Lesz magyar kutyaszar a vörös szőnyegen?

Nemsokára kiderül az idei cannes-i filmfesztivál programja. Mivel általában az év legjobb filmjeinek kétharmada a Riviérán látható először, nem csoda, hogy a filmőrültek lélegzet-visszafojtva várják az április 17-i bejelentést. Külön izgalom, hogy három magyar rendező új filmje is esélyes arra, hogy bekerüljön az idei hivatalos programba, így nem hiába reménykedünk, hogy Mundruczó Kornél egy falka kutya kíséretében, Pálfi György koreai pénzből, Hajdu Szabolcs pedig egy tarantinós-jarmuschos westernnel ugyanazon a vörös szőnyegen vonul majd, amelyet Nicole Kidman, Juliette Binoche, Robert Pattinson és Marion Cotillard koptathat előttük. 

Versenyen kívüli csinnadratta

A 67. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjáról egyelőre csak annyit lehet biztosan tudni, hogy a nyitófilm a Nicole Kidman főszereplésével készült Grace - Monaco csillaga lesz. A nyitófilmek minősége az utóbbi években határozottan javuló tendenciát mutatott (Fel, Éjfélkor Párizsban, Holdfény királyság, A nagy Gatsby) a korábbi totális mellélövésekhez (Robin Hood, A Da Vinci-kód, Vakság) képest, de a versenyprogramra általában egyébként sincs semmi kihatása a nyitófilmnek, a lényeg, hogy sztárokat, csillogást és minél nagyobb publicitást biztosítson.

Nicole Kidman a Grace - Monaco csillaga című filmben Forrás: Cannes Film Festival

A Grace - Monaco csillaga erre valószínűleg alkalmas, és pár nappal a cannes-i premier után már a magyar mozikba is megérkezik. Annyi mindenesetre bűzlik Kidman filmjével kapcsolatban, hogy a 2013-as Oscar-szezonból átpaterolták idénre, mert az amerikai producer (Harvey Weinstein) és a francia rendező (Olivier Dahan) állítólag rendesen összekaptak a végső változaton.

Remélhetőleg azért nem kell akkora buktára számítanunk, mint ami egy másik imádott hercegnő (Diana), egy másik ausztrál filmcsillag (Naomi Watts) általi megformálásából lett nemrég. Kidmant egyébként imádják Cannes-ban; tavaly zsűritag volt, a versenyprogramban két nagyon merész alakítását (Dogville, Az újságos fiú) is méltatták, legutóbb pedig a Moulin Rouge!-zsal volt ő a nyitófilm sztárja, ami karrierje egyik legnagyobb sikere lett.

Nicole Kidman a Moulin Rouge! sajtótájékoztatója előtt a 2001-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

Számíthatunk még hollywoodi csinnadrattára a fesztivál során, hiszen Cannes épp annyira szól a nyomasztó művészfilmekről, mint a jól időzített kommerszfilmes premierekről: az utóbbi években itt mutatták be az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságá-t, a Kung Fu Pandá-t, az Ocean's Thirteen-t, az A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken-t vagy az X-Men - Az ellenállás végé-t is. Idén az X-Men: Az eljövendő múlt napjai, a Tom Cruise főszereplésével készült A holnap határa, a meglehetősen eklektikus szereposztású (Juliette Binoche, Bryan Cranston, Sally Hawkins, Elisabeth Olsen) Godzilla vagy az Angelina Jolie-t felvonultató, újraértelmezett Csipkerózsika, a Demóna biztosíthatja a hollywoodi blockbuster-jelenlétet.

A lehetséges versenyen kívüli vetítések között azonban jobban reménykedünk abban, hogy két év kihagyás után újra Cannes-ban mutassák be az évi rendes Woody Allen-betevőt. A Magic In The Moonlight ráadásul a Riviérán játszódik, így stílusos lenne itt tartani a premiert, míg vagy fél éve suttogják, hogy Cannes tékozló fia, Lars von Trier is visszatérhet idén A nimfomániás második részének vágatlan változatával. Aki még nem tudná, Von Triert három éve, a Melankólia cannes-i sajtótájékoztatóján mondott, viccnek szánt, de rosszul elsült kijelentései után nemkívánatos személynek minősítették a szervezők, de utóbb már visszakoztak, hogy ez csak arra az évre vonatkozott.

