Depardieu durván lemegy kutyába

Konkrét neveket nem említ, de így is mindenki tudja: a nemi erőszakkal vádolt IMF-elnökről szól a Welcome to New York. Dominique Strauss-Kahnról simán lehetett volna jó filmet csinálni, Abel Ferraráé viszont biztosan nem az. Amatőr és szájbarágós ellenpropagandát látunk, ami olyan, mintha nem is egy 40 éve alkotó, szakmája szabályait jól ismerő filmrendező csinálta volna, hanem a felháborodott Marika néni a szomszédból.

Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap elnöke nem túl izgalmas fickó. Igaz, hogy rendszeresen részeg orgiákon vett részt. Sőt, bíróságon firtatták, kényszerített-e prostituáltakat anális szexre, vagy mindez a nők beleegyezésével történt. És az is igaz, hogy félmillió dollárt fizetett peren kívül egy New York-i szobalánynak, hogy ejtse a nemi erőszak vádját.

De filmen mindez nem több, mint egy ordas sablon. Érdekessé az tehetné, ha a sztori mögött ott áll a hús-vér figura különböző - akár fiktív - motivációival. Vagy legalább mi a dilemmáinkkal: elhisszük-e, hogy így történt, vagy sem. A Welcome to New York túl egyoldalú, didaktikus és buta, hogy izgalmas legyen, sőt egy idő után inkább dühítővé válik elfogult dilettantizmusa. És ezt az érzést a sűrű szoftpornó-betétek sem enyhítik.

Welcome to New York Forrás: Belladonna Productions

A filmet nyolc nap alatt százezren nézték meg (VOD rendszerben forgalmazták Franciaországban, vagyis digitális formában lehetett pénz ellenében megnézni), és az idei cannes-i filmfesztiválon állandó beszédtémává vált, noha nem is vetítették a hivatalos programban.

Abel Ferraráról persze lehetett előre tudni, hogy mélységesen undorította őt Strauss-Kahn ügye, de ez még nem ok arra, hogy a főszereplőt adó Gérard Depardieu rögtön az első percben saját nevében kinyilatkoztassa, hogy mennyire utálja ő ezt az undorító fickót. Hiszen ha egyértelműen a szánkba rágják, hogy mit kell gondolni a főszereplőről, aligha lesz bármiféle konfliktus vagy feszültség a filmben. És valóban nincs is.

Welcome to New York Forrás: Belladonna Productions

A film első harminc percében szó szerint semmi más nem történik, mint hogy Depardieu röfögő hangok közepette szopatja le magát kurvákkal, Viagrával kevert jégkrémet nyal ki mellek közül, és dögletesen unalmas szoftpornó-jelenetekben közösül egy, kettő vagy több prostituálttal. És közben próbál minél visszataszítóbb és gusztustalanabb fejeket vágni, nehogy kétségeink támadjanak - a filmben egyébként nevén soha nem nevezett, a valódi valutaalap-elnökkel konkrétan be nem azonosított - Strauss-Kahn lelkivilágát illetően.

A rendező-társforgatókönyvíró Ferrara hasonlóan kezeli a nemi erőszak kérdését is. Nem került bíróság elé az ügy, így nem tudjuk teljes bizonyossággal, mi történt pontosan Strauss-Kahn és a New York-i szobalány között a hotelszobában. Sebaj: Ferrara előbb premier plánban megmutatja, amint a férfi erőszakkal a nő arcába nyomja a péniszét, aztán a rendőrőrsön újra végigmesélteti a jelenetet a szobalánnyal, aztán végül még a főszereplővel is kimondatja, hogy valóban megtette, amit tett.

Welcome to New York Forrás: Belladonna Productions

Bár Ferrara nyíltan Strauss-Kahn-ellenes propagandafilmet forgatott, de úgy tűnik, még a propagandaműfaj fogásairól is elfeledkezett fenenagy dühében, így állandóan röhejes paródiába fordulnak a jelenetei. Egy dramaturgiailag tökéletesen a levegőben lógó - talán flashbacknek szánt? - részben például Depardieu körülbelül negyven másodperc után próbálja üvöltve megerőszakolni az őt faggató újságírónőt. Lánya új pasiját meg egy perc után kezdi arról faggatni, hogy "szeret-e baszni". Életszerű mindkettő, ugye?

Már ezektől is kínosan amatőr benyomást kelt a film, amire csak ráerősít a színészek bizonytalan játéka és a következetlen nyelvhasználat. Depardieu hol angolul, hol franciául szól a feleségét játszó Jacqueline Bisset-hez, aminek önmagában sincs értelme, de annak aztán pláne nincs, hogy egy beszélgetésen belül kétmondatonként váltogassák a nyelvet. Akár ettől van, akár valamilyen homályos rendezői szándékból, de minden megszólalás olyan, mintha a színészek - akárha nagyon ügyetlenül improvizálnának - azon gondolkodnának, mi is volt a forgatókönyvben a következő mondat.

Welcome to New York Forrás: Belladonna Productions

A film legalább negyven perccel hosszabb, mint kellene, bár nagyobb baj, hogy a jelenetek nagy része semmit nem ad hozzá a korábbiakhoz, csak azt a meglepő és eredeti gondolatot nyújtja másfél órássá, hogy ez az alak bizony egy hitvány féreg, bilincsben pedig lúzer. Ennyit képes Depardieu is megjeleníteni színészi játékának hatvan kilós túlsúlyban feloldódott romjaival: gusztustalan disznóból beszari disznóvá válik, aztán végül újra gusztustalan disznóvá.

Az a halvány érzés, hogy a Welcome to New York esetleg valamiféle dokumentarista igényű valóságrekonstrukció lenne, akkor foszlik szét végleg, mikor a per kimeneteléről nem is tudunk meg semmit a filmből. Moralizáló drámára váltunk, olyan közhelyek pufognak, minthogy "Annyi mindent megpróbáltam, hogy igazi férfivá faragjalak" egyfelől, és "Talán bűn, hogy újra fiatalnak akarom érezni magam?" másfelől. Ennyi silányság mellett pedig még annak az egyetlen találó jelenetnek sincs súlya, amelyben a rendőrségen motozás végett meztelenre vetkőztetik Depardieu-t, ezzel épp annyira tárgyiasítva a testét, ahogyan ő teszi azt folyamatosan a nőkével.

A rendező egy hangyabokányi kutatómunkát sem végzett a bemutatni kívánt történettel kapcsolatban, csupán megfellebezhetetlen valóságnak állítja be a sejtéseket. Ez olyan, mint egy tehetségtelen karikaturista rusnya gúnyrajza Dominique Strauss-Kahnról. De legalább az nem rabol el két órát az életünkből.