszélt arról nemrég, hogy mennyire rá van gyógyulva a telefonjára, és naponta százszor is végigpörgeti a Facebookot. Neked is csillapíthatatlan az információigényed?

Nem, irgalmatlan béna vagyok az ilyesmihez. Most lett nekem is egy okostelefonom, de csak azért, mert a pontjaim alapján kaphattam. Persze nézem az internetet, de a telefont telefonálásra használom, maximum SMS-ezésre. Az, hogy hosszú órákig elprücskölgessek rajta, nem érdekel. Ez becsapós, mert az ember azt hiszi, hogy kapcsolatot tart másokkal, de közben egy gépre van rákötve.

Karalyos Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Úgy tudom, hogy egy Somogy megyei tanyán élsz, többek között paradicsomot is termelsz. Mióta?

Most már lassan hat éve.

Rossz hatással volt rád a pesti pörgés?

Nem tudtam igazából soha megszokni. Megmaradtam vidéki embernek, és amikor hat éve váltottam, automatikusan jött, hogy nem haza megyek, hanem még egy kicsit távolabb. Ez úgy tanya, hogy egy nagyon picike zsákfalu, de azért közel Kaposvárhoz. Számomra nagyon fontos, hogy kézzel is dolgozzak, ezért is jött vissza az életembe a kerámiázás, és a kert is ilyesmi számomra. Egyrészt kikapcsol, másrészt tényleg igaz, hogy amit magad termelsz, annak az íze is más. Próbálom eltanulni a nagyszüleim fortélyait, az idén lekvárt főztem például.

Szóval ez egy nagyon nyugodt élet. Esténként mit csinálsz?

Ha nem játszom éppen, akkor élem a kis életemet.

Nem zavar néha, hogy megkívánsz mondjuk egy kis Nutellát, és nem tudsz leugrani a boltba?

Azért tíz kilométer nem olyan nagy távolság, ha valamit nagyon megkívánok. Igazából azt érzem, mikor sokáig távol vagyok otthonról, hogy az egy egészen más élet, más ütemben telik az idő is. Nem a házak között, betonon sétálok a kutyával, hanem erdőben, ott is futok, nem konditeremben emelgetek vasakat. Amúgy sem voltam soha az a pörgős típus.

Karalyos Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Sokat jársz kocsival?

Igen. Ilyenkor zenét hallgatok, szoktam ordítva énekelni. Mostanában ki is kellett ügyeskednem, hogy hogyan csatlakoztassak MP3-lejátszót a kocsiba, de most már tudok szöveget is tanulni. Meg sok ismerősöm van Kaposváron is, és szoktam fuvarozni őket.

Stopposokat felveszel?

Azt valahogy nem. Vettem már fel, de autópályán nem nagyon szoktak állni.

Egyszer írtad, hogy a nadrágjaid többségét te gyártod.

Igen, vannak ilyen ruhadarabjaim, amiket egyszerűbb megcsinálni, mint felkutatni. Annyira azért nem feszülök rá; ha valamit nagyon szeretnék, de bonyolultnak tűnik, akkor tudok kihez fordulni. Sok jelmeztervező ismerősöm van színházban, aki tud segíteni. De inkább a kerámiával foglalkozom, szinte napi szinten.

És azokat eladod?

Megrendelésre is dolgozom, igen. Ezek leginkább burkolatok, szóval földre vagy pultra, vagy valamilyen felületre készülnek.

Láttad mostanában a Moszkva tér című filmet?

Igen, egy-két éve.

Karalyos Gábor és Balla Eszter a Moszkva tér-ben Forrás: Budapest Film

Mit gondoltál akkor a saját alakításodról?

A saját alakításomon utólag soha nem gondolkodom. Főleg az emlékek jutnak eszembe ilyenkor a forgatásról. De nem tudom külső szemmel nézni magamat.

Pár éve főszerepet játszottál az Illúziók című filmben, aminek a forgatás idején nem voltak tisztázva a szerzői jogi dolgai, és mire elkészült, az amerikai jogtulajdonos nem engedte semmilyen formában bemutatni. Mit éreztél akkor?