Lars von Trier a Melankólia sajtótájékoztatója előtt a 2011-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

A dán fenegyerek ennek ellenére az idei berlini szemlén is előszeretettel mutatkozott "Persona Non Grata" feliratú cannes-i pólóban, ami előrevetítette, hogy az európai mozikban már három hónapja látható A nimfomániás második részének rendezői változata valóban Cannes-ban debütálhat. Kérdés, hogy az érdeklődés kitart-e addig. Egy biztos, hiába nyilvánítják újra kívánatos személynek Lars von Triert, a sajtótájékoztatón biztos nem fog megjelenni.

Támadnak a magyarok!

Ahhoz képest, hogy az utóbbi évtizedben folyamatos volt a magyar mozi haldoklásáról szóló károgás, a nemzetközi filmfesztiválokon a hetvenes évek óta nem volt ilyen erős a magyar filmes jelenlét. Két berlini nagydíj (Tarr Béla: A torinói ló, Fliegauf Bence: Csak a szél), valamint egy Karlovy Vary-i fődíj és Oscar-elődöntős hely (Szász János: A nagy füzet) mellett Cannes-ban is a régió egyik legerősebb jelenlétét produkáljuk évek óta. Egyedül a románok teljesítenek jobban, de Lengyelország, Csehország vagy Szlovákia sehol nincs a Cannes-ban bemutatott magyar filmek számához képest.

Mundruczó Kornél a 2010-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

Más kérdés, hogy ha nem kellett volna a Cannes-ban már felfedezett rendezőinknek évekig pénztelenséggel és visszadobott forgatókönyvekkel küszködnie, talán már lehetne magyar Arany Pálma vagy más jelentős versenyben szerzett díj. Egyelőre a legnagyobb fegyvertény, hogy Mundruczó Kornélnak 40 éves kora előtt már három nagyjátékfilmjét is beválogatták a cannes-i hivatalos programba, a két legutóbbit (Delta, Szelíd teremtés - A Frankenstein terv) ráadásul a fő versenyszekcióba. Éppen ezért sokan biztosra veszik, hogy új rendezése, a Fehér Isten is helyet kap majd a Dardenne testvérek, Mike Leigh vagy David Cronenberg mellett a versenyprogramban, de két film után, ilyen fiatalon azért még korántsem automatikus a bekerülés a nagy ligába.

Minden jel arra utal, hogy szeretik Mundruczót Cannes-ban, de még messze nem kezelik a visszatérő nagy veteránok szintjén; a Deltá-nak például csak délutáni vörös szőnyeges bemutatója volt, a Szelíd teremtés-t pedig már a hivatalos program bejelentése után hetekkel tuszkolták be a versenybe, ráadásul az utolsó napra, amikor a delegáltak fele már hazautazott.

Fehér Isten Forrás: Proton Film

Ha a Fehér Isten-nek sikerül a bravúr, hogy zsinórban harmadjára katapultálja Mundruczó Kornélt a világ filmművészetének krémjét tömörítő cannes-i versenyprogramba (a magyarok közül Jancsó Miklós tartja a rekordot, hét filmje versengett az Arany Pálmáért), akkor reméljük, a film marketingesei nem hagyják ki a kézenfekvő ziccert, hogy a film négylábú főszereplőit is felvonultassák a vörös szőnyegen, még ha utána kutyagumit is kell takarítani a vörös szőnyegről.

Az Indiewire The Playlist blogja a cannes-i esélylatolgatós cikkében csak egy magyar rendezőt említ, aki viszont nem Mundruczó Kornél (sőt, bizarr módon róla mintha tudomást sem vennének, hiszen Tarr Bélát emlegetik a magyar mozi legutóbbi jelentős nemzetközi követeként), hanem Pálfi György.

