Enyém a vagina, enyém a hatalom

Lars von Trier kétrészes A nimfomániás című filmje nyíltan tabudöntögető film. Egy nőt mutat be, akinek a szex a mindene. Szexfüggőkről szóló film akadt már korábban is elég, de itt egy asszonyról van szó, egy anyáról. Mit tud mondani vajon Lars von Trier a nőkről A nimfomániásban? Miért van a főhősnő sokszor felül szex közben? És miért jó neki, ha elfenekelik? Megnéztük feminista szemszögből is a filmet.

A nimfomániás a szó szoros értelmében egy igazi feminista kiáltvány. Egy nőről szól, aki minél több férfival le akar feküdni, és aki a legkülönfélébb módokon, mániákusan keresi a szexuális kielégülést. A rendezők legnagyobb része egy ilyen sztorival akarva-akaratlanul valami olyasmit sugallna, hogy "minden nő kurva": a történet alkalmas lenne arra, hogy a patriarchális gondolkodás olyan észrevétlen sarokköveit mutassa be, mint a prostituálódást izgatónak találó nők mítosza, a tárgyiasított, beszélő nemi szervként megjelenő nők képtelensége a férfiak nélküli érvényesülésre, vagy a női kéjvágy mint a züllöttség jelképe.

Sophie Kennedy Clark A nimfomániás című filmben Forrás: Vertigo

Lars von Trier nemcsak, hogy nem így közelíti meg a témát, de vehemensen szembe is fordul ezzel a - könyvtárnyi tanulmány által általánosnak tartott - ábrázolásmóddal. Eleve már azzal is nőivé válik a szempontja, hogy egy nőt állít a történet középpontjába. A filmek legtöbbször a férfi szemszögéből mesélik el a történeteiket, a nőket pedig a férfiakhoz képest, a férfiak mellett, így vagy úgy, de alárendelt szerepben ábrázolják, és - egyes elméletek szerint - ezzel formálják, tovább erősítik a társadalomban a nemi szerepek bebetonozottságát. Így voltaképpen már az a film is feminista, amelyik egy általános - és nem "női" - problémát női szemszögből mond el. Ugyanakkor egy női főhős sokszor valójában ugyanúgy egy férfi vagy a férfiak hiányát jelképezi, amennyiben a cselekmény tétje épp az, hogy a nőnek sikerül-e "kiegészítenie" magát egy férfival, azaz letenni az önállóság fájó terhét, és összejönni egy pasival, férjet fogni. (Természetesen nem arról van szó, hogy ezek ne lehetnének jó filmek, vagy hogy a bennük megmutatottak ne lehetnének csodás életstratégiák; most pusztán a filmes nőábrázolásról beszélünk.)

Von Trier tehát már azzal is állítást foglal, hogy főszereplője valóban erős, független, aktív nő, aki általános emberi problémákat jelenít meg. Egy olyan világban, ahol tökéletes az esélyegyenlőség, természetes lenne, hogy az egyik filmben nők révén merülnek fel morális, filozófiai, hétköznapi problémák, a másikban meg férfiak révén, de ahhoz, hogy egyértelmű legyen, nem ilyen világban élünk, elég megnézni, hány olyan filmben vagy sorozatban nő a főszereplő, amely nem valamilyen specifikusan női témáról szól.

Charlotte Gainsbourg A nimfomániás című filmben Forrás: Vertigo

Mivel a rendező-forgatókönyvíró folyamatosan önreflexíven meséli el a történetét, folyamatosan kommentálja saját jeleneteit, pofátlanul nagy szerepet ad a realizmussal szemben a metaforikusságnak. Könnyen lehet, hogy még a főszereplőnő neve is azért Joe - ami valójában férfinév -, hogy ezzel a kis fricskával is a női főszereplő szokatlanságára hívja fel a figyelmet. (Épp az ilyen posztmodern, teljesen sajátságosan szabálytalan kiszólásoktól, önkényes formai megoldásoktól, a szokványos filmes nyelvre fittyet hányó elbeszélésmódtól lesz a film igazán kiemelkedő alkotás.) Emellett több hasonló, apró poénnal is bele-belerúg a sztereotip nőábrázolásba: Joe például sokkal jobban tud autóval parkolni, mint férfi főnöke, de még egy motort is könnyedén megjavít, mikor a férfitulajdonos már semmit sem tud kezdeni vele.

