Rég paráztunk ennyit röhögés közben

Kis késéssel, az idei cannes-i filmfesztivál előtt néhány héttel megérkezett a magyar mozikba a tavalyi fesztivál versenyprogramjának egyik legbizarrabb alkotása, Alex van Warmerdam holland rendező Borgman című filmje, ami pont olyan, amilyennek az ember egy őrült, sokszínű, zavarba ejtő művészfilmet elképzel. És éppen ezért lehet rajta istenien szórakozni. 

A keményvonalas művészfilmekről létezik egy közkeletű elképzelés, mely szerint az ilyen alkotások semmilyen célt nem szolgálnak azon kívül, hogy a jobb esetben hóbortosnak és földtől elrugaszkodottnak, kevésbé megengedő vélemények szerint pedig mihasznának és pénzherdálónak bélyegzett művész kényelmesen önmegvalósíthasson.

Borgman Forrás: Mozinet

Azt is sokan szeretik hinni, hogy a művészfilmekben, plána ha azokat Cannes-ban mutatják be, olyan dolgokról van szó, amelyeket az egyszerű, józan, dolgos ember nem is ért, de igazából nem is kíváncsi rájuk. Sőt, egyesek azt tartják, hogy a művészfilmeken túl sokat kell gondolkozni, ezért nem lehet rajtuk szórakozni. Mi már prédikáltunk éppen eleget arról, hogy ez nem így van, mivel azonban újabb fényes bizonyíték került elő arról, hogy nincs jobb móka, mint egy elvont rendező filmje, hát tovább próbálkozunk.

A Borgman nyitójelenetében a falusi pap hívására egy csapat férfi fegyverekkel felszerelkezve hajtóvadászatra indul. Nem állatokat üldöznek azonban, hanem célpontjuk Camiel Borgman (a minimális eszközökkel dolgozó, iszonyatosan hátborzongató Jan Bijvojet), ez a földalatti odúban élő, remeteszerű alak, és haverjai. Miután komfortos lyukjából távozni kényszerül, Borgman egy külvárosi villanegyedben élő, jómódú házaspárhoz csönget be, előadja, hogy ismeri a feleséget, majd miután a feldühödött férj alaposan összeveri, az asszony lelkiismeretfurdalásból és szánalomból befogadja a számunkra már ekkor gyanús alakot, aki ettől kezdve lépésről-lépésre, valamilyen homályos, ördögi tervet végrehajtva hálózza be a családot, teremt egyre nagyobb káoszt, irányít és manipulál.

Borgman Forrás: Mozinet

Hétköznapi és szürreális jelenetek váltják egymást, amelyekhez a család ultramodern, minimalista háza szolgál hátterül. Borgman lassan birtokba veszi a lakást, föltúrja a szépen ápolt kertet, majd beköltözik a feleség gondolataiba és álmaiba, hipnotikus uralma alá hajtja a gyerekeket.

Mindezzel együtt szépen csendben a bőrünk alá mászik az izgalommal és kíváncsisággal vegyes iszony. Elkezdjük találgatni, ki is ez a Borgman: élő ember vagy fantom, álombeli figura vagy szimbólum, a tökéletes kispolgár megtestesült rossz lelkiismerete? Fogódzókat keresünk, mint egy krimiben, nyomok és bizonyítékok után kutatunk, logikát és válaszokat várunk. Borgman és segítői ugyanis tényleg akarnak valamit, egy lépésről lépésre felépített terv mozgatja őket, csak éppen ez a néző számára végig homályos marad.

Borgman Forrás: Mozinet

A film akkor működik a legjobban, ha feladjuk a próbálkozást, hátradőlünk és kiélvezzük a modern, bántóan éles képeket (a kockákat áthatja valami nem evilági hidegség), a hiperrealista környezet és az abszurd események kontrasztját. Könnyen magával ragad minket az ellentét, ahogyan a hétköznapi jelenetek közé ékelődnek a titokzatos banda újabb kegyetlen, értelmetlen húzásai, és az, ahogyan a család passzívan, erőtlenül adja meg magát a legbizarrabb történéseknek. Annak, ahogy Borgmanék óriási lyukat ásnak a kert közepébe, ahogyan öltönyükre tütüt húznak és balettet adnak elő, ahogyan a gyerekeket iskola helyett egy mély kútba viszik és ott valami titokzatos elixírral itatják őket, és végül titokzatos chipet operálnak beléjük.

Van valami homályos érzésünk arról, hogy mindezt parabolaként kéne értelmeznünk a társadalomról, a modern létről, az elkényelmesedett felső középosztály ürességéről és bénultságáról, amellyel megadja magát a gonosz erőinek, de ez az olvasat nem volna olyan izgalmas, ha a film nem lenne tele vizuális meglepetésekkel (a fejjel lefelé betonba cövekelt holttestek lebegése a tó mélyén egészen meseszerű), finom poénokkal és abszurd helyzetekkel.

Borgman Forrás: Mozinet

Ez a felnőtteknek való, sötét, nyomasztó mese ezek által válik minden percében élvezhetővé, sőt egyenesen szórakoztatóvá. Az például nem jópofa, hogy mocskos, erdei odújaikból mobillal riasztják egymást a banda tagjai? Vagy hogy Borgman egyik segítőjét Ilonkának hívják? Na ugye.