Pálfi György és felesége/alkotótársa Ruttkay Zsófia a 2012-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: finalcut-movie.com

2006-ban, amikor a Taxidermia óriási sikert aratott az Un Certain Regard szekcióban, valóban Pálfi tűnt a legnagyobb esélyesnek arra, hogy következő filmjeivel feljebb lépjen a versenyprogramba, de utána hosszú évek teltek azzal, hogy ambiciózus projektjei vagy dugába dőltek, vagy a végtelenségig halasztódtak. Pálfi nem is rejtette véka alá frusztrációját, ami abból a szempontból teljesen jogos volt, hogy a nemzetközi filmvilág igenis várta, hogy mikor rukkol elő egy újabb, a Hukklé-hoz vagy a Taxidermiá-hoz mérhető remekművel. Cannes-ban sem feledkeztek el róla, hiszen a Final Cut - Hölgyeim és uraim! című briliáns montázsfilmjét a Cannes Classics szekció zárófilmjének választották két éve.

A magyarországi töketlenkedés miatt Pálfi régóta tervezett Toldi-ja ismét háttérbe szorult, és a dél-koreai JIF filmfesztivál támogatásával a Szabadesés című filmet forgatta le villámgyorsan, amely ha a versenyszekcióba nem, de az Un Certain Regard vagy a Rendezők Kéthete programjába reméljük, hogy bekerül. A Rendezők Kéthete mellékszekció utolsó nagyjátékfilmes magyar sikere szintén 2006-ra nyúlik vissza, amikor Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjét imádta ott a közönség.

Török-Illyés Orsolya a Délibáb című filmben Forrás: Filmpartners / Szilágyi Lenke

Hajdu is megjárta azóta rendesen a magyar filmrendezők kálváriáját, egy ideig még el is költözött Magyarországról, bár két nagyjátékfilmje (Off Hollywood, Bibliothéque Pascal) elkészült, sőt, utóbbit sikerrel mutatták be a Berlinálén. Mégis, most egyfajta visszatérésként lehet tekinteni két megkezdett filmterve közül az egyik, a Délibáb megvalósulására, amiről biztosan tudjuk, hogy nevezték Cannes-ba, és van esélye arra, hogy bekerüljön valamelyik szekcióba.

A visszatérő veteránok

Cannes egy elit klub, aki egyszer bekerült, és még inkább, aki egyszer fődíjat nyert, az számíthat minden újabb filmjével is a meghívásra. Persze vannak kivételek, de sokan már épp amiatt panaszkodnak, hogy miért muszáj Emir Kusturicának (két Arany Pálma-díjas, de legutóbbi két cannes-i nevezése csapnivaló volt), Wim Wendersnek (a Pina című dokumentumfilmje volt több mint tíz után az első értékelhető munkája, és pont nem Cannes-ban, hanem Berlinben mutatták be) vagy Ken Loach-nak (a brit realizmust már vannak, akik jobban művelik nála, a franciák mégse tudnak lekattanni róla) minden egyes munkájával versenyprogramba kerülni. Ők hárman például elég valószínű, hogy újra ott lesznek az idén. Kusturica az On The Milky Road-dal, melyben a férfi főszerepet is magára osztotta Monica Bellucci oldalán, bár a szerb rendezővel évtizedes kapcsolatot ápoló fesztivál számára némileg kínos lehet Kusturica Ukrajna kapcsán hangoztatott oroszszimpátiája.

Monica Bellucci és Emir Kusturica az On The Milky Road forgatásán / James Franco és Wim Wenders Forrás: Cannes Film Festival

Wenders közben pont kikopott végre a cannes-i klubból, amikor a 3D-ben készült táncos dokumentumfilm újra az európai élvonalba repítette. Az új technológia annyira megtetszett neki, hogy nem volt rest egy drámát is 3D-ben leforgatni (Every Thing Will Be Fine) James Franco és Rachel McAdams főszereplésével. A nagy cannes-i kedvenc Ken Loach pedig állítólag visszavonul a rendezéstől, így Jimmy's Hall című hattyúdala az utolsó lehetősége lehet, hogy felzárkózzon Kusturica, Haneke vagy a Dardenne testvérek mellé a két arany pálmás rendezők panteonjába.