Persze ezek tényleg csak könnyed gúnyolódások. De A nimfomániás ezeken túl is mindvégig az önálló, senkinek és semminek sem kiszolgáltatott nő képét erősíti. Például azzal, hogy szó szerint mindent a nő, Joe irányít: ő dönti el, hogy mikor akarja elveszíteni a szüzességét, hogy kivel és hányszor akar szexelni, de Von Trier még olyan képi jelekkel is az erővel, vagyis tulajdonképpen "férfias" hatalommal rendelkező nő képét hangsúlyozza, mint hogy rengetegszer van Joe felül szex közben. Máskor Von Trier szembeállítja a férfi nélkül teljesen összeomló, cselekvőképtelenné váló feleség képét Joe-éval: az a jelenet, amikor Uma Thurman karaktere minden eszközzel megpróbálja visszacsábítani Joe egyik szeretőjét magához, egyfajta ellenpontozása a főszereplő karakterének. Az egyik oldalon áll a nő, aki csak egy férfi mellett tudja elképzelni magát, a másikon pedig az a nő, akinek a férfi az oldalán csak pillanatnyi igény kérdése, de semmiképpen sem életbevágó kérdés.

Uma Thurman A nimfomániás című filmben Forrás: Vertigo

A nimfomániás-ban még az olyan, a felszín alapján épp a nő kiszolgáltatottságáról szóló témák is a nő hatalmát bizonyítják, mint a szado-mazo szex kipróbálása. Joe részben éppen azért dönt úgy, hogy kiszolgáltatja magát az őt kikötöző és elfenekelő férfinak, mert újdonságot keres a szexben, és a kiszolgáltatottság az egyetlen, amit nem ismer. De Von Trier gondosan ügyel arra, hogy végeredményben ebből is a nő jöjjön ki "győztesen": Joe végül nem tartja be, átírja a dominus által megfogalmazott szabályokat, és úgy alakítja az utolsó együttlétet, hogy a férfi szándékai ellenére is el tudjon élvezni.

Mindez A nimfomániásnak a felszín alatti, a sorok közt összeálló, szinte a tudatalattira ható rétege, amely azonban épp ugyanarról szól más eszközökkel, mint a film cselekménye. Von Trier sorra veszi azokat a sztereotípiákat, amelyeket a társadalom kötelezőként elvár a nőktől, vagyis amelyek révén kötelezik a női biológiai nemmel (sex) rendelkezőket, hogy a női társadalmi nem (gender) szabályai szerint viselkedjenek. Ennek legizgalmasabb része az anyaság kérdése.

Stacy Martin A nimfomániás című filmben Forrás: Vertigo

A női alárendeltség egyik szimbóluma úgy a tudományban, mint a feminista művészetben a kötelező anyaság intézménye, azaz hogy a nőnek feltétlenül és teljes lényével anyává, akár "szülőgéppé" kell válnia, hogy beteljesítse feladatát, amelyet egyébként csapnivalóan végez, ha nem jó anya. (Persze ebben a világképben elképzelhetetlen, hogy valaki ne legyen odaadó, jó anya.) Joe azonban, miután képtelen az anyai érzésekre, mivel úgy érzi, gyereke nem szereti őt, nem az anyaságot, hanem a szexualitást választja élete elsőszámú hajtóerejéül (amitől persze elviselhetetlen bűntudatot érez). Jellemző a filmre: az, hogy az apa munkája miatt folyton utazik, tehát a munkát választja fő lételeméül az apaság helyett, senkinek nem szúr szemet, hiszen az ilyesmi természetes.

