Ilyen országban élünk

Vágólapra másolva!

Az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm egyetlen tárgyalóterem falain belül játszódik több mint másfél órán keresztül, mégis izgalmasabb, mint egy amerikai akcióthriller, és megrázóbb, mint egy európai művészfilm. A 2008-2009-es, cigányok elleni, öt felnőtt és egy kisgyerek halálát okozó támadássorozat vádlottjai ellen folytatott büntetőpert kíséri végig Hajdú Eszter kamerája. Témája csak látszólag a puszta per - rajta keresztül az ország egyik legégetőbb társadalmi problémájáról beszél. És erről Hajdú Eszter filmje többet mond el, mint előtte bármely alkotás.

Kovács Bálint

Vágólapra másolva!

magyar film romagyilkosság Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon

A téma, eddig legalábbis azt lehetett hinni, nem új. Remélhetőleg az országban mindenki hallott a hat halált és öt súlyos sérülést okozó hetvennyolc lövésről és tizenegy Molotov-koktélról, amellyel jelenlegi tudásunk szerint három sorozatgyilkos és egy bűntársuk semmi mást nem akart elérni, csak a "cigánykérdés" általuk helyesnek vélt megoldását, és a Magyarországon élő romák megfélemlítését. Legalábbis a gyilkosságokról, majd a gyilkosok ítéletéről hat évvel az első lövés leadása után. De ettől még nem szakadt le az ég, pedig le kellett volna szakadnia; valaminek meg kellett volna változnia ebben az országban pusztán attól, hogy ilyesmi megtörténhetett. Hogy hatvan évvel a második világháború után ártatlan embereket a származásuk miatt ki lehetett végezni.

De nem változott semmi. És talán erre hívja fel a figyelmet a találó cím, amely Gideon Hausner, Izrael állam főügyésze Ítélet Jeruzsálemben című könyvére utal: az Eichmann-per dokumentációjára, ami után megváltozott a világ, mert a hatalmas érdeklődést kiváltó tárgyalássorozat az egész emberiség figyelmét hívta fel arra, hogy a holokauszt megtörténhetett, megtörtént, és köztünk élő emberek követték el, nem parancsra, hanem meggyőződésből.

Hajdú Eszter filmje - és ennél komolyabb elismerést nem is kaphatna - alkalmas lehet ugyanerre Magyarországon. Alkalmas, ha levetítik minden iskolában, minden magyar településen, minden moziban, művelődési házban, közhivatalban legalább egyszer.

Hajdú Eszter játékfilmes dramaturgiával vonja be a nézőt a történetbe: gyors vágásokat, sok kameraállást használ, roppant jól szerkesztve teremt feszültséget, és hoz ki vérbeli filmes szituációkat az egyébként nyilván nem túl mozgalmas cselekményből. Azaz nem hagyja, hogy "csak" a súlyosabb mondatok, a keményebb, sőt brutálisabb szembesítések - mint amilyen a gyerekáldozat boncolási fényképeinek végigmutogatása az átlőtt arcon keresztülfúródó, a golyó útját jelző fémpálcával - ragadjanak magukkal, hanem filmes eszközökkel is folyamatosan és sikerrel törekszik az izgalom fenntartására.

Nem mintha ne lenne izgalmas szinte minden egyes elhangzó szó is. Eleinte az olyan, eddig leginkább csak játékfilmekben vagy sorozatokban látott praktikák, mint hogy a védőügyvéd azzal próbálja meg lejáratni az egyik áldozat tanúskodó hozzátartozóját, hogy kimondatja vele, gyógyszert szed az idegállapotára - tehát biztos nem szavahihető. Vagy hogy milyen visszás dolog a jogi szakzsargonban és a hétköznapi életben máshogy értelmezhető kérdés feltétele a meggyilkoltak rokonainak, miszerint állnak-e "perben vagy haragban" a vádlottakkal - amire persze mindenki rávágja, hogy hát hogyne haragudna azokra, akik megölték a szeretteit. Miközben a kérdés célja valójában az elfogult tanúskodás megakadályozása; mintha lehetne elfogulatlannak lennie annak, akinek felfordult az élete az ügytől, és soha nem is áll már helyre.