Míg ezen nagyságok közül Kusturica vagy a dán Bille August teljesen lecsúsztak, addig Haneke vagy a Dardenne testvérek sosem okoznak csalódást, így nem is panaszkodik senki sem amiatt, hogy bérelt helyük van a versenyprogramban. A belga testvérpár filmjei sokáig tipikusan azt a művészfilmvonalat jelentették, amelyre Cannes-ban ölik egymást a jegyekért a filmfanatikusok, de a közönséget jó, ha négy számjegyű mennyiségben becsábítják egy-egy európai fővárosban. Az utóbbi időben viszont igyekeznek közönségbarátabb hangot megütni, és a Deux jours, une nuit főszerepére már egyenesen egy nemzetközi világsztárt szerződtettek le Marion Cotillard személyében, aki valószínűleg zsíros hajú, neonrózsaszín trikós gyári munkásként is ugyanolyan meggyőző lesz, mint a tavalyi cannes-i programban lengyel bevándorlóként (The Immigrant) és luxusprostiként (Blood Ties).

Marion Cotillard (neonrózsaszín trikóban) a Deux jours, une nuit című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Második Arany Pálmájára hajthat Mike Leigh (Titkok és hazugságok) és Laurent Cantet (Az osztály) is. Mindketten azt a kivételt erősítik, hogy a fődíj elnyerése után a következő filmjüket rendhagyó módon nem Cannes-ba hozták. Leigh azóta nyert Arany Oroszlánt Velencében (Vera Drake) és főszereplőnőjének díjat Berlinben (Hajrá boldogság!), hogy a Még egy év-vel visszatérjen Cannes-ba, és - méltatlanul - ne nyerjen semmit. Ennek ellenére szinte biztosra vehető, hogy a festőművész J.M.W. Turner biográfiáját (Mr. Turner) újra a Riviérára hozza bemutatni. Francia kollégája Az osztály 2008-as Arany Pálmája és Oscar-jelölése után egy teljesen visszhang nélkül maradt angol nyelvű filmet (Foxfire) készített, de Kubában játszódó új filmjével, a Retour à Ithaque-kal újra ott találhatja magát a fő szekcióban.

Arany Pálmát még pont nem nyert a török Nuri Bilge Ceylan, de szépen araszol efelé a cannes-i ranglétrán, ráadásul úgy, hogy eddig minden versenyben bemutatott filmje nyert valamilyen fontosabb díjat, a legutóbbi, 2011-es Once Upon A Time in Anatolia pont az ezüstéremnek számító zsűri nagydíját. A statisztika alapján ezért most a Winter Sleep-et tartják a legnagyobb Arany Pálma-esélyesnek a fogadóirodák.

Nuri Bilge Ceylan és Fatih Akin Forrás: AFP

Cannes másik török kedvence, Fatih Akin valójában a német színeket erősíti, de 2007-es legjobb forgatókönyvírói díja (A másik oldalon) óta csak egy fikciós filmet forgatott, a Soul Kitchen-t, ám azt végül Velencébe vitte. Az viszont, hogy még egy szeméttelepről forgatott dokumentumfilmje (Garbage in the Garden of Eden) is bekerült a hivatalos cannes-i programba két éve, és zsűrielnök is volt az Un Certain Regard szekcióban, jelzi, hogy visszavárják.

Új filmje, a The Cut nem hivatalos trilógiát alkot két korábbi remekművével, a Fallal szemben-nel és A másik oldalon-nal, ráadásul a főszerepben A próféta óta nagy cannes-i kedvenc Tahar Rahimmal. Rahim karakteréről egyébként annyit lehet tudni, hogy Charlie Chaplin és Sergio Leone inspirálta, és nem beszél a filmben. A statisztikák kedvelői biztos tudják, hogy amikor francia színész utoljára néma szereppel versengett Cannes-ban, elhozta a legjobb férfi alakítás díját (Jean Dujardin - A némafilmes), majd később az Oscart is.

Fiatalok és franciák

Apropó, A némafilmes. Michel Hazanavicius három évvel ezelőtti filmje igazi cannes-i tündérmese. A hollywoodi klasszikusok előtt tisztelgő fekete-fehér némafilmet eredetileg versenyen kívüli csemegeként készültek bemutatni, majd átrakták a versenyprogramba, remek visszhangja volt, és Cannes-ból elindulva végigtarolta az egész 2011-es amerikai díjszezont. Hazanavicius új filmjének, a The Search-nek csekély az esélye, hogy ezt a bravúrt reprodukálja, tekintve, hogy Fred Zinnemann 1948-as háborús drámájának a Csecsenföldre áthelyezett remake-je, de Hazanavicius felesége, A némafilmes-ben is brillírozó Bérenice Bejo máris esélyesnek számít arra, hogy megismételje tavalyi cannes-i legjobb színésznő (A múlt) díját.