Von Trier ezzel azt állítja: nem minden nő anya, azaz nem minden nőnek kell feltétlenül és kötelezően anyának lennie - noha a társadalom ezt várja el tőle. Más kérdés, hogy a téma kulcsmondatát a magyar feliratban Varró Attila félrefordítja: amikor férje azt mondja Joe-nak, "Lássuk be, te nem vagy anya", magyarul azt írják ki, "Lássuk be, pocsék anya vagy". Az eredeti mondat ugyanis felveti a lehetőséget arra, hogy a gyerekkel rendelkező nő voltaképpen ne is váljon bensőleg anyává, míg a magyar felirat elveti ezt az alapállást, és a feltétlen anyaságnak csak a minőségét kommentálja. Filmnyelvileg is ehhez a szálhoz kötődik A nimfomániás legzseniálisabb jelenete: Von Trier szemtelenül saját korábbi filmje, az Antikrisztus bevezető kisfilmjének zenéjét játssza egy hasonló jelenet alá. Handel Lascia ch'io pianga című áriája abban a kisgyerek kizuhanását az ablakon és a szülők ezzel párhuzamos szeretkezését kísérte, míg itt a szexre váró nő és a nyitott ablak felé induló gyerek jelenete alatt szól: az ilyen önreflexivitásról és a nézői elvárások ilyen pofátlan alakításáról külön tanulmányt lehetne írni.

Charlotte Gainsbourg A nimfomániás című filmben Forrás: Vertigo

A film elveti a nő tárgyiasításának vagy szex általi alávetettségnek bevett szokását is. Von Trier konkrétan beleírja a forgatókönyvbe ugyanis - a terápián játszódó jelenetbe -, hogy a nimfomániás Joe számára a szexfüggőség korántsem azt jelenti, hogy magát a férfiaknál kevesebbre tartva, az őt magukévá tevő férfiak érintése által kívánna önigazolást szerezni, hanem ő igenis saját örömére, saját választásából akar szexelni, akar lehetőséget szerezni az élvezetre. Amely lehetőség egyébként a film főszereplője, hiszen A nimfomániás arról szól, hogyan akarja Joe visszaszerezni az élvezés képességét - ez kissé megengedően értelmezhető a nő saját teste, saját élete feletti önálló rendelkezés megszerzésének vágyaként is.

Von Trier ugyanakkor a legkevésbé sem bízza a nézőre a film értelmezését, mert egy ironikusan nagyképű gesztussal kisajátítja a jogot erre a saját maga számára. A Joe élettörténetét végighallgató - és kommentáló - Seligman nevű, idős férfi elmagyarázza a nőnek, vagyis természetesen a nézőnek, hogy miről is szólt ez a filmnek tűnő feminista kiáltvány. Arról, hogy a társadalom miként használ kettős mércét, és miként támaszt igazságtalanul és lealacsonyítóan más elvárásokat a nőkkel szemben, mint a férfiakkal.

Charlotte Gainsbourg és Stellan Skarsgard A nimfomániás című filmben Forrás: Vertigo Média Kft.

Mert Joe-nak azért van folyamatos bűntudata, azért emészti önutálat, mert egy nő számára nem megengedett, hogy - például - egy vonaton portyázva minél több férfivel akarjon kefélni, míg egy férfi esetében ez korántsem annyira megbotránkoztató. Ha egy férfi tartana több szeretőt a lélektelen szex miatt, abban nem lenne semmi újdonság, míg ha egy nő tesz ilyet, a társadalom szemében kurva lesz. Ha egy apuka a saját szexuális igényeinek engedve elhagyja a családját, az mindennapi eset, míg ha egy nő tesz ilyet, az a főbűnök egyike. Ez tehát a film tétje: bemutatni a társadalom nemi elvárásainak megnyomorító hatását, a társadalmi nemekre (gender) vonatkozó sztereotípiák hamisságát.

Ilyenformán átalakul a nimfomániás nő fő céljának értelme is. Joe a filmben le akarja vetkőzni szexualitását, a nimfománia előli menekülés érdekében ki akarja zárni a szex minden formáját az életéből. Ez primer szinten is értelmezhető, ugyanakkor metaforikusan is: a nő eszerint nem is elsősorban szexualitásának, hanem a biológiai neméből fakadó vágyának elnyomásával levetné, megsemmisítené társadalmi nemét is, azaz az azok által rákényszerített elvárásokat, és nőből egyfajta semleges nemű lénnyé válna. Azaz a társadalom szemében nem nővé, hanem emberré.