De aztán kiderül, hogy valójában miről, pontosabban kiről szól a film: Miszori László bíróról és az ő meghökkentően furcsa személyiségéről és világlátásáról. Eleinte vérlázító, ahogyan a megölt romák hozzátartozóival beszél: az egyik néninek konkrétan gügyög, mint egy hülyegyereknek, a másikra úgy ordít rá, mint egy kutyára, hogy "csendben marad!", aztán számon kéri rajta, hogy ha egyszer azt állította, hogy fél a vádlottaktól, akiktől egyébként az összes tanúnak fél méterre kell tanúskodnia, akkor most hangoskodás helyett miért nem húzza meg magát félelmében. Aztán 30 ezer forintos büntetést szab ki az egyik meggyilkolt édesapjára, mert az, zaklatottan a merénylet felidézésétől és a feltételezett elkövetők jelenlététől, merészelt pár "tiszteletlen" megjegyzést tenni.

**Miszori László az Ítélet Magyarországon című filmben** Forrás: MS3

Miszori azt viszont simán engedi, hogy a vádlottak gyalázkodva szóljanak be neki, a bírónak, és utasítsák rendre, mondván, "ez nem a Szálasi-per". A tiltott önkényuralmi jelképeket magukra tetovált, kigyúrt kopaszoknak legfeljebb szóbeli feddés jár. A nincstelen romának harmincezres büntetés, kevesebbért. Megdöbbentő és vérlázító, hogy olyan ember ítél a rasszizmus ellen, aki maga is úgy viselkedik, hogy nehéz nemcsak a konkrét helyzetben, de világképi-társadalomszemléleti szempontból is pártatlannak látni.

Vagy legalábbis sokáig így tűnik. De az Ítélet Magyarországon kiváló dramaturgiája nem csak abban nyilvánul meg, hogy a végére kiderül, egyetlen szó sem hangzott el a relatíve hosszú játékidő alatt, aminek ne lenne valamilyen fontos jelentősége; és nem csak abban, hogy mindig képes a kamera, a film erejével megragadni és kimerevíteni egy-egy árulkodó érzelmet vagy épp árulkodó érzelemhiányt az arcokon. De abban is, hogy Hajdú Eszter mindvégig árnyalja Miszori személyiségét.

A bíró ugyanis nemcsak az egyik cigány tanúnak vágja a képébe, hogy "mondja már inkább a valódi történetet", de ordítva szidja le gyilkosságok helyszíni szemléjén súlyos, megbocsáthatatlan szakmai hibákat elkövető mentős, tűzoltó és nyomozó tanúkat is. Az egyik füstmérgezést nevezett meg egy arcon lőtt ember halálokaként, a bíró kérdésére pedig azt feleli: "nem tudom, olyan gyorsan történt minden". A másik szerint a gyilkos "fegyver" nem puska lehetett, hanem egy leeső gerendából kiálló szög. A harmadik meg fontos bizonyítékokat "nem talált meg". Persze kiderül, mert Hajdú mindig pontosan érzi, melyek a kulcsmondatok, hogy nem szakmai hibákról, hanem mindközönségesen a velünk élő rasszizmusról van szó. És a bíró magából kikelve mutat rá: ha ez így megy ebben az országban, az minden tekintetben vállalhatatlan.

És akkor egy kicsit más szemmel nézünk erre az egészre. Nem arról van szó, hogy így ne lenne problémás az a hangnem, amelyben Miszori a cigányokkal beszél - de végül a mérleg nyelve mégsem billen ki egyik irányba sem. Mert a bíró mindenkivel leereszkedő, és mint valami sajátságos igazságosztó Batman, szinte egymaga tárja fel újra, a nyomozók és helyszínelők helyett az ügyet. És nem engedi, a maga finoman szólva is különös módján - aminek bemutatása tényleg hihetetlen feszültséget ad a filmnek, a kivédhetetlen érzelmi töltetről már nem is beszélve -, hogy néhány elrontott bizonyíték vagy eljárási hiba miatt ne életfogytig tartó büntetést kapjon, aki biztosan azt érdemel.