Michel Hazanavicius a The Search forgatásán Forrás: Cannes Film Festival

A francia rendezőknek egyébként mindig nehezebb dolguk van, mert hiába tartanak fenn négy-öt helyet a házigazdáknak a cannes-i versenyprogramban, sokkal jobban érvényesül a rotáció, mint más országok esetében. Hiába nyert például nagydíjat 2010-ben (Istenek és emberek) Xavier Beauvois, vagy hiába mutatták már be több filmjét is Cannes-ban Olivier Assayasnak, egyikük sem ihat előre arra, hogy automatikusan bekerül a fő szekcióba.

Előbbi La Rancon de la gloire című filmje könnyedebb stílusú lesz, mint az öngyilkos szerzetesekről szóló, komor Istenek és emberek, Assayas Clouds of Sils Maria című újdonságának pedig a nemzetközi sztárokat (Juliette Binoche, Kristen Stewart, Chloe Moretz) felvonultató szereposztás hajthatja a malmára a vizet. Assayas élettársa, a már két remekművet rendezett, de még mindig csak 33 éves Mia Hansen-Løve is megérett már a versenyprogramra, bár a francia elektronikus zenei színtérről szóló Eden végül lehet, hogy jobban passzol az Un Certain Regard szekcióba.

Juliette Binoche a Clouds of Sils Maria című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Versenyprogramba előléptetésre vár évek óta a québec-i csodagyerek, Xavier Dolan, aki még nincs 25 éves, de már három filmet hozott a Riviérára, és meg is sértődött Cannes-ra, hogy kétszer egymás után az Un Certain Regard-ban kellett versenyeznie a fő szekció helyett. Tavalyi filmjét (Tom a farmon) ezért Velencébe vitte, de úgy néz ki, máris készen áll a Mommy című újdonsága, és nem lepődnénk meg rajta, ha csak akkor adná Cannes-nak, ha végre versenyprogramban vetítenék.

Anne Dorval a Mommy című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Egy nem teljesen megérdemelt rendezői díj (2010: Turné) után az inkább színészként ismert Mathieu Amalric is joggal reménykedhet, hogy La chambre bleue című Georges Simenon-adaptációja versenybe kerül, míg Bertrand Bonello megosztó Bordélyház-a után az idei második Yves Saint Laurent életrajzi filmmel (Saint Laurent) számít valamiféle cannes-i hírverésre. A Berlinben lagymatagon fogadott Yves Saint Laurent-hoz képest Bonello filmjének kétségtelen előnye, hogy főszereplői a francia színészelit krémjéből kerültek ki: Gaspard Ulliel, Louis Garrel, Valeria Bruni Tedeschi és a tavalyi Arany Pálma egyik nyertese (első ízben ítélték oda a rendező mellett a két főszereplőnőnek is a díjat) Léa Seydoux.

Hollywoodi nagyágyúk és hiábavaló messiásvárás

Pár éve mélyponton volt Hollywood és Cannes viszonya, olyannyira, hogy 2009-ben és 2010-ben csak egy-egy hollywoodi film került be a versenybe (2009-ben legalább Tarantino Becstelen brigantyk-ja, egy évvel később viszont a teljesen jelentéktelen Államtrükkök), de 2011-ben Az élet fája Arany Pálmája és a Drive legjobb rendezői díja után fordult a kocka és újra az Oscar-szezon kezdete lett Cannes. Tavaly Soderbergh, Jarmusch, Alexander Payne, James Gray és a Coen testvérek markáns amerikai jelenlétet biztosítottak, idén is hasonlóra számítunk, bár tekintetbe kell venni, hogy a hollywoodi minőségi filmkészítés elsősorban az év végi Oscar-szezonhoz igazodik, ezért Cannes-nak gyakran az Oscar-versenyből valamilyen okból elhalasztott filmekből kell gazdálkodnia, lásd a tavalyi és idei nyitófilmet is.