Azt érzem, hogy ennek még nincs pont a végén. Egyszer ez a film még előkerül, amikor elő kell kerülnie. Nagyon jó volt csinálni, nagy találkozás volt, szereppel, kollégákkal. Itt érezem meg először, hogy milyen az, amikor úgy készül a munka, hogy azt teljes lelkesedéssel csinálják. Nem volt nagy stáb vagy kiszolgáló személyzet, mi is hurcibáltuk a ládákat, dobozokat. De mégis igazi örömmunka volt. Aztán valami suta elzárkózás meg félreinformáltság miatt végződött így a dolog.

Úgy volt, hogy csinálnak belőle ők egy filmet, de az azóta sem készült el, ugye?

Tervben sincs, csak a jogdíjakat megvették talán 30 évvel ezelőtt, csak ezt elfelejtette az író. Tehát ő rábólintott a filmre, csak aztán, mikor később próbálták őt elérni, akkor már az ügynöksége jelentkezett, és kiküldtük neki a filmet, hogy nézze meg, mert ez mégsem az Illúziók című regény, hanem egy átirat.

Vannak a filmből titkos vetítések?

Volt pár vetítés az Illúziók-ból úgy, hogy összeverődtek kisebb csapatok kávézókban, és Zsolt (Bernáth Zsolt, a film rendezője – a szerk.) elmondta, hogy ő most a saját munkáját megmutatja, de ez nem egy vetítés, csak egy kis baráti találkozó, és annyit kér, hogy ennek sehol semmi nyoma ne legyen, ne posztolják ki, ne írjanak róla. Szóval így szépen mégis alakul egy réteg, akik valahogy látták ezt a filmet.

A legtöbben mostanában a Raiffeisen-reklámokból ismerhetik az arcodat. Az anyagiakon kívül van ennek még valami pozitív hozadéka számodra?

Ezt sem tudom másképp nézni, mint egy munkát. Nem tudnám nem azzal a hozzáállással csinálni, mintha drámai főszerepet játszanék. Az meg, hogy ismerik az arcomat, megint érdekes, mert mikor látom, hogy felismernek, azt érzem, hogy inkább úgy vannak vele, mintha egy régi ismerőst látnának, akit nem igazán tudnak hová tenni.

Nem is szoktak leszólítani az utcán?

Egyszer vagy kétszer történt meg, még a Moszkva tér után.

Van a reklámszerepnek olyan hátránya, hogy előadás közben le kell győznöd azt a képet a nézők fejében, hogy ez a raiffeisenes gyerek?

Ilyennel még nem találkoztam. Lehet, hogy régebben volt ilyesmi, de szerintem, ha azt mondod valakinek, hogy a raiffeisenes fiú, akkor szerintem nem az én arcom ugrik be az embernek. Előbb tudják felidézni a ruhát, a betűtípust, mint az én arcomat.

Származott valami hasznod a reklámokból?

Amikor az első óriásplakátok kikerültek, kíváncsi voltam, hogy mi lesz. Aztán felhívott egy csomó kolléga, akinek eszébe jutottam, sőt még szerepajánlatokat is hozott nekem a dolog.

Kapsz jobb kondíciókat hitelre?

Nem akarok hitelt felvenni. Egyszer már vettem fel, a végére értem, és soha többé nem akarok.

Egyszer mondtad, hogy a kedvenc filmed a Táncos a sötétben, a kedvenc könyved pedig az Angyal a lépcsőn. Ez kábé a két leglehangolóbb műalkotás a világ történetében. Azt szereted, ha egy mű elszomorít?

Engem nem nagyon szomorított el egyik sem. Ez a kedvenc dolog amúgy is hülyeség, akkor éppen ezt mondtam, mert biztos ez foglalkoztatott.

Karalyos Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Láttál valami jó filmet mostanában?

Mostanában DVD-ket veszek, mert úgy sajnálom a benzinkutas DVD-ket. Sokszor csak ismeretlenül, a borító alapján emelem le. Ilyen volt a legutóbbi szerzeményem, az Utolsó látogatás, amit szintén benzinkútról szereztem be, egy kosztümös film, de mindig nagyon rosszul emlékszem részletekre. Valami kastély van benne, egy testvérpár, két srác együtt jár egyetemre, hazaviszik magukkal a kastélyba, aztán jön a háború, és valami nagy bonyodalmat okoz az a fiú.

- - - - - - - - - - - - - - -

Köszönet Kránicz Dorottyának a cikk elkészültéhez nyújtott segítségéért.