És ez még akkor is nagy szó, ha Miszori egyébként - és ezt Hajdú Eszter nagyon érzékenyen mutatja meg - egyszerűen nem tud mit kezdeni a vádlottak gátlástalanságával. Ezek az emberek olyan közegből érkeztek, ahol az általuk képviselt gondolatok, a rajongás Hitlerért, a fajelmélet, a történelemhamisítás és általában a nácizmus természetes dolgok, ahol a baráti társaságban mindenki ugyanazt gondolja.

A film egyik leghátborzongatóbb erénye, hogy ezt milyen pontosan képes megmutatni: nem arról van szó, hogy van négy ember, akiknek otthon a falán Hitler-poszter van és horogkeresztes zászló, hanem arról, hogy Magyarország egy része így éli az életét. És Hajdú Eszter ezzel többet mutat, mint amit az éveken keresztül, 167 tárgyalási nap végigülésével és dokumentálásával primer szinten lehetne: azt, hogy mi az a közeg, amely legitimál egy "faji" alapú sorozatgyilkosságot. És ez a közeg nincs börtönben életfogytig. Kint van, és addig üzemszerűen működik, ameddig van számára táptalaj az országban.

És ezzel a felsőbbrendűség-tudatból összegyúrt masszával a vádlottak padján nem tud mit kezdeni a bíró. Talán nem is lehet: hogy ezek a vádlottak rezzenéstelen arccal saját emberi jogaik tiprásáról siránkozzanak, rendre utasítsák a bírót és verbálisan inzultálják feltételezett áldozataik családtagjait, arra talán tényleg nem lehet hogyan reagálni. De mégis, a bírónak a tényfeltáráson kívül mintha ez is feladata volna. És itt jön be Hajdú mindig pontosan célra tartott kamerájának jelentősége: a mindig jókor mutatott arcokról annyi minden olvasható le, hogy az nem hagyja nyugodni a nézőt.

Hajdú egy pillanatig sem elfogult, egyszer sem akar valamilyen álláspontot ráerőltetni a tények közti összefüggésekre, de még így is hatalmas a különbség a tanúk mélyen emberi reakciói és a vádlottak végtelen, vastag arcbőrű cinizmusa között. És itt megint felsejlik az utalás a címet inspiráló jeruzsálemi periratra: Eichmannról mondták, hogy az általa kivégeztetett több millió zsidóról szóló per során egyetlen egyszer látták egy kicsit is zaklatottnak. De nem az elhangzottak, hanem egy nem megfelelő ruhaviselet miatt. Ugyanennyire beleég a retinába az egyik vádlott mosolya az ítélethirdetés után. Ami azt mondja, megérte. És amit nem akármelyik filmes tudna elcsípni.

Az Ítélet Magyarországon valójában egy ítélet Magyarországról, egy mélyen megrázó, felkavaró, hibátlan dokumentumfilm formájában. Felkavaró, hogy ha az ítélet kielégítő is, az eljárás ennyire mocskos. Hogy ennyire nem magától értetődő az, hogy mindenáron el kell kapni a felelősöket. Hogy aki jót akar, az is úgy bánik a romákkal, ahogy. Hogy szinte emberfeletti küzdelem kell ahhoz Magyarországon, hogy néhány rasszista sorozatgyilkost rács mögé lehessen küldeni. Hajdú Eszter dokumentumfilmje minden játékfilmnél pontosabban mutatja meg, milyen országban élünk.

Ezután már nem lehet egy jót cigányozni

A 2008/2009-es romagyilkosságok során hat cigány származású embert lőttek agyon a támadók, további négyet megsebesítettek. Az áldozatok között három kisgyermek is volt. A vádlottak elleni büntetőeljárás tavaly nyáron zárult le, a három éven át tartó tárgyalásról A fideszes zsidó... rendezője, Hajdú Eszter készített dokumentumfilmet Ítélet Magyarországon címmel. 167 tárgyalási napon vett részt kamerájával, kétezer órányi nyersanyagot halmozott fel, ebből vágott végül egy 107 perces filmet, amiben minden benne van a mai magyar viszonyokról. Nem könnyű végignézni - neki sem.

Interjú Hajdú Eszter rendezővel

Az Ítélet Magyarországon című filmet május 29-étől vetíti a budapesti Toldi mozi.