Steve Carell a Foxcatcher című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Tavaly őszről tolták át idénre Bennett Miller (Capote, A pénzcsináló) Foxcatcher-jét, amelyről már biztos cannes-i bemutatóként beszélnek, míg a Bábel-lel 2006-ben legjobb rendezői díjat, majd 2010-ben Javier Bardemnek (Biutiful) legjobb színészi díjat nyert Alejandro González Iñárritu visszatérését, a Birdman című vígjátékot már egy éve mindenki cannes-i premiernek várja. Noha a Birdman (Naomi Watts, Michael Keaton, Edward Norton, Zach Galifianakis) és a Foxcatcher (Channing Tatum, Steve Carell, Mark Ruffalo, Sienna Miller) szereposztása is hemzseg a sztároktól, a cannes-i vörös szőnyeg azért sokkal nagyobb, Clooney–Pitt–Jolie-szintű szupersztárokhoz van szokva, így nem csoda, hogy vadabbnál vadabb találgatások repkednek arról, hogy ki mindenki viszi még Cannes-ba a filmjét.

Mostanában minden évben messiásként várják a legendásan sokáig szöszmötölő Terrence Malicket is, aki 2010-ben még nem volt kész Az élet fájá-val, de egy évvel később elvitte vele a cannes-i fődíjat, következő szeptemberben pedig máris Velencében mutatta be a sokkal lanyhábban fogadott To The Wonder-t. Azóta állítólag két filmet is forgatott olyan szintű sztárokkal, mint Ryan Gosling, Cate Blanchett, Natalie Portman, Christian Bale és Rooney Mara, de egyelőre semmi nem utal arra, hogy akár a Knight of Cups, akár a régebben Lawless címen futott másik film készen állna egy cannes-i premierre, bár a True Blood-ból és a Magic Mike-ból ismert, meglehetősen pletykás izomember, Joe Manganiello kikottyantotta, hogy van egy kis szerepe a Knight of Cups-ban, ami benne is maradt a kész filmben. Igen, KÉSZ filmben - most ebbe az információmorzsába kapaszkodik minden Malickot Cannes-ba kívánó messiásváró.

Natalie Portman és Christian Bale a Knight of Cups forgatásán Forrás: Cannes Film Festival

Ryan Gosling hívei közben abban reménykedhetnek, hogy a Drive-val a Riviérán mennybement (majd tavaly a csapnivaló Csak Isten bocsáthat meg-gel kifütyült) színész röpke visszavonulás után elhozhatja az idei fesztiválra rendezői bemutatkozását, a How to Catch a Monster-t. A cannes-i versenyprogram egyébként kegyes a színész-rendezőkhöz, 1997-ben például versenyben volt az Arany Pálmáért Johnny Depp rendezése, A halál ára, ami később nem sok vizet zavart, és fogadtatása azóta sem késztette újabb rendezésre a szupersztárt.

De Gosling helyett érdemesebb Tommy Lee Jones második rendezésére, a The Homesman-re fogadni, főleg, hogy az első (Melquiades Estrada három temetése) is Cannes-ban debütált és még legjobb színészi díjat is nyert a színész-rendezőnek. A The Homesman egyik főszereplőnője ráadásul Meryl Streep, akinek hihetetlen, de 25 éve (1989-ben legjobb színésznői díjat nyert a Sikoly a sötétben-nel) nem volt filmje a cannes-i versenyprogramban.

Meryl Streep az 1989-es cannes-i filmfesztiválon / Paul Thomas Anderson a Kótyagos szerelemért elnyert legjobb rendező díjával 2002-ben Forrás: AFP

Szinte Terrence Malickhoz hasonló messiásvárás övezi az utóbbi években Paul Thomas Anderson minden filmjét, ő viszont nem ragaszkodik Cannes-hoz (csak a Kótyagos szerelem premierje volt ott), sőt egyetlen filmfesztiválhoz sem. Noha még csak hat filmjét mutatták be, már elmondhatja magáról, hogy mindhárom fő európai fesztiválon nyert legjobb rendezői díjat (Berlin: Vérző olaj, Cannes: Kótyagos szerelem, Velence: The Master), sőt Berlinben Arany Medvét is (Magnólia). Így nem csoda, hogy Inherent Vice című új filmje (ismét Joaquin Phoenixszel a főszerepben) nagyon erős Arany Pálma-esélyesnek számítana, ha meg tudná szerezni Cannes. Egyelőre azonban valószínűbbnek tűnik, hogy utóbbi két filmjéhez hasonlóan az őszi-téli Oscar-szezonra időzítik.

Hűséges viszont Cannes-hoz David Cronenberg, aki négyszer versenyzett eddig az Arany Pálmáért, de még egyszer sem nyert, csak 1996-ban egy különdíjat a Karambol-ért. Két éve a Cosmopolis nagyon megosztotta a cannes-i közönséget (mi utáltuk), de Cronenberg elégedett lehetett, tekintve, hogy két szereplőt is megtartott új filmjéhez, Robert Pattinsont és Sarah Gadont. A Maps to the Stars szereplőgárdájában azonban ott van Julianne Moore, John Cusack, Mia Wasikowska, Olivia Williams és Carrie Fisher is és egy David Lynch-esen hangzó hollywoodi rémálomnak hangzik, amelyben az elkényeztetett egykori gyereksztároknak meggyűlik a bajuk a drogokkal és egy halott anya szellemével.

John Cusack a Maps to the Stars-ban / Robert Pattinson a The Rover-ben Forrás: Cannes Film Festival

Az Alkonyat-sorozat idején senki nem gondolta volna, hogy a jóképű, ám színészi tehetségnek csekély jelét sem adó Pattinson visszatérő vendéggé válhatna a világ legrangosabb filmszemléjén, de úgy tűnik, hogy idén duplázhat, ugyanis a Maps to the Stars-on kívül az ausztrál David Michod (Animal Kingdom) új filmjének, a The Rover-nek is ő a főszereplője, amely szintén valószínű, hogy bekerül valamelyik szekció programjába.

Európa és Ázsia

Érdekes, hogy a négy-öt francia, és általában egy-két olasz és brit filmen kívül rendre nagyon kevés hely jut Európa többi részének. Idén a dán Thomas Vinterberg-re számítunk, hogy A vadászat két évvel ezelőtti sikere után újra meghívást kap Cannes-ba a Far from the Madding Crowd című Thomas Hardy-adaptációval, főleg, hogy a film főbb szerepeiben Carey Mulligant, Matthias Schoenaertst, Michael Sheent és Juno Temple-t láthatjuk. A svédeknél pedig a nagyon lassan dolgozó Roy Andersson számít hasonló szintű kultrendezőnek, így hét évvel a Te, aki élsz után az A Pigeon Sat On A Branch Reflecting On Its Existence is a Riviérán mutatkozhat be, talán ezúttal a fő szekcióban.

Matthias Schoenaerts és Carey Mulligan a Far from the Madding Crowd című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Ázsia általában korrektül reprezentált a cannes-i programban, bár az itt kedvelt rendezők nagy része Magyarországon nem túl ismert. Kivétel a japán Takashi Miike, akinek új filmje, a Kuime legalább egy versenyen kívüli éjféli vetítésre alkalmas lehet, illetve a kínai Zhang Yimou, aki tizenkettedszerre dolgozik múzsájával, Gong Livel, és 1995 óta először versenyezhet a Coming Home-mal. Szinte biztos a nemcsak az ázsiai, de a női kvótát (Cannes-t évről évre kritizálják a női rendezők száma miatt) is erősítő Naomi Kawase részvétele a Still the Water-rel, a tajvani Hou Hsiao Hsien sokak által izgatottan várt harcművészeti eposza, a The Assassin viszont a Variety információi szerint nem lett kész a cannes-i nevezési határidőig.

További filmek, amelyek cannes-i felbukkanása nem kizárt: Welcome to New York (Abel Ferrara), The Captive (Atom Egoyan), The Smell of Us (Larry Clark), Queen and Country (John Boorman), Bird People (Pascale Ferran), Trois coeurs (Benoît Jacquot), L’homme que l’on aimait trop (André Téchiné), Leviatan (Andrej Zvjagincev), Amour Fou (Jessica Hausner), The Normal Heart (Ryan Murphy), Bypass (Duane Hopkins), Jersey Boys (Clint Eastwood), Phoenix (Christian Petzold), Métamorphoses (Christophe Honoré), The Drop (Michaël R. Roskam), Rosewater (Jon Stewart).